Élet egy Deloreannel

Gondolkodtam rajta még múlt héten, hogy egy kisebb kört még kéne menni a Deloreannel, de aztán ahogy a hétvégén kinézett az idő, nem lett belőle semmi, meg hát más dolgom is volt. Azt hiszem most már bele kell nyugodnom,hogy ennek a szezonnak is vége. Jön egy kis téli szünet, felkészítés, aztán jövő tavasszal OT vizsga. Elröppent ez az öt év.

Bopat autója elég nyűgös az idén. Az augsburgi szerelés után sem akart összeállni, pedig sokat küzdött vele. Mondjuk azóta a fő gond két dologból adódik. Az legnagyobb baj, hogy az ő környékén egyszerűen nem bír egy rendes, hozzáértő és lelkiismeretes szerelőt találni, márpedig anélkül bármilyen autót nehéz életben tartani. A másik dolog pedig a valódi hiba az autóval, ami tényleg hozzáértőért kiált. És ezt most már teljesen biztosan mondhatom, mert mindent megpróbáltunk mi is, amit tudtunk. Na de kezdem kicsit korábbról.

A lényeg, hogy amikor jött haza Augsburgból, az út vége nem egészen úgy alakult, ahogy kellett volna, mert éppen hazaéréskor már alig bírt beállni a garázsba, mert annyira össze-vissza járt a motor. Aztán ez később sem javult meg. Próbálkozott mindenféle szerelőkkel, nem sok sikerrel, amikor mi elmentünk, mi is próbálkoztunk, de pont ugyanannyit haladtunk, mint előttünk bárki. Takarítottunk csatlakozókat, alapjárati motort, csöveket. Mozgattunk vezetéket, olvastuk a nagy okos könyveket, de semmi. Nem jutottunk előbbre.

Erre én azt a tanácsot adtam, hogy nincs mese, el kell menni Érdre a szakikhoz, hogy megcsinálják a gépet, mert nekünk elfogyott a lendületünk. Bopat is kezdett ráállni a dologra, de előbb még úgy gondolta, megpróbálja egy ismerősének a tudását is Vácon, aki szintén egy mindent összerakó ezermester. Miután a legvalószínűbbnek a lambda szonda és a bemelegedésszabályzó hibája tűnt, ezért elvittem az én tartalékomat, Bopat pedig vitte az autót. Még szerencse, hogy aznap éppen arra volt dolgom.

Így aztán kicsivel négy után megérkeztem és csatlakoztam a szereléshez. Persze én szokás szerint az elméletet tudtam csak mondani, de a szerelőnek szerencsére voltak konkrét ötletei is. Részletesen elmondta a K-Jet működését, mi bólogattunk, bár azért mernék egy közepes összegben fogadni, hogy a Bopat sem tudná visszamondani, amit ott hallottunk. A lényeg, hogy hol ezt, hol azt szedte ki a szerelő, tényleg mindent megpróbált ő is, de az autó nem adta meg magát. Ugyanolyan büdös volt fél perc járatás után, mint előtte. Azt már eddigre meg is szokták a Bopaték, hogy minden teszt után pár percig szellőztetni kellett, mert nem lehetett megmaradni a műhelyben a füstszagtól.

Hét óráig maradtam, addig arra jutottunk, hogy a hiba biztos, miszerint valamiért melegen túldúsít a K-Jet, de nem tudtunk ráhatással lenni, hogy ne így legyen. A végeredmény pedig az lett, hogy Bopat valamikor majd elviszi még idén az autót Érdre, ők biztosan összerakják. Kíváncsi vagyok milyen hibát fognak találni.

Szeptember már eléggé a szezon vége, ilyenkor meg kell ragadni a kínálkozó alkalmakat egy jó kis vezetésre, mert bármikor bevágódhat a rossz idő, aztán lőttek az élménynek tavaszig. Ezért aztán majdnem egy hónapja, mikor éppen szép volt az idő, megbeszéltem két jó barátommal is, hogy meglátogatom őket. Ha meg már látogatok, akkor Deloreannel teszem ezt meg, hogy összekössem a kellemest a még kellemesebbel.

Munka után indultam el, valamennyivel öt után és szűk fél óra - és a kötelező fotózkodás után - már mentünk is kajálni valamit. Na persze a Deloreanhez számomra két dolog kötődik. Az egyik a Tesco, ami okkal alakult ki, a másik meg csak úgy lett és ez a McDonalds. Valószínűleg az egyszerűsége miatt, de nagyon gyakori, hogy ha megéhezek Deloreanezés közben, akkor annak McDonalds lesz a vége, ahogy ezúttal is történt.

Beálltunk, kikértem a BigMacet, ami az általános választásom 1993 óta és leültünk úgy, hogy lássam az autót. Imádom ilyenkor nézni az embereket. Leparkolnak, észreveszik a Deloreant és már mennek is rá és nézik. Persze nem mindenki, de a férfiak nagy része igen. A nőket annyira nem köti le, az ő arcukon inkább azt a vágyat lehet leolvasni, hogy mennyire örülnének, hogyha egyszer a szívük választottja ugyanilyen rajongással lenne őfeléjük is.

Miután végeztünk és pár szót beszéltünk néhány éppen arra járóval, mentünk egy kisebb eseménytelen kört, majd megszereltem a számítógépét és mentem a következő checkpointra. Sok mesélnivaló itt sem történt, ellenben a hazaúton muszáj volt pár képet készítenem, mert szép tiszta volt az idő és ilyenkor nagyon jól le lehet fotózni a Delorean lámpáinak a teljesítményét, ami a fenti képen meg is tekinthető. Az alsó képen pedig a Passat fényszórói láthatóak összehasonlítási alapként. Hát a tompított esetében azért elég jelentős a különbség, pedig ezek már a javított verziók.

Állok a tetőablaknál és nézem a hegyek felett felkelő napot, ahogy viaskodik a leszálló köddel. A gyönyörű fényekben még álmosan a jószerencsémre gondolok: csodás helyen, barátokkal és csodás autókkal könnyűnek és szépnek tűnik az élet.

Valahol ott kezdődött, hogy Bopat meghívta a klubot Donovalyba egy idényzáró találkozóra. A készülődés és szervezés a szokásos alapossággal alakult. Nem volt programterv, nem volt résztvevőlista, csak egy dátum és a szándék. Bopat úgy gondolta, hogy péntektől biztosít szobát, én úgy gondoltam,hogy szombaton kora reggel indulunk, Sid pedig nem gondolta sehogy. :) A kommunikáció teljes hiánya nem tette könnyűvé a dolgunkat, de ez a klub nyolcadik évében már nem bosszantó, inkább csak bájos sajátosság. Parker csütörtök este mondta le a részvételt, McFly pedig még péntek este sem tudta, hogy csatlakozik-e hozzánk. Végül úgy alakult, hogy csak négyen tettünk eleget a meghívásnak.

Szombaton kicsike késéssel indultunk Andival Gödről Szobra, ahol Sidék vártak minket. Nagyjából egy órával a tervezetthez képes el is indultunk a Passattal Donovaly felé. Az út nagyon klassz volt és az időjárással is mákunk volt. A beígért hűvös és esős idő helyett napos, kellemes őszi idő fogadott minket. Odafelé még egy teszkózás is belefért. Amikor megérkeztünk a panzió elé, eszünkbe jutott, hogy nem ártana értesíteni Bopatot az ittlétünkről. Persze sms-t nem olvasunk, mert továbbra sem erősségünk a kommunikáció. Nekünk akkor nem is ott kellett volna lennünk, hanem Besztercebányán Bopat tervei szerint. Sebaj! A szomszédos presszóban egy jó Kofola mellett vártuk meg vendéglátónkat.

Bopat az autógyűjteményének tán' legkorszerűbb darabjával jött fel a hegyre, egy Nissan 370z Roadsterrel. Naná, hogy potyáztam és a jobb egyben utaztam Besztercebánya történelmi központjáig. Ez a kocsi szinte mindent képvisel, amit én egy autóban fontosnak tartok: hátul hajt, benzinnel megy, nincs teteje, bestiális a hangja, van stílusa és rohadtul gyors.

Egy nagyon hangulatos helyen ebédeltünk rendkívül finomat. Innen csak egy helyre vezethetett az utunk, Bopat garázsához, a DMC-hez. A kocsi sajnos most nincs használatban, mert valami idétlenkedik a motor környékén. Az augsburgi (Deloman) szerviz óta nem akar rendesen működni az autó. Gyönyörűen beindul, majd 1-1,5 perc után elkezd össze-vissza járni, nem veszi rendesen a fordulatot, majd végül leáll. Már több szerelő is látta, de sajnos nem találták a hibát. Mi mint hobbiszakértők persze próbáltuk lenyomni a profikat, és megkíséreltük megkeresni a hibát. Átnéztük a csatlakozásokat, a vákuumcsöveket, kitisztítottuk az alapjárati motort és néhány csövet, de a probléma nem oldódott meg. Telefonon becsatlakozott McFly is, az ő tippje látatlanban, az elmondások alapján az üzemanyag pumpa hibája. Nem tudom, talán csak annyit, hogy biztosan valami apró de annál bosszantóbb hiba lehet csupán. Kívánom, hogy hamar megoldódjon! Ez így leírva nem tűnik soknak, de arra pont elég volt, hogy 3 órát eltüntessünk a délutánból a lányok kárára. Andinak azt ígértem, hogy kirándulunk, szép helyeket látogatunk, ehelyett egy garázssoron töltött hűvös délután jutott nekik. Mi viszont jól szórakoztunk.

Bopat gyűjteményének része egy Nissan 300zx is, ami a korának egyik legizgalmasabb kocsija. Még szép, hogy azzal mentünk vissza a hegyre, a panzióhoz. Döbbenetes ez az autó. Ez a citromsárga, kivehető üvegtetős űrhajó úgy gyorsul, olyan hangja van, úgy tapad az útra és úgy kanyarodik, hogy csak egyetlen gondolat maradt nekem a szerpentin végére: instant get. A többiek persze röhögtek — mert már én is látom --, hogy aminek négy kereke van és benzint éget el, abba én jó eséllyel bele tudok szeretni. De ez tényleg egy különleges autó, amit nagy becsben kell tartani, de vétek néha nem kinyomni a szemét. Háromezer köbcentis hat hengeres v-motor ikerturbóval, hátsókerék hajtás, közel háromszáz lóerő és hat másodperc alatti gyorsulás százra még ma is tökéletes receptje egy élményautónak, nemhogy huszonöt éve...

Erre muszáj volt koccintanunk a kedvenc szlovák italommal, a Fernet Stock Citrussal. Néhány pohár után, józan sofőr híján gyalog mentünk a falu központjába egy csodás vacsorára. Szlovákia tradicionális konyhája nekem nagyon nagyon ízlik, de szinte mindig a kedvenc, a bryndzové halušky győz az étlapról, most is így lett. A csárdából még átmentünk a szomszédos egységbe, ami egy fantasztikusan reprezentatív sörfőzde. Ne egyszerű kocsmára gondoljatok, inkább egy olyan luxus helyre, aminek a belmagassága vagy nyolc méter és a falakat eredeti zenei relikviák, egy Harley Davidson és egy preparált jegesmedve díszítik. Ha ez nem lenne elég, akkor itt van a Hegylakó eredeti kosztümje és kardja is a filmből. De amitől én letérdeltem, az James Hetfield eredeti Gibson-ja volt. Ez a hely állítólag a szlovák gazdasági miniszter tulajdona. Jó tudni, hogy ebben az országban is speciálisan fektetik be a közpénzeket. Persze a sörök is fantasztikusak voltak. Bekajálva elégedetten sétáltunk vissza a panzióba, ahol a majdnem teljesen elkészült Eurofest videót is megnéztük. Négy hónap alatt elkészülni a videóval? Minek kapkodni? :) Éjszaka fél kettőre szokás szerint álomba röhögtük magunkat.

Hajnali fél nyolckor ébredtünk Andival. Ez a hely valami csodás. A hegyek fölött kibukkanó nap, a ködös táj erős vizuális inger napindításnak. Bopat finom kávéval kínált minket. Míg Andi a kutyákkal, addig én a Csehszlovák gyártmányú ratrakkal ismerkedtem. Mikor Sidék is csatlakoztak, egy csodás hotelbe mentünk reggelizni. Mindig elcsodálkozom, hogy Szlovákia egyik legdrágább helyén, egy luxushotel éttermében mennyire mérsékeltek az árak az otthoniakhoz képest, és hogy itt mennyivel többet ér a pénzem.

Reggeli után megköszönve Bopatnak a vendéglátást útnak indultunk. Persze már nem először hittük azt, hogy egy számunkra ismeretlen helyen biztosan jobban tudunk tájékozódni gps nélkül, de ismét nem tudtunk. Kisebb kerülővel értünk haza, egy kisebb hányingerrel a gyomromban. Sidet nagy valószínűséggel egy autóversenyző lelke tette magáévá a határhoz közeli helyes-völgyes-kanyargós utakon. Ez a turista osztályon (hátsó üléssor) inkább tortúra volt, mint élvezet. (S: Bocs. :D) De a lényeg, hogy szerencsésen hazaértünk és rengeteg élménnyel lettünk most is gazdagabbak. Komolyan mondom, hogy bánhatja mindenki, aki kihagyta ez a valóban klassz bulit. Idénre ez volt az utolsó találkozónk, de jövőre a tervek szerint nálam Gödön, egy kertipartival indítjuk a szezont.

Köszi srácok! Szuperek vagytok.

Ennyit még életemben nem szoptam egy videóval sem, mint ezzel. Okkal mentek el hónapjaim azzal, hogy összehozzam. A vágás és az összerakás sem volt problémamentes, de a kis fekete keretesek elkészítése egy rettenet volt. Volt közben két gépelhalás, rettentő mennyiségű programhiba mindenféle videószerkesztőben és egy nagyon küzdős youtube feltöltés, ami a végére még rontott egy jót az egyébként sem ultraHD minőségen, de mindegy, ennél jobbat nem lehet kihozni, akárhogyan is próbálkozok vele. Szóval ha már belefeccöltem ezt a kurva sok energiát akkor legalább nézzétek is meg, jó? :)

Kis érdekesség még a végére: Dubniczkianak sikerült egy zseniális betűtípust kiválasztani a kis fekete szövegekhez, csak egy baj volt vele, hogy ebben a típusban nincsen ő és ű betű. Tehát úgy van az összes szöveg megírva, hogy ezek a betűk nincsenek benne. Egy kivétellel. Aki először megtalálja, az kap egy sört tőlem a következő találkozásunkkor.

Aki pedig összes átvezetőzenének megküldi az előadóját és címét, az vezetheti a Deloreant. :D 

Pikkpakk, alig négy és fél hónap alatt összedobtam az Eurofestes videót. Még van pár kisebb tennivaló vele, de úgy tűnik napokon belül elérhető lesz. Sima SD videó, abból is a szarabb minőség, de azért nézhető. Legkésőbb jövő szerdán linkelem.

Megírtam az augusztusi NAAF beszámolóját, de mivel ez majd a delorean.hu-ra fog kikerülni, ezért kicsit várni kell rá. Remélhetőleg még a mai nap folyamán meglesz, aztán akkor ide is belinkelem.

Update: Megvan, íme a link, de a delorean.hu Események menüpontjából is elérhető.

Azt hiszem mostanra összegyűlt, hogy kinek kell kulcstartó, úgyhogy a héten elkezdem a kipostázásukat. Megkeresek majd mindenkit, készüljetek! Egyébként meg hideg van és nyálas idő, autózás az nem lesz. Még jó, hogy múlt héten mentem egy jót.

A következő nap igazából a generációkon átívelő rajongásról szólt. A koncert után elég sokáig aludtunk, nehezen sikerült bármit is tennem másnap reggel, pedig az ivászat teljesen kimaradt, mert hát haza is kellett jönni valahogy.

Amikor végül sikerült leszenvedni magunkat a lakásból, jött a rokonság a két nagymama személyében és itt volt az ideje, hogy ők is rendesen megnézzék a Deloreant és kipróbálják mennyire kényelmes. Nagyon ritka ettől a korosztálytól ez a boldogság, amit az autó okozott, inkább a távolságtartó mosolygás a jellemző, esetleg az unokák, gyerekek figyelése, hogy jól viselkedjenek. A kipróbálás verdiktje végül az lett, hogy nagyon kényelmes ez az autó, de lehetne magasabb is, mert elég nehéz kiszállni belőle. Jogos észrevétel.

Ez után elindultunk csavarogni egyet. Autózgattunk, fagyiztunk, sétáltunk a Dunaparton, messziről nézve tombolt a romantika, pedig igazából mindenféle okokból végigröhögtük a fél napot. Szerencsére jó idő volt, bár estére esőt mondtak, aminek nem nagyon örültem. Ezért eleinte úgy gondoltam, hogy délután haza is megyek, mert ahogy már párszor említettem, ezek a gumik már nagyon szarok, kellene másikakat venni. Végül mégis maradtam és egészen estig nagyon jól szórakoztunk.

A tegnapi nap folytatásaként ismét jött a gyerekprogram is, mert vittem egy körre a Dudu kisfiát, aki végigvigyorogta az utat. Annak ellenére, hogy alig látott ki. Igaz eleinte szóvá tette, hogy túl halk ez az autó, de visszafelé kicsit elengedtem a lábamat és a motor 5000 körüli hangjával már kibékült. Nagyon élvezte, majd lehet, hogy az ő és az előző napi négy gyerek véleményéből összerakok egy bejegyzést a blogra. 

Ezután ideje volt tankolni egyet, ahol egy nem túl jó 11 fölötti fogyasztás jött ki, majd letettem az autót az éjszakára és reméltem, hogy nem fog esni az eső.

Nem jött be, nyolc után már elkezdett szemerkélni az eső, aztán egész este esett. Reggel, mikor indultam munkába, minden el volt ázva. Szerencsére az autót ez a legkevésbé sem zavarta, mindenféle beázása már a múlté, ezért csak a csúszkálással kellett foglalkoznom. Ami elmaradt. Hazafelé ki akartam hagyni egy elég komoly szerpentines szakaszt, ezért először komppal mentem, majd további bő egy órányi út várt rám. Teljesen eseménytelen volt minden, nem csúsztam meg egyszer sem, bár egyszer éreztem, hogy már határon vagyok. Már az írországi úton is éreztem, hogy maga az eső nem gond, csak az, ha áll a víz az aszfalton. Azzal nem tud mit kezdeni ez a régi gumi. Azért örültem, mikor végre beállhattam a garázsba a csuromvizes autóval. Szép tiszta lett.

Megtartottuk hétvégén az utolsó idei Delorean klubtalálkozót Donovalyn. Igaz, autó csak egy volt, Bopaté, mert minek Deloreannel menni egy klubtalálkozóra, de így is nagyon jó volt. Majd egyszer dubniczkia megírja, hogy mik is történtek.