Élet egy Deloreannel

A szerdai napot ismét Ednél kezdtük, hogy érdeklődjünk Bopat autójának az állapotáról. Mint kiderült, több a gond, mint elsőre látszott, meg hát Bopatnak is megszaladt a fantáziája, mikor a hibafelsorolásról volt szó, úgyhogy az első terv, miszerint kedden Bopat, szerdán én javíttatok, elcsúszott egy nappal és így én csak csütörtökön kerültem sorra. Ez kicsit megborította a későbbi dolgokat is, mert a Bopatnak péntekre haza kellett érnie, de ha megvár engem, akkor erre esélye sem lett volna. Ezért aztán látszott, hogy ez lesz az utolsó napunk együtt, ezért aztán nekivágtunk a Holland vidéknek, ha már a fontosabb nagyvárosokkal végeztünk előző nap.

Két célunk volt erre a napra. Az első egy középkori falu volt, amit a hollandok azért építettek fel, hogy bemutathassák, hogy hogyan éltek annak idején az emberek. Ezzel kezdtünk, mert éppen elég jó volt az idő. Ezt egy kicsit bővebben kifejtve, nem volt az a gatyarohasztó meleg, Amíg ott voltunk, szinte minden nap esett az eső, fújt a szél és úgy általában nagyon kora tavaszi idő volt május ellenére. Az esernyőt nem lehetett otthon hagyni.

Szóval elindultunk a faluba elég hamar megtaláltuk, befizettünk, majd elindultunk körbe. Nehéz a látványt leírni, a képek jobban visszaadják a hangulatot, de maradjunk annyiban, hogy elég érdekes volt. Mondjuk azt azért hozzáfűzném, hogy itt semmi középkorról nem volt szó, a falu inkább 19. századi lehetett, bár így is tetszett, fél napot elbóklásztuk benne. Zuiderzeemuseum néven fut, itt még van pár kép, ha valakit jobban érdekel.

Persze minden tele volt itt emberekkel, akik kornak megfelelően voltak öltözve és úgy is viselkedtek, mint az akkor normális lett volna. Kötelet fontak, kalapáltak valamit, énekeltek, páran meg csak feküdtek a napon. Kíváncsi vagyok, hogy az utóbbiak milyen órabérért csinálták ezt. :) Ja és természetesen mindegyikük beszélt legalább angolul, de inkább angolul és németül. Hát, más világ.

Innen aztán átmentünk Bopaték kedvenc helyére, a tenger túloldalára, Hindeloopenbe. Én is voltam már itt, egy igazán bájos kis falucskáról van szó. Sajnos ezúttal éppen szakadt az eső, mire odaértünk, ezért túl sok haszna nem volt az ottlétünknek, de azért fotóztam pár szép birkát. Azért hangsúlyozom ki, hogy szépet, mert ha kicsit lejjebb tekertek, akkor láttok majd nem szépet is.

Innen pedig visszamentünk Edhez, ahol megnéztük a haladást és találkoztunk Welmoeddel. Ed letette a nagyesküt, hogy az autó másnap reggelre készen lesz és Bopat indulhat vele haza. Welmoed pedig jó fej volt, mint mindig. Elhozta magával a kutyáját, akivel megcsináltam az egyik kedvenc képemet. Ezt itt fent.

Innen már csak egy igen drága és igen jó vacsora és a hazaút volt hátra. Meg az, hogy beessünk az ágyba a túraverseny mennyiségű gyaloglás után. Ja és itt vannak a brutálbirkák. Pontosabban csak egy darab brutálbirka. Simán félelmetes volt. Meg agresszív.

„Nincs szükség utakra: a Vissza a jövőbe-trilógia készítése” címmel jelent meg egy új könyv az első film bemutatásának 30. évfordulójára. Színészek és stábtagok emlékeznek vissza a filmforgatás(ok)on történtekre, igaz, pont a Deloreanekről viszonylag kevés szó esik. Van azért néhány érdekesebb részlet, ezek s.k. fordításából jön majd néhány bejegyzés most és a közeljövőben. (Szabitól)

A Delorean első jelenetére valószínűleg mindenki emlékezik, aki látta a mozifilmet. Az előzetes tesztvetítéseken a nézők eddig a pontig meglehetősen unalmasnak találták a film lassan csordogáló eseményeit, de a teherautóból  kigördülő – az amerikai átlagember számára már akkor is jól ismert – DMC-12-es kocsi látványos megjelenése a visszajelzések szerint azonnal felrázta a nézőket:

„Az időgép bemutatása egy klasszikus filmes fogás volt – mondja Kevin Pikes, a speciális effektekért felelős csapat vezetője – Egy csomóféleképpen megmutathattuk volna a kocsit a nézőknek, pontosabban Doki mutathatta volna meg sokféleképpen Martynak. Igazából sosem volt rá semmiféle háttérmagyarázat, hogy miért így történt, vagy hogy például miért volt tele füsttel a kamion belseje. Ezt Bob Zemeckis – a film rendezője és társ-forgatókönyvírója – egyszerűen így álmodta meg. Ő rengeteg ilyen apró részletet talált ki a filmhez, mi pedig megvalósítottuk. Ez bizony színtiszta művészet volt.”

Sok filmrajongó tud róla, hogy a Marty McFly-t játszó színészt többhetes forgatás után cserélték le Michael J. Fox-ra, az viszont már kevésbé ismert, hogy az egyik legjelentősebb változtatás az időgépre vonatkozott. A forgatókönyvben eredetileg egy kisteherautó platójára épített kamra vagy fülke játszotta az időgép szerepét (más források szerint ez inkább egy hűtőgép lett volna). A filmnek ebben a változatában nem villám csapott az időgépbe, hogy főhősünket visszarepítse 1985-be, hanem egy nukleáris kísérleti robbantás adta volna az energiát az időutazáshoz. Érdekes ötlet volt, de a forgatókönyvírók végül úgy gondolták, annál azért látványosabb végkifejletre lesz szükség, mint hogy egy teherautó zötyög a sivatagban arra várva, hogy felrobbantsanak mellette egy atombombát. A két Bob (Gale és Zemeckis) arra gondolt, mi lenne, ha az időgép nem csak kerekeken gurulna, de ráadásul még egy kicsit veszélyes is lenne? (A könyv későbbi fejezetei alapján szerintem a „veszélyes”-t itt inkább „dögös”-ként kell értelmezni). S egyetlen autótípust tudtak elképzelni erre a célra: egy Delorean DMC-12-esbe tervezték beépíteni az időgépet.

Bár a típus megalkotójának nevéhez hangos botrányok fűződtek, 1984 közepére már elcsitultak a hullámok, és a két Bob úgy gondolta, a rozsdamentes acél karosszériájú kocsi lesz a tökéletes alap Doki találmánya számára. Egyedi formatervezése mellett a John Z. Delorean személyét körbelengő misztikum is a DMC-12 javára szólt. Ugyan Steven Spielberg (a film producere) már rábólintott az eredeti forgatókönyvre, a két Bob annyira lelkesedett a Delorean-ötletért, hogy a változtatást is simán jóváhagyta.

Bob Zemeckis, Michael J. Fox és Steven Spielberg

Sokak szerint a Delorean egyszerre kulcsszereplője és primadonnája a filmnek, mindenesetre az autó a stáb részéről is kiemelt figyelmet kapott. Egyrészt a forgatókönyvnek köszönhetően sokszor szerepelt a filmben, másrészt voltak bizonyos korlátai, melyekhez forgatás közben alkalmazkodni kellett. „Meglehetősen szűk volt és kényelmetlen – idézi fel Christopher Lloyd (azaz Doki) – Általában felhúzott ablakokkal forgattuk a jeleneteket, és egyszer Einstein, a kutya is bent ült velünk a kocsiban. Hogy finoman fogalmazzak, nem volt valami jó illata. Ott szorongtunk a zárt utastérben, és hát nem éreztük magunkat valami fényesen.” A kényelmetlenségek ellenére Lloyd mindig pozitívan nyilatkozott a Deloreanről: „Elképesztően jól nézett ki. Letisztult és futurisztikus formája volt, a Doki kocsija nem is lehetett volna másmilyen. Ez volt az ideális jármű a küldetéshez”.

A következő részben az a grafikus emlékezik majd vissza a forgatási előkészületekre, aki az első mozifilmhez használt három Delorean látványterveit készítette.

Nagyon jó kis dolgot olvastam júniusban. Mivel viszont nagyobb bejegyzés nem lehetett volna belőle, ezért hétfőre került. Először az angol, majd egy hevenyészett tartalmi fordítás magyarul. Szóval:

This month, a bipartisan bill introduced in the House of Representatives would allow small manufacturers who build fewer than 500 cars a year to offer these models to the public, albeit with current engines and emissions systems. The current auto manufacturing laws were written specifically with major automakers, their budgets, and production capacities in mind. The new bill, if passed, could potentially create a whole new marketplace of boutique manufacturers bringing classic cars back to life.

Az amerikai alsóházban benyújtottak egy javaslatot, miszerint az évente 500-nál kevesebb autót gyártó kis gyártók is hivatalos gyártók lehetnek és kínálhatják árujukat bárkinek, amennyiben az megfelel a környezetvédelmi előírásoknak. A jelenlegi törvény a nagy gyártók szempontjából készült, az ő lehetőségeik, kapacitásaik figyelembe vételével. Ha viszont ezt elfogadják, akkor a kis gyártók, akik régi autók életre keltésével foglalkoznak, új lehetőséget kapnak.

Mit jelent ez a mi számunkra? Nagyjából azt, hogy ha egyszer tényleg elkezdik az elektromos Delorean gyártását, akkor az kaphat új VINt! Valamint azt, hogy ha készítenek a DMC-nél egy bazi nagy, új, V8-as Chevy motoros Deloreant, akkor az is kaphat VINt. A régi PRV valószínűleg nem, szóval ott továbbra is maximálva lesz a Deloreanek száma a fellelt táblák számáig, de a többi rész akkor is jó dolog lesz, szerintem.

Most pedig a befejező utolsó előtti rész. (Az utolsó itt olvasható). Majd valamikor később kicserélem ezt a két részt, hogy ne nézzen ki ilyen hülyén.

A mai nappal már csak 2400 sornyi sürgős megrendelést kell teljesítenünk. A mostani és a jövő héten mindent meg fogunk tenni, hogy megoldjuk ezt a kritikus problémát. Csak tájékoztatásul közöljük, hogy a viszonteladók 700 000 dollárral tartoznak a DMC-nek, amit garanciális javítások miatt nem rendeztek. Ezek a kifizetések természetesen további alkatrészvásárlásokat fognak lehetővé tenni számunkra.

Gyártás / Minőségbiztosítás

Biztosíthatunk titeket, hogy a gyár minimális idő alatt újra tud indulni, ráadásul még jobb minőséggel, mint ami eddig volt, mert ezalatt a bezárási időszak alatt új feldolgozási módszereket fejlesztettünk ki.

A gyár kezdeti létszáma heti 100 lesz, de további emberek felvétele pillanatokon belül megoldható. Habár a jövőben nagyon szigorúan fogjuk figyelni a gyártást és a beszerzést, a kiegyensúlyozott készletkezelést pedig - akár a tietek, akár a mienk - az eladási céloknak fogjuk alárendelni.

Alkatrész és szerviz kézikönyvek

Az alkatrészkézikönyvek augusztus 15-től lesznek elérhetőek (Az Egyesült Királyságból). A szervizkézikönyvek készen vannak (és ki is vannak nyomtatva), és ki is küldjük őket, amint megérkeztek az Egyesült Királyságból.

Tulajdonosi kézikönyv és katalógusok

Elérhetőek Irvineban.

Flotta és lízingprogramok

Kidolgozás alatt. Felelős: R. Berg.

Összegzés

Hosszú út áll még előttünk, de ez az út, a növekedés ígéretével teli. És nem, nem vagyunk mindenben 100%-osak. Viszont ahol csak lehetséges, teszünk érte, hogy a cégünk és a termékünk mozgásban legyen. Tudjuk, hogy mit kell még tennünk.

Miután kommentben jött egy kérés, hogy ne beszéljek már mellé, folytassam inkább Hollandiát, hát így teszek. Úgyis meg kell írni ezt is, aztán addig jó, amíg megvannak a részletek és nem felejtettem el mindent. Szerencsére minden este készítettem jegyzeteket az aktuális napról, ezért a fontosabb dolgok biztosan megmaradtak. Szóval akkor Hollandia.

Most a keddi napról lesz szó. Reggel Ednél kezdtünk és leadtuk Bopat autóját. Addig a csajok otthon maradtak, mi pedig Bopattal elmentünk autót bérelni. Előtte már kitaláltuk, hogy kábé milyet akarunk, meg is beszéltük a fickóval, aláírtuk, kifizettük, kimentünk, majd megkaptuk ezt:

Itt jöttünk rá, hogy talán kicsit konkrétabban kellett volna meghatározni az igényeket, nem csak egy autókategóriát mondani. Szóval sikerült egy rózsaszín Peugeot 207-est kibérelni. Oké, elméletileg ez nem rózsaszín, hanem pezsgőszínű, de attól még elég hülyén néztünk ki benne. Főleg a Bopat. Mondjuk a csajok örültek neki. :)

Mindegy is, ha ez van, hát ez van. Beültünk nagyon kemény fejjel és végig feszítve és morcosan nézve próbáltuk megőrizni méltóságunk darabkáit, miközben elértünk Hágáig. (Ez igazából most nem volt igaz, de jól hangzott. Mármint Hága igaz volt.) Mikor odaértünk Hágába, egy fontos célunk volt. A Louwman autós múzeum. Erről egy igazi benzinvérű órákat tudna beszélni, de még én is csak tátott szájjal lestem olykor. Megéri a fenti linkre kattintani, de most tényleg.

Én most nem írom le azokat az autócsodákat, amiket ott láttunk, úgysem tudnám, de a lényeget azért belinkelem. A kiállított Deloreant.

15852-es a VIN-je, természetesen bemásztam, hogy megnézzem. Ahogy a képen is látszik, egy szép állapotú 83-asról van szó, örülök, hogy láthattam.

Végszóként a múzeumról annyit, hogy mindenképpen megéri megnézni, mert olyan autók vannak, amiket ha eladnának, a befolyó pénzből észrevehetően csökkenhetne az államadósság. Komolyan.

Innen Amszterdamba mentünk tovább, ahol az egész Hollandiát belepő tehénszagot felváltotta a fűszag. Amint kiszálltunk az autóból, ez csapot meg minket először, nem kis mosolygásra késztetve minket, pedig még igazán nagyon nem is szippantottunk belőle.

Túl sokat nem akarok Amszterdamról írni, elvégre ez nem egy utazós blog, ezért autós szempontból emlékezek csak meg róla. Ne menjetek Amszterdamba autóval! Ilyen kis gyösszel, mint mi, esetleg még lehet, de ennél nagyobbal ne! Még mindig élénken él bennem a 2009-es utam, amikor Deloreannel kóvályogtam itt a belvárosban és kevés rettenetesebb élményem volt, mint az. A mindenhonnan előbukkanó biciklisek, az egyirányú szűk utcák nem autóknak valók.

Csónakkal, hajóval jól lehet közlekedni, biciklivel és gyalog szintén, valamint taxival. Sőt, a taxit külön ajánlom, mert Amszterdam taxijainak jelentős rész Tesla. Az én agyam ezen teljesen ledobta a láncot. Gondolkodtunk rajta, hogy csak azért fogunk taxizni, hogy ülhessünk Teslában, de ez aztán elmaradt. Ha legközelebb arra járok, biztosan nem hagyom ki. Csodaszép járművek és nagyon-nagyon kéne egy. Nem szeretem az új autókat, de egy Teslát azért elfogadnék a garázsomba. 30M Ft körüli áron van egy új. Azt hiszem még gondolkodok rajta.

Ezután már csak az este volt hátra és egy vacsora egy jó kis döneresnél. Szinte már hazai ízeknek minősült a dolog. Jól elvoltunk, elbeszélgettünk, majd hullafáradtan estünk bele az ágyba.

Most jövök rá, hogy hétvégén, ha minden jól megy, akkor Csornán leszek. Elméletileg megvan addig az autópálya, le is tesztelem. Remélem nem lesz 40 fok, mert az azért kellemetlenné tenné az utat. Egy kis záport jobban viselek. Ha valaki arra jár, szóljon és összefutunk.

Mára egy kicsit masszívabb rész következik a Visszatérési tervek sorozatban. Plusz rossz a sorrend és erre akkor jöttem rá, amikor már ezt megírtam. Szóval most a hatodik rész jön, jövő héten pedig az ötödik. Hoppá.

T. Joseph Daly

Mostanra újraszerveztük a cégünket, karcsúak és erősek vagyunk és alkalmasak arra, hogy nyereségesen működjünk. A nullszaldópontunkat sikerült évi 4250 autóra levinni azáltal, hogy lecsökkentettük a gyár fixköltségeit, átszerveztük az adósságainkat, ami által kevesebb kamatot kell fizetnünk, valamint azzal, hogy újraszerveztük az elosztóhálózatunkat az Egyesült Államokban. Ennek az újraszervezésnek az a leggyorsabb hatása, hogy még az aránylag visszafogott eladási céljainkkal is nyereségesek leszünk.

Már meg kellett hogy kapjátok a júniusi nyilatkozatunkat és a pénzügyes csapatunk kapcsolatba lépett a tietekkel, hogy leegyeztessék a helyzetet. Mostantól már vagyunk olyan helyzetben, hogy ez rendszeres maradjon a jövőben is.

David R. T. Wood

Perspektíva

8 évvel ezelőtt elhagytam a General Motorst, hogy csatlakozhassak John Deloreanhez, mint az egyik legelső dolgozó egyike. Természetesen óriási volt a kockázat, de a kockázat minden üzlet velejárója. A te üzletedé is és a mi üzletünké is. És manapság még a bankok és a gyorséttermek esetében is van kockázat.

Természetesen egy 1-től 10-ig terjedő kockázati skálán egy autógyár elindítása egy jó erős 10-est érdemel.

Jelenleg úgy gondolom, hogy ezen az 1-10-es skálán a jelenlegi kockázatunk a 3-hoz közelít. Tulajdonképpen az összes lehetetlen feladatot végrehajtottuk. Egy jó hasonlat szerint ez olyan, mint megmászni a Mount Everestet. A csúcsot már elértük, már csak annyi van hátra, hogy visszaérjünk a biztonságba és elmondjuk a világnak, hogy mit vittünk véghez és kiaknázzuk az ebből származó előnyöket. Nem egy könnyű feladat, de sokkal könnyebb, mint a felfelé út volt.

Ahhoz, hogy elérjük ezt a pontot, számtalan feladatot, részfeladatot kellett megoldani, döntéseket meghozni, mindezt azért, hogy megmásszuk a csúcsot, azaz megépítsük a legizgalmasabb autót, ami jelenleg a piacon van.

A design kialakítása. Az előzetes mérnöki munka. A termelésre felkészítési munka. A tesztelés. A gyárépítés. A felszerelés beszerzése. Az alkatrészek beszerzése és tesztelése. Valamint a munkaerő kiképzése arra, hogy aztán az megépítse az autót. Mindezt megtettük és az eredmény pokolian jó lett. A legizgalmasabb termék a jelenlegi piacon.

Miután a Delorean teljesen elkészült, már nem voltak problémáim egy hosszabb úttal, úgy gondoltam ennyi szerelés után már itt az ideje megjáratni egy kicsit a gépet. Igaz, a császári találkozó sem tíz kilométer volt, de azért jókor jött ez a Tihanyi meghívás. Az idő tökéletes volt, már elmúlt a nagy hideg, de még nem ért ide ez a mostani kánikula, nagy örömmel vágtam hát neki az útnak.

Azt tudtam, hogy kamionok még mennek, tudtam, hogy a Kisbér - Székesfehérvár közötti szakasz szenvedés lesz, de a genetikailag kódolt túlzott optimizmusom nem engedte, hogy ennyire rossz helyzetre számítsak. 60-70 km/h-val szenvedő szerencsétlenek lemmingtrainjébe kapcsolódtam be kicsivel Kisbér után és türelemmel követtem őket. Úgy 5 percig, mert akkor eldurrant az agyam a sok idióta miatt. Nem bírom megérteni az ilyen sofőröket. Egymástól pár méterre mennek, szerintem bekapcsolnak zombiüzemmódba, aztán követik az előttük lévőt, amíg megy. Én ezt nem bírom elviselni, ezért aztán átváltottam közepesen agresszív üzemmódba és nagy gáz, nagy fék módszerrel úgy 10-15 km alatt elhagytam a sort.

A Delorean elég jól vizsgázott gyorsulás tekintetében, viszont a sok fékezés az indokoltnál jobban megviselte a fékeket. Olyannyira, hogy utunk vége felé, ha jól emlékszem Csopakon, le is kellett állni pár percre, mert annyira elgyengültek a fékek. Miután megálltam, meg is jött a fékszag, a jobb hátsó úgy tűnt teljesen befogott. Pár percet vártam, hogy hűljön, néhányszor jól benyomtam, elengedtem, majd tovább indultunk. Innentől már nem volt gond, bár az út végéig kicsit gyenge volt a fékhatás. Jobban kellett nyomni, hogy fogjon, de azért mindig meg tudtam állni, ha kellett.

Itt most kicsit előremegyek időben, de külön bejegyzést erről nem akarok írni. Szóval elvittem később a szerelőhöz az autót és egy fékfolyadékcsere, a fékmunkahenger minimális felújítása és egy jó nagy takarítás után helyreállt minden. 25000 Ft-ba került az egész, nem vészes.

Szóval odaértünk Tihanyba, ahol már várt minket a kontakt (aki ezt a bejegyzést is összerakta nekem) és beálltunk egy jó kis árnyékos helyre. Pontosan meg nem mondom, hogy hol voltunk, egy bazár mögött, ahol - mily meglepő - mindenféle levendulával kapcsolatos dolgot lehetett kapni. Rájöttem, hogy igazából a levendula az az a dolog, ami engem olyan nagyon nem hoz lázba, ezért inkább vettem egy kis reggelit, aztán visszamentem az autóhoz, ahol pár órát beszéltünk az érdeklődőkkel. Kellemesen eltelt az idő, de a lényeg az után jött, hogy itt végeztünk a programmal és elmentünk lefotózni a Deloreant. Mármint úgy rendesen, állványról, meg a többi ilyen. Nagyon jó képek készültek, íme az egyik.

Plusz én is csináltam néhány - említésre sem érdemes - képet, valamint egy említésre méltót. Ezt:

Nagyon jó fej szamarak voltak. Kicsit haverkodtunk, majd visszatértünk a fotózáshoz. Amikor pedig azzal is megvoltunk, jött a könnyes búcsú, aztán a lovak közé csaptunk mindahányan.

A hazaút már sokkal jobban ment, nem volt akkora forgalom, bár egy kis eső azért elkapott. Szerencsére beázás nem történt, úgy tűnik ezt a hibát most már tényleg sikerült megjavítani. Jó nap volt, elfáradtam a végére. 

Ez is megvolt, még sincs este. Ennél jobb időt elképzelni sem lehetett volna, majd valamelyik szerdán jön a beszámoló. Lassan mehetek is aludni, hogy kipihenjem ezt a marha nagy pihenést. Hétvégén Komarno a célpont és egy capoeira edzés. Az is jó lesz, akit érdekel a Delorean vagy a capoeira, annak itt az idő összekötni a kettőt.

Az a helyzet, hogy most meg kellene jelennie a következő résznek, de mivel pakolok és már teljesen az agárdi találkozó lázában égek, valahogy nincsen kedvem írni. Menjetek inkább ti is valami vízpartra, aztán élvezzétek a nyarat! Nem kell mindig a gépet nézni. (Tudom, tudom, bagoly mondja verébnek...)