Élet egy Deloreannel

A címbeli témáról beszélgettünk Phyllis Sutton-nal a hétvégi találkozón (hogy pontosan ki ő és milyen találkozó volt a hétvégén, arról majd Sid ír szerdán). Ez a kedves, idős hölgyike és férje az első dolgozók között voltak a dunmurry-i DMC-gyárban ezelőtt kb. 36 évvel, és természetesen volt egy Delorean kocsijuk is, jóval a Vissza a jövőbe filmek előtt.

A néni szerint az autó már a gyártása idején is nagyon ismert és népszerű volt. Ha otthagyták valahol, akkor visszatértükkor tömegek állták körbe, kopogtatták a kocsit, és kuncsorogtak, hogy beleülhessenek. Akkoriban még senki sem tudott a fluxuskondenzátorról, ezért a leggyakoribb kérdés nem erre, hanem a karosszériára vonatkozott: még a jobban tájékozottak is alumíniumra tippeltek. A saját tapasztalataim szerint egyébként még most is az alu felé hajlanak a legtöbben az acéllal szemben.

Mindenesetre érdekes volt ezt és pár hasonló sztorit hallani azoktól, akik elejétől a végéig a “tűz közelében” voltak, a DMC-gyár elindulásától a felszámolásáig. Búcsúzóul kaptam a házaspártól egy névre szólóan dedikált könyvet, a bal felső sarokban Phyllis is aláírta, mint “21-es számú (dolgozó)”.

Hát emberek ez nagyon jó volt! Sajnálhatja aki kihagyta. Szerdán jön a beszámoló, addig még hűtöm magam.

A DOA (Delorean Owners Association) Facebook oldalán feltettek egy nagyon jó kérdést:

Egy lány választás elé állít. Vagy ő vagy a Delorean. A kettő együtt nem megy. Ha az autó megy, akkor like, ha a csaj, akkor írjad meg a búcsúüzeneted neki.

Lett végül három like és egy kupac komment. A kommentekből a kép után válogatok a jobbak közül. Akit pedig érdekel a mi kérdésünk és az azokra adott válaszok, az ide kattintson.

- Hát Bébi, itt az ideje egy olajcserének.

- A jó csajok nem adnak ultimátumot.

- Milliónyi nőt készítettek. És csak 9000 Deloreant.

- Az autót választom. Nem is volt verseny.

- Mire ez az autó eléri a 88 mérföld/órát, addigra a ruháid legyenek összepakolva és kirakva a ház elé!

- Mindenképpen a Delorean. Ismertem egy fickót aki inkább egy öreg Fordot választott mint a nőjét.

- A feleségem pont ezt csinálta mielőtt összeházasodtunk. Azt mondta hogy meg kell szabadulnom az űrhajóformájú autótól vagy ő lép le. Erre azt válaszoltam hogy az űrhajóformájú autót sokkal régebb óta szeretem mint őt. Mostanra már 22 éve vagyunk együtt és neki is van egy. :)

- Velem megtörtént. Az autót választottam.

Ha finoman akarnék fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy nem pont úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettem volna. Marhára okos szoktam lenni autóügyekben, sokszor adok tanácsot, hogy mit és hogyan. Megkérdeznek a barátaim, ismerőseim, mert mégiscsak sokat foglalkoztat engem ez a téma :) Hogy pontosan mi az, amitől én jobban tudom a válaszokat? Semmi. Jobb esetben olcsón szoktam autót venni, jó sok pénzt rájuk költök, és fillérekért eladom. Nem túl okos stratégia. Általában nagyon jól tudom, hogy mire kell figyelni autóvásárláskor, mi az, ami miatt -- akármennyire is tetszik a látvány -- ott kell hagyni a vevőnél a cuccot. Szinte várható volt, hogy előbb vagy utóbb akasztani fogják a hóhért. Megtörtént.

Az Escort cabrio története valahol ott fejeződött be, hogy megvettem, óriási a boldogság, és sikerült az ősz utolsó meleg napjaiban élvezni a nyitott tetős autózást. És mi a helyzet most? Öt hónapig vártam, hogy a karosszériás barátom lábra tegye a kocsit.

Már a vásárláskor is éreztem némi bizonytalanságot az első futóműben, de nem nagyon aggódtam. Az Escort futóműve nem bonyolult és nem is túl drága. Szereltem már minden darabját, így nem estem pánikba. 4-5000 kilométer után azért már illett foglalkozni a gondokkal. Műhely, akna és garázs hiányában szégyenszemre szerelőhöz vittem a kocsit. Módszeresen minden alkatrészt kicseréltek az első futóműben. Minden alkatrész csere után próbaút, de a rázkódás, bizonytalankodás nem szűnt meg. Végezetül -- mikor már a futómű minden eleme vadonatúj volt -- a szerelők megállapították, hogy emelőre téve az autó jobb eleje simán kézzel megemelhető. Miután mindenki, aki látta a problémát, kihordott lábon egy pitvarit, jöhetett a fejvakarás. Adott egy A-oszlop magasságában kettészakadt autó, aminek lobog az egész eleje, viszont amúgy nagyon szép kondíciónak örvend. Szép a teteje, a kaszni egészen rendben van, a motor jó erőben van, a beltér kulturált, a futómű pedig új. De hogy mivel jár javítani? Ahhoz, hogy a probléma teljes valóságában feltáruljon, ki kell szedni a motort és a futóművet, le kell szedni a sárvédőt és ki kell bontani a műszerfalat. Megéri? Persze, hogy nem. De hoztam már hasonló döntést a Fiestánál is. A döntésemet nem gazdasági alapon, a realitások talaján hoztam meg, hanem az emóciók erősebbek voltak -- megint. A kocsit végül Kobold barátom elvitte magával és kezelésbe vette. (Az ő kezei között született újjá SirClarence is.) Diagnózis a teljes szétszedés után: első váznyúlvány csere, kereszttartó csere, sárvédő csere, aksitálca csere, tűzfal javítás, doblemez javítás, A-oszlop javítás és persze minden elem javított (két tónusú) fényezése. Rengeteg munka, sok-sok energia, idő és persze temérdek pénz. Nem akartam veszni hagyni ezt a kocsit sem, ezért zöld lámpát adtam a javításhoz.

Ettől fogva csak azt az öt hónapot kellett kivárni, míg elkészült a vas. Persze ezalatt az idő alatt volt idő gondolkodni azon, hogy vajon átvert-e a korábbi tulajdonos és, hogy volt-e esélyem észrevenni ezt a komoly hibát vásárláskor? A válasz mindkét esetben igen. Az extulaj biztosan ismerte ezt a hibát, és ez komoly hozzáértéssel -- nem kanapészakemberként -- észrevehető lett volna. Az azért hozzátartozik az igazsághoz, hogy a professzionális szerelők is csak két nap szerelés után vették észre a gondot. A lényeg, hogy a kocsi végre jó lett, újra lett egy enyészettől megmentett régi kocsim, és talán valóra válik a hobbi autó-mindennapi autó álmom. Az igazi lecke pedig az, hogy mindenki maradjon a kaptafánál. A jövőben abban adok csak tanácsot, amihez igazoltan is értek. :) Az életnél tényleg nincs nagyobb tanítómester.

Hétvégén megyünk a Velodrom Millenárisra. Én már tervezem egy ideje, de most végre sikerül is odaérni. Külön jó, hogy ott lesz velünk Nick Sutton is, a DMC egykori gyárának a beszerzési igazgatója! Ez ám a nem mindegy, bogyókák! :)

Volt egyszer régebben (már majdnem két éve) egy bejegyzés, amiben arról írtam hogy egy kis orosz gyerek nagyon rápörgött a Deloreanre és az anyukája szerzett neki a szülinapjára kettőt is, hogy beleülhessen. Írták is a Jalopnikon, hogy ezt nehéz lesz überelni.

Örömmel tájékoztatok mindenkit, hogy Seva nem gyógyult meg, sőt anyukája is ugyanolyan klinikai eset. Persze mindezt jó értelemben mondom. Ugyanis az anyuka fogta a gyereket, felpakolta egy Ohioba tartó repülőre és elmentek megnézni a világ legnagyobb Deloreantalálkozóját.

Ott aztán nem csak a Deloreanekkel találkoztak és a tulajdonosaikkal, hanem a korábban már említett Vissza a Jövőbe szereplőkkel is. Mindennek a tetejébe pedig felhívták őket a színpadra, ahol együtt bandázhattak velük. Natasha életének az egyik legjobb élményeként aposztrofálta az eseményeket. Érthető.

Agárd. Lassan már ez a szó is olyan jelentéssel kezd el bírni mint a NAAF vagy éppen csak simán Komárom. Habár csak tavaly voltam itt először, mégsem volt kétséges egy percig sem a ismétlés. Hangulatában nagyon hasonlít nagyobb testvéréhez, de a kevesebb ember és a kemping miatti sok off autó és látogató egyben lazábbá is teszi. A NAAFon az ember könnyen elhiszi, hogy valójában igazából valahol Texasban heverészik a napon a szinte 100%-os amerikai autó és stílus tobzódása miatt, de ez itt nem történik meg. Itt jól érezhetően csak a kemping egy csoportja vagyunk, még ha a legnagyobb is. Persze az emberek, az autók már ismerősek a többi találkozóról, de azért ez mégis más. Nagyjából úgy lehetne leírni a helyzetet, hogy ez a főpróba a NAAF előtt, amikorra az ember végre teljesen elvesztheti a realitásérzékét. Itt még csak próbálkozik vele.

Persze ebben nagy segítségére vannak a szokásos fesztiválkellékek, mint a pálinka, whiskey és a többiek és ezeknek a használatát bizony nagyon kevesek vetik meg ebben a három-négy napban. Emiatt van egy érdekes felosztása a fesztiválnak, miszerint csütörtök bulinap, péntek pihenő, szombat ismét a duhajkodásé, vasárnap pedig már megint pihenő és hazavánszorgás.

Ennél sokkal többet pedig nem is lehet írni az egészről. Odamegy az ember, ereszdelahajam amíg bírja, másnap fejfájás, tóban ücsörgés, mamársohatöbbetnemiszom, aztán szombaton kezdődik ugyanez. Közben pedig sok sok beszélgetés, sztorizás, mászkálás, üresjárat. Csodálatos az egész úgy ahogy van. Itt tényleg ki tud kapcsolni az ember egy kis időre.

Még egy valamiről kell beszélnem, ha már ez egy Delorean blog. Az autóval semmi nem volt. Odamentünk, ott voltunk, eljöttünk. Még tankolni sem kellett. A légkondi tisztességesen működött, nem sültünk meg sem oda, sem visszaúton, az új vízpumpa is tette a dolgát és úgy általában minden olyan volt, mint amilyennek lennie kellett.

Érdekes autók idén is voltak, azokról raktam is be képet. Plusz a tavalyi bejegyzés után ismét leírom: Egy kép többet mond ezer szónál. Ugye Mentos? :)

Mellesleg kéne venni egy ilyet az autóra, az ujjlenyomatokat megelőzendő:

Megadtuk a módját. Szerdán jön a beszámoló. :)

Egy hónap múlva pedig jön a folytatás a NAAFon.

Van pár helyszín amit össze lehet hozni a Delorean Motor Companyvel. New York, Kalifornia, Írország, értesültebbeknek Michigan, Puerto Rico. Connecticut viszont szerintem senkinél nincs fent a listán, pedig egy ideig úgy tűnt, hogy ott fog felépülni John Delorean gyára. Legalábbis erről tanúskodik a következő irat.

A levél mint látszik, a Colonial Banktól érkezett John Deloreannek és a jövendőbeli gyárról van benne szó eképpen:

Kedves John,

Nagyon örülünk, hogy Connecticut továbbra is az elsődleges hely a jövendőbeli gyárad felépítésére. Azt hiszem érthető volt aggódásunk, amikor a fülünkbe jutott hogy mégis más helyszínt választottál, de Bill Shea azóta már tolmácsolta felénk nyugtató szavaidat, hogy nem ez a helyzet.

Kijelöltünk egy új helyszínt, ami úgy tűnik hogy kielégíti az összes igényedet, amit felvázoltál a legutóbbi találkozónkon. Remélem hogy össze tudunk állítani egy olyan csomagot ami elég vonzó lesz számodra és mindannyian örömmel dolgozhatunk ezen a projecten,

Majd ezután jön egy kézzel írt rész, amiből csak szavakat tudok kivenni, de az egészet nem tudom elolvasni, pedig biztosan érdekes. Úgy ahogy az is, hogy John itt bizony már nagyon komolyan foglalkozott Puerto Rico ötletével, szóval a connecticuti bankárok aggodalma nem volt hiábavaló.