Élet egy Deloreannel

Bejegyzés nincs, NAAF van. Még van időtök összepakolni és elindulni. :)

Írtam múlt héten, hogy hétvégén Siófokon leszek és így is lett. Terv szerint kezdődött minden, féltem is, hogy még a végén nem lesz mit írnom, de a Deloreannel soha nem eseménytelen az élet. Maga az átpakolás, indulás gond nélkül zajlott, az autó nem rakoncátlankodott, viszont kb. 10 kilométert mentünk, mikor hopp, kiugrott egy őz.

Most pedig egy kis intermezzo, cliffhanger, ki mit akar. Szóval az a helyzet, hogy a Passat elé már kétszer ugrott ki őz és mindkétszer beletapostam a fékbe, minek köszönhetően elkerültem az elsőt és elütöttem a másodikat. Először az alja szakadt le az autónak, másodszor pedig a lámpámnak lett kampec. A második után megígértem magamnak, hogy ezúttal másképpen lesz. Ha lesz lélekjelenlétem és az őz messze van, akkor satufék, fél perc várakozás és utána lassú elindulás. Ha pedig közel van, akkor nincs fék, kikerülöm az elsőt, aztán nyomás a környékről is. Ezúttal a második eset volt.

Elrántottam tehát a kormányt, nem fékeztem és elkerültem az őzet. Aztán már ugrott is a második. Mögöttem. Fuhhh. Megúsztam. Azért hirtelen elmúlt minden álmosságom és beállt egy egészséges adrenalinszint is, biztos ami biztos.

Folytattuk hát utunkat és túl sok minden nem is történt Székesfehérvárig, ahol a légkondi hirtelen füstöt kezdett el benyomni az olyan sötét fajtából, hogy már látszott is. Nézelődtem, szagoltam, megállni nem tudtam, de nem jöttem rá egy pár másodpercig az okára. Aztán kiderült, hogy nem az én autómban van a hiba, hanem az előttem levő BMW-nél nem ideális az égés. Láttam én hogy füstöl, de ilyet még soha nem láttam, hogy egy autó légkondija egy az egyben benyomta volna a külső füstöt. Ezért aztán egy kicsit lemaradtam, a BMW a következő lehajtónál elment és a levegő is kitisztult. Megvolt a második adrenalinlöket.

Szerencsére ez után már nem történt semmi dráma a kissé kótyagos és szerencsétlen többi közlekedőt levéve, sikeresen beparkoltunk az udvarba, ahol aztán egy újabb NAAFra gyakorlásos hétvégét töltöttünk el. A két napos pihenőt letudva pedig elindultunk visszafelé, és eddigre már nyilvánvalóvá vált valami.

Abszolút hidegen elég kelletlen az autó. Nem kimondottan rossz és a gyorsulása sem katasztrófa, ha nyomom neki, akkor megy jól, de érződik rajta hogy nem akarja. Ez a beállítás óta van. Akkor mondták is hogy a bemelegedés-szabályzóm elég rossz már és majd figyeljem hogy milyen az autó, mert szegényebbre vették a keveréket. Azt hiszem egyszer majd visszamegyek valamikor egy gyorsjavításra. Ezt levéve a hazaút már elég jól és stresszmentesen zajlott. Székesfehérvárt elkerülve már a forgalom is felritkult, lehetett jönni rendesen.

Siófokon pedig tankoltam egyet és a Velodromos, végig légkondis, sok pöcsöléses út végül 12 literes átlagfogyasztást hozott. Nem a legjobb, de légkondi nélkül 11 körül szokott lenni mindig ilyen esetben, szóval ez normális. Jó kirándulás volt.

1.

Éppen leparkoltam a Delóval, amikor odaért egy 60-as nő. Szemből érkezett, nem látta a kerekeket, csak a kocsi elejét és a felnyitott ajtót (kb. mint a filmbeli család a pajtában landoló Deloreant).

- Jaj de aranyos ez az öööö... mi is ez? Ez egy kocsi?

- Igen.

- Tényleg? Egy kocsi? Jaaaaaj, hát nagyon cuki kis autócska!!!

(A későbbi beszélgetés során kiderült, hogy sosem látta a Vissza a jövőbe filmeket.)

2.

Az amerikai autós találkozón beraktam a szélvédő mögé a Sport Almanachot és az Oh`Lálá magazint is. Egy anyuka a két év körüli kisfiával beült a kocsiba, persze a kissrác egyből az Oh`Lálát kezdte lapozgatni, jól megnézve magának a "pucér néniket". 

- Hű, hát lehet, hogy az az újság még nem neki való! - szóltam az anyukának. Mire ő teljesen rezignáltan legyintett:

- Mindegy, látott ő már ilyet eleget...

:)

Itt az idő, pakolja mindenki össze a motyóját és pénteken reggel legkésőbb költözzön Komáromba, mert jó lesz. Az év eseményeinek a legfontosabbja közeledik!

Nick Sutton (Ugye most már mindenki tudja ki az! :) ) írt egy kis történetet még egy éve a dmctalkra. Itt az ideje a fordításnak:

1981 márciusában már készen volt a sorozatban gyártott autók első része, ezért ideje volt beengedni a nagyon érdeklődő újságírókat a gyárba, egy kis termékbemutatóra. Körülbelül nyolc újságíró érkezett március 15-én Dunmurrybe a reggeli órákban.

Erre a bemutatóra már hónapok óta készültek a gyárban, főleg az autók vonatkozásában, mert az volt a terv, hogy a bemutató gyáron kívüli tesztvezetést is fog tartalmazni. Öt autót jelöltek ki erre a célra, az 554, 555, 556, 557 és 558-as számúakat, amelyekből az egyik tartalékautó volt, ha valami gond történne. Chris Bradley volt a felelős az autók felkészítéséért, aki komolyan is vette a dolgot. A látogatást megelőző négy napban 60 órát dolgozott, hogy minden rendben legyen. Miután minden mechanikus dolog rendben volt, kitakarították az autókat és jöhettek a látogatók.

Egy probléma volt csak, de az elég nagy. Dunmurryben szinte alig volt ólommentes benzinünk. Még arra sem volt elég, hogy megtöltsük a tesztautók tankját, nem hogy tartalékba is legyen egy kicsi. Ebben az időben az ólommentes benzint lehetetlen volt beszerezni Írország vagy éppen Nagy Britannia benzinkútjain, csak a fontosabb autógyárak telephelyein volt elérhető, mint a Jaguar, TVR, Rolls Royce vagy éppen a Lotus. Ezek a gyárak legalább egy napnyi távolságra voltak, ráadásul jött a hétvége és akkor ezek a gyárak nem dolgoztak. Emiatt legkorábban keddre érkezett volna meg a szállítmány, vasárnap pedig már jöttek az újságírók. Légi úton pedig tilos volt az üzemanyag szállítás, kivéve ha megfelelt a csomag a rendkívül szigorú csomagolási feltételeknek és az elképesztő papírmunkának.

Hogy hogyan oldódott meg a helyzet? Utolsó éjszaka egyszer csak megjelent egy rakomány 4 darab 45 gallonos hordóval ki tudja honnan. Isteni beavatkozás lehetett?

Aznap reggel engem is megkértek hogy segítsek egy kisebb dologban. (Majd miután végeztem, az volt a parancs hogy tűnjek el a gyár mélyébe valahova és ne is lássanak!)  Azt kérték, hogy a város túloldalán felvegyek három újságírót a hoteljükben és hozzam be őket a gyárba. Most már könnyen menne, mert az utolsó kátyút is ismerem Belfastban, de akkor mindez egy elég nagy feladat volt. Olyannyira, hogy egy kanyart elrontottam valahol és eltévedtem. Nagyon. Én mindezt nagyon kellemetlen élménynek éltem meg, de az újságírók élvezték. Végül aztán 30 perces késéssel és totál elvörösödve érkeztem meg. Egy szóval sem kellett mondaniuk hogy tűnjek el, magamtól sem akartam másképp.

Az újságírók először a tesztpályán próbálták ki az autókat, majd észak felé indultak és Bushmillsben éjszakáztak. Történeteik és a tapasztalataik pedig a Delorean Gold Portfolioban vannak lejegyezve. Végül aztán az lett az eredménye a látogatásuknak, hogy bebőröztettük a kormányokat, mert az újságírók hiányolták ezt a megoldást.

A múlthéten semmi sem történt az autómmal, úgyhogy el kellemes lazulós kis bejegyzés jön. Szóval Delorean tulajdonos vagy, ha ... 

... tudod hogy az autódat milyen hónapban építették. Sőt, érdekel!

... tudod alvázszám szerint hogy mikor milyen színű és típusú alkatrészeket használtak a gyárban.

... neked mást jelent a barlangrajz kifejezés.

... nem szeretsz tankolni, de nem az ár miatt.

... már verted be a hátsó feled (vagy még rosszabb testrészedet) a kézifékbe.

A hétvégén megyek majd Siófok felé, ha esetleg valaki arra jár és érdekli a gép, akkor összefuthatunk. Pontos időpontot még nem tudok, de a péntek-szombat az esélyes. Persze mindez csak jó idő esetén érvényes.

Uborkaszezon van, és mi is inkább a pálmafák alá vágyunk, úgyhogy jöjjön egy válogatás a Puerto Rico-i Delorean-klub naptárlányairól. (Lassan nekünk is lépnünk kellene ez ügyben, bár néhány hete Bopat autójában már kellette magát pár modell.)

A Delorean-történelemben járatosabb olvasók emlékezhetnek rá, hogy eredetileg Puerto Rico is versenyben volt azért, hogy náluk épüljön fel a DMC-gyár, de végül Észak-Írország lett a befutó. Azért a helyi klub elég aktív, és a lenti kép tanúsága szerint legalább hat autójuk van. Érdekes lenne tudni, mennyit küzdenek ott a trópusokon a hűtéssel és az alvázrozsdával. (Ezen a Facebook-oldalon lehet őket követni, a magyar Delorean Klubot pedig itt.)

Vannak még közöttünk időutazók. Íme a következő:

Időutazó technikust keresek amilyen gyorsan csak lehet! 40xx típusú Ugró (tacoma)

Szóval hoztam egy rossz döntést és elég nagy hibát követtem el. Általában ez nem gond, visszamegyek és megoldom, de ezúttal sikerült felgyújtanom az Ugrómat és most nem működik. Ráadásul rossz században vagyok ahhoz hogy megjavíttassam. Ha van a Felmelegedési Korszakban technikai tapasztalattal rendelkező másik ugró, akkor tudna segíteni? Szerintem csak egy hajlítót kéne megjavítani vagy kicserélni vagy esetleg el tudnál vinni egy ?Dagoonhoz?? Már írtam a falra, de mindannyian tudjuk milyen gyakran nézik az archívokat... Remélhetőleg van valaki a környéken és nem kell mentésre várnom. Köszönöm! Írj emailt vagy írj a falra.

Nem kérek kéretlen ajánlatokat és szolgáltatásokat

Amióta újra felfedezték a Velodromot, én azóta szerettem volna elmenni egy ott rendezett találkozóra. Ez viszont folyamatosan csúszott, mert mindig akadt valami, ami miatt nem tudtam megoldani. Általában más program, más találkozó volt, olykor az idő vacakolt és volt amikor pedig csak simán lecsúsztam róla. Őszintén szólva a mostani Velodrom is úgy tűnt, hogy az utolsó verziót fogja erősíteni, tehát elfelejtem hogy létezik és csak egy hét múlva tudom meg, hogy lekéstem.

Történt viszont ezúttal valami, ami miatt nem így lett. Június közepén rámírt Nick Sutton - akit a blogon már többször említettem - hogy jön Magyarországra és ha van időm, akkor találkozhatnánk. Természetesen igent mondtam, majd amikor tisztázódott az időpont, el is kezdtük szervezni a találkozót. Az biztos volt, hogy valahol Budapesten találkozunk vele, de konkrét helyszín még nem merült fel. Ekkor azonban Dubniczkia feldobta az ötletet, hogy mi lenne, ha az éppen akkor rendezendő Velodromra hívnánk el. Tökéletes választás! - gondoltam és szerencsére a többiek sem ellenkeztek.

Így aztán elkezdődött szerveződni a találkozó, Nicknek is tetszett a rendezvény videója, látszott hogy minden sínen van. Persze a Delorean klub nem éppen a kapkodásról híres, ezért sikerült lekésni a regisztrációs időszakot, így a három autót csak pár kisebb diplomáciai machináció után sikerült bejelenteni a rendezvényre. Innen aztán már pillanatokon belül eljött az indulás előtti este és akkor jöttem rá, hogy van még egy fontos dolog, szerezni kell ruhát, mert ide azért illene beöltözni. Reggelre aztán sikerült megtalálni a tökéletes felszerelést egy lila-világoslila-kék-hupikék-fehér kockás ing és egy trapézgatya személyében, ami mellé még odaraktam egy aranykeretes napszemüveget is. Na de mielőtt átmegyek divatblogba, maradjunk annyiban, hogy teljesen diszkókorszakos lettem, de olyannyira, hogy úgy éreztem hogy Travolta bekaphatja. Így aztán nagy örömmel indultam el a pálya felé.

Aztán rájöttem hogy tankolnom kell. Ilyen ruhában. Röviden szólva érdekes volt, nem vagyok hozzászokva ehhez a stílushoz. Meg őszintén szólva a többi benzinkútlátogató sem. Az biztos hogy a Delorean mellé volt egy másik látványosság is, amit bámulni lehetett. Bár szerintem néhányan komolyan elgondolkodtak hogy tényleg lehet valami a Delorean és az időutazás kapcsolatában. :)

A tankolás után - ami most egész gyorsan ment - mentem rá a pályára, aztán zúgtam is Budapest felé. Leálltam Skynetéknél, megvártam mire lejött, vigyorogtam azon, hogy ők mennyire vigyorognak, beszélgettünk egy éppen arra járó rajongóval, aztán elindultunk a Velodrom felé Skynet vezetésével. Hát nem egy utolsó élmény két Deloreannel átmenni a városon az biztos! Elég hamar odaértünk, beálltunk a sorba, egy meglehetősen lassú és kicsit problémás regisztrációt követően pedig már indultunk is befelé. És itt szembesültem vele, hogy a Velodromba egy szűk, alacsony, sötét és eléggé erős domborzattal megáldott alagúton keresztül vezet az út. Szerencsére mi gond nélkül átmentünk, de azért Szabi ültetett autója lehet hogy bajban lett volna egyik-másik szakasznál.

Amikor viszont kibukkantunk a túloldalon, az egy igazán emlékezetes látvány volt. Nagyon jól nézett ki az oválpálya is, de még jobban a már ott levő autók és főleg motorok és biciklik tömegei. Beálltunk a helyünkre és vártuk a többieket. Bopat pár autóval mögöttünk érkezett, de aztán elkezdett szállingózni a többi jármű is. Sok szép autó volt (főleg a szeszcsempész pickup), de őszintén szólva a motorok tetszettek a legjobban, annak ellenére, hogy egyáltalán nem vagyok motoros alkat.

Három óra után aztán megérkezett Nick és felesége is és innen kezdve lett igazán érdekes a dolog. Egy kicsit az autók körül beszélgettünk, de a betonteknő alján a tűző napon mindenki nyomta a vizet, mint egy IFA az emelkedőn, úgyhogy inkább felültünk a fedett lelátóra, aztán ott beszélgettünk. Emiatt az autókat nézők lemaradtak az extra információkról és biztosan sok ember megtudhatta a sokkal okosabb haverjától hogy a Delorean alumíniumból van, de valahogy ezúttal nem zavart mindez.

Beszélgetés közben egyébként elég jó elfoglaltság volt nézni az oválpályán körbemenő, olykor igen hangos motorokat, autókat. Elég sok dolgot megtudtunk a gyárról, az akkor uralkodó hangulatról és különféle eseményekről. Nem lett olyan összefüggő információhalmaz, amit egészben megírhatnék egy pénteken, de nagyon sok számomra fontos részletet megtudtam, ami lehet hogy a blogon majd frissítésként megjelenik. Megtudtuk hogy egy időben Nicknek is volt Deloreanje, hogy Barrie Wills volt a főnöke, hogy a gyár bezárása után mindenki rühellte az angolokat és még sok mást, ami éppen nem jut az eszembe.

Hat óráig beszélgettünk, aztán onnantól már inkább a készülődésen volt a hangsúly. Nickék fél hét körül, mi pedig hét után indultunk el hazafelé. Izzadtan és szerintem elég büdösen, de nagyon jó hangulatban. Amennyire tudom a hazaút mindenkinek eseménytelenül telt, az autókkal nem volt semmi gond.

Ráadásként pedig kaptunk egy-egy dedikált példányt Nick könyvéből, amit hamarosan talán majd el is juttatunk egymáshoz. Bár ahogy a klubot ismerem, ez nem annyira biztos. :)