Élet egy Deloreannel

Volt egyszer régebben (már majdnem két éve) egy bejegyzés, amiben arról írtam hogy egy kis orosz gyerek nagyon rápörgött a Deloreanre és az anyukája szerzett neki a szülinapjára kettőt is, hogy beleülhessen. Írták is a Jalopnikon, hogy ezt nehéz lesz überelni.

Örömmel tájékoztatok mindenkit, hogy Seva nem gyógyult meg, sőt anyukája is ugyanolyan klinikai eset. Persze mindezt jó értelemben mondom. Ugyanis az anyuka fogta a gyereket, felpakolta egy Ohioba tartó repülőre és elmentek megnézni a világ legnagyobb Deloreantalálkozóját.

Ott aztán nem csak a Deloreanekkel találkoztak és a tulajdonosaikkal, hanem a korábban már említett Vissza a Jövőbe szereplőkkel is. Mindennek a tetejébe pedig felhívták őket a színpadra, ahol együtt bandázhattak velük. Natasha életének az egyik legjobb élményeként aposztrofálta az eseményeket. Érthető.

Agárd. Lassan már ez a szó is olyan jelentéssel kezd el bírni mint a NAAF vagy éppen csak simán Komárom. Habár csak tavaly voltam itt először, mégsem volt kétséges egy percig sem a ismétlés. Hangulatában nagyon hasonlít nagyobb testvéréhez, de a kevesebb ember és a kemping miatti sok off autó és látogató egyben lazábbá is teszi. A NAAFon az ember könnyen elhiszi, hogy valójában igazából valahol Texasban heverészik a napon a szinte 100%-os amerikai autó és stílus tobzódása miatt, de ez itt nem történik meg. Itt jól érezhetően csak a kemping egy csoportja vagyunk, még ha a legnagyobb is. Persze az emberek, az autók már ismerősek a többi találkozóról, de azért ez mégis más. Nagyjából úgy lehetne leírni a helyzetet, hogy ez a főpróba a NAAF előtt, amikorra az ember végre teljesen elvesztheti a realitásérzékét. Itt még csak próbálkozik vele.

Persze ebben nagy segítségére vannak a szokásos fesztiválkellékek, mint a pálinka, whiskey és a többiek és ezeknek a használatát bizony nagyon kevesek vetik meg ebben a három-négy napban. Emiatt van egy érdekes felosztása a fesztiválnak, miszerint csütörtök bulinap, péntek pihenő, szombat ismét a duhajkodásé, vasárnap pedig már megint pihenő és hazavánszorgás.

Ennél sokkal többet pedig nem is lehet írni az egészről. Odamegy az ember, ereszdelahajam amíg bírja, másnap fejfájás, tóban ücsörgés, mamársohatöbbetnemiszom, aztán szombaton kezdődik ugyanez. Közben pedig sok sok beszélgetés, sztorizás, mászkálás, üresjárat. Csodálatos az egész úgy ahogy van. Itt tényleg ki tud kapcsolni az ember egy kis időre.

Még egy valamiről kell beszélnem, ha már ez egy Delorean blog. Az autóval semmi nem volt. Odamentünk, ott voltunk, eljöttünk. Még tankolni sem kellett. A légkondi tisztességesen működött, nem sültünk meg sem oda, sem visszaúton, az új vízpumpa is tette a dolgát és úgy általában minden olyan volt, mint amilyennek lennie kellett.

Érdekes autók idén is voltak, azokról raktam is be képet. Plusz a tavalyi bejegyzés után ismét leírom: Egy kép többet mond ezer szónál. Ugye Mentos? :)

Mellesleg kéne venni egy ilyet az autóra, az ujjlenyomatokat megelőzendő:

Megadtuk a módját. Szerdán jön a beszámoló. :)

Egy hónap múlva pedig jön a folytatás a NAAFon.

Van pár helyszín amit össze lehet hozni a Delorean Motor Companyvel. New York, Kalifornia, Írország, értesültebbeknek Michigan, Puerto Rico. Connecticut viszont szerintem senkinél nincs fent a listán, pedig egy ideig úgy tűnt, hogy ott fog felépülni John Delorean gyára. Legalábbis erről tanúskodik a következő irat.

A levél mint látszik, a Colonial Banktól érkezett John Deloreannek és a jövendőbeli gyárról van benne szó eképpen:

Kedves John,

Nagyon örülünk, hogy Connecticut továbbra is az elsődleges hely a jövendőbeli gyárad felépítésére. Azt hiszem érthető volt aggódásunk, amikor a fülünkbe jutott hogy mégis más helyszínt választottál, de Bill Shea azóta már tolmácsolta felénk nyugtató szavaidat, hogy nem ez a helyzet.

Kijelöltünk egy új helyszínt, ami úgy tűnik hogy kielégíti az összes igényedet, amit felvázoltál a legutóbbi találkozónkon. Remélem hogy össze tudunk állítani egy olyan csomagot ami elég vonzó lesz számodra és mindannyian örömmel dolgozhatunk ezen a projecten,

Majd ezután jön egy kézzel írt rész, amiből csak szavakat tudok kivenni, de az egészet nem tudom elolvasni, pedig biztosan érdekes. Úgy ahogy az is, hogy John itt bizony már nagyon komolyan foglalkozott Puerto Rico ötletével, szóval a connecticuti bankárok aggodalma nem volt hiábavaló.

Ott hagytam abba hogy leraktam a Deloreant és elmentem filmnézőbe. Kedden reggel pedig egyből az autóval kezdtem. Az este folyamán a hűtővíz eltűnt, azzal kellett kezdenem hogy öntsek bele. Ezután pedig már vittem is a szerelőhöz és szerencsére nem volt semmi gond útközben. A víz folyt, de nem kellett útközben utántölteni, a hangja továbbra is rettenetes volt, de működött a rendszer. Közben pedig sikerült kifejlesztenem az egyszerre gyorsan és lassan menést. Sietnem kellett, mert folyt a víz és nem tudtam mennyit bír még a pumpa mielőtt teljesen megadja magát. Viszont nem lehetett sietni hogy ne melegedjen nagyon a motor. Stresszes volt na.

Odaértem, felnyitottam az motorháztetőt, odajött a szerelő és már mondta is hogy vízpumpa. Megfogta. Biztos vízpumpa. Lóg is. Így hát a hipergyors diagnózissal mentem is haza, netre fel, Ednek már ment is a levél: Gigavészhelyzet van Ed, a jövő heti alkoholos befolyásoltságom a tét, azonnal küldjél nekem vízpumpát! Ha meg már úgyis ott vagy, akkor egy fém víztartályt is, mert az is eltörött. Megint. Pár egyéb kérdés, egy kis árazás, aztán kedden délután már küldte is a cumót. Majd megmondta hogy jókor szóltam, mert szerda reggeltől két hét szabira megy. Utolsó pillanatban sikerült. (Ez megérne egy bejegyzést hogy miért van az, hogy a Deloreannél mindig minden utolsó pillanatos lesz.)

Itt aztán jött egy nap szünet, aztán csütörtökön meg is jött a csomag. Leadtam gyorsan, minden benne volt ami kellett, aztán hagytam a szerelőt dolgozni. Elég sokáig szenvedett vele, mert habár úgy tűnik mintha jó helyen lenne a pumpa, benyúlik a motor V szárai közé a közepe. Szóval a fél motort meg kellett mozgatni hogy ki lehessen cserélni, emiatt meg csak ma tudtam elhozni az autót. Cserébe viszont úgy tűnik minden működik, a víztartály is szuperál, kapott az autó egy futómű beállítást is, szóval minden lehetőség adott az agárdi duhajkodásra.

A szerelés 25e ft lett mindenestől, az alkatrészekért pedig még nem fizettem Ednek, mert kaptam négy bőröznivaló kormányt. Ha az megvan, akkor majd elszámolunk.

Nézzük, milyen Deló-videók kerültek fel a youtube-ra az elmúlt két hónapban.

1. Delorean agyagból. Nagyon profi a srác, de az ajtókat nem sikerült felhajthatóra csinálnia :)

2. Az ausztrálok 100%-ban elektromos meghajtásúra átépített kocsija nagyon bír gyorsulni, a füst okát és a kipufogók meglétét viszont nem nagyon értem (nem gumifüstölésnek tűnik). 

A következő egy saját videó. Kölcsönadtam pár percre a kocsimat egy külföldi jóbarátomnak (azért nem volt teljesen őszinte a mosolyom a slusszkulcs átadásakor...), és mentünk pár kört felnyitott ajtókkal. Jó móka, csak nagyon hiányoznak  közben a külső visszapillantó tükrök.

Brown doki 1985 óta először újra feltölthetett plutóniummal egy időgépet. A helyszín az ohio-i Delorean-találkozó.

Origami Delorean. Ingyen letölthető innen. 

A felfelé nyíló ajtók miatt a Deló-tulajok nem is álmodhatnak tető-csomagtartóról és tetőboxról, de ezzel a kerékpártartóval most új időszámítás kezdődhet :) Ugyanebben a filmben bepillanthatunk a Delorean monster truck (D-Rex) alá is. 

A múlt pénteki bejegyzés kimaradt és igazából esélyem sincsen pótolni. Örülök hogy erre van egy kis időm. Most hétvégén viszont jön az agárdi találkozó, amit ha az autóm is engedi, nem fogok kihagyni. Igazából kb. 90% hogy megyek, de remélem pár napon belül ez 100% lesz. Gyertek ti is, nagyon jó lesz! Aki esetleg még gondolkodik az olvassa el a tavalyi beszámolót. Vagy nézze meg a képeket. :)

Most hétfőn volt Hévízen az Interkozmosz, a Deloreanemmel készült film premierje. Hivatalos voltam, hát úgy készültem hogy oda is érjek a hat órás kezdésre. Miután az út nem túl jó arrafelé, ezért három körül el kellett indulni legkésőbb Komáromból. Hazamentem, átültem a Deloreanbe, kiálltam, minden rendben levőnek tűnt, elindultam és már mentem is "kedvenc útitársamért" :) Minden tervszerűen indult.

Amint elhagytuk Komáromot egyszer csak egy nagyon durva és hangos reszelő, recsegő hangot hallottam hátulról egy másodpercre. Hoppá, hát ez mi? Ez után egy percig jól ment minden, aztán ismét egy rezonálás, egy recsegés és innen már tudtam hogy itt baj van. Leálltam egy buszmegállóba, felnyitottam a motorháztetőt, alánéztem az autónak és láttam hogy itt bizony komoly vízfolyás van valahonnan. Újra elindultam és kb. 20 méterrel arrébb beálltam az árnyékba, hogy kicsit jobban utánanézzek a problémának.

A gázbovden alatti tárcsa alól folyt a víz, ott ahova a nyíl is mutat. Nem csöpögött vagy szivárgott, hanem rendesen folyt. Ha leállítottam a motort akkor csak csöpögött, de akkor sem hagyta abba. Gondolkodtam egy kicsit mit lehetne tenni, de az elég hamar nyilvánvalóvá vált hogy a vízpumpának vége, így nem lehet 300 kilométert autózni. És a vízfolyás volt a kisebb gond, mert ha magammal viszek egy hektó vizet akkor meg lehet járni az utat, de amilyen hangja volt a pumpának az sokkal félelmetesebb volt. Két lehetőségem volt. Az egyik hogy elmegyek a szerelőmhöz, de akkor biztosan lekéssük a filmet vagy pedig hazamegyek és akkor a filmre odaérünk, viszont a másnapi szerelőhöz érés kicsit neccesebb lesz.

Az elsőt választottam. A film egyszeri alkalom volt, azt pedig nem tudtam elhinni hogy ennél rosszabb lehetne a helyzet, habár egy kicsit azért féltem tőle hogy beáll a csapágy, mert akkor aztán lett volna baj. Mindegy, a hazaút lett a nyertes és a Delorean gond nélkül meg is tette a távot és még víz is maradt a tartályban, ami mellesleg mostanra már teljesen szétesett. Nem volt opció itt sem, ez is cserés lett.

Miután visszaálltam a garázsba, ismét autót cseréltünk és kevésbé vagány módon, de sokkal nagyobb üzembiztonságban indultunk el ismét Hévíz felé. Legalábbis így gondoltuk, pedig még csak kezdtünk belemelegedni a délutánba. Persze az odaúton minden összejött, ami csak összejöhetett. Kaptam egy kavicsot a szélvédőbe, egy durva útjavításnál (ismét) leszakítottam a Passat alját, amit aztán a kátrányos félig kész úton kellett visszaraknom, a GPS össze-vissza bénázott, alig bírtunk odatalálni a moziba, de aztán konkrétan az utolsó másodpercben beléptünk a nézőtérre és elfoglaltuk a helyünket.

A film pedig pont olyan belassulós, kicsit elvont művészfilm volt mint amire számítottam. Nem annyira sztorit mond el, mint inkább egy hangulatot ad át, de azt szerintem nagyon jól teszi. Nekem tetszett, ha látjátok valahol, megéri beugrani megnézni. Csak 23 perc, nem viszi el az egész estét. Az biztos hogy szeptemberben lesz egy bemutató Budapesten az Urániában, ha tudok másról, majd írom ide is.

Adriai ejtőzés miatt ezúttal nem egy szokásos, Szabi-féle szószátyár bejegyzés következik. Tehát csak röviden: még mielőtt elutaztam, sikerült elérnem egy mágikus számot a mérföldszámlálóval, íme:

Hasonló bejegyzésre kb. 80 ezer mérföld múlva számíthattok :)