Élet egy Deloreannel

Hát ez a TMR meg micsoda? Time Machine Restoration? Time Machine Railroad? Photoshop? Vagy mi?

Előző rész itt.

Ott hagytam abba, hogy az Idle Regulator kitisztítása nem oldotta meg a problémát, az alapjárat ugyanolyan rossz maradt. Nekiálltam hát olvasgatni a különféle Technical Manualokat és kezdtem megérteni az alapjárat működésének néhány alapvető aspektusát. Így jutottam el a Vacuum Solenoidhoz. Az alábbi képen a 27-es.

Ez az alkatrész - ha jól értem - akkor felmelegedés után lassítás illetve sima alapjárat esetén a vákuumcsövek segítségével állítja az előgyújtást. Innen nekem a "lassítás" illetve az "alapjárat" szavak voltak az igazán érdekesek, mert nekem ugye pont ilyen esetben fulladt le a motor. Ráadásul csak felmelegedés után.

A következő jó kis zseblámpás szerelésem elejére úgy gondoltam, hogy megvan a tettes, ezért nagy erővel álltam neki a vizsgálatnak. Az első dolog amit észrevettem az volt, hogy az áramkábel nincsen rádugva erre a solenoidra. Hoppá mondom, megvan a hiba. Visszadugtam, de észrevettem, hogy elég könnyen jár fel-le és nagyon koszos a csatlakozó. Ezért aztán telenyomtam ezt is féktisztítóval, letakarítottam, majd egy kis WD40 után visszaraktam a helyére és beindítottam az autót. Felmelegedett, nyomtam egy gázt, majd lefulladt. Krvnyd...

Hát akkor valószínűleg én löktem le a csatlakozót, amikor az idle regulatort buheráltam. Keressünk tovább! Lehúztam a csatlakozót, beindítottam az autót, mivel meleg volt szinte azonnal lefulladt. Na tehát akkor működik ez a bigyó. Rádugtam, akkor már ment rendesen, de a gázadás után újra lefulladt. Nézzük a csöveket. Gyárilag úgy van, hogy a solenoid egyik végén van az áramcsatlakozó, mellette egy vákuumcső, ami a thermal control valve felé megy, a túloldalon pedig egy másik vákuumcső ami pedig a motorba. A dmctalkon írták, hogy ezeknek pont így kell lennie. Hát nem. Az én autómon a két vákuumcső harminc éve fordítva van fent és eddig működött. Őszintén szólva ezen olyan nagyon nem lepődtem meg. :) Viszont minden cső tökéletesen rajta van a solenoidon, ezért inkább nem szórakoztam vele. Ha eddig jó volt, most sem ez lesz a baj. Mehettem tovább, a következő alkatrészre.

(Mellesleg ma 6 éve nyertem meg a licitet. :) )

(Előzmények itt: 1., 2., 3.). Miután Genovában a bankban és az autóklubban is végeztünk a papírmunkával, elindultunk, hogy levarázsoljuk a Deloreant a hegyről a tengerpartra. Ott várt minket türelmesen a mélygarázsban, a szokásos nagymamás terítők alatt.

Mintha csak megérezte volna, hogy valami történni fog vele, megmakacsolta magát, és nem óhajtott beindulni. Örültem nagyon, még csak 15 perce az enyém, de már hisztizik. „Sanyi”, az ex- tulaj megesküdött rá, hogy az előző napokban minden nap kipróbálta, és mindig pöccre indult. Csodálatos. Végre beröffent a motor, és Sanyi nagy nehezen kiügyeskedte a mélygarázsból (itt látszott csak igazán, milyen hatalmas a fordulóköre az autónak), és felállt vele az időközben beérkező helyi trélerre. Ez nem volt egyszerű mutatvány, mert a mélygarázsból felfelé emelkedett az út addig, amíg a teherautó be tudott tolatni, ott viszont már lejteni kezdett, mivel egy meredek hegyoldalban voltunk. Közben a tréler orra eltorlaszolta a keskeny utcát, és egyre nagyobb sor kezdett felgyűlni miattunk. Nem is lehetett volna jobb időpontot választani, hogy olasz vendéglátóim még elrángassanak két házzal odébb, és egy kis raktárhelyiségből elkezdjenek összeválogatni nekem vagy 10 üveg bort. De persze ezt is olyan olaszos módra, minden palack fölött alaposan elvitatkozva. Mivel előző reggel óta talpon voltam, közel álltam hozzá, hogy egyesével csapom szét a fejükön a raktárban porosodó több száz üveget.

Nagy nehezen betuszkoltam őket a kocsijukba, és a tréler mögött elindultunk le a hegyről. A következő 5 perc rémálmaimban fog kísérteni, mert a tréleres valami miatt úgy ítélte meg, hogy jobb, ha hátrafelé menetben teszi meg az utat! Még a vér is megfagyott az ereimben (és sajnos elszalasztottam a fotózást), ahogy a teherautó kb. 40 kilométeres sebességgel elkezdett tolatni a hajtűkanyarokkal tűzdelt, épp egy autónyi széles utcácskákon, kerülgetve a sehová lehúzódni nem tudó szembeforgalmat, és centikkel elrobogva a mindkét oldalon parkoló kocsisorok között. Jellemző, hogy a Google Street View nem fedi le azokat az utcákat, amiken lejöttünk, szerintem egyszerűen nem mertek nekivágni a fényképező-autóval. Hogy el lehessen képzelni, íme egy Google-kép az egyik szomszédos utcából.

A trélerest nem nagyon izgatták a körülmények, tolatott lefelé teljes sebességgel, és csak akkor lassított, ha a kanyarban szemből érkezők rémülten rátenyereltek a dudára az egyenesen feléjük robogó Delorean-fenék láttán. Azt ne is feszegessük, hogy én mit éltem át közben. A hegy tövében végre kiszélesedtek az utak, a teherautó megfordult, és 10 perc múlva szerencsésen megérkeztünk az átrakodás helyére. Itt az a nagyszerű hír várt, hogy az elvileg pihenőben levő bátyám az ügyintézés 3 órája alatt nem aludt egy percet sem, így nem valami vidám hazaútnak néztünk elébe. Jó, majd alszunk Szlovéniában vagy valami, de először is rakjuk át az autót. Helyi módi szerint ez újabb fél órába telt, itt éppen Gyula, Sanyi és a tréleres veszekszik a még tompult agyammal is elég egyértelműnek tűnő megoldáson:

Végül csak sikerült rájönni, hogy legegyszerűbb áttolni a Delót egyik trélerről a másikra.

Közben még az érzelmi mélypontra jutó Sanyit is vigasztalgatni kellett, mert könnyekkel a szemében, hüppögve nézte egykori autóját. Elmesélte, hogy amikor annak idején megérkezett Amerikából a kocsi, az első éjszaka benne aludt, most viszont már két napja nem jön álom a szemére. Sajnáltam szegény fickót, mert sok szeretettel és odafigyeléssel foglalkozott a kocsival az elmúlt években, és láthatóan sokat jelentett neki. Nagy nehezen azért sikerült elbúcsúznunk a genovai társaságtól, és hamarosan elmaradtak mögöttünk a város utolsó házai is.

Újabb 1200 kilométer várt ránk, és csak azon izgultam, ne essen az eső, mert a Delorean vízállóságáról semmit nem tudtunk. A gumikéderek itt-ott elég ramatyul néztek ki, ráadásul az optimális súlyelosztás miatt fenékkel előre állt az autó a platón, egy nagyobb eső esetén a motorháztető redőnyeiről a motortérbe ömlene a víz. Ugye mondanom sem kell, Genovát éppen csak elhagyva nem nagyobb esőt, hanem trópusi felhőszakadást kaptunk a nyakunkba, de akkorát, hogy egyszer csak éreztem, ahogy a Ford Transit felúszik a vízen. Ok, akkor innentől túlélésre játszunk: szépen elporoszkáltunk a legközelebbi benzinkútig.  

A felirat szerint itt autókat grilleztek, ezért nem mentünk be :) . Aggódva néztem szét a Delorean belsejében, de szerencsére minden csontszáraz volt. Mentünk tovább: a lenti fotón éppen a Pó folyón tolat át 100-as tempóban a Deló.

Itt már kezdtük észrevenni a figyelmet, ami elválaszthatatlanul hozzátartozik az autóhoz: nagyon sokan lassítottak és követtek egy darabig az autópályán, volt olyan, aki mellénk húzódva, az anyósülés ablakán kihajolva fényképezett. Rengeteg mosolygó, integető ember, időnként egy-egy baráti dudálás és feltartott hüvelykujj. Beesteledett, és újabb esőben érkeztünk el az autópálya végén a fizetőkapuig. A vacak ablaktörlőknek hála alig láttam valamit, és sikerült besorolnom egy rendőrautó mögé. A bátyám már a fogát szívta, „ó, b.meg, ezek ki fognak szedni a sorból!”. Így is lett, fizetés után már ott álltak, és tereltek is le oldalra (Mondjuk nem nagyon láttam őket, ezért kiabálva be kellett ugraniuk elém :)). Ablak le, az olasz egyenruhások valamit nagyon izgatottan kérdezgettek a Delóra mutogtava. Angolul nem beszéltek, ezért jobb híján a kezükbe nyomtam minden iratunkat, de nem nagyon érdekelte őket. Hátrahívtak, és végre találtak egy nemzetközi szót: „Fotó? Fotó?”. Kinyitottam nekik a Deloreant, a pocakos főnök felkászálódott a platóra, nagy nehezen bepréselte a hasát a volán mögé, és büszkén pózolt, míg a másik rendőr fényképezte. „Bek tu fucsúr” hajtogatta vigyorogva, és látszott, hogy igen elégedett a mai napjával, lesz mit mesélni bent az őrsön.

Aztán már csak a szokásos végtelen aszfaltcsík következett az éjszakában, időnként egy-egy technikai szünettel. Egy szlovén benzinkúton tűnt fel, hogy a Deló tényleg mennyire űrhajó-szerű, mint ahogy azt a mozifilmben az 1955-ös sci-fi magazin címlapján is ábrázolták.

Aludni nem sikerült, hiába álltunk meg többször is; talán a Delóban kényelmesebben hátra lehetett volna dőlni, mint a rövid Transit-fülkében, de ott ez eszembe sem jutott. Ezért inkább energiaitalokkal megtámogatva gyűrtük tovább a kilométereket, bár én konkrétan eljutottam a hallucinációs szintig, amikor időnként egy távoli, Sándor Mátyás-szerű áriát hallva próbáltam elzárni a rádiót. De a rádió ki volt kapcsolva, és a bátyám nem hallott semmit...

Még sötétben lenyomtuk a szlovén szakaszt és az M7-est, reggel 6 óra után  – nem kis feltűnést keltve – átkeltünk Budapesten, és 36 órával az indulás (45 órával az utolsó alvásom) után végre leparkoltam a trélert a kertünkben, és bezuhantam az ágyba. Délután pedig eljött a történelmi pillanat: először vezettem egy Deloreant! Előbb csörlővel leengedtem a trélerről, de végig játszanom kellett a kerekek alá tett súlyzótárcsákkal, hogy a kocsi alja ne akadjon fent a tréler platóján levő „törésen”, és az orra se túrja fel a betont. Alul is, elöl is millimétereken múlt a dolog.

Végül beindítottam a Delót, és beálltam vele a garázsba, bár talán jobban illene rá a “cipőkanállal bepréseltem” kifejezés:

Ezzel véget is ért az olasz Deló története. De azóta, magyar autóként is sok érdekes dolog történt az 1052-es Delorean-nel, sőt, az Amerikában töltött éveire is fény derült, hamarosan ezekről is olvashattok.

A héten nem vagyok a környéken, ezért a blog is kérdéses, hogy fog-e frissülni. Szerencsére Szabi írt holnapra, szóval valami biztosan lesz a héten is és én is igyekszem valamit összedobni.

Igaz, hogy ez a videó már volt a facebook oldalunkon, de hátha van, aki nem látta, esetleg nincs regisztrálva ezen a legális információgyűjtésen. Ez a mostani "Delorean" eléggé kilóg a sorból, mert Deloreanalkatrészeket csak nyomokban tartalmaz, mindössze a kinézete hasonlít rá, bár az elég jól sikerült. Régebben már volt szó légpárnás Deloreanekről és őszintén szólva nem nagyon értem, hogy miért van belőlük ennyi, de úgy látszik valamiért izgulnak rá az amcsik. Úgyhogy akkor először a videó, ami jobb minőségben itt is megnézhető:

Öt év után eljutottam odáig, hogy nekiálltam magam megszerelni az alapjáratomat. Természetesen ez erős túlzás, mert továbbra sem értek az autókhoz, de mivel mostanában többet vagyok a Delorean körül, ezért nekiálltam. Persze nem teljesen egyedül, mert McFly és Ati telefonon sokat segít és irányít, bár attól tartok a telefonszámlámra nem leszek büszke.

Kezdésnek akkor ismét leírom a problémát, mert azóta már változott egy kicsit. Az van, hogy ha beindítom az autót, akkor az alapjárat beáll 700-800 körülire és stabilan tartja. Néha van egy kis ingadozás, de semmi különös. Ilyenkor ha megnyomom a gázt, akkor szépen felmegy, majd leesik a fordulatszám, újra beáll az alapjárat és megy tovább. A huncutság 5-6 perc múlva kezdődik, mikorra kicsit bemelegszik a motor. Ha nem nyúlok a gázhoz, akkor megy szépen az alapjárat akármeddig, de amikor rálépek a gázra, majd lelépek róla, az alapjárat már nem talál magára. Néha párszor megpróbálja megtalálni a 700-at, de egy kis ingadozás után lefullad minden esetben. Ilyenkor az autó simán újraindítható és ismét tökéletes az alapjárat addig, amíg nem nyúlok az gázpedálhoz. Onnantól ismét biztos a lefulladás.

Az első tipp az Idle / Low Speed Regulator volt. A felső képen a tízessel jelzett alkatrész. Atinak volt már hasonló problémája és ennek a takarítása nála megoldotta a problémát. Ezért aztán én is nekiálltam kipucolni. A kiszerelés jó fél óráig tartott, mert nem tudtam a módszert, de aztán sikerült és telenyomtam féktisztítóval. Hozott is ki némi szemetet, de nem annyit, mint amire számítottam. Aztán megismételtem az egészet még párszor, de azt levéve, hogy én nyakig koszos lettem, nem volt eredménye. Visszaszerelve az autóba megmaradt a hiba. Mondjuk annyi előnye lett az egésznek, hogy a végén már öt perc alatt ki tudtam kapni a Regulatort, de ettől még valami más megoldást kellett találni. Ati tippje az volt, hogy akkor a TPS lesz a rossz, a Throttle Position Sensor, de aztán egy kis keresés után kiderült, hogy a Deloreanben nincsen ilyen. Itt aztán pár nap szünetet tartottam, de aztán folytattam tovább a keresést.

Legutóbb odáig jutottam a történetben, hogy kiderült, a genovai Deloreant nem igazán érdemes veteránként behozni. Sok időbe és sok pénzbe kerülhet, pedig ha nem kiállítási tárgynak veszi meg az ember, akkor nem lenne éppen rossz kocsi. Tudtam egy másik lehetőségről is, mióta végigkövettem a Totalcar-os újságíró, Csikós Zsolt kalandjait a Svédországból behozott Ponton Mercivel. Emlékeztem rá, hogy ő eredetileg nem OT-s autót akart belőle csinálni, hanem normál rendszámosat. (Hazafelé úton aztán meggyűrte a kocsiját egy kamion, és amúgy is szét volt rohadva a nagyja, végül annyi mindent kellett rendbehozni rajta, hogy OT-s lett belőle. De négy év folyamatos munka után még mindig vannak bajok vele.)

A témában kevésbé járatosak kedvéért elmondanám, a fenti képen nem én vagyok a Deloreannel, hanem Csikós úr a Pontonnal. Bár a különbség elhanyagolható: nekem több hajam van, mint Csikósnak, a Delorean meg kicsit szögletesebb, mint a Merci :).

Az én ügyem szempontjából az volt a fontos, hogy ha egy ilyen őskövület kaphatott volna normál rendszámot, akkor egy siheder Delorean miért ne kaphatna? Veterános fórumokon és az NKH-nál is érdeklődtem a dologról, és több helyről megerősítették: az EU-ban már forgalomba helyezett öreg autókat - kortól és szennyezőanyag-kibocsátási kategóriáktól függetlenül - nem veteránként is forgalomba lehet helyezni itthon. Egyébként a múlt heti időgépes posztomban erről bővebben is írtam. Tehát a sima rendszám elméletileg működik, de biztosra kellett mennem, ezért felvettem a kapcsolatot egy autóimport ügyekben mindenki által dicsért szakival. Ő futott pár kört a bürokrácia berkeiben, aztán visszaszólt: lehet hozni a kocsit, levezényeljük a honosítását. Eközben én sem tétlenkedtem, kicsit kutakodtam az olasz Deló múltjában, és eljutottam az amerikai kereskedőig, aki 4 éve eladta Olaszországba a kocsit. Pár fotó is előkerült, és hát…

Na igen, szóval fehér. Volt. Hófehérke. De már nem. Van ennek jelentősége? Annyiból igen, hogy az olaszok ezt elfelejtették megemlíteni (ugye emlékszünk: sok tucatnyi e-mailt váltottam velük), és a titkolózás sosem bizalomépítő használtautó vásárlásánál. Az egykori festés ténye legalább megmagyarázta, miért foltos itt-ott a karosszéria: eltartott egy darabig, míg a festék leszedésekor az olaszok rájöttek a szálcsiszolt felületet megóvó módszerre. Addigra azért már ismertem Bopat ex-piros kocsijának a történetét, és a youtube-on is van pár meggyőző videó arról, hogyan lehet rettenetes állapotú acélelemeket felújítani.

Azokhoz képest az olasz autó szinte maga volt a tökély, ezért úgy döntöttem, ezen nem akadok fenn. De akkor is, a kutyaéletbe már: egy FEHÉR DELOREAN?!?! (Két hét múlva azt is megtudhatjátok, ki festette le, és miért lett pont fehér, nem mindennapi sztori.) Ekkor már nagyon kellett igyekezni, mert november közeledtével egyre nagyobb volt rá az esély, hogy a szlovén hegyekben leesik a hó, és tavaszig már rizikós lesz nekivágni a kétszer 1200 kilométeres útnak. A költségtakarosság jegyében egy bérelt trélerrel terveztem hazahozni a kocsit, és a bátyámat beszéltem rá a váltósofőr szerepére. A legolcsóbb, utánfutós megoldást a vontatós tapasztalat hiánya és az ilyen videók miatt vetettem el:

Vicces, hogy a lengyelek pont ugyanazt mondják ilyenkor, mint a magyarok :). Végül egy autómentő Transitot sikerült szereznem Ferihegy mellől, este 7-kor belőttük vele a délnyugati irányt, és "beam me up, Scotty": délelőtt 10-kor már a Genova környéki dugóban araszoltunk. 

Ezzel meg is spóroltam nektek 15 óra szenvedést az éjszakában, ahol a végtelen egyhangúságot csak az törte meg, amikor hajnalok hajnalán a szlovén autópálya-rendőrök villogó fényhíddal üldözni kezdtek, és töviről-hegyire átkutatták az üres platót. Majdnem mondtam nekik, hogy a láthatatlan autó az egy másik filmben volt, de valószínűleg nem értékelték volna a humoromat. Mindegy, valahogy elverekedtük magunkat a genovai tengerparti reptérig, ahol néhány ősöreg légi tűzoltó mellett a pár héttel korábbi látogatásomkor megismert „Gyula” várt, akivel aztán a városban a Deló tulaját, „Sanyit” is felszedtük.

Már előre megbeszéltük, hogy nincs értelme felmenni a Transittal a hegyre a Deloreanhez, azok a meredek és szűk utcák nem kezdő teherautó-sofőröknek valók. Egy helyi tréleres vállalta, hogy lehozza a Delót, minden le volt szervezve. Előtte még le kellett tudni a papírmunkát a bankban és az autóklubban (az olaszoknál az utóbbiban kell elintézni az adásvételi papírokat, az exportengedélyt és a rendszám leadását). A banki részről csak annyit, hogy Olaszországban nem lehet nagyobb összegeket készpénzben kifizetni, így elég érdekesen alakultak a dolgok. A banki átutalás nem ért volna ide időben, szóval kápét hoztam, de Sanyi - érthető módon - a bankban le akarta ellenőriztetni a pénzt. Fordított esetben én is így tettem volna, szóval nem volt harag. De ha ott megjelenünk egy autó árával a zsebemben, akkor a pénzmosási törvényeik miatt elég kínos magyarázkodásba kezdhettünk volna. Szerencsére Sanyi családi ismerőse volt az egyik bankfiók igazgatója, így a biztonsági kapukon át bebocsátást nyertünk a signor direttore belső szentélyébe. Ő szigorú tekintettel átböngészte az iratainkat, majd elvett annyi pénzt, amennyit még a letartóztatásunk kezdeményezése nélkül átvehetett. Pár perc múlva visszajött, és a maradékkal is eljátszottuk ugyanezt. Gondolom, a külön adagokat aztán ő lepapírozta, hogy Sanyi legálisan hozzájuthasson. Bár ott nem készíthettem fotókat, az egész kb. úgy nézett ki, mint az alábbi fotón, csak még képzeljétek oda a félmeztelen mediterrán táncosnőket és rengeteg tejszínhabot is :)

Hehe, persze nem voltak táncosnők, csak én, a Gyula meg az Ottó, a Tóth Ottó Sanyi, és egyébként némileg kevesebb Euróból is kijön egy Delorean. De mivel előre szóltak, hogy az 500-as bankjegyeknek nem nagyon örülnének, számolgathatták egy darabig a kisebb címleteket. Végül megkaptuk a banki igazolást az autó kifizetéséről, ezzel mehettünk az autóklubba az átírást elintézni. Ott egy szál helyi amigó üldögélt rövidgatyában egy Windows XP-t (!) futtató számítógép mögött, és heves bondzsornózás után elrekvirálta az olasz rendszámokat, majd akkurátusan nekilátott a papíroknak. Közben kiderült, valamit át kellene írni a szerződésben (mázli, hogy nálam volt USB-kártyán), erre minden további nélkül felpattant, és átadta nekem a helyét a gép mögött. Na ezt csináljátok meg egy magyar okmányirodában! :) A már megszokott "többet jár a szám, mint a kezem" tempóval jó lassan mentek a dolgok itt is. Bár nem beszélek olaszul, valami telepatikus úton mégis megértettem, amikor hirtelen Sanyi hirtelen felém fordult, és azt mondta: „Ebben a pillanatban egy Delorean tulajdonosa lettél!”.

E sorokat leírva most végigfutott rajtam a borzongás, de ott és akkor már 27 órája nem aludtam, és annak sem tudtam volna örülni, ha Angelina Jolie ad át nekem egy vadiúj, elektromos DMC-t. Viszont lelkiállapotomtól függetlenül egy szőrös olasz fickó a kezembe nyomta egy 1981. áprilisában legyártott példány kulcsait, és elindultunk érte, hogy hazahozhassam új otthonába.

Természetesen folyt.köv. Addig is hallgassatok valami mélyenszántót Genova üdvöskéjétől:

- Owning a Delorean can be like frying bacon with no shirt on.

- A Deloreantulajdonosság olyan, mint amikor póló nélkül grillezed a bacont.

Most pedig jöjjön egy viccesebb bejegyzés. Nem sok, de nekem tetszik. :)

Szóval mik is a legfontosabb hasonlóságok a LEGO és az igazi Delorean között? Sokkal több, mint amit először gondolnánk. Főleg a külalakbeli hasonlóságokon túl.

- Amikor észreveszed, hogy elrontottál valamit az összeszerelésnél, akkor rájössz, hogy legalább öt lépést kell visszabontanod, hogy helyrehozhasd.

- Mindig kimarad pár alkatrész. És ráadásul ezek nélkül is teljesen jól működik mindegyik.

- Mindkettő sofőrje furán vigyorog.

- Egyik sincs festve.

- Hasonló illesztési hézagok és gyorsulás.

- A feleséged / barátnőd folyton azt kérdezgeti, hogy még mindig ezt csinálod?

- Imádják a gyerekek.

(Szerdai fejtágító, kivételesen Szabitól.) A napokban két „időgépesített” Delorean is felkerült az ebay-re, egy amerikai 80 ezer dollárért, és egy angol egymillió fontért (hö-hö!). A Delorean fórumon merült fel a kérdés, vajon be lehetne-e hozni egy ilyen gépet itthoni használatra. Amikor tavaly kocsit keresgéltem, nem találtam emberi nyelven és egy helyen összefoglalva amerikai veteránkorú autók importjáról szóló információt, végül számos forrásból és az NKH-t is megkérdezve sikerült nagyjából képbe jönnöm. Első körben leírnám ezt, és utána kitérnék az időgépesített verzióra is.

Nagyon leegyszerűsítve, a magyar törvények nagyjából úgy rendelkeznek ebben a témában, hogy egy ökölbe szorított kéz kinyújtott középső ujja integet ki a jogszabályt tartalmazó lap közepéből. Az Európai Unió  ejnye-bejnyéit elkerülendő ezen azért finomítani kellett, de valószínűleg még mindig nálunk sikerült a legjobban korlátozni azt a szabadságjogot, hogy olyan autóval járj, amilyen neked tetszik. Ezért szét is kell választani az EU-n kívüli illetve belüli autóvásárlást.

Nézzük, mi történik, ha onnan vennél Deloreant, ahol viszonylag nagyobb mennyiségben és megfizethető áron vannak eladó példányok, azaz az USÁ-ból. Itt jön a jogszabály fent említett pontja, mely szerint: „Amerikai kocsit akarsz? Anyádat!”. Miért? Mert csak. Mert a gaz imperialistákat gazdagítanád a magyar jómunkásembereknek munkát adó Suzuki helyett. Mert csak szennyeznéd vele a környezetet. Mert rontanád a hazai autók életkor-statisztikáit. Szóval nem. Azaz két kivétellel igen. Az egyik, ha az amerikai álomautódban legalább EURO4-es kibocsátási normáknak megfelelő motor van. Nem tudom, hogy mondjuk egy új Ford Mustang esetében ezt ki és hogyan tartja számon, és hogyan lehet meggyőzni a magyar bürokráciát, hogy elismerjen Euro4-esnek egy motort. Mindenesetre az európai vásárlók kedvéért a Mustangok legújabb generációját már soros négyhengeres erőforrással is gyártani fogják, amire azért már nehezen mond bármit is az ember.

Egy Delorean szempontjából ez végülis tökmindegy, mert ő még jóval azelőtt született, hogy kibocsátási normákról kezdtek volna agyalni a jól fizetett brüsszeli naplop diplomaták. Maradt tehát egyetlen lehetőség a nem EU-s autód számára: mivel 30 éves múlt, muzeális minősítés után, OT-rendszámmal üzembe helyezheted Magyarországon. Ennek előnye, hogy csak ötévente kell vizsgáztatni (veterán- és műszaki vizsga is), nincs regisztrációs adó (viszont van vám és ÁFA), és olcsó biztosítást köthetsz rá. A hátránya, hogy ha vétel előtt nem tudod személyesen megnézni, és nem olyan állapotban van a kocsi, ahogy a hirdetése alapján gondolod, akkor a gatyád és/vagy a fiatalkorod is rámegy, míg OT-szintre javítod fel. Rendszám híján pedig addig sem tudod használni a kocsit, hacsak nem vállalod be a P-rendszámra egyre inkább utazó közegek zaklatását. Ráadásul az OT-s külső-belső színvonalat meg is kell tartani, ami egy Delorean esetében nehezebb, mint más típusoknál, ahol a hibák és sérülések bátran gittelhetők és színre fújhatók.

De tételezzük fel, hogy bevállalod a veteránvizsgát. A fenti  ebay-es amerikai kocsival már meg se próbáld, mert Chevrolet motorja van, az OT-s autódon viszont nem lehetnek típusidegen kiegészítők, alkatrészek, átalakítások. Egy Delorean-időgép még az eredeti PRV-motorral is viszonylag nehezen felel meg ennek az elvárásnak. Esetleg vizsga előtt visszaalakíthatod civil Deloreanné, ötévente egyszer belefér az idődbe. Viszont így meg lesz körben a karosszérián egy csomó lyuk, ahová felcsavarozták az időgép alkatrészeit, és ezt a veteránvizsgán olyan nagyon nem fogják díjazni.

De mondjuk nyom nélkül eltüntethető minden a kocsidról, megkapod az OT-rendszámot, visszarakod rá az időgépes felszerelést, és máris te vagy a király. Itt jön az a rész, amiben 100%-ig nem vagyok biztos, de azért simán rátennék egy nagyobb összeget: Kovács Bonifác rendőr törzsőrmester levillog az út szélére, és bár nagyon tetszik neki a kocsid, nagy a nyomás rajta, hogy aznap is hozza az előírt mértékű bevételt a büntetési díjakból. Életében nem látott még Deloreant, de azért azt rögtön kiszúrja, hogy a Mr. Fusion daráló nem éppen gyári motorháztetőn ül, és ez a változtatás nincs bevezetve a forgalmiba.

Ráadásul ott van az a sok szir-szar is rápakolva az autó hátuljára és oldalára. Van-e róla gyári tanúsítványod, hogy az autópályán nem fog az egész szárnyra kelni, és szétcsattanni a mögötted 190-nel érkező színjózan szlovák asszonyka X5-ösének szélvédőjén? Naugyehogyugye. Akkor most levesszük a rendszámot, és a bíróság majd valamikor postáz egy nagyobb összegről szóló csekket.

Ez volt tehát az amerikai időgép magyarosításának szomorú története. Mi a különbség, ha inkább az angolt szeretnéd megvenni? Mivel ezt a kocsit az EU-ban már forgalomba helyezték (hülye angolok, hát hogy képzelik ezt?), a fent részletezett OT-s opción túl kérhetsz rá akár sima, mezei magyar rendszámot is. (Ne feszegessük, mi értelme annak, hogy egy ugyanolyan, de EU-n kívülről vett autónál ezt nem teheted meg. A józan ész tartományát már valahol a második bekezdésben elhagytuk.) A sima rendszámozáshoz regisztrációs adót kell fizetned, és ne tarts tőle, hogy az kevés lesz. A hivatalos kalkulátort itt találod hozzá. A kocsi honosításához még el kell töltened egy kellemes délelőttöt a Mozaik utcában, ahol egy csomó papírmunka mellett azt is megnézik, forgalomba helyezhető-e az autó. Erről a következőket mondja a jogszabály, bármit is jelentsen ez: „A jármű műszaki megvizsgálása során a közúti járművek forgalomba helyezési és forgalomban tartásnak műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben foglaltakat kell figyelembe venni, különös tekintettel a jármű első forgalomba helyezés időpontjában érvényes jogszabályokra.” Az alap, hogy a lámpáid, indexeid, biztonsági öveid és még ki tudja micsodáid megfeleljenek az európai előírásoknak, azt pedig, hogy mennyi szénmonoxidot bocsáthat ki egy 1981-es V6-os motor, bízzuk a vizsgálók szakmai tudására.

De ezt az akadályt is vetted, az összes papírodra rákerült a pecsét, befizetted a regisztrációs sarcot, és ta-dááám: 1-2 hét múlva átveheted a rendszámot és forgalmi engedélyt. Innentől kezdve már csak azon izgulj, hogy az időgépes kirándulásaid során ne találkozz a fent említett, könnyű prédára váró rendőrökkel, mert elég kétséges a találkozás kimenetele.

Szóval ha mindenképpen a lenti videón látható módon akarsz cirkálni az utakon, szerintem jobb, ha odaköltözöl, ahol ezt megteheted.