Élet egy Deloreannel

A mai bejegyzés is egy autóval és egy kisebb történettel indul. Az 559-es Deloreanről és második tulajdonosáról lesz szó. A második tulajdonos idén májusban jutott az autóhoz és az előző tulajdonos elég sok történetet tudott az autó elmúlt 30 évéből, azonban egy rész volt, ami a leendő tulajdonost igazán érdekelte. Ez pedig az volt, hogy az első tulajdonos szerint ezt az autót használták a gyári szélcsatornás tesztekhez, elsősorban pedig a hátsó légbeömlő tesztjéhez.

Megdönthetetlen bizonyítékai nincsenek csak közvetett dolgok. A legfontosabb, hogy míg a bal hátsó ablak teljesen normálisan néz ki, addig a jobb hátsó (ami mögül a motor a levegőt kapja) indokolatlanul vastag szigetelőréteggel rendelkezik ahogy a következő képen is látszódik:

Elég jól látható a különbség. A leendő tulajdonos először sima ablaktörésre gyanakodott és egy túlbuzgó szakemberre, de miután átnézte 30 év szervizdokumentációját nem talált említést az ablak cseréjéről. Szemben az autó körülbelül összes többi alkatrészével. Ezen kívül az acélelem és a műanyag karosszéria is érintetlen, tehát biztos, hogy az autó nem volt törve azon a helyen. Ezen kívül az autóban mindössze 4641 mérföld van, ami tovább csökkenti a lehetséges baleset esélyét.

Viszont ez az egész csak egy érdekes pletyka amíg nincsenek bizonyítékok. Amik eddig mellette állnak a fentieken túl:

- Nagyon korai autó. Ezeket még gyakran használták különféle tesztcélokra. Az 558-as (ami ugye csak egyel korábbi) például bizonyítottan a Legendnél volt turbóval kapcsolatos szereléseken addig, míg el nem veszett.

- Az első tulajdonos is tisztában volt az autó korai voltával és a beszélgetésekben a pre-production (előgyártás) szót használta az autóval kapcsolatban, tehát ért ezekhez az autókhoz, nem pedig csak fel akarta verni az árat.

- A tömítés nagyon jól láthatóan elüt a többi tömítés színétől. Valószínűleg a teszthez eltávolították az ablakot, majd miután visszaszerelték úgy tűnik, hogy a szerelő optikailag nem akarta rendbe rakni, hanem csak az ablak megfelelő működését szerette volna elérni.

Ellene szól azonban a dokumentációk teljes hiánya és az, hogy az ilyen teszteket inkább prototípusokon szokták végezni, nem pedig a már sorozatban gyártott autókon. Én magam sem hallottam még arról, hogy valaha szélcsatornás teszteket végeztek volna a Deloreaneken. Bár a DMC-nél ugye a fene sem tudhatja. :)

Szerintetek?

(Ma hétfő lesz. Hétfőn meg péntek. Nem dumál, elhiszi. Időgép. :) - Sidaries)

Igazából már tavaly készen volt, de csak most sikerült Zsolt segítségével újrarajzolni a grafikát (a copyright-pereket elkerülendő).

De most végre itt van... a csodálatos, a nagyszerű, a fergeteges

Time Circuits for Android 800x480!

Letölthető a használati útmutatóval egyetemben innen.

Az útmutató utat mutat a használathoz, így itt csak annyit jegyeznék meg, hogy 800x480-as kijelzővel szerelt (azaz 10:6 képarányú) telefonokon (pl. ZTE Blade) megy rendesen, más, gyakori felbontásokon (pl. 480x320 vagy 320x240) lemaradnak egyes részek, ugyanis ezeknek más a képaránya (9:6 illetve 8:6). 

Doki! Azt akarja mondani, hogy időgépet csinált... egy Androidos telefonból?

Valamint idén is lesz Goldenblog szavazás, ahol megszavazzák a legfrankóbb blogokat. Habár esélyem továbbra sincsen az első helyre, azért szeretnék minden Facebook accounttal rendelkező olvasót megkérni, hogy ha nem talál jobbat a szakértői blogok között, akkor húzzon már be egy strigulát az Élet egy Deloreannel mellé! Ez egy egész jó visszajelzés nekem, hogy megéri-e vagy sem írni a blogot.

Nagyon örültem, mikor Ati elvállalta a müncheni túránk megírását több okból is. A legfontosabb az, hogy továbbra is úgy gondolom, hogy jót tesz a blognak a vérfrissítés és az új írók. Ati pedig nagyon jól és lelkesen tudja megírni a vele megtörtént dolgokat. Sokkal jobban el tudja kapni egy adott rendezvény hangulatát, mint én, mert én inkább a száraz információkra, tényekre koncentrálok. A másik pedig, hogy mostanában kevesebb időm volt a blogra, mint szerettem volna és ezért külön jól jött a segítség. Így viszont az ő leírásából kimaradt pár dolog, amit én mindenképpen meg szerettem volna említeni, ezért egy bónuszbejegyzésben ezt pótolom. Jöjjenek akkor az én élményeim:

Először a száraz adatok. Bő 1400 kilométert mentünk a három nap alatt, az átlagfogyasztás 8,5-9,5 liter körül volt 100 kilométerre úgy hogy a légkondi tulajdonképpen végig ment. Ez tapasztalataim alapján fél-egy literrel dobja meg a fogyasztást. Műszaki hiba nem volt a szokásos sebváltó olajfolyást leszámítva, de az már így marad attól tartok.

Az utat sikerült elég olcsón megúszni, mert a hotelekkel elég nagy szerencsénk volt. Így kb. 65000 Ft volt a fejenkénti költség. Ehhez hozzátartozik, hogy nem éltünk nagy lábon, átlagos két-három csillagos hotelekkel, normál mennyiségű és normál (vagy az alatti :) ) minőségű kajával kell számolni.

Valamint az előbb már említettem a szerencsét. Azt kell, hogy mondjam, hogy az egész út egy óriási mázlisorozat volt. Annyit készültünk az egészre, hogy az Ati kinyomtatta a programot én pedig írtam Delomannak és Welmoednek, hogy megyünk és kész. Müncheni túrának hívjuk az egész túrát, de oda csak azért mentünk, mert meg akartuk nézni a közlekedési múzeumot. Maguk a programok Münchentől száz kilométerre voltak és a résztvevők nagy része a város közelébe sem ment.

A szerencsesorozat pedig abban nyilvánult meg, hogy ha bármit hangosan kimondtunk, az átlagban egy, de maximum 5 percen belül teljesült és most ezek egzakt számok, nem pedig lódítás. A végén már tényleg röhögtünk, mert a lottóötösre sincs ennyi esély. Néhány példa:

- Mentünk a konvojban, elmentünk egy McDonalds mellett és kitaláltuk, hogy akkor McDonaldsban fogunk enni a találkozó végeztével, mert gyors és olcsó. Aztán mentünk még elég sokat össze-vissza, de visszafelé azonnal találtunk egy másikat és egy percen belül már ültünk is a hamburgerünk mellett.

- Estefelé arról beszéltünk, hogy az Ati jobban szereti a Burger Kinget. Puff, a következő kereszteződésnél már ott is volt egy. Megvolt a vacsora. Kijöttünk: "Kéne egy szállás estére!" - 50 méterre hoppá egy hotel, amit addig nem vettünk észre. (az igazsághoz hozzátartozik, hogy aztán nem itt szálltunk meg)

- Vizet akartunk venni vasárnap reggel Abensbergben. "Kéne egy benzinkút!" - kifordultunk a sarkon és odalett egy.

- Szintén Abensbergben szombat délután rájöttünk, hogy az otthonról kinézett szállásunk 90 kilométerre van. "Vajon hol van itt szállás a közelben?" kiszálltunk, és pont ott volt mellettünk egy várostérkép és kb. 200 méterre egy olcsó hotel szabad szobával.

- Hazafelé mondtam, hogy kéne venni sört az otthoniaknak és valamit kaját ebédre. Lementünk egy teljesen névtelen autópálya leágazáson és mi volt 100 méterre? Egy Lidl és egy itallerakat!

Szóval azt hiszem átérzitek a lényeget. Tényleg röhej volt már egy idő után. :)

Végül pedig jöjjön az útról készült videó, mert az teljességgel nyilvánvaló, hogy végigvideóztuk az egészet. Annyi hozzáfűznivalóm lenne, hogy a szóhasználatunk miatt minimum 16+, de az is lehet, hogy olykor 18+ a korhatár. Nem vészes, de azért van benne bazmegelés bőven. :) Ja és a jobb minőség miatt megéri youtube-on nézni. A vége felé kicsit csúszik a hang, de még egyszer neki nem állok feltölteni.

Más is észrevette, hogy a kommentek néha kicsit érdekesen (vagy sehogy sem) jelennek meg a blogon? Vagy ez csak nekem probléma? Ennél a bejegyzésnél pedig hozzá sem tudok szólni. Ha másnál is van, akkor írok egyet a supportnak. 

Habár ez a bejegyzés jobban illene szerdára, de mégis ide írom, mert egy újabb Chestnut flottás autó került elő és az meg már köthető a DMC történelméhez. Ez az a kupac autó, amibe Bopaté is tartozott annak idején és amiről már írtam a fenti linken. Az új boldog tulajdonos Gatoona néven van a dmctalk-on és sikerült neki egy olyan gyors vásárlást véghezvinnie, amihez képest skynet egy hetes autóvétele nem is tűnik annyira meglepőnek:

Egy forró vasárnap este volt és a testvéremmel éppen a vasútállomásról jöttünk, mert lekéstem a buszcsatlakozásomat. Nincsen saját autóm, soha nem is vezettem, még jogsim sincsen és a vezetés mint olyan nem is érdekelt soha. Egész életemben autó nélkül éltem.

Szóval hazafelé jövet megálltunk tankolni nekem pedig nagyon el kellett volna mennem wc-re, de a benzinkútnál erre nem volt lehetőség, ezért gondoltam elmegyek valahová a kút mögé és megteszem, ami szükséges. Miközben a dolgomat végeztem, észrevettem, hogy elég sok roncsautó van körülöttem. Jeepek, Jaguarok és mindenféle egyéb autó ugyanolyan rossz állapotban.

Miután végeztem és elindultam visszafelé észrevettem valamit a szemem sarkából: egy Deloreant. Egészen eddig még soha nem láttam Deloreant a valóságban. Jó párszor körbejártam csodálkozva és annyira megkapott valami a kinézetében, formájában, hogy egész este tudtam volna nézegetni.

"Gyerünk tesó, itt hagylak!" - kiáltotta a testvérem, mire én válaszoltam, hogy "Megyek!"

Egész úton hazafelé az autóra gondoltam és még elaludni is nehezen tudtam miatta, mert annyi megválaszolatlan kérdés volt a Deloreannel kapcsolatban. "Miért volt ott az az autó?" "Vajon kié lehet?" "Milyen laza lehet úgy autózni, hogy Huey Lewis Back in Time-ja bömböl a hangfalakból?" és egyéb ilyen hülye dolgok.

Következő reggel beteget jelentettem a munkában és úgy döntöttem, hogy inkább megnézem újra. Soha nem érdekeltek az autók. Mi történt velem?

Miután odaértem, ismét megnéztem a Deloreant. Hát, elég rossz állapotban volt. Volt egy horpadás a jobb első acélelemen, a lökhárítók majd leestek, a beltér cafatokban lógott és látszott, hogy a forró kaliforniai nap is megtette hatását. Mindezek ellenére szerelembe estem. Ahogy mondani szokták, az ha valaki a hibák és tökéletlenségek ellenére is szeret valakit / valamit, na az az igazi szerelem... esetleg a komplett őrület határvidéke.

Ahogy ott álltam az autót bámulva és bálványozva, ott termett a benzinkút tulajdonosa és megkérdezte, hogy ki vagyok és mit akarok. Elmagyaráztam neki a történéseket (a wc-s részt persze kihagyva) ahogy idejöttem, ahogy megláttam a Deloreant és hogy mennyire érdekel most.

- Meg akarod venni? - kérdezte.

- Mennyi az ára? - kérdeztem vissza kíváncsian.

- 12500$-ért próbálom eladni. (kis érdekesség, hogy a szövegben az autóra, mint she hivatkoznak, nem pedig it)

Uhhhh. Még én is tudtam, hogy egy ilyen állapotú autó nem ér ennyit, még ha Delorean akkor sem.

- Négy éve áll itt, 23000 mérföldet futott, a motor működik, de az üzemagyagrendszert ki kell takarítani és itt is ott is van vele munka. Az alváz tökéletes állapotban van és minden teljesen eredeti. Semmit sem módosítottam rajta amióta megvettem. Autókat gyűjtök, ahogy látható is itt körben és imádom őket, habár a feleségem utálja. Sajnos nincs időm az összeset rendbe rakni és ahogy nézem már nem is lesz. - mondta tovább.

- 12500$ az nagyon sok. - állítottam. - Mennyit enged belőle?

- Hát... Végülis 11000$-ért is odaadom.

- Igazán? És mit szól 6000$-hoz?

- Nem hiszem. Igazából kizárt. Nem kell ezt nekem mindenképpen eladni.

- 8000$?

- Nem.

- Lejjebb nem tud menni?

- Rendben. 10000$, de ez az alja.

És itt megállt a világ egy percre. Eljött a döntés pillanata ami teljesen felforgatja majd az egész életemet.

- Oké, elviszem.

Úristen, mit tettem!

Hát ennyi a vásárlás története, bár a téma még folytatódik. Egészében véve a csávó hirtelen felindulásból vett egy korai és szép történettel bíró autót, de mindezt elég drágán tette. Komoly restaurációra szorul a gép - ahogy a képeken is látszik -, de remélhetőleg lesz hozzá türelme és pénze. Drukkoljunk neki!

Hétfőre maradt a tán' legfontosabb program, Wolfgang Hank alias Deloman műhelyének meglátogatása. Biztosan nincsen túlzás abban, hogy Európa Delorean térképének egyik legvastagabb betűjével szedett helységneve Augsburg. Nagyon vártuk ezt a reggelt. Sid azért, mert azt remélte, hogy a bal ajtóját sikerül (még jobb, újra, végül... - Sidaries) beállítaniuk az itteni srácoknak, én pedig többek közt azért, mert a 701-esen kívül még nem láttam szétszedett DMC-t.

Majdnem időben érkeztünk. Deloman sietve üdvözölt minket, majd megállapította, hogy az ajtó beállítani nem öt perc, így ezt a procedúrát inkább egy esőnapra tolná át. Ezután egy elég sok dolgot tisztázó beszélgetés kezdődött. Kiderült, hogy Deloman több mint tíz DMC tulajdonosa, köztük turbóval pimpelt, gázzal hajtott, egy vörös, egy arany replika, versenyautó és a gyári állapotú autó minden változata. Megtudtuk, hogy Németországban legalább 350 darab Delorean fut, és hogy a Zsiga által felújított autó egy hölgyhöz került, aki Ausztria-Németország-Svájc háromszögben mozog a kocsival. Házigazdánk Wolfgang egy földkerülő túrára készül 2016-ban. Négy DMC-vel vág neki az útnak, és ezeket az autókat folyamatosan fejleszti, tesztelgeti és addig is rendre bejárja velük Európát. Szerencsénkre a műhelyben is találkoztunk egy világot megkerülni készülő projektautóval.

Vendéglátónk egy műhelykörre invitált minket. Miközben a raktár felé tartottunk, szívtunk magunkba az információkat például, hogy mi a legjobb és leggazdaságosabb futómű megoldás a DMC-be. A műhely minden szegletében állt egy-egy Delorean, vagy annak bármilyen alkatrésze, de akadt egy eldugott sarokban egy csodás állapotú, vörös Lotus Esprit is. Kérdésünkre, hogy "ez mi?", a "persze, ilyen is van" válasz érkezett. Felmentünk az emeleti raktárba. Hát, hmm, köhh... Annak, aki még nem látott ilyet... hogy is mondjam kulturáltan? ...nem tudom kulturáltan mondani: elképesztően fasza, ez kurvajóóó! Itt szinte minden van, rengeteg rozsdamentes alkatrész, lökhárítók, komplett motorok, apróbb alkatrészek, stb. És ez csak a kisebbik raktár! Wolfgang azt is elmondta, hogy a műanyag karosszériákat négy darabba vágva tárolják, és náluk ez egyáltalán nem hiánycikk. Itt árulta el azt is, hogy a Delorean az neki küldetés, minden autót meg szeretne menteni és visszatenni az utakra. Ez a fajta mentalitás egész végig sugárzott belőle, ez az ember azt csinálja amit a legjobban szeretne, ott van ahol lennie kell és tudja is, hogy mit akar. Szerencsés fickó.

A másfél órás körbevezetés egy olyan szobában ért véget, amit minden Vissza a jövőbe rajongó megsínylene, ha élőben látná. A film és az autó szinte minden elérhető és elérhetetlen relikviája ott sorakozott a vitrinekben. Persze ott volt a flipper, emlékezetes fotók Deloman DMC-karrierjéből, eredeti Delorean tárgyak, minden, ami egy nagyobb sokkhoz szükséges.

A "tárlatvezetést" megköszönve hazaindultunk, bízva a mihamarabbi viszontlátásban. A nap hátralévő része utazással telt. Autópálya, autópálya, ebéd, autópálya.. Itt kell megjegyeznem, hogy DMC-t vezetni nagyon hasonlít más autókra, de utazni benne... Az ülőlap és a padló elhanyagolható távolsága miatt az üléspozíció inkább hasonlít egy laza hempergésre, mint normális utazó testhelyzetre. Nem, nem kényelmetlen hosszú távon sem, csak néha már nem az ülésen ül az utas, hanem a küszöbön. És autópályán vezetni milyen? Érdekes. Ez egy úttesten csúszó bunker, pici lőrésekkel. Minden sávváltás egy külön nagy odafigyelést kívánó procedúra. Külső tükör, belső tükör, külső tükör, hátranéz, külső tükör, index... és még ekkor sem biztos, hogy észrevettünk egy kamiont. Szerintem GT létére nem autópályára való ez a autó. Nekem eddig kanyargós utakon vezetni volt a legjobb. Hazaértünk. Egyben, millió élménnyel gazdagabban és boldogan. Jó látni, hogy sok hülye van még ezen a világon, akik mind életben tartanak egy nyolcezer darabra tört álmot. Köszönöm Sid ezt az élményt! Remélem egyszer majd én is sajáttal...

Ati leírásának a végén még annyit jegyeznék meg, hogy a következő hétre én is megírok egy jóval kisebb bejegyzést az útról. Az enyém inkább technikai jellegű lesz, más dolgokat helyez majd előtérbe és előreláthatólag sótlanabb is lesz jóval mint az előző három leírás. Azért majd a végére feldobok egy videót is, ami szerintem egész jól sikerült.

Megjöttem, jó volt, megdöglök...

Gondoltam, hogy ha már úgyis a NAAF-on hentergünk, akkor írok gyorsat a Delorean találkozókról, mert van belőlük jó pár a világon. Meg mivel van egy kialakult struktúrájuk, ezért azt is megírom. Szóval először akkor a két legnagyobb.

Eurofest: Nem feltétlenül a legnagyobb, de nekünk európaiaknak a legfontosabb. Öt évente tartják az egykori írországi gyárban. A tavalyi találkozón 90 autó volt, ami szerintem rekord. Legalábbis a 2001-esen és 2004-esen mintha sokkal kevesebb lett volna a képek alapján. A legfontosabb  előnye egy ilyen találkozónak maga a gyár. Az autók szülőhelyén végigmenni, a tesztpályát kipróbálni óriási élmény. Erről most többet írnom felesleges, mert tavaly én is ott voltam. Aki még nem látta, az itt elolvashatja kalandjaimat.

Delorean Car Show and Convention: Amerikában több autó van, ezért ez a két évente tartott találkozó is több embert vonz. Nem tudom, hogy mik a pontos számok, de idén Floridába csak kb. 50 autó jött el és ezt abszolút csalódásként értékelték, mert ennek a duplája szokott megjelenni. Valószínűleg a Floridai helyszín sokak kedvét elvette, elvégre ilyen esetben egyből kiesik Kalifornia és környéke, ahogy nagyon sok Delorean van. Az egyik pár évvel ezelőtti találkozón (Azt hiszem a 2008-ason) tudom, hogy 150 autó volt, ami elég jónak számított. Érdekesség, hogy ezekre a találkozókra néha Bricklinesek és Lotusosok is eljönnek amik egy újabb érdekes színfolt. Ezeknek a találkozóknak a legnagyobb előnye a sok módosított autó és az élő történelem. A Proto-1, a dokumentációk, a közösség fő emberei és egykori DMC alkalmazottak. A 2000-es clevelandi DCS-en még John Delorean is megjelent és beszédet is mondott!

Ezek a nagy találkozók általában 4, esetleg 5 naposak, jellemzően csütörtök esti érkezéssel és vasárnap kora délutáni távozással oldják meg őket. A péntek és a szombat a két legsűrűbb, programokkal tarkított nap, amibe sok helyi jellegzetesség belefér. Az Eurofest esetén a gyárlátogatás alapvető, a DCS esetén pedig a helytől függő látogatók megjelenése és a módosított autók.

Ezeken kívül vannak a kisebb országos (vagy Amerikában: állambeli) találkozók, amiket mi is tartani szoktunk, de mások ezt azért komolyabban csinálják. Azt hiszem, hogy a két ilyen találkozó, amin voltam, elég tipikusnak volt mondható. Mindegyik három napos volt és péntektől vasárnapig tartott. A hollandon 9 a németen pedig 29 autó volt az enyémmel együtt, bár a hollandok kicsit csalódottak voltak. A belgáknál már sikerült nekik 20 körüli autót összegrundolni.

Majd ha elkészül Bopat autója, akkor nem kéne nekünk is egy ott alvós bulit tartani esti ivászattal? És újabb ilyen csodás képeket készíteni? :)))

Vasárnap reggel. Fáradtan, de végtelenül optimistán kezdődik a nap. Most sem tudjuk, hogy hová megyünk, hisz nem néztünk utána, de harminc DMC-vel konvojban szinte tök mindegy is, hogy mi a cél. Előtte azért egy reggeli a garniban. Ebben az alvó kisvárosban még az is meglepő, hogy rajtunk és a tulajon kívül érkezik még egy pár a reggelihez. Néhány perc után érkezik is a szomszéd asztaltól a kérdés: Magyarok vagytok? Egy Németországban élő nő és a bajor férje érdeklődik a szálló udvarán parkoló furcsaság iránt. Sid egészen hamvas német nyelvtudását épp' elegendőnek érzi, hogy a szokásos hittérítését németül folytassa. Sid hihetetlen. Az hogy valaki odajön az utcán, a benzinkútnál, egy találkozón az OK, de hogy Sid egy csendes vasárnapi reggeli mellett is képes legyen tökéletes lelkesedéssel ontani az információt, az már nekem is hardcore.

Reggeli után még maradt időnk körbenézni a városban. Azért nem kell valami komolyabb túrára gondolni, mert Abensberg lényeges részeit kb. 2-3 utca határolja. Mostanra egészen kísértetvárossá alakult ez a hely. Sehol egy ember, sehol semmi. Azért szerencsére egy nőt sikerült megkérni, hogy fotózzon le minket Hill Valley óratornyának óralapjával, ami ott lapult egy kirakatban. Látnivaló híján el is indultunk a szomszédos Bad Göggingbe, a többiek bázisára, ahonnan a mai túra indul. Közben megálltunk egy benzinkútnál, én vásárolgattam, Sid pedig az út mentén, nyitott ajtókkal, a küszöbön ülve integetett a rajongóknak és hosszú percekig fürdőzött a kocsi dicsfényében.

Itt kell elmondani, hogy DMC-vel képtelenség beleolvadni az érdektelenségbe. Mindig, mindenhol észreveszik, integetnek, fotózzák és imádják. Mindenki úgy érzi, hogy mondania kell valamit, egy-egy dicsérő szót, vagy legalább csak a film címét. És ami nagyon klassz, hogy soha sem jár ezekkel az élményekkel negatív előjel, nincs irigység, csak végtelenül széles mosolyok. Deloreant csak és kizárólag exhibicionista és türelmes ember vegyen!

Épp' időben érkeztünk a hotelhez, mi voltunk az elsők. Minden, ami szombat este a parkoló félhomályában rejtve maradt, az mind látható lett ma reggel itt, a napsütéses utcán. Harminc Delorean együtt, minimum döbbenetes látvány. Papíron egy nagyobb Delorean találkozó teljességgel felesleges és unalmas, hisz' minden autó egyforma. De hozzáértő szemmel, vagy csak egyszerű rajongóként nagyon kemény dolog. Szerintem harminc autó a befogadhatóság felső határa. 15-20 példány kifejezetten érdekes volt, valamilyen kisebb módosítás a legtöbb autón előfordult és úgy tűnik, hogy az ortodox hozzáállásom egy kicsit megint tovább szelídült. Nagyon klassz, ha valaki a teljesen gyári állapotra törekszik, de az ésszel elvégzett módosítások nagyon nem csorbítják az autó érdemeit. ...pedig Németország nem feltétlen a jó ízlés és a mértékletes tuningolás országa.

Elindultunk Kelheim felé. Az utat mondhatnánk akár eseménytelennek és unalmasnak, ha nem számolnánk a több tucat DMC-vel, a csodás tájakkal, a gyönyörű idővel és a nyitott ajtós megérkezéssel egy számunkra tökéletesen ismeretlen és érdektelen műemlékhez. Megint sokat segített a német nyelven vezetett idegenvezetés abban, hogy inkább magunkat szórakoztassuk és megpróbáljuk kitalálni, hogy miért is vagyunk itt. Az egyébként csinos műemlék pipa.

Még egy csoportkép és egy rövid búcsúzkodás után mi el is indultunk München felé. Az egyetlen dolog aminek még otthon utána néztem, az a müncheni közlekedési múzeum volt. Gyorsan kiderült, hogy autópályán még estére sem érünk be a városba, nemhogy négyre. Rövidke exhibicionista roham lett rajtunk úrrá a tökéletesen bedugult Autobahnon. Nyitott ajtókkal krúzoltunk a középső sávban, begyűjtöttük a döbbenet és a kitörő öröm által kiváltott reakciókat. Amint megelégeltük ezt a színpadias kivagyiságot, a lehető legrövidebb úton lehajtottunk egy mellékútra.

Ekkorra már megszoktuk, hogy amit az iPhone navija mond azt minimum fenntartással kezeljük, így valamivel négy óra után le is parkoltunk a múzeum utcájában. És ami itt fogadott? Negyven perc autótörténeti orgazmus. Másfél millió kilométer és huszonhárom év szolgálat után még működő w123-as Mercedes, NSU Roadster, első generációs Tatra, egy üléses száz éves elektromos autó, stb... De hogy Delorean vonatkozása is legyen a kiállításnak, találtunk egy rozsdamentes acélból készített Porsche 911-et, ami a stuttgarti gyár tesztautója volt.

Már csak egyetlen restanciánk maradt erre a napra, elautózni a német Delorean-vallási központba Augsburgba, Deloman szervizéhez. Azért erre az útra sem lehet ráhúzni az érdektelenség fogalmát, mert úgy tűnt, hogy München környékén ezen a napos vasárnap délutánon mindenki előhúzta a hobbiautóját. 15-20 másodpercenkét találkoztunk valami érdekességgel, de a legvagányabb dolog egy parányi városkában fogadott minket. Amerikai autós fiatalok grilleztek egy kertben és láthatóan leszarták, hogy egy filmes ikon parkol a Rockabilly korszakból itt felejtett vasaik mellett.

Augsburgba megérkezve egészen könnyen megtaláltuk Deloman bezárt műhelyét, ami épp' arra volt elég, hogy alig bírjam kivárni a reggeli nyitást. Az udvaron három DMC, a tejüveg műhelyablakon áttetsző rozsdamentes karosszériaelemek, és ahogy látni lehetett a műhelyajtón bekukucskálva, jó néhány Delorean darabokban. Vasárnap estére a sikeres szálláskeresés után már csak annyi dolgunk maradt, hogy álmosra beszélgessük magukat egy-egy finom helyi sör társaságában. Téma pedig mi volt? Hülyéskedsz?

Itt van újra Augusztus és itt van csütörtöktől újra a nagy Amerikai Autós Fesztivál. Ezúttal két Delorean lesz, mert Skynet is jönni fog a sajátjával. Ha belegondoltok, akkor tavaly óta ez 100%-os növekedés. Hát melyik bróker nem verné a seggét a földhöz örömében ezt látván? Szerintetek kimaradna egy ilyenből? Dehogyis! Hát gyertek ti is! Divatos modern szakkifejezéssel élve igazi fergetegparti várható, főleg esténként és legfőképpen szombat este.