HTML

Élet egy Deloreannel

Ez a blog a Delorean Klub Magyarország blogja. Terveink között szerepel a tulajdonunkban levő autók minél több kalandját megörökíteni, a Delorean Motor Company és John Delorean életét minél részletesebben dokumentálni.

Friss topikok

Zárjavítás

2020.04.06. 10:00 :: Sidaries

Akkor jöjjön egy jó kis gigabejegyzés, ha már úgyis kicsit el van hanyagolva a blog, habár a DTL szépen töltődik fel. Egyelőre eléggé úgy tűnik, hogy az idei szezon eléggé takarékon fog lemenni, mert itt van április, de nem mentem még a Deloreannel 50 kilométernél többet, sőt, még az év eleji olajcsere sem volt meg. Volt viszont egy fotózásom, és interjúm, ami majd valamikor ki is fog kerülni a 24.hu-ra. Sajnos pont akkor készült, mielőtt beütött a járvány, aztán azóta az viszi el a fő híreknek fenntartott helyeket, kis mellékhírnek meg nem akarják kirakni. Nekem nem sürgős, majd valami lesz belőle. Na de a lényeg nem ez, hanem hogy pont aznap bedöglött a zár a jobb oldali ajtóban, így az interjús képeken is csak a bal oldali ajtó van nyitva. Hát ez lesz az oka.

A zár bedöglésének meg szintén megvan a maga oka. Ez a jobb oldali mindig kicsit fura volt nekem, mert nem kattant annyira szépen, mint a bal oldali, ráadásul míg a bal oldali bezárásánál a jobb oldali is bezáródott, ugyanez visszafelé nem működött, tehát a központi zár funkció onnan nem volt elérhető. Ez a két kis hiba még nem volt elég ahhoz, hogy szétszedjem az ajtót, az viszont hogy bezárt, és nem nyílt többet, na az már igen. Ez egyébként úgy történt, hogy az utasom úgy gondolta, hogy jó ötlet lesz a bal kezével nyitni az ajtót, majd nyitás közben így félig sikerült lenyomnia a zár gombját is, majd mikor így félig bezáródott, nekiállt feszegetni az ajtót. Máskor is volt már ilyen, azt hittem, most is csak rendesen le kell csukni az ajtót, játszani egy kicsit a zárral, esetleg az én oldalamról is, aztán megjavul. Hát nem így lett.

Lement a fotózás és interjú, majd hazamentem, beálltam a Deloreannel és otthon nekiálltam utánanézni, hogy most akkor hogyan is működik a zár. Elolvastam pár leírást, megnéztem az elérhető videókat és nézegettem a vonatkozó képeket, aztán pár nap után úgy éreztem, hogy itt az ideje a szerelésnek. 

Egy normális autó ajtaja elég egyszerű, mert elől van egy zsanér ami fogja, hátul pedig van egy zár, ami a helyén tartja az ajtót. Ezzel szemben a Delorean ajtajának ugye fent van a zsanérja, és az ajtó elején és hátulján is van egy zár, aminek egyszerre kell bezáródnia ahhoz, hogy az ajtó  menet közben a helyén maradjon. Emiatt aztán az egész nyitó és bezáró mechanizmus jóval bonyolultabb, mint egy átlagos autóban. A zárból egy rúd megy előre az ottani zárhoz és kettő hátra, egy a zárhoz, egy pedig a kulcslyukhoz. Az ajtónyitó pedig további egy rúd előre és egy hátra. Hogy minden még jobb legyen, az ajtó alsó részén van egy szolenoid és egy csúszókapcsoló, ami a központi zárat intézi. Ez úgy működik, hogy amikor bezárod az egyik ajtót, akkor az előbb említett csúszókapcsoló átkattan a zárt állapotába, ami a túlsó ajtóban levő szolenoidot is aktiválja, és az bezárja a túloldali zárat is. Valahogy eképpen:

Az első próba nem a teljes szétszedés volt, hanem a door lock module áramtalanítása. Előfordul néha, hogy elektromos hiba miatt a fent említett szolenoid zárja be az ajtót, ilyenkor nem kell szétbontani az egész ajtót, hanem elég csak az utasülés mögötti elektromos központban a hátul, legfelül levő door lock modult lehúzni, így áramtalanítani, amivel az ajtó kinyílik. Az esetek nagy részében visszadugva a modult helyreáll a rendes működés. Nálam ez sajnos nem sikerült, neki kellett állni a szétszedésnek.

Az ajtó kárpitja két részből áll, egy felső és egy alsó részből. A felső részt elég könnyű leszedni, csak ki kell rángatni a felső patentokat, és már jön is le, kb. öt perc alatt készen is van. Innen már jól be lehet látni a zár bizonyos részeihez, és ez rövidtávon elég is volt. Ugyanis innen már el lehet érni a jobb fentre, a kulcslyukhoz menő rudat, amit egy kicsit előrefelé meghúzva már ki is nyílt az ajtó.

zarjavitas1.jpg

Ezután visszazártam az ajtót, és próbáltam nyitni, nem sikerült, ismét csak ezzel a módszerrel sikerült nyitni. Majd még párszor. Innentől kezdve egyértelmű volt, hogy a hiba komolyabb, mint egy egyszeri beakadás. Ilyenkor a legvalószínűbb hiba, hogy a feszegetés hatására elgörbül egy vagy több rúd az ajtóban. Ahogy néztem az aktuálisan elérhető rudakat, látszott, hogy habár ezek sem teljesen egyenesek, de nem ők lesznek a hibásak. Valamint ha ki is akarnám szedni őket, jobban neki kell állni a bontásnak.

És itt jött a szerelés neheze, az alsó ajtókárpit leszedése. Abban ez a felső videó segített. Elég homályos meg rángatja is a csávó a kamerát, de a lényeg azért pár nézés után látható. Van pár könnyen elérhető csavar az ajtónyitó panelje körül, van egy kupac patent az ajtó alján, valamint van két igazán szemét helyen levő csavar. Az egyik az ajtónyitó alatt, a másik pedig a zár előtti lyukon átnézve látható, és mindegyik az ajtólehúzónak a rögzítőcsavarja. Hát ezekhez már nem volt elég a felszerelésem, kellett még pár szerszámot szereznem, majd azokkal is jól megszenvedtem, mire sikerült kiszednem őket. Innentől már könnyen lejött a kárpit, lehetett tanulmányozni a hiba okát.

Elég sokat, talán egy órát is elszórakoztam csak azzal, hogy kinyitottam, bezártam az ajtót, és közben néztem, hogy mi hogyan működik, majd két dologra jöttem rá. Az egyik, hogy közvetlenül a zár gombjából a csúszókapcsolóba, illetve a szolenoidba menő rúd kizárt, hogy ennyire görbe gyárilag, illetve, hogy az első zárba menő rúd elég furán mozog, nagyon feszül. Kiszedtem mindkét rudat, majd megnéztem így a zárást, és sokkal jobbnak tűnt, egyértelmű volt, hogy ezek között van a hiba. Ezután következett a kisebb rúd kiegyenesítése, amit berakva viszont nem volt olyan jó a zárás érzete, mint nélküle. Itt jöttem rá, hogy a zárnyitó gomb tud mozogni előre-hátra, és az enyém, gondolom a korábbi elgörbülések miatt már kicsit el volt csúszva. Kicsavaroztam, átraktam pár milliméterrel arrébb, visszacsavaroztam, beraktam a rudat, és tökéletesen működött a zárás. Frankó. Már csak az első zárat kellett összerakni.

zarjavitas3.jpg

Visszaraktam a rudat, ami nem tűnt görbének, és egyből nem működött rendesen a zárás megint. Próbáltam kicsit mozgatni, esetleg máshogyan berakni, de semmi. Az első zárnál egyszerűen nem mozgott valami. Kiszedtem megint a rudat, benyúltam az első zárhoz, és egyszerűen sehogyan sem tudtam megmozdítani. Két lehetőség van. Az egyik, hogy valahogy úgy működik az a zár, amit én nem értek, a másik pedig, hogy ez már évek, talán évtizedek óta rossz, és berohadt. Mivel ehhez a zárhoz benyúlni iszonyatosan nehéz, ezért inkább a második verziónál maradtam, és nem raktam vissza az előre menő rudat. A teszt azt mutatta, hogy a zár így is tökéletesen fixálja az ajtót, nem lehet kinyitni, ha be van zárva. Nekiálltam inkább az összerakásnak.

zarjavitas4.jpg

Éreztem, hogy ez is egy jó mulatság lesz, mert azt a két szemét csavart kiszedni is elég volt, nem hogy visszarakni. Amikor pedig az összerakásban elértem idáig, sokkot kaptam. Ugyanis az ajtólehúzót nem lehetett visszarakni, mert a kiegyenesített rúd belelógott. Próbáltam máshogy berakni az ajtólehúzót, próbáltam arrébb mozgatni a rudat, de semmi, nem lehetett összerakni. Már éppen azon voltam, hogy egy kicsit görbítek rajta, de akkor jött az ötlet, és megfordítottam a rudat. És bejött! Majdnem egy hülye felhasználói hiba miatt kellett újrakezdenem az egészet. Innen már egész könnyűnek tűnt a csavarok visszarakása is, majd jött a maradék kárpit visszarakása és készen is voltam. Párszor még kinyitottam, becsuktam az ajtót, kizártam, bezártam, és minden teljesen jól működött.

zarjavitas5.jpg

Egy dolgot levéve. A jobb oldali csúszókapcsoló alsó része el van görbülve, ezért amikor átkapcsol a zárt állapotra, akkor nem érintkezik a szükséges érintkezővel, ezért a központi zár továbbra sem működik. Amikor viszont én magam megnyomom a kicsit elgörbült kapcsolórészt és zárom az áramkört, akkor működik. Viszont ennek a visszagörbítéséhez ezt a részt is le kellett volna bontani, amihez semmi kedvem nem volt, ezért ez maradt így.

Szóval kisebb veszteségekkel ugyan, de működik újra a zár, remélem most egy darabig így is marad. Végül pedig ide rakok még egy összefoglaló képet, hátha így jobban érthető lesz.

zarjavitas2.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: szerelés

15 év

2020.03.19. 13:00 :: Sidaries

Ma 15 éve, 2005 március 19-én halt meg John Delorean. És körülbelül ugyanezen a napon kattant be az agyamba a gondolat, hogy kéne venni egy Deloreant.

Szólj hozzá!

Címkék: évforduló

Javítások

2020.02.21. 10:00 :: Sidaries

Már nagyon régóta nem írtam a blogra, de legalább sikerült megcsinálnom az angol feliratot a 2016-os Eurofest videóhoz, szóval most már tényleg nekiállhatok a timelinera költöztetésnek. A köztes időben viszont megint találtam érdekes dolgokat, ezért pár javítást meg kellett tenni.

A festett Deloreaneknél egy kiegészítés, hogy most akkor hogyan is volt ez a gyári festés.

Pár új kép és némi javítgatás a gyári présformák későbbi történetéről, pontosabban az azokat vízbe dobáló hajóról.

A töréstesztekhez találtam pár képet az európai töréstesztekről is.

Sok új kép a VIN 500-asról szóló bejegyzéshez, és emiatt a képek galériába rendezése.

Megint egy kupac kép az aranyból készült Deloreanekhez.

 

Szólj hozzá!

Címkék: blog javítások

Egy komolyabb áttekintés a gyár történetéből - képekben

2019.12.31. 14:00 :: Sidaries

Régóta gyűjtögetem a képeket a gyárról, és mivel nem akartam ezt az évet lezárás nélkül hagyni, ezért laza négy óra alatt összerendeztem őket, és most felrakom az egészet ide. Szép zárása az évnek, jó nézelődést! Elég nagy, 105 képes anyagról van szó, Lehet, hogy némelyik már volt a blogon, de a nagy részük biztosan nem.

Az első blokkban a gyár bejelentése, a kinézett mező, valamint az épületek vannak.

Aztán a következő blokkban az alváz, a műanyag kaszni, az ajtó és a motor a főszereplő.

Utána következik az összeszerelősor.

Majd a szállításra felkészítés.

Utána az elkészült autókkal való pózolás.

Aztán az első szállítmány behajózása 1981 húsvétján.

A végéhez közeledve a management és John Delorean.

Végül pedig a csőd és a felszámolás képeiből pár.

Szép kis történet, lement két év alatt.

factory15cloth01.jpg

37 komment

Címkék: történelem dtl

Figyelemelterelés

2019.12.04. 15:10 :: Sidaries

Most, hogy nekiállhatnék a timeline feltöltésének, közbejött egy másik régi dolog, amivel foglalkoznom kell. A 2016-os Eurofestes videó angol felirata már ezer, de legalább három éve várja, hogy elkészüljön. A múlt héten ennek álltam neki, és szépen haladok is vele. Csak annyi hozzáfűznivalóm lenne, hogy valami bitang jó videó lett sokadik nézésre is, valamint baromi sokat tudunk mi beszélni. Be is linkelem megint, komolyan mondom, hogy megéri újranézni.

Szólj hozzá!

Címkék: videó

Haladok

2019.11.27. 11:00 :: Sidaries

Sikerült végigérnem a tageken / címkéken. Habár a tervezett 20-30 nem volt tartható jelentős információvesztés nélkül, sikerült 50-re szorítani a számukat. Így most már neki tudok állni a bejegyzések költöztetésének. Plusz nekiálltam a 2016-os Eurofestes videó angol feliratának is, szóval van dolog elég.

1 komment

Címkék: rizsa

Alapozás

2019.11.20. 10:00 :: Sidaries

Nagy a csend a blogon az elmúlt pár hétben, de ez nem azt jelenti, hogy nem történik semmi. Elég sokat gondolkodtam, hogy hogyan lehetne megoldani a timeline feltöltését úgy, hogy semmi ne maradjon ki. ami több, mint 1500 bejegyzés esetén egyáltalán nem triviális. Valami rendszert kell kialakítani, ami alapján dolgozni tudok, és úgy tűnik, hogy a jobb oldali tagfelhő (cimkefelhő) lesz a megoldás. Az elmúlt kb. 5 évben már eléggé tudatosan tageltem a bejegyzéseket, de korábban még bőven voltak olyan bejegyzések, amiknek a tagelése semmit sem ért. Ezért az elmúlt időszakban megyek végig a tageken, és igyekszem a számukat valahová 20-30 közé belőni. Mivel jelenleg, az első takarítások után is még majdnem 150 tag van, ezért úgy látom, bőven van még előttem munka. Ha minden jól alakul, és végigérek, akkor majd a történelem, a john_delorean és a kábítószerügy tagek fogják adni a timelinera is fontos adatok alapját. Ha már lesz valami látható előrelépés, ismét jelentkezek.

Szólj hozzá!

Címkék: rizsa

Deloreantimeline.com

2019.10.30. 10:00 :: Sidaries

Ezt a blogot 2008 szeptember elsején indítottam, azzal a céllal, hogy az újonnan beszerzett autóm életének minden mozzanatát megörökítsem. Nem volt pontos ütemterv, nem voltak pontos témák, csak egy homályos elképzelés arról, hogy mit is akarok írni. Aztán pár hónap alatt kialakult a heti három bejegyzéses modell, miszerint hétfőn általános információk jönnek a találkozókról, klubeseményekről, szerdán az autómról írok, pénteken pedig a gyár történelmét kutatom. Ez volt a rendszer kb. 6-7 évig, aztán pár munkahely váltás és némi családi életbeli változás miatt ez átállt heti két bejegyzésesre, ahol ezek a határok elmosódtak, és a szerdai és pénteki bejegyzések összevonódtak. Közben volt pár vendégszerző, Szabi kimondottan sokat írt, de párszor Skynet és Bopat is jelentkezett egy-egy sztorival az autójáról, plusz párszor Dubniczkia is elmerült a veteránozás bugyraiban.

Azonban az idő telt, és felmerült két elég komoly probléma.

- Az első, hogy jelenleg már tizenegy éve írok egy olyan autógyárról, ami két évig gyártott autót. Ráadásul bőven az internet előtti időkben tette mindezt, ezért a vele kapcsolatos információk egyszerűen túl ritkák lettek, legalábbis az olyanok, amikről én még nem írtam. Ezért az új információk felkutatása egyre nehezebbé és időigényesebbé vált, míg a saját időm egyre kevesebbé. Eleinte fél-egy óra alatt megvolt egy pénteki bejegyzés, azonban ez jelenleg néha felmegy akár három órára is, a téma megkeresése, majd fordítása után. És mikor készen vagyok, sokszor úgy érzem, hogy nem érte meg az eredmény a bele fektetett időt, mert nem hordoz annyi új információt, mint elvárható lenne.

- A másik probléma pedig maga a blog, mint formátum. A blog nagyon jó arra, hogy naplót írjunk vagy egy történetet elmeséljünk, tehát a szerdai bejegyzésekhez, de egy ilyen csapongó kvázi tudományos kutatáshoz nem a legszerencsésebb, mint amik a pénteki bejegyzések is voltak, mert ha egyik héten a 1982-es csődről írok, aztán az 1976-os alapításról, majd az 1980-as Lotus prototípusokról, akkor azt a struktúra eléggé megszenvedi. A kronologikus kereshetőség hiányáról nem is beszélve.

Ezért már elég régen, még 2011-ben felmerült egy új oldal ötlete. Egy olyan idővonalra felhúzott oldalra gondoltam, ami a blogra már megírt bejegyzéseket kronologikusan mutatja be, így ok okozatilag is ad hozzá a DMC történetéhez. Az alapötletet egy terv követte, majd megpróbáltam szerezni egy olyan programozót, aki meg is tudja csinálni, nem horror áron. Jelentkezők voltak, elkezdett oldalak voltak, befejezett oldal viszont egy sem. Aztán az egyik szülinaposnak is beszéltem a tervemről, és végül ő ajánlott egy programozót, aki végre le tudta programozni azt, amit látni szerettem volna. Igaz, nem lett olcsó, de még határértéken belül maradt az ár, és így az idei év közepére már volt egy olyan üres oldalam, ami megfelelt az elképzeléseimnek.

Ekkor álltam át arra, hogy nekiálltam kitakarítani a "majd egyszer ezt meg kell írni" könyvtáramat, és ekkor indult az a nagyon sok blogjavításos bejegyzés. Mostanra fogytak el a kisebb javításos dolgok, plusz azok a memók, dokumentumok, amiket mindenképpen meg akartam írni, plusz az autó is megy a téli szünetre, ezért itt az ideje annak, hogy elkezdjem a költözködést az új oldalra. Természetesen közben találtam új megírandó dolgokat is, de ezek egyelőre maradnak tartalékban, és ha megtörtént a költözés, akkor majd egyszerre fogom felrakni ide, és az új oldalra is. Viszont addig ez a blog most kicsit háttérbe fog szorulni. Nem szűnik meg, olykor lesznek bejegyzések, plusz a költözés állásáról is folyamatosan írni akarok majd, de az biztos, hogy nem ez lesz a fő prioritás. 

Végül pedig várok mindenkit szeretettel a deloreantimeline.com-ra, ahol már fent van pár bejegyzés, de néhányszáz még várható. Chrome és Edge alatt biztosan működik, Firefox és Opera alatt valami hisztije van, majd javítjuk. Ja és a legjobbat még nem is mondtam. Ha minden számomra fontos dolgot átraktam oda, akkor tervezem, hogy visszafordítom angolra. Na az lesz a kemény meló, ezért ha valaki érzi magában az erőt, segítséget szívesen elfogadok. Ez azonban még sokára lesz.

Addig pedig köszönöm mindenkinek aki olvasta vagy olvassa ezt a blogot, nem gondoltam volna, hogy ennyi idő után is meglesz a napi 50-60 látogató.

13 komment

Címkék: ars poetica deloreantimeline

Vége a szezonnak

2019.10.28. 10:00 :: Sidaries

Habár az idő még nem rossz, de már jön a lehűlés, és ideje lezárni az idei szezont. Jó volt ez is, voltunk Hollandiában, volt nagyon sok szülinapos, több céges felkérés, pár autós találkozó, minden, ami egy jó évhez kell. A Delorean nagyon jól viselte, mert habár hamarosan 38 éves, simán letagadhatna harmincat. Azért jövő tavaszra megint van pár fejlesztési ötletem, hogy költhessek egy kis pénzt. Na de erről majd akkor beszélek.

Szólj hozzá!

Címkék: rizsa

A DMC három éve három videón

2019.10.23. 10:00 :: Sidaries

A facebookon találtam három videót, mindegyiket egy belfast jack nevű felhasználó töltötte fel a youtubera, és annyira tökéletesen mutatja be a DMC három működési évét, hogy muszáj egy bejegyzést csinálnom belőle. Annak ellenére, hogy a videók leírásai komoly tévedéseket is hordoznak.

Az első videó - a leírásával ellentétben - valamikor 1980 elején készült. Ekkor tartott a DMCL egy családi napot, ahova elvitték a Visioneering Deloreant, plusz a fél vezérkart, és bemutatták, hogy hol és mit terveznek gyártani. Érződik az optimizmus, a tenni akarás, igazán jó nézni.

A második videó egy évvel később készült, azonban a videó leírásával ellentétben nem az első szállítmányt mutatja, hanem egy jóval későbbit, az egyetlen leolvasható VIN (4220M - októberi gyártás) alapján egy októberit vagy decemberit. Pontosan nem tudom melyik hajó lehetett, mert csak a hajó tulajdonosa látszódik, a Wallenius. Az első szállítmány videóját itt lehet megnézni.

Végül pedig egy videó a gyár 1982-es bezárásáról, ami az első videó teljes ellentéte. Szomorúság, csüggedés, és ahogy nézem, ez még nem is októberi bezárás, hanem csak valami korábbi elbocsátási hullám, mert még John Delorean is megjelenik.

Szólj hozzá!

Címkék: videó

süti beállítások módosítása
Mobil