Élet egy Deloreannel

Szóval volt ez a találkozó az Atinál, és itt az ideje, hogy beszámoljak róla. Viszont mivel nála volt, ezért megkértem, hogy írja is meg, mert mégiscsak ő volt ott legtovább. :) Valamint ha már Delorean csak négy volt (McFly, Skynet, Ati és Én), ami az autóknak csak szűk fele, ne Deloreantalálkozónak hívjuk, hanem Stutz találkozónak, mert a magyar Stutzok 100%-a megjelent. Egyből jobban hangzik, nem? Na de átadom a szót Atinak.

A történet „hőse” egy kora tavaszi napon ült otthon a festői Érden, és az egyszerű férfiak hétköznapi teendőivel foglalkozott: teregetett, takarított és főzött. (S: Feleségemet keresem. Mosok, főzök, takarítok. Csak már rohadtul unom.) Az ég derült volt, ám ebből a derült égből ruszki műholdként csapódott be hősünk két barátjának váratlan telefonhívása – még váratlanabbul kijelentő módban: „tavaszi klubtali nálad”, mely után egy határozott PONT következett.

Hősünk tudta hogy igazából magának köszönheti a kijelentő módot, hiszen annyiszor próbálta meginvitálni kis játszótársait a saját homokozójába, pláne mióta megfújta az amerikai barbecue szele – szóval örült hogy végre hozzá is szerveződik egy rendes csapatos találkozó.

Andersen meghalt, mese nincs.

(S: Pont így volt. Nálam volt McFly, beszélgettünk, találkozó kéne, Ati is mondta, hogy ott is lehetne, te mikor érsz rá? Én is akkor. Szóljunk Atinak is! A szerénység és empátia nincsenek a klub főbb jellemvonásai között.)

Április végére sikerült összeverbuválni a bandát, utolsó Írország-megbeszélésnek álcázott szezonindító hétvégére, és BBQ vacsorára. A BBQ ereje még a nehezebben mozdítható győri és budaörsi különítményt, és Besztercebánya legjelentősebb polgárait is a kopottas fényű Érdre vonzotta! Az előkészületeket kevésbé segítette, hogy a találkozót megelőző két napban kellett Németországba fordulnom egyet autóügyben (mi másért...), így a mindenféle szükséges dolgok beszerzése a XXI. század vívmányára, a „Zsemle”.hu-ra maradt (reklám nélkül), valamint a helyzetet tovább nehezítette, hogy Frida aznap többedmagával az Ultrabalaton futóversenyen vett részt, így sajnos az előkészületekből és a buliból is kimaradt. Ettől függetlenül a dolgok viszonylag zökkenőmentesen összeálltak, és a BBQ is elkezdett izzadni már korán reggel.

A találkozóra többféle címkét is ragaszthatunk, BBQ vacsora, vagy Írország-megbeszélés, vagy Klubtalálkozó, azonban a társaságot valamelyest vonzotta legújabb, a normalitást alapjaiban is mellőző autóbeszerzésem is, a frissen beszerzett veterán különlegesség: a Stutz Blackhawk.
Az autó egy egészen egyedi és különleges, megosztó, mondhatni extravagáns stílust képvisel; mindenféle unalmas részletek nélkül említjük meg, hogy az összesen 550 példányszámban készült, és anno a világ legdrágább autójaként számon tartott, aranyozott műszerfalbetétes, kézzel készült autóból a világon ma kb. 200 db., Európában ezen belül 4 db, Magyarországon azonban teljes bizonyossággal ez az egy példány található, nem véletlenül Elvis Presley személyes kedvence volt, 4 darabot is birtokolt belőle. Nekem is ez utóbbi miatt tetszett meg nagyon. Külön megemlítendő, hogy szegről-végről még John DeLoreannek is volt köze a járgányhoz! Az autót jól körbenyálaztuk, megszakértettük, és még Bopat is írásba adta (!), hogy csúnya, de azért kéne. (S: Én úgy vagyok vele, hogy oldalról szép, hátulról jó, előlről meg hát... khmm... érdekes. De főleg karakteres. Ahogy írtam a klub csoportjában: Nem egy Brad Pitt, inkább Ron Perlman.)

A társaság apraja-nagyja jelen volt, Mentos, Gerda & Peti, és a Skynet-padawanok is tiszteletüket tették. Majd hirtelen csend támadt. A csendben felfedezhettünk ugyan némi evőeszköz-csörgést, és csámcsogást, de a viszonylag jól sikerült BBQ vacsora hamar eltűnt – ezt jelezte a csend. (S: Valóban. Ez az amcsi típusú, de kicsit magyar ízlésre is átszabott BBQ még az én kulináris élvezetre teljesen alkalmatlan ízlelőbimbóimra is emlékezetes hatással van.)

Ugyan némi Írország-megbeszélés is volt, de elenyésző, és az is leginkább a Lázár család lelki békéjének feltámasztása, és motiválása volt. (S: Bár elriasztásnak sem lett utolsó.)

Mentos, és a Skynet-család viszonylag hamar visszavonulót fújtak, majd Petiéktől is búcsút vettünk, a keményebb mag azonban viszonylag sokáig, kb. hajnali 4-ig bírta. A szokásos ökörködés helyett ezúttal komolyabb témák is előkerültek – mindenki háza táján lehet sepregetni picit.
Ezután a kis házat megtöltöttük, Viktorék is elfoglalták a VIP lakosztályt (ahol is most jöttünk rá hogy semmi árnyékolás nincs :-D ) (S: Lényegtelen. Ha valaki álmos, az tud aludni.), valamint a Bopat család is visszavonult a lakóautóba – merthogy okosan ők azzal jöttek.
A másnapra megbeszélt 9 órás ébresztőt csak Attila tartotta be, Viktor 10 órakor törte rá McFly-ra a bejárati ajtót kellemes hangerejével, majd kezdetét vette a teljesen hétköznapi reggeli, amit a résztvevők valami svédasztalnak gondoltak, aztán nem is ettek rendesen. (S: Édes, arany bogárkáim, alig ettetek valamit, egyetek még, rakjatok a zsebetekbe is! Csomagoljak egy kis csülköt? Vagy elég lesz ez a hat rántott hús?)
Eddigre azért a ház nagy része már eredeti állapotában volt, hogy Frida szíve haza érkezvén ne fájjon hogy ebből sajnos most kimaradt. Emlékezzünk meg új szeszélyünkről is, az AI generált képekről, amikkel újabban egymást fárasztjuk:

Ezt a két kisebb dolgot összeszedem egy bejegyzésbe, mert felesleges ketté szedni. Kezdjük a gumicserével. Amikor legutóbb 2016-ban Írországban voltunk, Cooper Cobrák voltak a Deloreanen, de már nem voltak túl jók, volt is pár kellemetlen csúszkálásunk a folyamatosan esős időjárás miatt. Ezért amikor megjöttünk, nem volt kérdéses, hogy csere jön. Akkor Pirelli P-600-at vettem hátulra és Continental Premium Contact 2 kerül előre, és meg is voltam elégedve velük azóta is. Aztán kezdtem már érezni az elmúlt pár évben, hogy télen már nem annyira jók, és mivel nem akartam megint szar gumikkal menni Írországba, a csere mellett döntöttem.

Két nekifutással aztán össze is jött a dolog, hátulra BF Goodrich került, előre pedig Michelin, mert sajnos a Pirelli és a Continental már nem volt elérhető. A felszereléssel voltak kisebb zavarok, mert mikor megjöttek a gumik és beálltam az emelőre, akkor derült ki, hogy az első gumik véletlenül rossz méretben jöttek, mert nem 14-esek, hanem 15-ösök. Így felrakták a hátsót, aztán egy hét múlva mehettem vissza a kicserélt elsőkért is. Sokat nem számított, egy kicsit autózgattam. Ja igen, volt ennek a két fordulós cserének egy nagy előnye: Haza tudtam vinni a gumikat. Mert egyszerre négy egyáltalán nem fér be, még a két hátsó is csak nehézkesen.

A csere egyébként ezúttal nem ért fel akkora meglepetéssel, mint legutóbb. A mostani 9 éves gumik közel sem voltak annyira rosszak, mint az akkori 6 éves Cooperek, de jobb a békesség. Egy hónap múlva indulunk, legyen minden jó! Az egy kicsit fura, hogy a hátsókon kék felirat van, ami elég érdekes, de mivel az asszonynak tetszik, ezért egyelőre még hagyom. Írországban majd könnyebb lesz megkülönböztetni az autómat a többitől. Az egész csere szereléssel mindennel együtt 277e Ft volt, ami nem kis összeg, legutóbb ez 170e volt. Azért 8-10 évente ki lehet bírni.

A másik problémám a jobb hátsó indexemmel volt. Amikor mentünk az Atihoz a sütögetésre (amit majd megírok valamikor), észrevettem, hogy jobbra indexelésnél gyorsan villog. Na mondom kiment az égő. Aztán elmúlt. Akkor mondom csak valami hülye Deloreanhiba. Aztán megint csinálta. Aztán megint nem. Na jó, szedjük szét! Szétszedtem, csinálta. Megmozgattam, nem csinálta. Megint megmozgattam, megint csinálta. Mi ez a hülyeség? Mindent letakarítottam, égőt cseréltem, ugyanez. Néha jó, néha rossz. Aztán nekiálltam közelebbről megnézni a foglalatot és észrevettem, hogy hoppá, az egyik forrasztás bizony el van repedve, és hol érintkezik, hol nem. Gyorsan bedobtam az autóba, bevittem a műhelybe, ahol kb. 5 perc alatt pöttyintettek rá egy kis forrasztást, kimérték, visszaraktam, és azóta patent. Bárcsak minden szerelés ennyi lenne! Főleg mert ez egészen pontosan nulla forintba került.

Készülök az Eurofestre, most már tényleg mindent össze kell rakni az autón, mert hosszú út lesz. Ennek az egyik fázisa a kilométeróra megjavítása. Többször írtam már, hogy az új angle drive berakása óta alámér, és nem tudtam megjavítani normál módon. Aztán elfogyott a türelmem, és megrendeltem az új angle driveot Houstonból. Ultradrive a neve, kicsit más a működési elve, de sokkal masszívabb és komolyabb eszköz, mint az Ed féle kínai gagyi. Igaz az ára is ennek megfelelő, mert az Ed cucca kb. 30e Ft-ból itt van szállítással együtt, ez pedig egy jó hosszú út és vámolás után kb. 120e Ft-ban állt meg. Így néz ki:

Rajta van az az anya is, ami a kerék felé kell, így az sem tud lötyögni, valamint a DMCH küldi vele együtt a lower speedo cable-t, meg minden egyéb kis bizbaszt, ami a keréktől a kilométeróráig kell. Akit érdekelnek a részletek, az itt megnézheti, írtam már róla régebben is.

A lényeg viszont az, hogy aránylag könnyű a csere, bár a bal első kereket le kell hozzá szedni. A műhelyben éppen nem volt emelő, de volt targonca. Megoldották az emelést kreatívan.

A csere kb. egy óra alatt megvolt, bár a lower speedot nem cseréltük ki, mert ahhoz ki kell szedni a műszerfalat, arra meg nem volt idő. Viszont mivel az úgyis új, igazából nem sokat számít. Jöhetett a teszt másnap, és egészen durva, de gps-t nézve is rendkívül pontos. 90-nél kb. 91-et mutat, szóval nagyon jó!

Megérte? Nekem igen, mert a régi minősíthetetlen volt, de ha valakinek van egy működő kilométerórája annak megéri megvárni, míg az szétesik. Néhány 10e mérföld alatt úgyis megtörténik, aztán akkor megéri elgondolkodni rajta. A tesztek szerint ezzel 70-80e mérföldig biztosan nem lesz vele gond, az meg kb. azt jelenti, hogy minket már kiszolgál.

Ez a szezon elég jól beindult, már volt egy találkozó is, amin voltam, szóval kezdem azzal. Van egy Komárom megyei csoport, ahova gyűjtik a környékbeli általános autótalálkozókat, és valamikor régen engem is meghívtak. Ha jól emlékszem, akkor éppen a Tescoban voltam valami okból a Deloreannel, és ott hívott meg valaki. Elkezdtem követni az oldalt, aztán most jutottam el oda, hogy el is mentem egy találkozójukra.

Sok elképzelésem és elvárásom nem volt, mert mivel általános autóstalálkozóról volt szó, ezért esélyesnek láttam, hogy az autók nagy része nem az én szememnek kedves veteránok közül fog kikerülni, hanem a diumdisu kettes golf plusz neonfény vonalon fog mozogni. A létszámot maximum 50 autóra tippeltem, de mondom egy órára beugrok, megnézem milyen egy ilyen. És meglepődtem. Nagyon sok autó volt, bőven a százas nagyságrend, és habár a felhozatal nagy része valóban a közepesen lerúgott, rozsdás, de nagy felnis és ültetett autók közül került ki, volt pár érdekesebb régi jármű is. Valamint volt egy jó nagy kirakodóvásár is, ahonnan lehetett ajándékot vinni a családnak. 

Az idő nem volt a legfényesebb, de azért egyértelmű, hogy pozitívan csalódtam, és a tervezett egy óra helyett bő kettőt maradtam. Kétségtelen, hogy a hangulatban közrejátszott az is, hogy megkerestek minket az ELTÉről, hogy Deloreannel kell fotózkodniuk egy ottani verseny miatt, és őket is ide hívtam el, hogy ezt is megejtsük. Örömmel láttam, hogy egyetemre még mindig nem a mentálisan stabil emberek járnak, és ezt a fenti fotóval is tudom illusztrálni. :) Azóta már további négy csapat is bejelentkezett.

Miután megvolt velük is a fotózás, még ettem egyet, aztán mentem is haza, jó volt.

Aztán volt még pár kisebb dolog, amit csak tőszavakban jegyzek meg, hogy meglegyen. Volt két szülinapos, meg némi szerelés is. A légkondimból kiment a gáz, szóval azzal foglalkozni kell, az biztos. Valamint mivel a kilométeróra még mindig alámér 20-30%-kal, ezért bejelentettem az autót villanyszerelőhöz, de közben megszakértettük, hogy Ed új angle driveja lesz a hibás, és inkább vettem egy Ultradriveot Houstonból, amiről majd később írok, így ez a javítás okafogyottá vált. Azért elmentem a villanyoshoz azzal a hibával, hogy a fordulatszámmérőm leállításkor mindig pördül egyet, és ez miért lehet, de nem merte szétborítani az egészet, szóval ezzel egyelőre nem jutottam előbbre. Viszont legalább rá tudott esni az autóra fél milliméter szaharai homokos eső, így elvihettem letakarítani. Ez is valami.

Az érzés, amikor megírod a Technical Helpre a nyomorodat, hogy leállítás után pördül egyet a fordulatszámmérő, és napok után maga Rob Grady válaszol, a legrégebbi Deloreanszervizes, az utolsó eredeti 1981-es engedéllyel rendelkező non plus ultra, és várakozva kattintasz, hogy befogadd a tudás kútfejét, és erre a válasz:

Ez a téli szezon talán a leggyengébb volt az összesből. Annyira takony idő volt három hónapig, hogy összesen csak kétszer mentem ki megjáratni az autót. Ebből az egyik az előző bejegyzésben írt megjelenés volt, ezen kívül meg egy darab kis kör fért bele az időjárástól, de az meg nem volt egy különleges dolog, ennél többet nem éri meg beszélni róla. Viszont az elmúlt két-három hét már egész eseménydús volt.

Először is választási év van, kampányidőszak, és ezúttal szerencsére az oldtimerek tulajdonosai is részesültek egy kis adományból, a sok szívatás után. Ez pedig az, hogy az oldtimerekre ingyenes az autópálya használat egész évben, egy regisztráció után. Már kb. egy hónapja megjött a hír, de mivel akkor még a Kormányhivatalunk teljes homályban volt az intézkedéssel kapcsolatban, ezért vártam egy kicsit. Viszont február végén már úgy gondoltam, akár meg is próbálhatnám, ezért összeszedtem az autó papírjait és beballagtam. Húztam egy gépjármű ügyek sorszámot, majd kiderült, hogy az nem jó, mert ez nem gépjármű ügy, hanem egyéb / egyéb. Hát jó, ezen nem veszünk össze. Egyébként az ügyintéző első kedves kérdése az volt, hogy minek akarok ilyen vén csotrogánnyal az autópályára menni, mire elmormoltam egy baráti krvnydt, aztán mondtam, hogy azért csak kéne. Átadott egy másik ügyintézőhöz, aki meg elmondta, hogy egyszer az egyik ismerőse a szomszéd városban már csinált ilyet, szóval biztos nem lesz gond. Kellett még írni egy kérelmet, odaadni az OT-s papírt és a forgalmit, másolgatott egy kicsit, végül elmondta, hogy most mehetek, és majd ha rájött, hogy mit is kell ezzel az egésszel csinálni, majd ír egy határozatot, aztán jön ügyfélkapun. Na mondom, ebből is lesz egy jó kis 30 nap, de rosszul gondoltam, mert egy nap alatt megkaptam a határozatot. Annyi volt csak, hogy nem Ügyfélkapun küldte ki, hanem bementem érte, és papír alapon kaptam meg, de a lényeg ugyanaz, mehetek autópályázni.

Pár nappal később, március 1-jén viszont szerencsére jó idő volt, és volt egy budaörsi jelenésem is, ezért összeszedtem magam, és megindultam. Autópályán, mert akkor próbáljuk is ki egyből, büntetés azóta nem jött, talán működik a dolog. Kellett egy gyors tankolás, ami persze egy kis egyéb beszélgetéssel járt, aztán fel az M1-re, és szerencsére nagyobb dugó nélkül, mindössze egy kis lassulással már ott is voltam. Kis várakozás után a szülinapos is megjött, és beszélgettünk egy kellemes másfél órát, plusz persze mentünk egy szép kört is. A legjobb viszont az volt, hogy Skynet is beugrott a Deloreanjével, mert volt egy kis dolgunk egymással, ami jól láthatóan erős bónuszként érte a szülinapost. Beszélgettünk még egy kicsit, aztán mindenki indult hazafelé. Itt már csak egy McDonaldsos kitérő, pár érdeklődő fiatal volt hátra, aztán beállás otthon, és a hibák összeszedése, hogy az év eleji szerelésre minden a fejemben legyen.

Mert aztán másnap vittem a Deloreant év eleji szerelésre. A vízpumpás kálváriám már két éve tart, megint csöpögött az aktuális, ezért úgy döntöttem, hogy berakom a tavaly megvettet. Aztán a kuplungcsere utáni váltórudazatos elállítást is meg kellett oldani, pluszba a kilométeróra is alámér valami okból, szóval volt dolog. Egy hetet volt a szerelőnél az autó, és egész jó előrehaladást értünk el. A vízpumpacsere megvolt, úgy tűnik az új nem csöpög, a régit meg megint csak megpróbálom felújíttatni. A rudazat egy pár tesztkör után végre jó, most már minden a helyén van, aztán volt egy futóműbeállítás, mert kicsit félre vannak kopva az egyébként úgyis cserés első gumijaim, megvolt a szokásos olaj, olajszűrő és légszűrő csere, egy hiba maradt csak. A kilométeróra még mindig alámér 20-30%-kal. Viszont erre egyelőre még nincs megoldás, csak ötlet. A tipp az, hogy a mechanika már jó, és valami kosz kerülhetett magába a kilométerórába azt kéne megnézni. Ezzel majd még foglalkozunk. Az egész munka alkatrészekkel együtt 237 000 Ft volt.

Na de a lényeg, hogy ez egy sikeres szerelés volt, reményeim szerint megoldódott pár régi probléma, ami meg maradt, azt még Írországig megoldjuk.

Hát ha a 10 évvel ezelőtti bulit úgy jellemeztem, hogy: "Elsőre jó ötletnek tűnt." - akkor ezt a mostanit pedig úgy lehet indítani, hogy: "A nosztalgia mindent megszépít." Mert amikor jött a meghívás, akkor habár emlékeztem, hogy voltak zavarok ott a messzi múltban, de nem igazán emlékeztem rá, hogy mennyire nem tetszett akkor az egész. Mikorra meg elolvastam a saját bejegyzésemet, már mindegy volt, elfogadtam a meghívást, nem akartam visszatáncolni. Bár az időtartam már elsőre is hosszúnak tűnt, mert abban egyeztünk meg, hogy fél 10-re megyek, beállás, 10-kor nyitás, és kettőig ott leszek, esetleg kicsit tovább. Aztán ahogy telt az idő, a bővebb tervezés eléggé lassan haladt, de azért az utolsó hétre összeállt minden, ráadásul az idő is jó volt, lehetett menni. 

Mivel csak 15 km volt a táv, nem volt probléma a hideg sem, elvégre december végéről beszéltünk, érkezéskor fogadtak, a beállás pedig ugyanakkora szívás volt, mint 10 éve. Jobbról balról 5 centi, lassan szenvedős, na most szedd alá, ismerős dolgok. Végül beálltam, pár dolgot kiraktam, jöttek először a helyi dolgozók, majd aztán nyitás után a többi látogató, érdeklődő is. Sokan, nagyon sokan. Amennyire vissza tudok emlékezni, ez a buli sokkal nagyobb volt, mint a korábbi, éjjel fél kettőkor volt az első negyed órás szünet a rohamban. Hogy aztán megint jöjjenek az emberek egészen fél 4-ig, majd aztán négykor véget érjen az egész.

Így visszatekintve viszont sokkal jobb volt ez a mostani, mint a 10 évvel ezelőtti. Csak egy-két fura ember volt, akikre rá kellett szólni, az elsöprő többség tisztelettel, és teljesen normálisan állt az autóhoz. A kérdések is értelmesek voltak, igazából tényleg egy kellemes élmény volt. Ennek ellenére öreg vagyok én már a fél 5-ös elalváshoz.

Másfél évvel ezelőtt azzal kezdtem a bejegyzést, hogy úgy tűnik, hogy az új Delorean beleáll a földbe. Most már azt hiszem ki lehet mondani, hogy a héten beleállt, és nem látszik mód, hogy hogyan lehetne onnan kiszedni.

Röviden összefoglalom, hogy eddig mi volt. A DMCH, tehát a houstoni "nagy" Delorean Motor Company kitalálta, hogy meg kéne csinálni az eredeti Delorean elektromosítását. Elkezdték a fejlesztést, a Karma besegített, aztán Stephen Wynne meglátta az Italdesign DaVinci koncepcióját, és arra gondolt, hogy ez akár lehetne az új Delorean is. Így aztán egyszer csak négy ember kilépett a Karmától és megalakult a DeLorean Motors Reimagined LLC az új autó fejlesztésére. Valamit össze is reszeltek, be is mutattak, de közben mindenki nekiállt perelni. Hosszú sztori, belinkelem a fontosabb részeit, megéri végigolvasni. 

Új Delorean - A kezdetek

Új Delorean - Specifikációk, egyebek

Új Delorean - Viharfelhők

Új Delorean - A kész autó

Új Delorean - A bedőlés első jelei

Új Delorean - További problémák

Most ott áll a helyzet, hogy a Karmával peren kívül megegyeztek, valószínűleg fizettek nekik egy jelentős összeget, a Reimagined LLC irodái bezártak, és a DMCH pedig próbálja elsikálni az ügyet, hogy nem is történt semmi.

Na és ebbe a lecsóba csapott most bele egy szép nagyot az Italdesign, a történet talán legjelentősebb szereplője. Azt mondják, hogy sem az általuk adott koncepció, sem pedig semmi más szolgáltatásuk nem lett kifizetve, márpedig elmondásuk alapján az autót tulajdonképpen ők rakták össze, mondhatjuk, hogy elkészítették a prototípust. Ez még nem a gyártásra kész autó, ha jól értem, inkább a Proto-1, de ez is óriási munka. És mivel nem lettek kifizetve, mindössze az első 500e dollár, ezért bepereltek ... valakit. Ez a valaki azért kérdés, mert habár ők a Reimagined LLC-vel álltak szerződéses viszonyban, de az a cég egy az, hogy nem igazán létezik, sőt, autonóm módon nem is igazán létezett, a DMCH tartotta életben. Mivel pedig a már döglött cég nem tud fizetni, ezért az Italdesign szerint fizessen az anyacég.

Itt jön az igazi probléma, a bíróság hasonlóan gondolja, ezért most ítélet van, hogy a DMCH-nak ki kell fizetnie az Italdesignt, a kifizetés összege pedig 4,6 millió dollár! Brutális összeg egy ekkora cégnek, nem tudni, hogy mi lesz a vége, de ez minket is érint. Mert ha a DMCH bedől vagy megroppan, akkor az a régi Deloreanek alkatrészellátására is hatással lesz. Jobb lett volna ezt az új Delorean vonalat kihagyni úgy ahogy volt...

Eredeti cikkek a témáról. Első és második.

Kis kiegészítés: Természetesen Kathryn Delorean projectje is döglött.

Az idei klubtalálkozó sok szempontból különbözött a tavalyitól, de persze sok volt a hasonlóság is. A szervezés szokás szerint nem haladt túl nagy sebességgel, bár azt elég hamar kitaláltuk, hogy ezúttal Bopatnál tartjuk a bulit, Donovalyn. Kitűztük az időpontot, aztán nem csináltunk semmit. A találkozó hetén azért elkezdtük felhívogatni egymást, hogy akkor mi is lesz, aztán Bopatot is, aki meg is lepődött, mert csak a következő hétre várt minket, mert elnézte a naptárt, de hát ezek már szokványos dolgok, egy kis vigyorgás után ment minden az útján, hogy aztán eljussunk az indulás napjáig.

Az éves klubtalálkozó általában szeptember környékén van, hogy még lehessen Deloreannel menni, mert hát úgy az igazi, idén viszont a november 22-i hétvége lett a közös metszet. Ami azért már eléggé a szezonon kívül van, Donovalyn meg főleg. Így míg tavaly rekordszámú hat Delorean jött el, idén egészen pontosan egy darab sem. Mindenki offos autóval jött, mert ott a messzi északon pont azon a hétvégén leesett 30 centi hó, ami meg nem éppen a Delorean barátja. Viszont mivel Bopat messze van, ezért a szokásos két napos helyett három naposra terveztünk. Pénteken munka után indultunk, és 8 körül ért oda az első csapat, az Atiék és mi.

Ezen az estén a Bopat már nem jött el Besztercebányáról, ezért miután beköltöztünk a szállásra, nekiálltunk az Ati elképesztően finom amcsi típusú oldalasának, majd miután a McFlyék és a Mentosék is megjöttek egy kis dumálás után nekiálltunk az Atiék partijátékának, egy Hitster nevű csodának. Ez arról szól, hogy minden csapat húz egy kártyát, amin van egy meghallgatni való zene, amit aztán időben el kell helyezni. Nem megyek bele a részletekbe, jó szórakozás, bár a zenék zömében a B-Zs kategóriás popzenét ölelik fel, amiért még nem kellett olyan sok licenszdíjat fizetni. Volt is nagy röhögés sokszor, meg hát Dudu sziporkázott egyértelműen. Valamikor 1-2 óra körül aztán eltettük magunkat másnapra.

Másnap keltünk, lementünk reggelizni, ahol kicsit megint összerázódott a csapat, és egy kis általános dumálás után nekiálltunk a nap fő programjának, a jövő évi Eurofest megbeszélésének. Az első és legfontosabb az volt, hogy akkor hányan is leszünk? Úgy tűnik, hogy Dudu és Lenka nem tud jönni az egészre, mert nincs szabijuk, ezért ők repülővel jönnek és mennek, tehát a Bopat és én félig üres autóval jövünk. Atiéknál meg Frida odafelé jön, vissza viszont ő is repülőzik. Bopatot és Atit nem zavarja az üres autó, de engem igen, ezért itt volt a nagy lehetőség, hogy Mentost meggyőzzem, hogy márpedig ő el szeretne jönni velem. Kábé 5 percig tartott a dolog, szóval minden oké. Ezután megbeszéltük, hogy úgy az ideális, ha június 9-én indulunk a hajóval, és 15-én jövünk, és így kellően laza a program ahhoz, hogy a 11-14-ig tartó Eurofestet egészében kiélvezhessük, és ne őrüljünk meg a végére a fáradtságtól, mint ahogy pl. 2016-ban volt.

Ezután elkezdtünk összeszedelődzködni, aztán elindultunk a városba, a sörgyárba. Az mindig jó buli, most is nagy várakozásokkal tekintettünk a dologra. Páran felmentek autóval, mi meg elindultunk gyalog, mert hogy jót fog tenni egy kis séta. De nem úgy mentünk, mint egy rendes ember, a járdán, mert ahhoz egy kicsit visszafelé kellett volna menni, hanem úgy, mint aki hisz a jó szándékú, de kicsit hülye gps-nek, ami simán átvisz a kiöntött folyón, mert arra 20 méterrel rövidebb az út. Na nálunk McFly volt ez a gps, aki megmondta, hogy menjünk a sípályán keresztül, mert arra rövidebb. Mi hülyék meg azt mondtuk miért is ne? Hát pl. azért, mert az a mínusz pár száz méter nem biztos, hogy megérte a 30 centis hóban caplatást hegynek felfele, de mindegy. Odaértünk így is, és így legalább jobban esett a sör. A hely egyébként meglepetésünkre teljesen tele volt, ezért nem maradtunk annyira sokat. Persze egy kis evés ivás belefért, megint megnéztük a különféle rockereklyéket, aztán visszaindultunk, immár a normális úton. Végül aztán ez a nap is egy jó kis zenehallgatós ökörködéssel zárult, három körül estünk be az ágyba, McFly és Mentos még annál is később.

Végül aztán jött a vasárnap, ami már csak egy reggelivel és a készülődéssel telt, aztán indultunk is. Hogy aztán halljam, hogy valami huppog az autón. Biztos, csak a hó beleragadt valamibe, de nem. Defektem volt. Óhogyaza! Ezért aztán újra megálltam a sörgyárnál, szóltam a Mentosnak és nekiálltunk kereket cserélni.  A kerékcsavarok kupakjával megküzdöttünk, de mint kiderült, csak mi voltunk balfaszok, mert ezek nem olyan rendes kerékőrök voltak, hanem csak szabvány kupakok, amik alá simán be lehetett nyúlni, de azért egy fél órát elbénáztunk vele. Mikor lejöttek, onnan már nem volt gond, átraktuk a nyári gumit, aztán mentünk is haza, kicsit óvatosabban, mint terveztem.

Ami meg a legjobb az egészben, hogy másnap elvittem a gumit a szerelőhöz, akik felfújták, és azóta sem ereszt sehol semmi. Igazi rejtély, hogy mi történhetett, nem hiszem, hogy valaha kiderül.

Miért ment tönkre a DMC? Ennek sok oka van, de az biztos, hogy a csőd előtt egy hónappal 1632 dollárért megjavíttatni John Delorean tollát nem jó ötlet. Értem én, hogy Cartier meg minden, de akkoris...