A szokásos frissítési rendet ismét semmibe véve nem szokásos pénteki ismeretterjesztés lesz, hanem Béb írt egy (két részes) bejegyzést arról, hogy milyen is velem az élet Deloreanszemszögből. Olvasását mindenkinek, de főleg jövendőbeli tulajdonosok feleségeinek, barátnőinek, csatolt részeinek ajánlom. :)

Legutóbb, - remélem megbocsátható módon - kicsit elkanyarodtam a Delo a családban témától, és a túrától, ezt szeretném most pótolni. Azzal talán nem árulok el nagy titkot, hogy én Hollandiába nem a találkozó miatt mentem, hanem világot látni, meg örömködni, meg hogy Viktorral lehessek, mert nekünk idén ez az út volt a nyaralás. 

Előre figyelmeztetek mindenkit, hogy az autókhoz való hozzáállásomat az alábbi történt jellemzi:

Egy baráti házaspárnál zajlott le este ez a beszélgetés munkából hazaérve. Feleség lelkesen mesél.

- Képzeld láttam egy szép autót! Nagyon tetszett!

- Igen? És milyen volt?

- Piros!

Nos, ennyire értek én is az autókhoz és hasonló szempont alapján választok kedvencet. Zsiga már tudja. És az sem árt, ha egy autó tud kacsintani, és kedves a mosolya, és bele tudom képzelni az összes még meg sem született gyerekemet. 

És nekünk ezek után lett egy Deloreanunk.

De ne rohanjunk ennyire előre. Mikor az emberek felteszik a kérdést, hogy nem unom-e még, hogy nálunk meglehetősen nagy gyakorisággal az autó a téma, akkor ők az elmúlt egy évre gondolnak. Pedig itt az elmúlt 4 évről van szó. Hiszen Viktor azóta tervezi az autó megvételét, azóta nézzük újra és újra a filmet, azóta szaladgáltam a konyhából a gép elé, ha valahol talált eladó Delot. És azóta volt nekem időm hozzá edződni, hogy ez bizony nem fog elmúlni. És mindent felülír. Klasszikus megszoksz vagy megszöksz helyzet is lehetett volna, de erre nem került sor. Mert ezt az autót tényleg nem nehéz szeretni. Viktor tervezgetése, lelkesedése és imádata az autó iránt ragadós volt. Persze ebben a film is nagyon sokat segített, mert minden részét nagyon élvezem századik újranézésre is.

A ragadós lelkesedés mellett a másik ok, amiért képes voltam Viktor mellé állni még ha ez sokszor a saját érdekeimről való lemondással is járt (csak, hogy fényezzem magam egy kicsit), az az volt, hogy más nem tette meg. A családja nem fogadta kitörő örömmel a terveit, és a tágabb környezete is inkább csak mosolygott, vagy legyintett. Én meg szerintem épp jókor olvastam Coelho-tól Az alkimistát, amiben ezt találtam: „a szerelem az embert sosem akadályozza meg abban, hogy végigjárja Személyes Történetét.” Igen, imádom az idézeteket. Nem nőttem ki belőle. :)

Szóval boldogan haladtunk az álom megvalósítása felé. És a nagy boldogkodás csak fokozódott mikor megérkezett az autó, mert Viktor állta minden szavát. Vagyis mentünk, és közös programokat szervezett nekünk az autó, sokat. (Ehhez tudni kell, hogy amíg nem volt meg az autó, addig folyamatosan azért nem mentünk kirándulni, meg sehova, mert azt mondtam, hogy majd ha meglesz az autó. Sidaries) Megismertünk egy kupac remek embert és olyan hangulatokat éltünk meg, mint évről évre a Szigeten. Odavoltam teljesen. De vehemens természetemnek köszönhetően egyszer elfelejtettem a főszabályt. SOHA ne kritizáld az autót. Egy alkalommal, talán épp egy találkozóra készülve, a fogvacogtató hidegben mostuk közös erővel az autót, mikor mérgemben megjegyeztem, hogy a tervező nem volt teljesen magánál, mikor a hátsó-oldalsó ablakokat tervezte, mert E.T.-n kívül aligha tudná bárki is elérni, és tisztességesen lemosni. És ez óriási hibának bizonyult. Viktor felszólított, hogy hagyjam el az udvart és a jövőben sem kell segítenem neki, ha én nem vagyok képes kellő szeretettel takarítani az autót. Leforrázódtam. Hogy én, menjek el?! Egy apró kis meggondolatlanság miatt. Éreztem, hogy megítélésem őrületes tempóban romlik, így hát kellő áhítattal az arcomon ismét a rongy után nyúltam és alázatosan befejeztem a takarítást. Egyébként élek a gyanúval, hogy Viktor azért is bocsátott meg, mert nem szeret ablakot pucolni. 

Azóta az ellentétek elsimultak, de el nem felejtődtek, mert képes újra meg újra a szememre vetni, hogy én megjegyzést tettem az autóra. (Itt kicsit túl van dramatizálva, de valóban hasonló volt a helyzet)