Íme Béb írásának második része. Ő őszinte, ezért mindent megír én meg bátor vagyok, hogy ezeket változtatás nélkül közlöm. Ti meg örülhettek, hogy kiteregetjük a családi szennyest, mint egy feltűnésre vágyó celeb. :)

A holland út során ez a párbeszéd zajlott le rendszeresen közöttünk:

- Hallod?

- Nem. Mit?

- Ezt a zajt.

- Nem. … De talán most igen.

- És szerinted honnan jön?

- Nem tudom.

- De eddig nem volt.

- Biztos. Én nem figyeltem. (Ugye engem sokkal jobban lekötött a táj, már amikor láttam, meg az integető emberek a szomszéd autókból.)

Újabb fülelések, és egy gyenge kísérlet a részemről, hogy:

- Minden autónak van hangja, nem lehet, hogy a miénknek ez?

- De eddig nem volt.

- Talán mert eddig nem mentünk ilyen gyorsan vele, ilyen hosszú távon.

Persze sosem sikerült meggyőznöm. Az aggódás folyamatos volt. Este elbúcsúzott az autótól, reggel pedig mielőtt én csak egyet pislantottam volna, már lent volt a parkolóban, hogy megnézze minden rendben van-e. És persze megállni is csak úgy lehetett, hogy rálásson az autóra. Mondhatnánk, hogy ez szerelem, de nem az. Ez kérem szépen egy első gyerekes anyuka tipikus viselkedése. Meg is mondtam neki, hogy eljátszotta az esélyét, hogy valaha megjegyezést tegyen az aggódó anyukákra. Mert épp csak a jó éjt puszi nem járt az autónak, de szerintem az is csak azért nem, mert nyomot hagyna.

Hát így élünk mi vidáman, és az én nagy megelégedésemre, mert egy ilyen harmadikat könnyű elviselni. Ráadásul hiába jó a segge, a combom nekem hosszabb. :)

A holland túrán persze számomra az elsődleges élményforrás a házak, meg a rengeteg muskátli volt. De ne higgyétek, hogy nem nyűgöződtem le a sok Delo láttán. Bár nekem itt is, nem megszokott módon inkább az tetszett, ahogyan az emberek a saját ízlésük szerint alakították az autót. Abszolút kedvencem az a Delorean volt, amelyiknek az ablakára a tulajdonosai kiírták a nevüket. Ezt én is bírnám. Tudja csak meg mindenki, hogy az ott az én helyem. :) 

Welmoedet nagyon megkedveltem (ő a holland klubelnök), neki csak egy kockás mellény kellene, és máris a kezébe nyomnám Benedek Elek meséit. Tökéletes nagypapa lenne belőle. Mert, hogy ott a nyugdíjasok Delot vesznek, és álmokat valósítanak meg. És akkor a világ nem is lehet olyan rossz hely, ha van, ahol ez megtörténhet.

Persze ez az autó soha nem lesz családi autó. Már csak azért sem, mert ha Viktort riogatni szeretném, csak előrevetítem neki a lehetőséget, hogy mi történne az autóval, ha egy nutellás kezű kisgyerekkel kerülne szembe. Ilyenkor komolyan megfordul a fejében az autó szögesdróttal való körbevétele.

Családi programokra tehát nem ezzel az autóval megyünk majd, de kettesben romantikázni annál inkább. A nagyszülők meg örülhetnek, hogy addig is unokázhatnak.