Őróla már volt szó Roy Nesseth kapcsán. Az északír felmenőkkel büszkélkedő Dick volt az eladóhálózatért és marketingért felelős ember a DMC-n belül. Talán az egyik legnagyobb hatású DMC menedzser volt, aki nélkül a Delorean csak egy prototípus maradt volna.
Sok DMC vezetőhöz hasonlóan ő is a Chryslernél kezdte a munkát 1950-ben, aztán az American Motors kanadai részének volt az egyik vezetője, majd a '70-es évek elején a Mazda eladóhálózatát építette fel. Mindössze két év alatt akkora hálózatot szervezett meg, amihez a Volkswagennek és a Toyotának 11, illetve 14 évre volt szüksége. 1972-re a Mazda az USA negyedik legnagyobb autóimportőre lett.
John Delorean ajánlata után elég korán csatlakozott a céghez, főhadiszállása egy Garden Grove-i kitérő után a kaliforniai Irvine-ban volt. Egy aránylag kis csoporttal dolgozott, beosztottjainak jó részével már a Mazdánál is együtt dolgozott. Itt dolgozták ki a DMC eladási, marketing, elosztási, alkatrész és szervizprocedúráit.
Ő intézte a már Roy Nesseth-nél említett SEC-cel kapcsolatos 150 darabos eladóhálózat felépítését, ami nem volt egy sétagalopp. Nem csak az idő rövidsége miatt (4 hónap), hanem mert annak a kereskedőnek, aki beleegyezett a forgalmazásba, 25000$-t kellett a cég számára átutalni, valamint köteleznie kellett magát, hogy legalább egy autót vásárol. Emellett pedig még meg kellett küzdenie azzal is, hogy a legpozitívabb számítások szerint is maximum 50% esély volt a cég túlélésére és el kellett hitetni a kereskedőkkel, hogy ők az 50% jó oldalán lesznek. A SEC határidejének lejártakor 158 hivatalos kereskedőjük volt, amivel megfeleltek a követelményeknek. Mire az autó valóban gyártásba került, ezt az értéket megduplázták.
A tehetségén felül két dolog volt, ami nagyban segítette a munkában. Az egyik John Delorean neve. Minden kereskedő ismerte Johnt még a GM-es időkből és mivel John mindig törődött velük és a PRral, ezért nagyon pozitívan álltak hozzá a támogatáshoz. A másik pedig a prototípus rendkívül profi bemutatása volt.
Ha jól tudom, akkor erről a videóról volt szó. A célcsoportnak megfelelő 30-as éveiben járó egyedülálló férfi elmegy a nagyvárosba és jól néz ki. A kereskedők zöme erre a két hatásra plusz esetenként Roy Nesseth rábeszélésére aláírta a szerződést, így amikor az autók elkészültek már volt hol eladni őket.
Nagy szerepe volt az 1978 június-júliusban tartott 44 napos írországi tárgyalássorozatban, amikor megegyeztek az angol kormánnyal a gyár megépítéséről. Innentől kezdve ő felügyelte az építkezések korai szakaszát, majd munkája végeztével átadta a vezetői tisztséget Chuck Benningtonnak 1978 október 26-án..
A Pilot 28-as prototípust "nyerő"-nek nevezte, de amikor az első autók megérkeztek, akkor azokkal szemben már elég komoly minőségi kifogásokat fogalmazott meg. (A leírások alapján ennél keményebb szavakat használt. :) ) Emiatt állította fel a DMC által felügyelt minőség ellenőrzési központokat (QAC - Quality Assurance Center), ahol szükség esetén (főleg eleinte) kvázi befejezték az autó összeszerelését.
Felmondása a bridgewateri (NJ) minőségellenőrző központhoz köthető. 1982 márciusában (a cég gyára ekkor már csődvédelem alatt állt) John Delorean elrendelte 15 autó eladását amit itt tároltak. A központ vezetője, Ed Hansen ezt nem engedélyezte, mert ezek az autók egy nagyobb (18 millió dolláros) kölcsön fedezeteként voltak itt. Bill Mahr, a new yorki iroda vezetője másnap odautazott és követelte az autók kiadását, de Ed ismét megtagadta ezt. Ekkor Dick is beszállt, mert a cég jelentős hitelállományának is ő volt a fő kezelője és végül rendőri intézkedés lett a vége, bár arról nem írnak sehol, hogy végül mi lett az autókkal. Az biztos, hogy ez a cégen belüli tekintélyromboló veszekedés közvetlen hatással volt arra, hogy végül elhagyta a céget.
A cég tönkremenetele után titkárnőjével Wendy Scheerer-rel és pénzügyi kontrollerével Ken Gorffal felállítottak egy irodát, ahol a szélnek eresztett egykori DMC alkalmazottaknak igyekeztek minél könnyebben új munkát találni. Jellemző volt rá, hogy felelősséget vállalt az embereiért és nem csak a részükről várt el lojalitást, hanem ő maga is lojális volt hozzájuk.
Később több autóipari cégnek is dolgozott. Próbált a Daihatsunak betörni az amerikai piacra, próbálta feléleszteni a Studebaker Avantit, de különféle külső okok miatt nem ért el tartós sikereket.
Még a végére pár dolog. Nagyon fontos szerepe volt benne, hogy az autók csomagtartója átalakult, mert nem szerette azt, ahogy a kis csapóajtó megtöri az autó vonalait. Elvileg a magas selejtarány és a gyenge minőségű acélvágások is lehettek kiváltó okok, de mivel ezeket az elemeket a Lapple készítette, ezért ez az ő problémájuk volt és nem a DMC-é, tehát ez nem valószínű. Valamint a Deloreanekhez eleinte volt egy elég gyenge minőségű szerszámtáska. Ezt ő szüntette meg, mert szerinte inkább gyerekjáték volt, mint hasznos holmi.
2015 január 6-án halt meg, hosszú betegség után.
