A 400. bejegyzésben már írtam, hogy vettem új autótakarót. Akkor nem linkeltem képet, mert akkor még nem voltam otthon, de jól is tettem, mert aztán az a takaró nem is lett jó az autóra. Van mentségem, mert amikor az ember bemegy a boltba, akkor megkérdezik, hogy milyen autóra lesz. Ha pedig az eladónak mondasz egy Deloreant, akkor néz mint hal a szatyorban, hogy az micsoda. Én is így voltam. Próbáltuk akkor belőni az autó méreteit, de most mondjatok egy autót, ami olyan formájú, mint a DMC! Nem nagyon van ilyesmi, úgyhogy először hoztam egy S-es méretűt, ami kb. Nissan Micrára való. Gondoltam elég lesz, mert úgyis marha lapos az autó. Végülis nagyjából igazam lett, mert ha nem lett volna körbe a gumi a takarón, akkor szépen ráment volna, viszont így csak nehezen lehetett ráteríteni. Mivel a csávóval megbeszéltem, hogy visszahozom, ha nem jó, ezért nem szórakoztam, inkább visszavittem és hoztam egy M-est, ez pl. a Golfokra való. Hazavittem, rápróbáltam és nagyon patent lett. Íme:
Még kicsit gyűrött, de idővel majd kisimul szépen.
Egy másik téma zárásként, hogy a győri Delorean műszakilag készen van. Hamarosan megvan hozzá a P-s rendszám, úgyhogy esélyes, hogy hamarosan promózzuk majd egy kicsit a gépeket egy kis túrával. Jöhetne a tavasz. :)