Rá kellett jönnünk, hogy a hajón jót lehet aludni. Kellemesen duruzsol a dízelmotor, csendesen ringatnak a hullámok, én meg alszok mint a tejbetök. :) Emiatt úgy tíz óra alvás után keltünk csak fel, majd felkészültünk a kidokkolásra ami egy elég konkrét szopássá alakult. Ugyanis ezek a barom angolok (esélyes, hogy ezt még fogom mondani párszor) a kiszállítást is hülye módon csinálják. Szóval az a módszerük, hogy akik a hajón elől vannak, azokat egyből terelik a kapuk felé, aztán mikor feltelt a sor, akkor a következő kupac autót kiterelik oldalra, majd a végén levőket megint beterelik a rendes sorba, ami közben elfogyott. Ennek az az eredménye, hogy mi, akik középen voltunk jó egy órát ácsorogtunk a dokkokon, miközben mindenki más már kijutott. Értem én, hogy így hamarabb kiürül a hajó, de ez nekünk egy marha nagy késést jelentett, miközben eléggé rohannunk kellett volna.
A google.maps erre az útra majdnem négy órát ír, nekünk nem volt ennyink a sorban állás miatt. Fél tizenkettő körül szabadultunk a kikötőből, két csoportra oszlottunk a könnyebb követhetőség miatt, és nekivágtunk, de úgy, hogy kettőre Stranraerbe akartunk érni.
Azt a rohanást nem lehet leírni. Az összes sebességhatárt maximálisan kihasználva vagy inkább túllépve kentük neki. Mindez súlyosbítva a fordítva közlekedéssel és többször esővel, kamionokkal, autópályán körforgalmakkal és sok előzgetéssel. Az út feléig nem készült semmilyen dokumentáció, mert úgy el voltunk foglalva a túléléssel. Mikor már láttuk, hogy elérjük a hajót, akkor azért kicsit belassultunk és volt időnk a tájra is és a videózásra, de megállni kevésbé.
Végül sikerült időben odaérni, még egy kicsit várnunk is kellett, de ezt a részt nem kívánom senkinek, mert tényleg nem volt jó. Jó volt már végre felszállni a következő hajóra és leülni egy kicsit. Ez a hajóút viszont nem volt már olyan kényelmes, mint az előző. Az idő is sokkal rosszabb volt és a hajó is jobban dobált, ráadásul ezen a hajón nem lehetett túl sok mindent csinálni, és még a könyvemet is az autóban hagytam. Mondjuk az vicces volt, amikor egy nagyobb hullám úgy megdobta a hajót, hogy mindenhol lepotyogtak a tányérok. Azért örültem, hogy ennek az útnak vége lett.
A kidokkolás itt nagy élmény volt, mert én álltam legelöl így az én autóm lett az első a csoportból, aki visszatért a szülőföldjére. :) Innen az Europa Hotel felé vettük az irányt, amit kisebb bóklászás után meg is találtunk a rengeteg egyirányú utcában. Itt volt este egy üdvözlő fogadás a 250 résztvevőnek, pár beszéd, amit mi nem vártunk végig, mert mi nem itt szálltunk meg, hanem egy Park Avenue Hotel nevű helyen és még azt is meg kellett keresni. Szerencsére ez hamar meglett, sokkal emberibb környéken van, mint az Europa Hotel, ami a belváros közepén helyezkedik el.
Itt aztán bejelentkeztünk, dumáltunk pár lelkes írrel, akik rápörögtek az autóra (ez egyébként az egész itt tartózkodásunk alatt észrevehető volt), felcuccoltunk és azt hittük aznapra már csak pihenés lesz. Hát megint tévedtünk.
Gondoltam itt az idő egy kis netezésre. Elő is vettem a gépem, aztán nézem, hogy nincs hova bedugni. Hát igen. Emlékeztem, hogy az angoloknál másmilyen konnektorok vannak (hülye angolok ... ), de gondoltam úgyis van átalakító. Volt egy a fiókban, ami elméletileg jó volt, mert belement a notebook dugója, de nem kapott áramot. Kértem hát a recepcióról egy másikat, amivel ugyanígy jártam. Kicsit jobban megnézve aztán rájöttem mi a gond. Volt benne egy 1 amperes biztosíték és rajta egy "for shaver only" felirat ( ... angol hülyék), az meg azért nem feltétlenül elég semmire. Kipróbáltam a borotvámmal, persze azzal sem ment. Hát mondom, ekkora gyökér nem lehet egy nép sem, nem igaz, hogy ezt is nekem kell megoldanom. Biztosíték ki, szakszerű drótelhelyezés és tárááá, már van is áramom. Így végül az Eurofest 2011 hivatalos első napján későn, de rettentő büszkén aludtam el. :)
(Közben pedig megjelent a Totalcar cikke az Eurofestről. Megéri elolvasni, még akkor is ha így már nekem szinte meg sem kéne írnom azt a napot. :) )
