Nem mondhatom, hogy sztoikus nyugalommal indultam meg szombat reggel Budapest és a Schönherz felé. Én magam is voltam főiskolás (ha nem is egyetemista) és tudom, hogy egy ilyen buli, mint a Qpa miről szól és bizony a nagy szórakozás közepette nálunk is elhasználódott pár dolog. Most pedig éppen egy Deloreant készültem a mérsékelten józan egyetemisták hordái elé vetni.
Viszont hivatástudatom és naív optimizmusom ismét győzedelmeskedett és mivel az idő is megfelelő volt, ezért egy gyors pályamatricavétel után már tekertem is az autópályán. Egészen kb. Zsámbék környékéig, ahol (szokás szerint) beállt a forgalom egy felújítás miatt és csak lépésben tudtam haladni. Kb. húsz perc szenvedés után szabadultam és így csak egy kisebb késést szedtem össze. Közben párszor eleredt az eső és éppen jól összekoszolta az autót. Csodás.
Némi telefonálgatás után egy parkolóházban találkoztam a kontaktommal, aki miután beszállt a járműbe elindultunk nyitott ajtóval és lobogó Mellékhatásch zászlóval a Schönherz felé. Hát emberek a fogadtatás az valami elképesztő volt. Máskor is volt már, hogy vártak valahol és máskor is jó látni a boldog embereket, ahogy elhaladok a Deloreannel, de az, amikor bő száz egyetemista visítva, ordítva várja az embert az út szélén az leírhatatlan. Az embertömegtől leállni is alig tudtam, majd miután kiszálltam esélytelen voltam bármilyen fegyelmezésre. Először is úgy vigyorogtam, mint a vadalma, másodszor pedig azt a lelkesedést, amit az ott levők mutattak, vétek lett volna letörni.
Odafelé még gondolkodtam rajta, hogy milyen koszos lett az autó az esőtől, de az érkezés utáni kb. ötödik percben mindez már nem volt aktuális, ugyanis addigra az autó utolsó négyzetcentiméterén is legalább egy tenyérlenyomat volt. Azért a hihetetlen mennyiségű ujjlenyomatért, amit ott összeszedett az autó, valamelyik hivatalos szerv szerintem nagyon sok pénzt adna. :)
Volt néhány vicces jelenet, pl. mikor az egyik kedves user véletlenül az autóban felejtette a kevertjét, vagy az a szerencsétlen önbizalomhiányos Lamborghini (talán Murcielago) tulaj, aki mikor elment a tömeg mellett és az rá sem bagózott, iszonyatos gázfröccsel hívta fel magára a figyelmet, mire egy általános "micsinászbuzi?!?!" szakadt ki az társaságból.
Egy kissé negatív élményem volt csak, amikor egy kicsit túlpörgött leányzó beült a járműbe és a cigijét sikerült olyan szerencsétlenül eldobnia, hogy az éppen bepattant az autóba. Szerencsére nem lett belőle semmi gond, de azért kapott egy konkrét bazmegot. Az összes többi ember teljesen normálisan és a körülményekhez képest kulturáltan viselkedett. Nagyon sokat kérdeztek és meglepően értelmes kérdéseket. A fluxuskondenzátor csak párszor jött elő és akkor is csak úgy, hogy a kérdező is érezte kérdésének felesleges voltát. Az alumínium is csak egyszer volt, viszont az emberek nagy része nem nagyon ismerte a Deloreant, mint autót, hanem csak mint filmes kelléket.
És ez volt az az ok, amin hazafelé elgondolkozva rájöttem valamire. Arra, hogy ezeknek az embereknek az őszinte öröme éppen erre vezethető vissza. Az ő számukra ez az autó nem ugyanaz, mint pl. a komáromi fesztiválon levő látogatóknak. Akik oda kijönnek, azoknak általában van valami közük az autókhoz és sokan azt is tudják, hogy a Delorean nem túl amerikai és ők ezzel együtt nézik az autót. Ezzel szemben, hogy szépen fogalmazzak a Schönherz előtti tömeg szeretetét nem szennyezi az autóval kapcsolatos tudás. Ők a rajongás tökéletes esszenciáját mutatták be és ez még nekem is egészen új élmény volt.
Emiatt a tapasztalat miatt gondolom úgy, hogy ide mindenképpen el kellett mennem. Sok remek emberrel ismerkedtem meg - ha csak futólag is - és remélhetőleg néhányukat megcsípi majd valamikor a jövőben a Deloreanbogár és ők is szereznek maguknak egyet. Valamint ismét megerősödtem abbéli hitemben, hogy ezt az autót meg kell osztani másokkal, hogy örülhessenek neki, elvégre olyan kevés van már belőle. Hogy a filemegosztók legfőbb hitvallását használjam: Sharing is caring.
