Megint egy kis cirkusz a népnek… kenyeret viszont ne tőlem kérjetek, hanem a Királytól. Szóval hogy’ is kezdődött az egész… egyik délelőtt Sid felhívott (nem szeret e-mailt írni, a telefonszámlát meg a cég fizeti helyette), hogy lesz egy „esemény” Budapesten, őt kereste meg a Párduc nevezetű emberke, és mivel én egy cseppet közelebb vagyok, lenne lehetőség a Delorean bérbe adására. Kérdeztem, mennyiért, mondta, nem tudja. Mondtam, jó.
Az árról Párduccal sikerült közvetlenül beszélni, le is fixáltuk a 40 ezret, de a trélerért nem én fizetek. Ez a pénz a szép kis summát kitevő javítások után ugyan annyira nem sokat nyomott a lat másik oldalán (hogy szép ügyesen összekeverjek 2 vagy 3 szólást), de a buli kedvéért vállaltam. Legközelebb azért többet fogok kérni.
A nap jól kezdődött: esett a hó. Persze közel sem annyi, mint a „Holnapután”-ban, szóval csak akkor vettem észre, amikor már elindultunk (a füvön nem maradt meg, itt a házak közt meg az van, nem aszfalt, hiába Budapest). Szerencse, hogy a tréleres megoldás került ki győztesen a „tréler vs. P-rendszám” mérkőzésből, mert persze téli gumi az nagyon nincs a kocsin, én viszont felajánlottam azt, hogy én magam viszem át, ha kapok az előzőleg említett rendszámból egy párat (gy. k. előre és hátra). Szóval: vártam a trélerest, először arról volt szó, hogy 9 és 10 közt jön, de mondtam, hogy legyen már pontosabb az időpont, így lett fél tíz, mert előtte még 2 autót kellett behoznia Üllőről (Párduc valamikor 1982-1992 közt gyártott Camaro-ját meg a Jeep Wrangler-ét). Végül ide is ért 10-re – még nem találkoztam pontos tréleressel egyébként. Én beálltam a Renault Baumgartner ügyfélparkolójába mindkét kocsimmal (a Civic-kel kísértem a trélert, mert utána munkába kellett mennem), a Deloreannel persze két helyet foglaltam el, mert hátha beáll mellém valaki, és akkor nem férek ki tőle. Hát ez mondjuk annyira nem túl jól sikerült, ugyanis jött egy fószer valami koreai csoda-Renault-val (Fluence vagy mi az ótvar), és beállt elém keresztbe, de gondoltam, mivel én sem parkoltam éppen forgalmi vizsgához illő módon, nem szólok neki, csak ha megérkezik a tréler. Hát richtig egyből jött. A muki ugyan megkérdezte, milyen kocsi ez (lehet, hogy fehérre kéne festeni a hátsó lökhárítón a feliratot, vagy legalábbis matricát tenni rá, illetve a betűkbe (Sid ajánlása: Stainless Letters)), de meg nem mozdult volna, mikor látta, hogy tolatok kifelé – mindegy, kifértem, aki nem tud tolatni, ne vegyen Deloean-t. A trélerre egész könnyen fel sikerült állni, kicsit paráztam, mert tiszta hó volt a teteje, de úgy látszik, ekkora hátsó gumikkal ez „no problemo”.
Az út a Blaháig eseménytelenül telt (bár néha elég para volt, hogy a tréler féklámpáját kitakarta a Delorean, mert előbbit a vezetőfülke mögé helyezték el közvetlenül), nem igazán vette észre senki a kocsit, annál inkább a helyszínen: rögtön 4 muki is odajött kérdezősködni, hogy hol vettem (az miért számít?), meg hogy ez egy GMC-e. Mondtam, Belfastban, ott is gyártották, és DMC. A parkolóházban már rögtön a sorompónál megint csodálókra lelt a kocsi, egy öltönyös figura egész jó amcsi kiejtéssel megkérdezte, hogy beszerelték-e már a fluxuskondenzátort (a hülye Word helyesírás-ellenőrzője nem ismeri ezt a szót), mondtam angolul, hogy „tegnap fogják beszerelni”, nem értette. Aztán rájöttem, hogy a muki is magyar, és csak az angol rendszám miatt beszélt angolul, és amikor a portás megkérdezte, hogy „and you are…” (pedig igazából nem arra volt kíváncsi, ki vagyok, hanem hogy milyen rendezvényre hoztam a kocsit), és magyarul válaszoltam, az öltönyös is magyarra váltott, és további hülyeségeket kérdezett. Mondtam neki, hogy a mínusz ötödik szinten megtalálja a kocsit, de nem tudom, beengednek-e akárkit, és otthagytam.
Kis szédelgés után (folyamatosan balra kellett kanyarodni) leértem a mélységbe, betolattam a megfelelő helyre, majd miután szemügyre vettem a bent parkoló autók közül párat (csak a fekete Pontiac Trams Am a.k.a. K.I.T.T. – asszem itt kicsit sok lett a pont – maradt meg a memóriámban), leléptem, a lift majdnem a körútra vitt fel.
Valahogy eltelt a nap, mentem haza, hogy majd mehetünk a Blahára, de útközben csekkoltam a forgalmat is visszafelé, és úgy döntöttem, hogy üljön a hóhér a dugóban, inkább várunk, míg elmúlik. Na ez olyan jó sikerült, hogy 5 óra helyett 8-ra értünk be (a Google térképen néztem a forgalmat, hogy mikor van értelme már elindulni). A Civicet letettük a Blaha sarkán (nem mertem a fő parkolóban hagyni, a Rákóczi vagy milyen út mellett, mert sok volt a részeg), majd bementünk az Europeumba, és természetesen elsőnek a H & M nevű csodába, mert azt ugye sose lehet kihagyni (nem összekeverendő a C & A-val, mert az tré, csak hogy ti is okosodjatok). Végül csak leértünk a lifttel, és ahogy kinyílt az ajtó, cseppet meglepődtünk a hangos zenén meg a villódzó fényeken.
Jól megcsinálták a platzot, volt „american diner” sarok, pattogatott kukoricás, hot dogos stand, „mozi” (na jó, egy nagyobbfajta tévé meg egy kivetítő), meg persze az autók. Volt egy low rider (amúgy valami átlagos régi amcsi autó), egy 3. generációs Corvette, a Trans Am, amiről már írtam fentebb, meg valami átlagos régi amcsi autó, ami még low rider se volt. Állt még bent egy Camaro (az is 3. generációs), egy hosszú limuzin, egy Jeep Wrangler, egy rendőrautó (talán Chevrolet Caprice, a kocka fajtából), egy Hot Rod, na és persze a lényeg, a Delorean. Mindegyik autó előtt egy ledes megvilágító izé villódzott jó idegesítően, a rendőrautónál ráadásul stroboszkóp is volt.
Körbejártunk, aztán meglepő módon a Deloeannél kötöttünk ki, amiből/-be még akkor is nagy volt a forgalom, és ekkor láttam, hogy elmegy az ember esze, ha beül egy ilyenbe, nyomogat minden kapcsolót meg gombot, amit lát. Ahogy odamentem, rögtön kinyitottam a motorházfedeleket, jöttek oda kiscsávók, hogy ezt nem kéne, mondom: enyém az autó, erre ők: jaaaaaaaa…. és persze jött a sok okos kérdés. Ez az Amerikában gyártott GMC hogyhogy nem terjedt el jobban, meg hogy inkább ide jó venni, mert Amerikában minden sarkon van belőle, ott nem feltűnő, meg hogy a motorja ugye elöl van, és 1.9 literes… stb., csak a legokosabbakat említem. Aztán valahogy odakeveredett egy Lotus Esprites emberke, megbeszéltük, hogy szinte ugyanaz az autó (hát azért csak „szinte”), meg hogy majd Lotus találkozókra szívesen látják a Delorean klubot is, szerintem is menjünk. Neki egyébként 300 lovas az autója, a legutolsó generáció, az ugye más tészta, mint egy D, azzal már valóban száguldozni lehet.
Ezután végre megtaláltak a szervezők, aláírtuk a bérleti szerződést, majd megkértek, hogy zárjuk be a kocsikat, mert kezdődik az „ereszd el a hajam”. Itt már Párducot is megleltük (az Alföldön így mondják azt, hogy megtaláltuk), meg a többi amcsi autós mukit, és közben megérkezett egy Camaro a legújabb sorozatból, az a fajta, ami a Transformers mozifilmben is szerepel, a feleségem kedvence, most végre ült is benne. Tényleg nem rossz egyébként! A tulajdonosa (is) jó fej csóka, ügyesen be is rúgott és folyamatosan nyomta a hülyeségeket. Ebben persze a többiek (és én) se maradtak le tőle, osztotta az észt Párduc és a többi tulaj is (akiknek nem jegyeztem meg a nevét, szerintem ők se az enyémet, majd Komáromban megismerkedünk rendesen).
Ezután következett a lényeg: a cég emberei, akiknek a bulit szervezték, csináltak kisfilmeket az autókkal, a rendőrautóval a T. J. Hooker c. filmet parodizálták (pedig abban nem ilyen volt), a Trans Am-mel a Knight Rider-t (ki gondolta volna), a Deloreannel meg a Vissza a jövőbe-t (na hát erre viszont senki se számított). Egy gyerek felvett a fejére valami fehér felmosórongy szerű parókát (ő volt a Doc), meg beült mellé egy bubifrizurás csaj (ő nemtom, kit játszott), és utaztak az időben (ezt egy sima fehér képernyő jelezte, annyi eszük viszont nem volt, hogy kiírják legalább egy kartonlapra, hogy a DESTINATION TIME az mi lenne), hogy megtalálják a tökéletes partit. Mentek a rokkantroll meg diszkó korszakba, meg tudomisén még hova, és iszonyatosan meglepő módon a jelenben kötöttek ki, hogy az a legjobb parti. Nekik persze tetszettek a filmek, mert hiszen „nédd má, a Jauzsi ott van e, ottand a tévébe”! Meg lehet őket érteni, de hát kívülállónak nem sok vicces volt a dologban. Ja, ha már cég: valami energiatőzsdével foglalkozó cég volt a megrendelő, ez valami olyasmi lehet, mint a Br...ernet: a saját dolgozóiknak faja kis bulikat csinálnak – az ügyfelek pénzéből. Így kell ezt.
A filmek után igazából le akartunk lépni, de végül maradtunk; az új Camaróból ordított a Born to be alive meg hasonlók, ott gyülekeztünk „tulajok”, mentek a sztorik. Honnan vettem a Deloreant, mikor, mennyi volt (mindenki csodálkozott, milyen olcsó volt), meg persze Párduc sztorijai a limuzinos leánybúcsúkról meg a többiről. Közben megérkezett Mentos a haverjával, aki a Herczeg Zoltán nevű divattervező alteregója, hoztak …-t is… na szóval megjöttek és kulturáltan szórakoztak ők is. Vele megbeszéltük, hogy az Oldsmobile már megint szar, a másikat („Belly”) meg még nem csináltatta meg.
Én leléptem kis időre a társalgásból, hogy megnézzem a rendőrautót, ami nem semmi: van benne kamera és hozzá VHS felvevő, fényhíd, és ami a legfontosabb nekem: kis számítógép (Motorola 9100-T), amibe bele lehet írni, hogy „CONNOR, JOHN”. A tulaj meg persze amcsi rendőregyenruhában, és a beállást is jól megtanulta: két kéz az övcsaton (Sid: policecaprice volt az, ahogy kiderült. A fórumon néha feltűnik.). Ültem még a Corvette-ben is, ügyesen körülöleli az embert, kb. mint a Delorean, de jóval kevesebb a hely a vállaknak. Na ezen az autón a motorházfedél kitámasztóját eltörte valamelyik kedves hozzáértő, úgy csukta le, hogy erőltette, pedig csak vissza kellett volna húzni egy kicsit (képet nem tudok mutatni, így meg elég zagyva, de mindegy). Ehhez képest az én kocsimon a hibák, amiket eddig észrevettem: a hátsó ablak fűtéskapcsolóját addig b.sztatták, hogy majdnem lejött, ezt visszanyomtam, meg a csomagtér nyitóbowdenjéről a véglezárót leszedte valami hozzáértő, a motortér nyitóját szerencsére nem találták meg. Ezen kívül tiszta zsír lett az első szélvédő, azt is tapogatták (tán azt hitték, nem igazi üveg). A többi kapcsoló megúszta, és szerencsére a kulcs nem volt a kocsiban, így nem tudták beindítani se. Az akksi se merült le, pedig a sarut elfelejtettem lehúzni (hála a 2 wattos ajtóizzóknak).
Az egészből a tanulság:
1. ennyi pénzért nem éri meg nyitva hagyni a kocsit, csak ha valaki ott van, és rendesen felügyeli – 3 kiscsóka volt „kiosztva” a kocsira, de ők ide-oda szaladgáltak, meg különben se az ő autójuk, szóval annyira nem izgatta őket
2. csipkebokor vessző
3. tuti ott leszünk Komáromban és a többi Amcsiautós-találkozón is, nem normálisak ezek az emberek, de hát akinek Delorean-je van, az se az, szóval megtaláltam a megfelelő társaságot!
