Előzmény itt. És most a folytatás:
Jim Prior jó barátom volt, aki tudott a NIDA elnöki tisztségemről és arról, hogy ezáltal ismerem a provincia és az ott levő gyártócégek helyzetét. Mivel a brit kormányt elég sok kritika érte az ulsteri viselkedése miatt, ezért független embert keresett, aki tanácsot tud adni a következő lépésekkel kapcsolatban.
A Cork Gully szerint egy vizsgálatot kellett elvégeznünk a nyugat belfasti Delorean gyárban és nyilatkoznunk, hogy a gyár életképes és egyben alkalmas-e arra, hogy a brit kormány további pénzzel támogassa.
A vizsgálat nagy részét a Coopers & Lybrand végezte a gyár vezetőivel közösen. Amerikai kapcsolataikat kihasználva piackutatást is végeztek az autó eladhatóságával kapcsolatban és úgyszólván sűrű fésűvel vizsgálták át a belfasti gyár teljes működését. Vizsgálókat küldtek Amerikába a nyugati és keleti parti Delorean lerakatokba, depókba is és három hét alatt egy rendkívül hasznos és részletes jelentést készítettek.
Én a kormány különleges tanácsadója lettem és egyik nap szóltak a Delorean gyár irodájából, hogy itt van John Delorean és találkozni akar velem. Azt is elmondták, hogy az egyetlen időpont ami Deloreannek megfelel az másnap reggel 8 óra a Connaugh Hotelbeli szállásán (ahol angol közpénzen szállt meg), közvetlenül mielőtt visszarepül Amerikába Concorde-dal. Elmondtam, hogy Great Missendenben lakom, nem messze Londontól és eléggé nehéz lenne nekem másnap reggel 8-ra odaérnem. Valamint én ahhoz voltam szokva, hogy mások jönnek énhozzám, nem pedig fordítva. Erre biztosítottak, hogy Mr Delorean igazán fontos személy, legyek szíves mindent elkövetni a találkozó érdekében. Megtettem.
Sikerült pontban nyolcra odaérnem és fél kilencre Delorean is megérkezett három bérencével. Nem kért elnézést a késésért, bár szerintem ez vele még soha nem fordult elő. Tökéletes öltözékben és elképesztően tiszteletet parancsoló fellépéssel jelent meg és körbelengte a bosszúság, hogy őeminenciájának ismét találkoznia kell egy olyan közszolgával, aki nyilvánvalóan nem ért semmihez és csak az idejét pocsékolja és akivel egy ilyen fontosságú embernek, mint ő nem is kéne találkoznia. Előző nap találkozott Jim Priorral és tanácsadóival, akik habár korábban támogatták a projectjét, ezúttal azt mondták, hogy nem túl valószínű, hogy ezután is fogják, ugyanis megérzései szerint már így is túl messzire mentek.
Deloreannek múlt este bizonyára elég kellemetlen volt a vacsora a rossz hírek miatt, de ezúttal nagy lendülettel támadták be a Connaught reggelizőasztalát. A két itt levő fontosabb embere Roy Nesseth és Don Lander volt. Roy már első látásra is unszimpatikusnak tűnt, viszont Don - az Ír gyár kanadai igazgatója - igazán kedves volt.
- Hát akkor Sir Kenneth - kezdte a Nagy Ember miután leültünk az asztalhoz - a tanácsára van szükségem.
- Igen Mr. Delorean? - szóltam óvatosan nem igazán tudva mi következik.
- 50 millió dollárt fogok kérni a kormányától. Mikor tegyem meg? Mielőtt vagy miután megírta a jelentését?
Ez elég hízelgő volt, mert valószínűleg úgy gondolta, hogy majd megijedek az 50 millió említésétől, és így engem ebbe a kategóriába tett, nem pedig a kis emberek közé, akik ennél kevesebbtől is megrémülnek. Viszont túl korán volt ahhoz, hogy egy igazán szellemes válasszal tudtam volna visszavágni, így ezt mondtam:
- Hát Mr. Delorean, az attól függ, hogy mennyi pénze van.
- Mi köze van ennek ehhez?
- Az, hogy a pénzét mindenképpen elveszti. Viszont, ha azután kéri majd az 50 milliót miután megírom a jelentésemet, akkor azért egy kicsit még tovább lehet magánál.
Ez után nem volt több álokosság.
Amikor pár hétre rá elolvasta a jelentésünket, akkor megtudta, hogy annak ellenére, hogy egyre több pénzért kellett kijavítani Amerikában a hibás autókat, szerintünk az autó igenis eladható. Évi 8000 autó amerikai eladása számunkra is elképzelhető volt, de ennél többé nem. Ezen felül 1500-at el lehetne adni Kanadában és további 2000 darabot Európában. A legnagyobb hátrány egyértelműen az volt, hogy az autók csak ólommentes benzinnel működtek és abban az időben ez csak Amerikában volt elérhető. Emiatt egy elég drága honosítási procedúrán kellett volna átesnie minden európai autónak, amivel a különféle országok szabályozásainak meg tudtak volna felelni.
