Előző rész itt.

A komoly dolgok mellett nagyon sok szórakoztató dolog is történt a gyárban.

Eleinte nagyon gyakran és hirtelen jöttek módosítások az autó alkatrészlistájával kapcsolatban. Sok beszállító elég közel volt a DMC-hez és volt egy, amelyik csak egy mérföldnyire volt. Egyik nap egy rajzot nagyon sürgősen el kellett juttatnom ehhez a beszállítóhoz és megkérdeztem, hogy mi a leggyorsabb módja egy boríték célba juttatásának. Az anyagellenőrző csapat egyik tagja felajánlotta, hogy munka után majd szívesen elviszi nekik. Mindezt 1979 telén, amikor mindenfelé katonai ellenőrzőpontok voltak, amikor általános volt az autók átkutatása és odafigyeltek a legkisebb gyanús jelre is. Sötét volt és az önkéntes postás az autóját pár percre egy tiltott helyen parkolta le az előtt a cég előtt, akiknek meg kellett kapnia a rajzokat. Egy olyan helyen, ahol biztonsági okokból szigorúan tilos volt az autókat a legrövidebb időre is őrizetlenül hagyni. Csak "pár másodpercre" állt meg, odarohant a főbejárathoz, ketté hajtotta a borítékot, bedobta a levélbedobón, majd visszarohant, nehogy valaki észrevegye az őrizetlen autót.

A jó hír, hogy a levél célba ért és másnap megkaptuk a kívánt alkatrészt. A rossz viszont az, hogy észrevették, ahogy egy személy elrohan egy épülettől, ahova korábban egy gyanús dolgot dobott be a levélbedobón keresztül. Azonnal elkapták és egy katonai jármű hátsó részébe tuszkolták, ahol megkérdezték hogy ki ő és hogy hol lakik. Miután balszerencséjére Belfast katolikus nyugati részén lakott, ezért alapból terroristagyanús személynek számított. Mivel reggelig nem tudta bizonyítani az igazát, ezért reggel 8:30-ig fogságban maradt, amíg a beszállító nem tisztázta, hogy a levélbomba csak egy rajz tőlem. Másnap - miután elengedték - visszament a gyárba és ledolgozta a munkanapját annak ellenére, hogy semmit sem aludt. Ez után fizettek neki pár ingyen sört a történetért, de aztán jött a következő hasonló áldozat és elmúlt a 15 perc hírnév.

Ez a történet teljesen igaz és abszolút tipikus volt Észak Írországban a "Bajok" ideje alatt. Az észak-ír emberek pedig az itt történt szörnyűségeket humorral álcázták és a történeteket ma is hasonlóan mesélik. Mert ki akar a mindenki által átélt fenyegetésekről, bombákról, gyilkosságokról beszélni? Aki pedig akar, azt ki akarná meghallgatni? Egy vicces történetre viszont mindig van hallgatóság. Ez volt az a lélek és eltökéltség ami felépítette a gyárat Dunmurryben.