Ott hagytam abba, hogy Padova felé végig esett az eső. Történt viszont egy jópofa dolog. Elértem a 63013 mérföldet, ami azért jó, mert az autó 53013 mérfölddel érkezett. Legalábbis így emlékeztem. Igazából viszont 50014 volt az eredeti szám, szóval annyira mégsem volt az nagy dolog, ezért inkább az elhagyott 63000 mérföldet ünneplem. :)
Mikorra viszont odaértünk, egyszer csak pukk! Hirtelen kisütött a nap. A legjobb az volt, hogy eleinte tényleg csak egy lyukon keresztül, de aztán rendesen is. Akárhogy is, nagy szerencsénk volt.
Padováról annyit lehet mondani, hogy szép város, nagyon hangulatos és Amszterdamhoz hasonlóan egy autós rémálom. A belvárosban kockakövek és villamossínek, szűk utcák, véletlenszerűen elhelyezett egyirányú forgalom, lezárások, terelések és minden amit utálok Deloreannel (meg mással is). Emiatt elég sokat keveregtünk, mire találtunk egy parkolóhelyet. A nagy keresés közben érdekes volt, hogy megálltunk a város főterén, szépen középen, teljesen szabálytalanul, ahogy illik és elmentem egy kicsit érdeklődni, hogy mégis hol lehet ebben a városban kerékbilincs veszélye nélkül megállni. Mire pedig visszaértem már kb. 15 ember állta körül az autót.
Itt konstatáltuk a Bébbel, hogy az olaszok nagyon mások, mint az osztrákok. Sokkal inkább haverkodtak, ismerkedtek és beszélgettek. Jellemzően mindezt olaszul és ha nem értettük, akkor hangosabban, de még mindig olaszul. Tiszta magyarok. Amikor mondtam nekik az autót mutogatva, hogy Ital Design, Giugiaro! akkor nagyon örültek és mondták, hogy Si, Maserati! Úgyhogy elég jól elbeszélgettünk velük, de tovább kellett menni, mert tényleg rossz helyen álltunk. Innen jött még olyan negyed óra tekergés mire lett parkolónk, aztán egy óra séta, mire visszataláltunk, szóval elvoltunk. Gyalogosan viszont Padova már nagyon szép, bőven megér egy megnézést.
Innen aztán Verona felé vettük az irányt, úgy terveztük, hogy ott bóklászunk, majd alszunk egyet, aztán másnap megyünk tovább. Az odaúton pedig megvolt az egész út legviccesebb jelenete. Először a kép:
Ugye mindenki látja mi az? Egy hupikék-fehér VW Transporter. Mikor lehagytuk rádudáltam és az ablakon kinyúlva likeoltam is a gépet, mire ő is ugyanígy tett. Látszott, hogy tudja miről beszélek. Sajnos az ő átlagsebessége nem volt kompatibilis a miénkkel, mert kb. 70-nel döcögött, ezért nem élvezhettük sokáig egymás társaságát, de szerintem mindketten jól szórakoztunk. :)
Aztán Verona megint kinyírta az idegeimet. Be volt dugulva az egész város, mert valami hű de durva koncert volt az Arénában, mindezen felül pedig még a szállások is le voltak mind foglalva (Pünkösd vasárnap volt), ezért az egész városban nem találtunk egy rendes szobát. Ez mondjuk nem teljesen igaz, mert találtunk. 130 euró / fő / éj áron. Nem vettük ki. Szóval egy laza három órás szopás után inkább tovább indultam a Garda tó felé, hogy majd a pálya mellett megalszunk valahol. Kb. 10 perc után már meg is volt a szállásunk, egy igazán szép hotelben. Kívülről kicsit modernebb volt az ideálisnál, de a belső tökéletes volt, úgyhogy egy gyors vacsora után már bele is dőltünk az ágyba.
