A Delorean érkezésének az öt éves évfordulójának bejegyzésében azt írtam annak idején, hogy úgy tűnik a blog is meg fogja érni az öt évet és valóban így lett. Több mint 800 bejegyzés született eddig, ezek nagy része hasznos információt is hordozott. Mostanra viszont a pénteki bejegyzések egyre nehezebben jönnek, mert már tényleg mindenről írtam. A kutatási idő ezért folyamatosan nő, mire valami érdekeset találok. Emiatt lehet, hogy a jövőben majd valami reformra lesz szükség. A bejegyzések számát csökkenteni még nem akarom, de előfordulhat, hogy rövidebbek lesznek. Mindemellett pedig továbbra is várok ötleteket, hogy miről írjak.
Szóval örülök az évfordulónak, de kicsit keserédes az öröm. Remélem találok valami csodás tárházat, ahol össze van szedve minden. Sajnos jelenleg úgy tűnik, hogy a legkoncentráltabb Deloreanes információforrás az én blogom, magamtól meg nincsen sok értelme lopni. :)
Mellesleg a Goldenblogon 128. lettem a 323 indulóból, aminek csak örülni tudok. Erős középmezőnybeli helyezés egy ilyen rétegblogtól több mint elégséges.