Hétfő este Sid értem jött Gödre, hogy másnap időben el tudjunk indulni. Valami probléma tényleg lehet velünk, mert majdhogynem el is sikerült indulni a tervezett időben.

Persze az előző éjszaka érkezett viharban még volt annyi szufla, hogy egész álló nap áztasson minket. Egész pontosan érkeztünk meg Ausztriába, a megbeszélt találkozási pontra, ahonnan majd Bopatékkal konvojjá erősödve indulhatunk tovább. Azért a szakadó esőben és nagyon csúszós úton sikerült majdnem összetörni a járgányt, de szerencsére nem esett semmiben kár. Gyorsan meg is egyeztünk abban, hogy ezek a Cooper Cobra gumik annyit érnek mint vakondnak a napszemüveg. (S: Ez úgy volt, hogy próbáltunk egy elhaladós képet csinálni, miközben vártunk Bopaték érkezésére, akik Pozsonynál dugóba kerültek, de egy nagyon szar aszfaltú szakaszon az autó egyszerűen elfelejtett kanyarodni, le is csúsztam az útról. Nagyon félelmetes volt, ez volt a Cooper Cobráim utolsó nagy útja. Soha többet nem veszek ilyen gumit.)

Bopaték apró késéssel meg is érkeztek és tétovázás nélkül tovább is indultunk. A két autó közötti kommunikációt két walkie talkieval oldottuk meg az egész út során. Ausztrián végig szakadó esőben fűztük át magunkat és a nyugalmunkat csak a rengeteg terelés tudta felborzolni. Meg egy apró drifter stílusban bevett elnyújtott kanyar, amit Bopat mutatott be, ezzel is illusztrálva a Cooper gumik hatásfokát esőben. Szerencsére ebből sem lett baj, mert Bopat nem először ment keresztben és jól tudta, hogy mit kell csinálnia.

Egy tankolás után — már újra a pályán — rendőrök mellett mentünk el. Bopat a rádióban röhögött is, hogy tuti, hogy ki fognak szedni minket. Majdnem így lett. Másodpercekkel később a rendőrök megelőzték Bopatékat, és elég határozottan kiparancsolták őket egy közeli parkolóba. Itt kiderült, hogy ez előző tankolásukat elfelejtették kifizetni. Mindketten azt hitték, hogy a másik fizetett. Persze visszakísérték őket a rendőrök a kúthoz, mi pedig a hirtelen jött szabadidőnket ökörködéssel ütöttük el. (S: A rendőrök egyébként határozottan jó fejek voltak, egyáltalán nem voltak bunkók és mondták, hogy bárkivel előfordulhat az ilyesmi. Látszott, hogy itt nem szándékos bűnözésről volt szó.)

Innen már majdnem minden simán ment. Persze dehogy ment simán, hisz' 100 kilométert szinte lépésben tudtunk csak megtenni. Óriási dugó volt és egy helyen le is tereltek minket a pályáról. Ebben az a rossz, hogy fogalmunk sem volt, hogy merre tovább, viszont a jó az az, hogy gyönyörű ködös erdei utakon sikerült tennünk egy kisebb kerülőt. Ezt szerintem csak én élveztem. A cél erre a napra az volt, – hogy ha lehet – jussunk túl Frankfurton, hogy elkerüljük az esetleges másnap reggeli dugót és még be tudjunk ugrani Ed műhelyébe a komp indulása előtt. Ez azért volt fontos, mert Bopat kocsijának a fényszóró kapcsolója az úton dögledezni kezdett. Volt, hogy csak kiékelve működött, volt, hogy úgy működött, ahogy kell. (S: Messze ez volt az eddigi legrosszabb odautam. Általában 4-5 óra körülre szoktam lenyomni a 800 kilométeres távot, de ezúttal 8 óra körül értünk Pommersfelden közelébe. Hihetetlen szopórollerezés volt, a valamikor elkészülő videóban majd látszódni fog.)

Valahol Frankfurt és Koblenz között egy Bad Camberg nevű helyen találtunk egy pálya melletti, indokolatlanul drága hotelt. De 950 megtett kilométer után mindannyiunknak megfelelt ez a szállás. Egy lefekvés előtti egészségügyi pálinka után Sid még a biztonság kedvéért megnézte a komp foglalásunkat, hogy biztosan rendben van-e. Hát... őőő... A pár hónappal korábban foglalt és mindhármunk által átnézett foglaláson szinte minden rendben volt. Jól emlékeztünk az indulás napjára, sőt percre pontosan tudtuk, hogy mikor indult, csak éppen az irányokkal akadt egy nagyobb probléma. Sajnos nem Amsterdamból Newcaste irányba volt foglalásunk, hanem pont fordítva. Sid hitetlenkedve meredt a bookingra miközben kihordott lábon egy pitvarit. Bekopogtunk Bopatékhoz, hogy elmondjuk, hogy akadt egy szemmel jól látható problémánk. Nagy izgatottságra nem volt ok, hisz' az efféle szarságok szinte mindig megoldódnak. Ez a holnap problémája. Legalábbis ezekkel a gondolatokkal feküdtünk le aludni. (S: Nem vagyok az idegeskedős típus senki szerint, de itt én tényleg agybajt kaptam. Egész napos szopás a dugóban, meg ez is. Készen voltam. Viszont a többiek klubhoz illő totális nyugalma és vállvonogatása visszaadta az életkedvemet és reményemet. Ekkora pozitív kisugárzással nem veszthettünk.)