Szerda reggel elég vegyes hangulatban ébredtünk. Volt egy elég nagy problémánk, amit gyorsan meg kellett oldanunk, mert sajnos rossz volt a foglalásunk a kompra, ahogy a korábbi részben már megírásra került. Egy méltatlanul gyenge reggeli után indulhatott is a versenyfutás az idővel. (S: Ez a reggeli valami gyalázat volt. Minőségileg nem volt vele baj, de sehol sem láttam olyat, hogy minden ilyen pontosan ki lett volna porciózva. Ha jól emlékszem egy vaj, egy lekvár, két zsemle, egy croissant volt a menü, plusz még néhány kisebb dolog. Mindez nagyon drágán. Mindegy is, itt úgysem akarunk többet megszállni. Vagy ha mégis, akkor majd a reggelit hagyjuk ki.)
Persze voltak homályos terveink, arra, hogy mi legyen, ha nem sikerül feljutnunk a kompra. Kereshetünk egy másik kompot másik kikötőbe érkezéssel, vagy vehetünk egy új jegyet a következő kompra és lekéssük az Írországba menő kompot is. A két autó helye és a négy személyes kabin közel 500 euró volt egy irányba, ezért nagyon nem volt mindegy, hogy sikerül-e a tervünk. A délelőtt többnyire azzal telt, hogy rövidebb autózós etapok közben (Ami alatt átléptük a 72000 mérföldet a Deloreannel) a hajótársaságnak telefonálgatunk sikertelenül. Végül Bopatnak elárulták a harmadik hívás után, hogy muszáj személyesen megjelennünk a kikötőben, hogy egyezkedni tudjunk, mert kabinunk ugyan lenne, de az autók helye kérdéses. Ezt pedig csak a helyszínen lehet elintézni. Sajnos a délelőttre tervezett Ed műhelyének meglátogatása ezzel ugrott, mert inkább úgy döntöttünk, hogy mihamarabb érjünk Ijmuidenbe (Amsterdam kompkikötője), hogy legyen időnk könyörgő borjúszemekkel megpuhítani a kompbürokráciát. (S: Mint kiderült, a hajóstársaság telefonos ügyintézője is ugyanazt a felületet használja, mint amit én is találtam a neten. Márpedig ott aktuális napi foglalást nem lehet módosítani.)
Egy rövidke de annál határozottabb holland rendőri igazoltatás után még kettő óra előtt meg is érkeztünk a délután ötkor induló hajóhoz. (S: Azt nem is írtuk legutóbb, hogy az első napon Bajorország tele volt rendőrökkel. Folyamatosan szedték ki a migránstranszportokat, szerintem néhány dugó ennek volt köszönhető. Ezek a holland rendőrök is identity check miatt állítottak meg minket, az autó papírjait el sem kérték. Mondjuk valahogy nincsen előttem az a szíriai vagy bangladesi menekült, aki Deloreannel megy Németországba a segélyért, de ők tudják.)
A becsekkolást intéző hölgy elmondta, hogy érti a problémánkat és nagyon sajnálja, de a hajó indulása előtt csak fél órával tudja megmondani, hogy akad-e még két hely az autóknak. Pechére azt is elárulta, hogy erről a parkolás vezető Loading Manager dönt. Több se kellett Sidnek és jó magyar szokás szerint megpróbálta megoldani okosba. Persze semmi komolyabbra nem kell gondolni, csak ahelyett, hogy kivárta volna a fél ötöt, inkább megkereste a nagyhatalmú szuperfőnököt és meggyőzte, hogy miért is jó neki, ha felenged minket a hajóra. Azt sajnos nem tudom, hogy Sid szeme színe, a Deloreannek csillogása vagy a szép szavak győzték meg, de a lényeg, hogy lett két helyünk a hajón. (S: Mikor szóltak, hogy mehetünk a jegyünkért és megjelentünk a becsekkolós hölgynél, kaptunk azért egy féldiplomatikus lebaszást, hogy miért ugrálunk mi itt. Ha ő azt mondta, hogy fél ötig kell várni, akkor itt fél ötig kell várni. Látszott, hogy zavarja az önbecsülését, hogy megkerültük a hivatalos utat, de mivel a Loading Officer még nála is nagyobb főnök, ezért kénytelen volt kiadni a jegyünket. Ez a kis javítás mellesleg további 150 eurónkba került, de én ilyen boldogan még nem fizettem ki 45e Ft-ot semmire.)
Elégedetten nyugtáztuk, hogy már csak egy városnézés és egy jó ebéd van hátra az indulásig. Egy jó városnézéshez nem is kell más, mint egy szép város. Ijmuiden nem csúnya, de nem is a turista attrakcióiról híres. Csak egy ’45-ben épült tornyot tudtunk megcsodálni, de azt is hamar eluntuk, mert az idő ismét meglehetősen komor hangulatban volt. Egy jó ebédhez legalább egy valamire való étterem szükséges lett volna, de a legtöbb hely sajnos zárva volt. Bopaték azért találtak valami helyet nyitva és kajáltak is egy rendeset, mi viszont egy parti fekvehányóban ettünk egy nagyon jól elkészített frikandelt (fasírt szerű, pálcikára felszúrt, szögletes virslire emlékeztető, olajban kisütött készség). (S: Egyébként ez az egész útra jellemző volt. Bopaték csapatták a habzsidőzsit, mi meg csöveztünk valahol az Atival. Pénz szempontjából is jobb volt, de igazából én inkább az elvegyülés miatt szeretem ezt. Nézni, hogy egy kikötői munkás mit eszik vagy támaszkodva sörözni a Tesco Express előtt az embereket bámulva a hajléktalanok mellett. Sokkal jobban átjön az adott város hangulata.)
És végre beállhattunk a komphoz a sorba — egy elég ritka, de annál fergetegesebb Ferrari 575 Maranello mellé. Egy átlagos napon minden bizonnyal ez a kocsi vitte volna el a show-t, de ma a két Delorean keltette a nagyobb érdeklődést. Viszont jót beszélgettünk a tulajjal, akit őszintén érdekeltek a DMC-k, minket meg persze az ő V12-es, vörös csodája. (S: Nagyon bitang egy jármű volt ez. Amikor Ati megkérte a tulajt, hogy legyen szíves nyissa ki a motorháztetőt és megpillantottuk a V12-t, egyszerre szakadt ki belőlünk egy felhördülés, a tulaj nagy megelégedésére.)
A hajón még velünk tartott 170 motoros is, akiknek egy nagyobb része a Man-szigeti TT-re ment, és egy kisebb Porsche társaság is, akik egy skóciai körutazásra igyekeztek. Meglehetősen tartottam a 14 órás hajózástól, mert nem érzem magam otthon a tengeren, másrészt "mit fogok én ott ennyi ideig csinálni?”. Ezen a kompon talán unatkozni lehet a legnehezebben. Vannak jól felszerelt üzletek, kávézók, kaszinó, bingónak helyet adó night club és egy bár a tetőteraszon, ami pár percre visszarepített engem ’93-ba Balatonszéplakra, ahol egy motoroskocsmában csodálkoztam rá a világ sokszínűségére. Vagy száz söröző, sok nyelven beszélgető, kopott bőrruhába öltözött, kivarrt, ősz motoros hippi elég sajátos hangulatot tud teremteni bárhol a világon. Itt is sikerült. Az egyre erősödő hullámzás és a közelgő vihar ellen a legjobb ötletünk a pálinka volt. Mindig lehet rá számítani és mindig ő győz… Most is így lett, mehettünk aludni. (S: És mennyire jól esett ez az alvás ez után a két stresszes nap után! Még akkor is, ha este elég rossz idő volt, ezért nagyon imbolygott a hajó. Kicsit rosszul is aludtam, de ekkor még nem tudtam, hogy a következő rendes alvásunk ugyanezen a hajón lesz visszafelé. Nagyon kemény napok következtek.)
