Előző rész itt.

Nagyon izgatottan ébredtem fel reggel. Reggeli után indultunk is az Europa Hotel parkolóházába, ahonnan az Eurofest résztvevői indultak Dunmurrybe, az egykori Delorean gyárba. A szállodától az alig több mint tíz kilométeres utat lóhalálában tettük meg, mert nem akartunk leszakadni a konvojtól. Persze tök felesleges volt sietni, mert a gyár területére bejutni majd' egy órába telt. (S: Az mondjuk jó dolog volt, hogy eleinte a fél várost lezárták a kedvünkért. Általában úgy vettem észre, hogy inkább örülnek a látványnak, nem pedig a felmenőinket emlegetik. Később aztán mikorra kiértünk a belvárosból, elfogyott a lezárás, onnantól nyomni kellett neki rendesen.)

Az egykori gyár legtöbb épülete megvan még, de ma már a Montupet cég gyárt itt autóalkatrészeket. Fantasztikus volt ide megérkezni. Ez a hely nagyon fontos volt 35 évvel ezelőtt. Annak idején egy amerikai playboy víziója háromezer embernek adott munkát egy forrongó, munkanélküliségtől sújtott, szürke városban.

Nagy érzés volt ide leparkolni vagy hatvan autóval, és elképzelni, hogy milyen lehetett az élet itt annak idején. Persze az üzemben még az is cigaretta szünetet tartott aki nem is dohányzott, csak hogy láthassa a parkolóban összegyűlt társaságot. Rövidke nézelődés után indultunk is a tesztpályára. Ezen a pályán minden legyártott DMC körbefutott annak idején, de ma már ez csak egy használaton kívüli terület, amit nagy valószínűséggel le fognak bontani és ide fog tovább terjeszkedni az alkatrészgyár. Lehet, hogy a mostani autózás volt az utolsó lehetőség, hogy a pályát kipróbálhassák a DMC tulajdonosok. (S: Nem tudom mikor, de valamikor ez a hír már felröppent korábban is, de szerencsére akkor nem bizonyult igaznak. Remélem most sem lesz az.)

Miközben álltunk a tesztpályára várók sorában, kiszúrtuk, hogy itt van egy turbós Delorean is. Megkérdeztem a sofőrt, hogy lenne-e kedves megmutatni a motorteret? Ő gyönyörű angolsággal közölte, hogy semmi akadálya. Ekkor vettem észre, hogy ő Chris Nicholson, a rozsdamentes acél szálcsiszolásának koronázatlan királya, a Wheeler Dealersben celebbé vált brit DMC szervizes, az autó pedig az eredeti, a Legend Industries-nél készült ikerturbós 530-as. Fantasztikus igényességgel volt felújítva ez a kocsi, szédületes élmény volt élőben látni ezt a méltán híres példányt. (S: Akit bővebben érdekel ez az autó, erről írt Szabi itt és én itt meg itt)

Ahogy hatalmas élmény volt a pályán hajtani is. Végre kipróbálhattam, hogy milyen egy döntött kanyarban autózni, elárulom: nagyon kellemes. A parkolóba visszatérve találkoztunk egy elektromos Deloreannel és egy nagyon igényesen megépített filmes replikával is. Még ebéd előtt belógtunk két percre egy felelőtlenül nyitva felejtett ajtón az üzembe. Persze egy alapos körülnézésre sem időnk, sem bátorságunk nem volt, de legalább láthattuk az egykori "szerelőszalag" megmaradt nyomait. Ebédelni a gyár kantinjába mentünk, ahol egy jól sikerült currys csirke mellett elmerenghettünk a jószerencsénken. (S: Ez az elektromos Delorean nagyon durva volt! Semmi hang, csak egy kis zümmögés. Nagyon jó anyag, kéne.)

A következő hivatalos program egy "kiállítás" névre keresztelt program volt a szálloda egyik rendezvénytermében. A rendezvény kiállítás szekciója egy Robert Lamrock által kiállított 4-5 eredeti papírfecni volt, de nem is ez adta a program lényegi részét. A fókusz az eladó holmikon volt. Millió féle eredeti alkatrész, kütyü és relikvia várta, hogy pénzre váltsuk őket. Egész jól bírtuk, mert összesen csak három könyvre vertünk el egy valóban csekély összeget. (S: 5 font volt darabja, tényleg nem volt vészes. Vettünk még néhány kisebb kütyüt a hazaiaknak, de tényleg olcsón megúsztuk, Bopaték kicsit komolyabban nekiálltak a vásárlásnak.)

Az igazi élményt nekem Joe Murray szolgáltatta. Ő volt a Delorean gyár 65. alkalmazottja, az üzemen belüli festésekért felelős dolgozó, és mind a mai napig a márka és Az Ember feltétlen rajongója. Nekünk négyünknek egy órás előadást tartott a saját élményeiről, közben minden történetet alátámasztott fotókkal, újságkivágásokkal a saját archívumából. Nagyon élveztem. Igazán szép volt látni, hogy milyen tisztelettel és elismeréssel beszél még harminc év után is Johnról. (S: Sokszor elég nehéz volt megérteni, de ennek ellenére nagy élmény volt. Leültünk köré, mint a gyerekek és ő pedig mesélt, miközben mutatta a 35 éves képgyűjteményét. Nem nagyon emlékszem pontos részletekre, majd akkor fognak ezek eszembe jutni, ha valamihez kötni kell. Plusz a felvételi papírjának a  másolatát kaptuk meg, azt akarom már hetek óta lefordítani sikertelenül.)

Egy rövidke sörszünet után (A Brewdog Punk Ipa nevű sört melegen ajánlom mindenkinek, aki valóban szereti a sört.) egy napot lezáró büfévacsorára voltunk hivatalosak. Ez után a nap után egy közepesen gyenge kaja is elegendő lett volna, de a vendéglátóink igazán kitettek magukért. Nagyon finom volt minden, a hely pedig elég hangulatos volt. A következő napirend Barrie Wills minden igényt kielégítő előadása volt. Ő volt a gyár egykori beszerzési igazgatója, egyben a cég egyik legfontosabb embere. Engem teljesen lenyűgözött az előadás, persze nem lett volna ez így, ha korábban mindent figyelmesen elolvasok Sid blogján. Viktornak olyannyira nem voltak új dolgok, hogy egy rövidebb alvás bele is fért neki. (S: Hát én itt már tényleg nagyon rottyon voltam. Ati nem említette, de amióta leszálltunk az amszterdami hajóról, onnantól kezdve átlag 6 órákat aludtunk úgy, hogy mellé folyamatosan mentünk és mentünk. Nagyon vágytam már egy rendes alvásra, de nagyon messze voltunk itt még tőle.)

Valahol itt nekünk be is fejeződött volna az este, ha Robert Lamrock a főszervező nem ragadta volna magához a szót. (S: Bopaték nem is bírták, ők haza is mentek.) Rövid bevezető után két sohasem látott rövidfilmet mutatott a jelenlévőknek: az egyiket John Deloreanról, amint a közel kész autót bemutatja egy TV stúdióban, a másik pedig az első legyártott széria behajózásáról szólt. (S: Én eddigre felkeltem és ezek a videók nekem nagyon tetszettek, főleg az első. Remélem valamikor felkerül valahova, be is linkelem azonnal.) Ekkor már tényleg mindenki fészkelődött. ...de Robert büntető fokozatra kapcsolt. A Dynasty című, méltán elfelejtett amerikai sorozatból mutatott nekünk jeleneteket, amikben egy-egy pillanatra felbukkant a pszichológus szereplő DMC-je. Uhh... (S: Az elfeledett Dynastyval nem értek egyet, mert ez a sorozat ha jól tudom legalább ugyanolyan népszerű volt az Usában, mint a Dallas. Viszont a büntető fokozat nagyon találó megfogalmazás. Éjjel 11-kor, egy ilyen nap után, egy olyan 30 éves sorozatot nézetni velünk, aminek a történéseiről fogalmunk sincs, tényleg kínzás. Még úgy is, hogy ha egy 10 perces részletben kétszer 3 másodpercre feltűnik egy Delorean. Teljesen kinyíródtunk.)

11:30-kor elfogyott a türelmünk, elindultunk aludni. Nem, sajnos ez a nap sem az volt, amikor a Filthy Chic közönségének megmutattuk, hogy mi a magyar virtus. (S: Na de van még egy napunk, majd holnap lemegyünk és belesikítunk az éjszakába!)