Az éjszakai kompozás megint nem mindenkinek volt sima ügy. Egy kissrácnak egy angol gyerekcsoportból nagyon keservesre sikeredett a reggele, szerintem felnőtt koráig nemigen vehető majd rá egy újabb hajózásra. Nekünk viszont sima ügy volt mindkét kompút. (S: Az első út kicsit hullámos volt, de ez nagyon csendesen alakult, aludtunk, mint a bunda. Kipihenten és tetterősen ébredtünk, már alig vártuk, hogy elinduljunk a szokásos nyálkás, saras, takony időbe.)

Hollandiába megérkezve szétváltunk Bopatékkal. Ők Westervoort felé mentek egy régi ismerősük szerelőműhelyébe, hogy ránézzenek a fogyó víz problémájára, mi pedig Ed műhelye felé vettük az irányt. Hem, egy álmos holland kisváros, Amszterdamtól nagyjából 50 kilométerre. A város szélén van a Delorean Europe, azaz Ed műhelye és kereskedése, ami talán a legfontosabb DMC zarándokhely Európában. Nagyon kíváncsi voltam rá, évek óta el akartam jönni ide. Félő volt, hogy bezárva találjuk a boltot, hisz' Ed is ott volt az Eurofesten, és utána nem haza ment, hanem az éves szabadságára a családjával. De mázlink volt, és ott találtunk egy nagyon kedves szerelőt, aki szabad utat engedett nekünk a műhelybe, a raktárba és az eladó térbe is. Egészen elképesztő ez a hely. Teljesen más ez a garázs, mint Deloman birodalma. Az inkább nagyüzem, ez pedig inkább egy kisebb és intimebb szentély. Nagyon jó volt ott lenni. Ilyen közel kerülni ehhez a márkához Amerikán kívül nem igen lehet. (S: Valahogy nekem Ed műhelye szimpatikusabb, mint Delomané. Világosabb, kicsit rendezettebb és csak Deloreanek vannak. A bemutatóterem is profi, jó az egész. Többet nem róla, már sokat írtam korábban.)

Egy rövidke búcsú után elindultunk Welmoed felé, egy holland Deloreanes ismerősünkhöz, aki ebben az évben nem tudott jönni az Eurofestre. Welmoed egy hetven feletti, nagyon kedves és annál vagányabb öregúr, aki egy átlagos holland nyugdíjas életét éli. Egy lakótelepi lakásban tengeti az életét két csodaszép huskyval, Mayával és Nalaval. Az egyik kutyus sajnos vak, ez is volt az egyik oka annak, hogy az idei esemény kihagyta Welmoed. Egy finom kávé mellett elmesélte nekünk, hogy sajnos neki most nem könnyű: a nyugdíját nem emelték évek óta és a Delorean melletti másik hobbiautóját is le kellett cserélnie egy pár éves Priusra. Hát igen... minden relatív. Viszonylag kevés magyar nyugdíjas "nyomorog" Welmoed barátunk szintjén. (S: A másik autója egy újabb Pontiac volt. A pontos típust nem tudom, de az biztos, hogy egy Pontiac és egy Delorean egy garázsban nem lehet rossz látvány. Na jó, a Prius sem annyira szar, de itt tényleg érződött a két ország közötti óriási különbség. Nalaról itt már csináltam egy jobb képet is, akit érdekel.)

Innen Westervoortba indultunk Bopatékhoz, mert időközben sikerült befoltozni a kilyukadt hűtőjét. (S: Bopat autója eddigre már kezdett egyre inkább elrongyolódni. A hűtőn, ha jól emlékszem 2-3 lyukat foltoztak itt be, a kormány egyre rosszabb lett és az utolsó nap még hátra volt.) A szerviz előtt megláttam az egyik kedvenc kocsimat, egy 205-ös Peugeot-ot szép nagy üvegtetővel, viszonylag jó állapotban. Az igazi baj csak ezután következett: kiderült, hogy a kocsi eladó, és nagyon olcsó. Bopat természetesen felajánlotta, hogy ad kölcsön az autóra, csak vegyem meg. Persze ezen nagyon jól szórakozott, mert pont ez előtt az út előtt fogadtam meg, hogy nincs több roncs, nem támasztok fel több értéktelen vacakot. Elég nagy erőfeszítésekre volt szükségem, hogy legyőzzem a mélyről feltörő vágyat de pár perces küzdelem után kétvállra fektettem a kísértést. A kocsi ott maradt. (S: Eddigre rájöttem, hogy az Atinak minden második autó a kedvenc autója. Menthetetlen a gyerek, de komolyan. Azért büszke voltam, hogy nem történt hirtelen felindulásból elkövetett autóvásárlás. Egy őspeugeot még pont kellett volna hozzánk harmadiknak.)

Újra konvojjá fejlődve haladtunk következő célunk felé, a Sid számára tökéletesen kihagyhatatlan Pommersfelden nevű kisváros irányába. Az esti fények káprázatosak voltak, fantasztikus naplementében érkeztünk meg a kastélyáról híres városba. (S: Ezek a fények valami elképesztően szépek voltak. Nem vagyok túl érzékeny az ilyenekre, de az az igazi aranyszín, ami útközben naplementekor pár percig látható volt, gyönyörű volt. Párszor már láttam ilyet, mindig nagy élmény volt. Pommersfelden meg a szokásosan bájos kis falu képét nyújtotta.)

Kipakolás után már csak egy finom vacsorát kellett szereznünk. Ez a pofonegyszerűnek tűnő művelet igencsak kimerítő és időigényes volt, mert a környék pont olyannak tűnt, mint ahol ciánoztak. Egyszerűen minden zárva volt vagy 20 kilométeres körben. Persze kisebb kitartással sikerült találni egy nagyon klassz helyet, ahol a finom kaját házi csapolt sörrel öblíthettem le. Klassz volt úgy lefeküdni aludni, hogy már csak 800 kilométert kell holnap megtenni. (S: Szerintem ezt a kajakeresést emlegetni fogjuk egy darabig. Becslésem szerint majdnem egy órát autóztunk a környéken faluról-falura, mire sikerült találnunk egy rántott húst. Az alvással megint nem volt baj.)