Az a jó az Agárdi Lakeside Weekendben, hogy amikor egy hónap múlva visszagondolok, hogy milyen különleges dolog történt, akkor nem emlékszem semmire. Viszont ha azt kérdezem magamtól, hogy jó volt-e és hogy megyek-e jövőre is, akkor viszont egy vigyor és a "Persze!" a válasz. Nekem is és mindenki másnak is.
Időben el tudtunk indulni otthonról Duduval, ezért a szokásosnál korábban értünk a kempingbe. Befizettük magunkat, dumáltunk egy kicsit a bámészkodó motorosokkal, aztán mentünk a helyünkre, ahol már évek óta táborozunk. Ezúttal nem volt szerencsénk, már volt ott más sátor, ezért Mentos új helyen építette fel a központi sátrat. Itt észrevettük, hogy még ilyen korán is simán az utolsók vagyunk, de mi így is büszkék voltunk magunkra. Gyorsan felvertük a sátrat, mondhatnám, ha igaz lenne. Mert ami helyet kinéztünk, kábé 10 perc és néhány elgörbült szög után kiderült, hogy valaha út volt, csak benőtte a fű. Arrébb mentünk, itt már nagyobb sikerrel jártunk, aztán jöhetett a welcome drink. Meg a többi.
Aztán innentől elveszett az időérzék és jöttek a történések. Egy marha jó Prison Band koncert, meg egy másik beugró zenekar, akik szintén egy nagyon penge koncertet csapattak. Meg még sok másik, akiknek nem emlékszem a nevére, de szintén jók voltak. Hát igen, itt van az, hogy én nem tudok és nem is szeretek táncolni, de egy kis iszogatás után ez átmegy nem tudok, de szeretekké. Ezúttal is így volt, ki is döglöttünk rendesen.
Meg hát ha már ilyen helyen vagyunk, persze mentünk körbe az autóval is, ahogy mindenki más, meg is kaptuk az idei beszólásokat is. Az egyik csávó, mikor meglátta a Delorean, nekiállt teli torokból dúdolni a Vissza a Jövőbe dallamát, akármekkora paradoxon is ez. Vagy a másik, aki lazán utánunk kiabált, hogy: "Nekem otthon a vonat van ám meg!" Meg még biztos volt pár, amire nem emlékszem vagy nem hallottam.
Vagy egyik nap, amikor már hangulatban volt a banda és az egyik ismerősünk fia dicsekedett, hogy ő jövő héttől megy legótáborba. Mindenki mondta, hogy milyen jó neki, kivéve a Bóikft-t (most ne húzzuk az időt azzal, hogy ő kicsoda, el kell jönni és megnézni.), aki megmondta, hogy neki is legótábor lesz otthon. Mikor mindenki hülyén nézett rá, széttárta a kezét, majd így szólt: "Hát hazamegyek, meglátnak, kiraknak." Pfffff, na te állat.
Aztán a többiek voltak a Bori várban, de az nekünk kimaradt egy félreértésnek köszönhetően, de legalább kipihentük magunkat ez idő alatt, mert aztán este megint kezdődött az ereszdelahajam. Aminek kétszer is éjjeli fürdés lett a vége vagy éppen éneklés és zenélgetés a szomszéd sátraknál. El tudjátok képzelni.
Meg volt ezúttal egy nagy megvilágosodás. Megittunk az egyik kollégával szépen csendesen fél üveg abszintot a napon, majd három nappal később levedlettem a bőröm. Márpedig ki vedli le a bőrét? A gyík. Tehát az abszinttól gyíkember leszel. Csak gondoltam szólok.
Végül pedig lefotóztunk az abszintos haverom fiát a Deloreannel. Úgy tűnik ez szokás lesz, mert cuki gyerek.
Ez már utolsó nap volt, ha jól emlékszem, nem sokkal a kép készülte után bontottuk a sátrat és mentünk haza. Ahol aztán lemostuk az autót, mert még aznap este ment vissza Szegedre a kiállításra. Mi meg beleálltunk fejjel az ágyba a fáradtságtól.
