Mostanában jól ki van használva a Delorean. Egy hónapja találkoztam egy jó fej Camaros csávóval, aztán mivel mentünk egy kört a gépével, viszont én nem tudtam őt vinni, mert nem akartam a Dudut ott hagyni a garázssoron, ezért megegyeztünk, hogy rövid időn belül újrázunk, csak éppen ezúttal majd én viszem őt a Deloreanben, nem pedig fordítva.
Azóta párszor már próbálkoztunk az időpont egyeztetéssel, de nem jártunk sikerrel. Viszont múlt csütörtök mindegyikőnknek megfelelő volt, munka után bezsuppoltam az asszonyt a gépbe és már húztunk is a tatai Tesco parkolójába, mert hát hova máshova mennénk, ugye? Kis várakozás után megtörtént a találkozó, majd Dudu, engedve a csábításnak, beugrott egy kicsit a Pepcoba. Azt hiszem nem mondok egy nagy újdonságot, ha leírom, hogy mi hamarabb végeztünk a beszélgetéssel és a tesztkörrel, mint ő a nézelődéssel. Egy érdekes dolog volt még, egy gyönyörűen felújított 49 éves Oldsmobile is éppen a Tescoba jött aznap, így vele is gurultunk is egyet. Megbeszéltük, hogy majd a NAAfon találkozunk, aztán mentünk is vissza.
Utána már terveztük, hogy lassan haza kéne szivárogni, de valahogy úgy alakult, hogy folyamatosan jöttek az újabb és újabb emberek, nézelődők, kérdezők. Én meg amilyen lelkes vagyok, mindegyiknek megválaszoltam jellemzően ugyanazokat a kérdéseket. Végül már sötétedett, mire sikerült elszabadulni, de még így is bőven megérte a dolog.
Mivel ezen a minitalálkozón már kezdtem elég szarul érezni magam a Delorean koszossága miatt, ezért másnap nekiálltunk a takarításnak. Emlékeztek erre a 2008-as bejegyzésre, hogy hogyan kell Deloreant takarítani? Hát én emlékeztem, valamint mostanában elég sokat eszembe is jutott. Azért, mert ezt a módszert, amit itt leírtam, kb. 6-7 éve használtam utoljára.
Annak idején élveztem az autót kéthetente letakarítani, zavartak az ujjlenyomatok, a megálló por, a felverődött sár. Aztán egy idő után rájöttem, hogy a Deloreant teljesen tisztán tartani vagy lehetetlen, vagy egy teljes munkaidős embert kíván. Ezért a könnyebb utat választottam, kicsit magasabbra raktam az ingerküszöbömet. Lehet, hogy egy kicsit már túl magasra is, mert néha kimondottan retkes már a Delorean, mire megkapja az őt megillető gondoskodást. Ez évente átlag két profi takarítást, és egy-két saját takarítást jelent, na ebből volt most meg a saját rész. Persze ez sem olyan volt, mint a fenti linken, hanem egy gyors negyed - fél órás slagozás és törölgetés, ami meglepően széppé varázsolta az autót.
Mikor pedig megvoltunk ezzel, visszaálltam a garázsba, és jöhetett a másnapi dunaszerdahelyi találkozó.