Élet egy Deloreannel

Igyekszem minden évben menni a Deloreannel egy hosszabb utat. és eddig elég jól sikerült is tartanom ezt az elvárásomat. Eddig csak 2008 maradt ki, bár ez részben érthető, elvégre még rendszámom sem nagyon volt az év nagy részében, aztán 2010 maradt még ki, majd 2018. Az összes többi évben eljutottam legalább Münchenig, de inkább tovább. A tavalyi év hiánya valahogy bennem volt, nagyon vártam ezt az idei kirándulást. A korábbi évekkel ellentétben ezúttal nem foglalkoztam különösebben a Delorean felkészítésével, mert az év eleji olajcserekor úgy döntöttem, hogy az autó tökéletesen alkalmas egy bármekkora útra is. Egyedül a lámpákat szereltettem meg, hátha belecsúszok valahol egy esti vezetésbe.

Szóval eljött az indulás napja, bepakoltuk a cuccokat, majd egy gyors keréknyomás ellenőrzés, tankolás és pályamatrica vétel után már el is indultunk. A mérföldmutató ekkor 78780 mérföldet mutatott. Kb. 10 körül értünk ki az autópályára, ahol gyorsan elzúgtunk a határig, ott tankoltunk még egyet, aztán innentől már csak az esetenkénti pisi és kajaszünetek lassítottak le minket. Ausztria igazán kellemes meglepetés volt, mert a korábbi évek folyamatos vályúban bóklászása helyett nagyon jó állapotúak és kis forgalmúak voltak a pályák, elég jól tudtunk haladni.

Egészen Passauig, a német határig, ahol a GPS már jelezte a dugót. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy kifejezzem hálámat az EU felé, hogy eltörölte a roaming címen elkövetett rablást, mert ezzel rettentő mennyiségű benzint és időt spóroltak meg nekem ezen a héten. Szóval Passaunál jött a dugó, mi meg már húztunk is le a pályáról, Egy Scharding nevű kisváros előtt megálltunk tankolni, ahol találkoztunk egy éppen tankoló kint élő magyarral, akivel el is beszélgettünk egy kicsit, majd mentünk vissza az autópályára. Itt még nem is tudtuk, hogy ennek a tankolásnak hosszabb távú hatásai is lesznek.

Mentünk hát tovább, elkerültül a dugót, Nürnberget is elértük nagyobb gond nélkül, jött Erlangen, amit én még 2009 miatt utálok, jött a szokásos első megálló, Pommerfelden. Ahol a szokásos szálláson ezúttal nem volt hely. Szinte el sem akartam hinni, mert eddig annyira alapvető volt, hogy az év összes napján engem várnak, ezért félre van téve a számomra a hármas szoba.

Hát ezúttal nem volt, ezért mentünk egy faluval tovább, ahol találtunk egy igazi német fogadót. Nagy nehezen bejutottam, mert eléggé összevissza volt a bejárat, beszéltem a recepcióssal, és lefoglaltam a szobát. Mondjuk ez egy elég jó menet volt, mert a fickó nem nagyon beszélt angolul, én meg a némettel vagyok egy erősen kezdő szinten, ráadásul az sem segített, hogy a fogadó recepciója az esti időszakban kocsmaként üzemel, ahol a falu férfilakosságának egy jelentős része sörözéssel, és snapszerezéssel üti el az időt. A fogadóson pedig ha a snapszerezés nem is, de a sör elég jól meglátszott. A lényeg, hogy sikerült egy korrekt szobát lefoglalni 72 euróért, aztán lehetett aludni.

Pontosabban lehetett volna, de mikor átnéztem a leveleimet kiderült, hogy a Scharding előtti benzinkúton felvett minket egy ipari kamera. Ez a kamera pedig egy velem kb. egykorú fickó cégéé, akinek történetesen van egy Deloreanje. Amikor a biztonsági őr meglátta a Deloreant, szólt a főnöknek, hogy itt mászkál egy Delorean, őhozzá jöttem-e? Mondta, hogy nem, de gyorsan elment a delorean.hu-ra, aztán írt egy levelet minden kontaktnak, hogy ugorjak be hozzá. Aznap nem tudtam még neki válaszolni, de az elkövetkező pár napban váltottunk pár levelet, és megígértem neki, hogy hazafelé majd beugrunk. Elég érdekes ismeretségnek ígérkezett a dolog, és még csak az első napon voltunk túl.