Jöjjön akkor a NAAF leírása. Mivel én már sok újat nem tudok írni a NAAFról, ideje volt egy frissebb látásmódnak, ezért Dudu írja meg egy gigabejegyzésben, hogy mik is voltak. Részemről annyit, a szokásos belepofázásomon túl, hogy szerintem az elmúlt évek legjobb NAAFja volt ez az idei, ha ilyenek jönnek, akkor nagy félelemre nincsen okunk.
Idén már 5. alkalommal lustálkodtam a NAAF-on és mint ahogyan az elmúlt években, most is jól sikerült. Bár ezúttal kicsit más volt, mint eddig, mert babát várok, emiatt aztán valóban több volt a láblógatás, mint egyébként. Lássuk, hogyan is teltek a napok, amiket egész évben rengetegen várunk.
Mentos és kis családja már hétfőn megérkezett a Beverly Hills 1-es száma alá. Így neveztük el ugyanis pár éve a legfrankóbb sátorozós, táborozós helyet az erődben. (Sid: Mellettünk van még Hollywood, alattunk pedig Bronx, Harlem, meg a többi.) Pazar panoráma, jó megközelíthetőség, és idén is remek szomszédokkal. Tavaly ugyan nem sikerült az egész bandának egy helyen sátrat vernie, idén azonban igen, aminek az lett a vége, hogy apró talpak rohangásztak egész héten fel, s alá, hiszen folyamatosan érkezik az utánpótlás, mindenkinél gyarapodik a család. Persze van, akiknél egyelőre csak csupaszőr, és csaholós az a gyerek.
McFlyék és Hannibál kedden, mi csak szerdán állítottuk fel a sátrunkat, és örömmel konstatáltuk, hogy már aznap szép számmal töltötték el az autók az erődöt. Talán többen is érkeztek, mint tavaly ilyenkor. Csütörtökön egyértelműen több volt az autó tavalyhoz képest.
Szépen építették a motor cross pályát is. Ez újdonságnak számított, hiszen eddig a NAAF adott otthont az európai rodeo bajnokságnak, amit a továbbiakban érthető módon a tavalyi zavargások miatt likvidáltak az eseményről. Egyébként csak megjegyzem, hogy csodás panorámánknak köszönhetően, az összes versenyt a jó kis medencés páholyunkból figyelhettük. (Ezek a motorosok olyanokat ugrattak, hogy folyamatosan azon járt az agyam, hogy egyiknek sem lennék az anyja.) Igen, újra volt medencénk, McFlynak és a tűzoltóknak köszönhetően. Ami folyton tele volt gyerekekkel és cowboy kalapos klubtagokkal. Nem mellesleg még a húst is kiolvasztottuk benne. (Erre azért volt szükség, mert mikor már a bográcsban javában készült a finom kis paprikás krumpli, akkor derült ki, hogy a hús bizony még a fagyasztóban van és hát, hirtelen kellett cselekedni.)
A hőség amúgy egész héten az erődben kóricált, a tűzoltók nem győzték feltölteni és frissíteni a rengeteg medencét. (Sid: Még volt egy kis minitornádónk is, ami több sátrat megrongált és a csíkon, ahol végigment, jó nagy rumlit csinált.) Sajnos én most nem csobbanhattam, de jövőre ki nem hagyom. Életmentő, de tényleg. Szóval csütörtökön elkezdődött az esemény, és valamikor délután oda is értünk. Kivételesen nem kaptunk sorszámot, meglepő is volt. Valamikor egy nap múlva lehetett kérni az információs pultnál, ez egy érdekes volt. Ráadásul csak el kellett venni és nem volt sorrendben, akadtak akik többet is vittek. (Sid: És ez azért volt baj, mert a kiadott sorszámokból eddig következtetni lehetett az ott levő autók számára. Idén nem.) Pár szokásos autó hiányzott az eseményről, pl. a Corvettesek és a Krazy Kutters autóit sem láttuk, viszont minden évben érkeznek újabb és újabb autócsodák is.
Ahogy minden más autós eseménynél lenni szokott amin a Delorennel részt veszünk, most is hatalmas érdeklődés követte az autót. A négy nap alatt elég sokan Delós és Vissza a Jövőbés pólókban jöttek megnézni a kocsit és ez mindig jó érezés. Lassan már külön belépődíjat is szedhetnénk rá, annyian kíváncsiak erre a mesebeli, semmi más autóhoz nem fogható csodajárműre. Tényleg az, hiszen bárki aki meglátja, elvarázsolódik tőle, nem hisznek a szemüknek, azonnal fülig érő vigyorral kezdik el nézegetni. És itt megjegyezném, hogy hiába láttam már számtalanszor kiállni a garázsból, kivétel nélkül mindig vigyorgok én is, és meglepődve tapasztalom, hogy ez annyira lapos, hogy nem is igaz. A fotókon nem látni, mennyire az. Egy Lambo-nál nem lepődik meg az ember, mert ott számít rá.
Szóval a csütörtök, ami egyben a nulladik napja is az eseménynek, hiszen aznap csak amerikai autósokat engednek be az erődbe, igen szépen megnyitja minden évben az eseményt. Egy éve nem látott ismerősök egymást felkutatva, körbebóklásszák a helyet, mint ahogyan mi is mindig beleakadunk egybe. Rengetegen már hosszú évek óta járnak ide, töltik el szabadságukat és már ismerik egymást. Sid egyértelműen a „Delós srác”, már elég sokan ismerik.
„Bói Kft.” idén meg sem kísérelte vezetni a Deloreant, talán majd jövőre….vagy azután…..vagy ki tudja, mikor. Ha végre létrejön, fix, hogy a képe felkerül a blogra. (Sid: Ez egy tipikus minden évi project. Ha Bói Kft. egyszer józan lesz, akkor vezetheti a Deloreant. Hat éve ismerem, még nem vezette.) A gumifüstölés is elkezdődött már ezen a napon, éjszakába nyúlóan pörgették az aszfalton a gumikat. V8-ak dübörögtek mindenfelé, igazán kedvemre való ezt minden évben reggeltől éjjelig hallgatni. Másnap, pénteken már szivárogtak a látogatók is, szépen melegedett az idő, a medence újra megtelt, csak most fagyott hús nélkül. A hűtő ürült, a sörök, whiskeyk, ciderek hűtötték a klub férfiembereit és ahogy Sid fogalmazná, az „oldalbordák” tüsténkedtek az ételek elkészítésében. Nagyon szeretem nézni, ahogy ébredezik az erőd, kászálódnak elő a sátrakból az emberek, már elég korán, hiszen a fokozódó meleg kiparancsolja őket onnan. Sokan felpattannak a bringájukra (természetesen nagy részben épített, igazi csodák), és van, akik kisebb quadokkal, rollerekkel igyekeznek a zuhanyzók felé és szanaszét, mindenfelé egész nap.
Fontos megemlítenem Mentos önfeláldozó kedvességét, hiszen egész héten készségesen állt a csajok rendelkezésére „pisimobil” ügyben, mert hát ilyen is van. Sajnos idén nem a saját autójával érkezett, mert sikerült olyan szépen elhúznia a javíttatását, hogy nem készült el a NAAF-ra. Viszont kapott egy jó kis buszt kölcsön és azzal hurcolászott minket. (Az a szerencse, hogy ő ezt élvezi, mert ilyenkor visszafelé lehet még kicsit kóricálni, nézelődni és jókat beszélgetni egy-egy ismerőssel – úgyhogy kellemeset a hasznossal.) Még egyszer köszi Mentos! Gyönyörű autók gyűltek össze a pár nap alatt. Nekem nagyon tetszett az az 1958-as Lincoln Continental, ami a Bud Spencer filmekből is jól ismert. Láttunk sárga amerikai sulibuszt, alumínium Airstream lakókocsikat, katonai Hummereket, sok-sok Mustangot, Camarot, és mindenféle szebbnél szebb amerikai vagányságot.
Igazából ezen a napon is inkább csak pihentünk, semmit nem csináltunk. Este vannak ugyan koncertek, de nem nagyon járunk le, inkább jókat beszélgetünk, szórakoztatjuk egymást olyan sztorikkal, amiktől aztán fetrengünk a röhögéstől. Így volt ez most is. Egy ártatlan kérdés egy egész sztori-lavinát indított el, aminek a következménye órákon át tartó röhögés lett.
Szombat. Amit fontos megemlítenem erről a napról, hogy most először hagytuk ki a felvonulást, mivel semmi értelme nem lett volna. Rengeteg ember, (kisgyerekek is) várakozott a jól megszokott útvonalak mentén, hogy megnézhessék a kocsikat. (Sajnos nem mindenki engedheti meg, hogy családostól ellátogasson az eseményre és ott megnézzék az autókat, a felvonulás remek lehetőség volt arra, hogy láthassák – legalábbis tavalyig.) Csalódniuk kellett. Sajnos a rendezvényt szervezők nem kaptak engedélyt a város vezetésétől és a helyi rendőrségtől arra, hogy a városon keresztül vezessen a konvoj. Csupa elhagyatott úton, mellékúton kellett volna áthaladni, szinte teljesen kikerülve a várost. Ennek az lett a vége, hogy az autósok 70%-a inkább az erődben maradt, teljesen érthető módon. Bízom benne, hogy jövőre azért mérlegelnek és újra engedélyezik.
Délután nagy füstgomolyagra lettünk figyelmesek a Big Foot rendezvény alatt, a füst csak nőtt, végül lángok csaptak fel. Az IFÁ-s tűzoltók pillanatok alatt magukra kapták a védőfelszerelésüket és szirénázva ott is voltak, hogy eloltsák a tüzet. Mint kiderült, az egyik nagy kerekű kipufogójából a show részeként lángok csaptak ki, csakhogy ez elég is volt arra, hogy a korábban a show-ban szétzúzott egyik autó kigyulladjon. Egyébként ezen a napon vannak mindig a legtöbben (még így is, hogy munkanap volt), és idén elég sokáig maradtak a látogatók, valószínűleg többen meg akarták nézni az esti Rednex koncertet, amit mi szintén kihagytunk.
Akadt két érdekes dolog szombaton. Az egyik egy Suzuki Swift felbukkanása volt a délután folyamán, ráadásul Hannibál haverjai (Sid: Nem a McFly haverjai voltak? Végül is mindegy, akárhogy is, azért jobban meg kéne válogatni az embernek a haverjait. :) ) voltak, és szépen leparkoltak a táborunknál. Gondoltam is, hogy a fenébe engedték be?! Poénkodtunk is eleget vele egész nap és teljesen meg voltam róla győződve, hogy az tényleg egy Suzuki (Sid: Még ha kicsit furcsa is. Elvégre milyen Suzukinak fér az első lámpája elé három doboz sör?), ami egyébként szép állapotban volt meg minden, a srác folyamatosan törölgette is róla a port és látszott, hogy első számú helyet foglal el az életében – hiába jöhet kutya, macska, barátnő.
Aztán valaki megszólalt, hogy a NAAF történelmében valószínűleg ez az első alkalom, hogy egy Geo Metro részt vett a rendezvényen. Azt sem tudtam, miről beszélnek, mígnem kiderült, hogy bizony a Suzukiról. Persze gondoltam jó kis szivatása egy nőnek, ez bizony Suzuki akárki akármit is mond. Beszélték, hogy a kapunál még a forgalmiját is elkérték a srácnak, mert ők is annak hitték. Teltek az órák, végül leesett állal kellett tudomásul vennem, hogy ez bizony egy amerikai autó és valóban nem Suzuki. (Mindegy, ne szépítsünk – az Suzuki volt és kész.) A banda egyébként olyannyira bulinak vette ezt a kocsit, hogy este tettek vele egy kört és mindenkitől kérték a metro jegyeket.
A másik egy BMW-s volt, aki valószínűleg valakinek a valakijének a valakije lehetett a beengedő kapunál, simán bejött és szépen leparkolt az egyik kazamata bejáratához, ami nem bizonyult túl jó ötletnek, mert a biztonságiak és amerikai autósok olyan szépen kipaterolták őt onnan, hogy állítólag a sztorinak még hosszabb folytatása is volt, miután elhagyta az eseményt. (Sid: Röviden az történt hogy valahogy bejutott, leparkolta mögénk a gépet, aztán elment bulizgatni a tulaj. Közben a biztonságiak keresték, majd mikor visszajött, szóltak neki, hogy ki kéne ballagni járművestől. Erre a tulaj, mivel eléggé bátorra mindenezte magát, elég agresszív módon küldte el a anyjukba a biztonságiakat, akiken látszott, hogy szívesen meglapogatnák egy kicsit a hátát, de nem tehették meg. Erre jött a megmentő, egy bazi nagy pickup vontatókötéllel és az egyik szomszédunkkal, aki megkérdezte, hogy ha a lökhárítóra rápattintja a kötelet, akkor szétesik-e ez a szar vagy ki lehet húzni? Itt a tulaj már érezte, hogy ha nem változtat a viselkedésén, akkor annak nagyon csúnya önbíráskodás lesz a vége, ezért visszavett és a biztonságiak gyűrűjében kiment az erődből. A legjobb az volt az egészben, hogy ha esetleg tettlegességig fajul a dolog, akkor a kb. 5000 látogató ellenére sem lett volna egy szemtanú sem. Aztán ahogy hallottuk, kint még jaszkarizott egy kicsit a csávó, de aztán három rendőrautó elkapta, aztán bevitték egy 72 órás gyakorlatozásra.)
Vasárnap, miután mindenki magához tért, szépen szállingóztak haza az emberek, percről percre kevesebb sátor, autó, lakókocsi maradt. Mi is összecsomagoltuk a sátrunkat és hihetetlen, de a Delóba minden belefért (pedig a beköltözéskor 2x fordultunk a holmikkal), igaz körbe lettem barikádozva, de akkor is befért minden. Vicces volt. A Delót szokás szerint szép vastag porréteg borította az esemény végére. Mentosék még maradtak egy napot, akárcsak a szomszédaink az óriási játszósátrukkal – a gyerekek legnagyobb örömére.
