Élet egy Deloreannel

Reggel időben keltünk, ettünk egy jó reggelit, egy kicsit beszélgettünk a tulajjal, mert eddigre észrevette a Deloreant és volt pár kérdése, majd integettünk egy fickónak, aki majdnem kiesett az ablakából, annyira nézte az autót. Aztán a pályára fel, majd nagyobb probléma nélkül zúgtunk észak felé, egészen Dortmundig. Ott azonban elhagyott a szerencsénk, és bárhogyan is próbálkoztunk, belekeveredtünk egy igazi, 10 pontos német dugóba. Majd egy órát álltunk, pontosabban csorogtunk, mire paff, elengedték a sort, és lehetett taposni a gázt. Mivel a sor elején voltunk már addigra, ezért látszott, hogy le volt zárva az egész autópálya, mindenkit letereltek egy mellékútra, de mire végigvártuk a sort, éppen úgy gondolták, hogy most már eleget vártunk és elengedtek. Kihasználtam a szókincsemet.

Innen már nem volt túl sok tennivaló Hemig, csak mentünk gond nélkül. Néha megálltunk tankolni, a fogyasztás végig 10 liter alatt maradt, abszolút meg voltam elégedve az autóval, tette a dolgát gond nélkül. Még zárás előtt odaértünk az Edhez, mentünk is egy gyors kört nála, de aznap már nem akartam zavarni, csak 10 percet maradtunk. Másnap úgyis nála kezdtünk, ezért erről a látogatásról majd a következő bejegyzésben fogok írni.

Rájöttünk viszont egy nagyon szerencsés véletlenre. Éppen a tulipánvirágzás hetében jöttünk! Sokszor voltam már Hollandiában, de valahogy ezt még soha nem sikerült elérni, mindig lekéstem. Most viszont ideális volt az idő, csak néha csöpögött az eső, a tulipánok meg tényleg nagyon jól tudnak kinézni, főleg ekkora tömegben.

Ed után már csak a szálláskeresés volt hátra, ami mindig egy érdekes dolog, mert továbbra sem szeretem az előre foglalásokat, sőt, még az előre tippeket gyűjtést sem. Amikor itt az ideje, akkor nekiállok keresni, aztán mindig találok is valamit. És ennek van egy óriási előnye. Az ember nem tud rossz szállást lefoglalózni. Volt olyan, hogy belefutottam egy gyenge közepesbe, viszont már későn volt, ezért a másik keresése nem játszott, de egy nap maradás után innen le lehet lépni, míg ha a képeken szép szállást lefoglalom mondjuk három napra, aztán a helyszínen kiderül, hogy mégsem annyira szép, akkor az egy elég kellemetlen helyzet.

Szóval a hosszú bevezető azért volt jó, hogy elmondhassam, hogy szerintem sikerül kivenni egy napra Hollandia egyik legfaszább szobáját. Enkhuizenben a kikötő mellett, egy tipikus holland kisvárosban. Nagyon bírtuk. Egy hátrány volt csak, amin már akkor is csak röhögtünk, hogy a szomszéd szobába éjjel megérkezett két pakisztáni, aztán azok sikeresen eláztatták a wc-t és a fürdőt is, de azért olyan nagy gond nem volt velük.

Este még mentünk egy kört a városban, vacsoráztunk egy étteremben, aztán bevágódtunk az ágyba. Sűrű volt a két utazós nap, jó volt egy kicsit lassítani. Meg hát másnap jött Ed műhelye, ami mindig egy nagy élmény.

Voltam múlt héten az Autotech Future kiállításon, de frankón elfelejtettem ide megírni. Szerencsére legalább a facebookra kikerült. Emiatt volt még egy jó kis levezetős vezetés dugóban odafelé, esőben hazafelé, jó volt. Levéve azt, hogy továbbra is elvenném a többi közlekedő legalább felének a jogosítványát.

Igyekszem minden évben menni a Deloreannel egy hosszabb utat. és eddig elég jól sikerült is tartanom ezt az elvárásomat. Eddig csak 2008 maradt ki, bár ez részben érthető, elvégre még rendszámom sem nagyon volt az év nagy részében, aztán 2010 maradt még ki, majd 2018. Az összes többi évben eljutottam legalább Münchenig, de inkább tovább. A tavalyi év hiánya valahogy bennem volt, nagyon vártam ezt az idei kirándulást. A korábbi évekkel ellentétben ezúttal nem foglalkoztam különösebben a Delorean felkészítésével, mert az év eleji olajcserekor úgy döntöttem, hogy az autó tökéletesen alkalmas egy bármekkora útra is. Egyedül a lámpákat szereltettem meg, hátha belecsúszok valahol egy esti vezetésbe.

Szóval eljött az indulás napja, bepakoltuk a cuccokat, majd egy gyors keréknyomás ellenőrzés, tankolás és pályamatrica vétel után már el is indultunk. A mérföldmutató ekkor 78780 mérföldet mutatott. Kb. 10 körül értünk ki az autópályára, ahol gyorsan elzúgtunk a határig, ott tankoltunk még egyet, aztán innentől már csak az esetenkénti pisi és kajaszünetek lassítottak le minket. Ausztria igazán kellemes meglepetés volt, mert a korábbi évek folyamatos vályúban bóklászása helyett nagyon jó állapotúak és kis forgalmúak voltak a pályák, elég jól tudtunk haladni.

Egészen Passauig, a német határig, ahol a GPS már jelezte a dugót. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy kifejezzem hálámat az EU felé, hogy eltörölte a roaming címen elkövetett rablást, mert ezzel rettentő mennyiségű benzint és időt spóroltak meg nekem ezen a héten. Szóval Passaunál jött a dugó, mi meg már húztunk is le a pályáról, Egy Scharding nevű kisváros előtt megálltunk tankolni, ahol találkoztunk egy éppen tankoló kint élő magyarral, akivel el is beszélgettünk egy kicsit, majd mentünk vissza az autópályára. Itt még nem is tudtuk, hogy ennek a tankolásnak hosszabb távú hatásai is lesznek.

Mentünk hát tovább, elkerültül a dugót, Nürnberget is elértük nagyobb gond nélkül, jött Erlangen, amit én még 2009 miatt utálok, jött a szokásos első megálló, Pommerfelden. Ahol a szokásos szálláson ezúttal nem volt hely. Szinte el sem akartam hinni, mert eddig annyira alapvető volt, hogy az év összes napján engem várnak, ezért félre van téve a számomra a hármas szoba.

Hát ezúttal nem volt, ezért mentünk egy faluval tovább, ahol találtunk egy igazi német fogadót. Nagy nehezen bejutottam, mert eléggé összevissza volt a bejárat, beszéltem a recepcióssal, és lefoglaltam a szobát. Mondjuk ez egy elég jó menet volt, mert a fickó nem nagyon beszélt angolul, én meg a némettel vagyok egy erősen kezdő szinten, ráadásul az sem segített, hogy a fogadó recepciója az esti időszakban kocsmaként üzemel, ahol a falu férfilakosságának egy jelentős része sörözéssel, és snapszerezéssel üti el az időt. A fogadóson pedig ha a snapszerezés nem is, de a sör elég jól meglátszott. A lényeg, hogy sikerült egy korrekt szobát lefoglalni 72 euróért, aztán lehetett aludni.

Pontosabban lehetett volna, de mikor átnéztem a leveleimet kiderült, hogy a Scharding előtti benzinkúton felvett minket egy ipari kamera. Ez a kamera pedig egy velem kb. egykorú fickó cégéé, akinek történetesen van egy Deloreanje. Amikor a biztonsági őr meglátta a Deloreant, szólt a főnöknek, hogy itt mászkál egy Delorean, őhozzá jöttem-e? Mondta, hogy nem, de gyorsan elment a delorean.hu-ra, aztán írt egy levelet minden kontaktnak, hogy ugorjak be hozzá. Aznap nem tudtam még neki válaszolni, de az elkövetkező pár napban váltottunk pár levelet, és megígértem neki, hogy hazafelé majd beugrunk. Elég érdekes ismeretségnek ígérkezett a dolog, és még csak az első napon voltunk túl.

Megjöttem Hollandiából, kemény menet volt, szokás szerint. Most egy pár hétre biztosan lesz írnivaló, megint láttunk csuda dolgokat.

Holnap elindulok a Deloreannel Hollandiába. A tavalyi évben nem mentem egy hosszabb útra sem, idén már nagyon kell, hogy megmozgassam az autót. Pár napja mentem is vele egy próbakört, úgy tűnik jól érzi magát, nem lesz gond. Az út miatt a héten nem lesz szerdai bejegyzés, de utána kicsit könnyebb lesz egy darabig anyagot találni.

Mondhatom, hogy az elmúlt évben el vagyunk kényeztetve filmekkel. Először a Driven, aztán a Framing John Delorean Alec Baldvinnal, most pedig kiderült, hogy a George Clooney részvételével készült Deloreanfilm sem csak pletyka.

Sokat még nem tudni róla, még csak most egyeztek meg arról, hogy a film egyáltalán elkészül, de ez is valami. Az MGM a Grant Heslov és George Clooney tulajdonában levő Smokehouse Pictures céggel lépett partnerségre az elkövetkező két évre. A jelenleg még cím nélküli filmet Clooney fogja rendezni, valamint lehetséges, hogy játszani is fogja John Deloreant. A forgatókönyvet Keith Bunin írja Alex Pappademas cikkje, a Saint John alapján. (Eddig még nem is láttam ezt a cikket, elég komoly anyagnak tűnik.)

A megegyezés után természetesen az MGM elnöke, Jonathan Glickman, valamint Clooney és Grant is kifejezte örömét, hogy ilyen csodálatos partnerrel dolgozhatnak, dicsérték egymás eredményeit, a szokásos. Ezt nem fordítom le, mert felesleges.

Nagyon remélem, hogy jó film lesz, mert úgy tűnik, hogy egyre profibbak lesznek a Deloreanes filmek, aminek igencsak örülök. Már csak a hozzájutást kéne megoldani valahogy.

Említettem már, hogy két hibája van most a Deloreannek. Az egyik a jobb első hangszóró, a másik pedig az, hogy amikor felkapcsolom a tompítottat, egy kicsit világít a reflektor is. Mivel két hét múlva el akarunk menni Hollandiába, egy kicsit kirándulni, és megnézetni az autót az Eddel, ezért ideje volt, hogy ezeket megcsináltassam. Nehogy beszóljon, hogy lepukkant a gép, mióta legutóbb látta. Biztos talál ezen felül is pár javítanivaló dolgot.

Ezért bejelentkeztem a szokásos villanyszerelőmhöz, elvittem az autót, elmutogattam a hibákat, kicsit hümmögött, aztán hagytam, hogy tegye a dolgát. Mikor szólt, hogy végzett, mentem, és megnéztük, hogy mi a helyzet. A hangszórók esetében úgy tűnik, hogy maga a hangszóró a rossz. Bíztam benne, hogy csak valami kontakthiba, de nem. Ennek kampec. Szerencse, hogy az első hangszórók elég könnyen elérhetőek alulról, ezért a cserét is meg lehet oldani aránylag könnyen, csak szereznem kell valami belevalót. Ednél van is, a két első hangszóró 20e Ft-ért van, nem vészes, egynek jó lesz. Ennek az előzőnek is eléggé gyenge hangja volt, meglátjuk, hogy az majd milyen lesz. Ennyiért nem hiszem, hogy hú, de jó, de ha nem rosszabb, akkor már oké. A Deloreanben nincsenek túl nagy igényeim a hangzással kapcsolatban.

Szerencsére a lámpát sikerült megcsinálni. Az egyetlen hiba az volt, hogy aki khm... a lámpát kicserélte annak idején, az valamit elmarhult, és összecserélt pár drótot, ezért nem működött megfelelően. Szerencsére megemlítettem ezt is a szerelőnek, ezért aránylag hamar rájött a megoldásra, és kijavította azt. Most láthatóan erősebben világít a lámpa, még az is lehet, hogy este is használható lesz az autó. Valamikor majd kipróbálom.

Egyetlen nyűgöm volt csak, hogy habár reggel 8-ra ott voltam, ennek ellenére csak kora délután állt neki a javításnak, emiatt meg kicsit elkapott a délutáni eső, ami így összepöttyözte az egyébként csodásan tiszta autót. Nehéz az élet. A szerelés 8500 Ft volt.

... hogy a '60-as évek elején John Delorean is részt vett utcai gyorsulási versenyeken? Mindezt a Pontiac tesztautóival, főnöke Bunkie Knudsen társaságában. Ezeknek a versenyeknek szerepe volt a Pontiac GTO születésében.

Fél évvel ezelőtt írtam a Drivenről, az első filmről, ami John Delorean életéről készült. Azóta is rákeresek néha, de eddig még nem sikerült rátalálnom sehol, ezért saját véleményt egyelőre nem írhatok. Viszont a Framing Delorean kapcsán meginterjúvolták Kathryn Deloreant is, hogy neki mi a véleménye a két filmről, és nem meglepő módon inkább az utóbbi tetszik neki, amiben az ő véleményét is kikérdezték. Pluszban pedig mond érdekeseket arról, hogy milyen is John Delorean lányának lenni. Íme a fordítás:

Nem is tudtam róla, hogy készítik (a Drivent), tehát nem is tudtam benne egyáltalán részt venni. Azt azonban elmondhatom a saját gondolataimmal kapcsolatban, hogy szomorú vagyok. Tudom, hogy klisés, de a szomorúság az egyetlen, amit azzal a filmmel kapcsolatban érzek. Ők voltak az elsők, akik filmet készítettek az apám történetéről, és csak és kizárólag a történet legrosszabb részét mesélték el. Egy szó sem esik az Álomról, azokról, amit elértek, sem pedig az eseményekről, amik ehhez a szörnyű pillanathoz vezettek. És ez igazán tragédia.

Régebben az emberek mindig arról kérdezgettek, hogy volt-e Deloreanem. A válaszom mindig ugyanaz volt: Képzeljétek el egy tárgyba sűrítve az életeteknek azt a részét, amikor az darabokra hullott. Amikor az apátok börtönbe vonul, amikor az összes pénzeteket elvesztitek, a szüleitek pedig elválnak. Szívesen látnátok ezt a tárgyat a bejárótokon parkolni? Azonban az évek a Deloreanközösségben megváltoztatták a véleményemet. Régebben az apám legnagyobb teljesítményének a GTO-t tartottam. Ő találta fel az amerikai izomautót. Azonban az, hogy éveken keresztül hallgattam a történeteket a DMC által megváltoztatott életekről, megváltoztatta az én érzéseimet is vele kapcsolatban.

Egész életemben, a névváltoztatásomig, azt a kérdést kellett megválaszolnom újra és újra, hogy: Apád még mindig börtönben van? Mostanra úgy éreztem, hogy ez elmúlt, az emberek elfelejtették, és mostanában már megoszthatom az emberekkel a múltamnak a boldog pillanatait is, nem pedig csak folyamatosan magyarázkodnom kell. Most pedig ha valaki beül erre a filmre, akkor pont a történet legrosszabb elemeit fogja látni. Persze, ez is a hagyatékának a része, amivel együtt kell élnem, de jó lenne, ha valaki inkább a szépre, és nem csak a rosszra emlékezne.

Már terveztem egy ideje egy ilyen bejegyzést is, ami csak képekből áll. Elvégre a blogon eddig még nem is írtam a Deloreantulajdonosság legjobb részéről, arról, amikor csak bámulod ezt a gyönyörű tárgyat, amit DMC-12-nek hívnak.