Élet egy Deloreannel

A mai blog késik egy kicsit, péntekre tudom csak megírni. Kicsit sűrű ez a hét.

Jó kis találkozó volt ez Szegeden. Bőven elment rá a napom, de megérte. Majd valamikor meg is írom. A héten nem megyek már nagyon sehova, bár az OT készüléssel kapcsolatban azért lehetnek még mozgolódások.

Habár most már lenne saját téma is, a következő pár hétben inkább igyekszem befejezni ezt történetet. Előző rész itt.

Habár csak ismétlés, a dráma még így is magával ragadó, mert olyan tökéletes, mintha előre megírták volna.

Helyszín: Sheraton La Reina Hotel - 501-es szoba

John Delorean, James Benedict, James Hoffman informátor és egy Vicenza nevű ember egy fehér kanapén ülnek és Vicenza az asztalra helyez egy bőröndöt. Kinyitja és felfedi a fehér kokainos zacskókat. Hoffman átad egyet Deloreannek, aki elkezdi mérlegelni.

Delorean nevetni kezd.

- Ez jobb, mint az arany. Az arany ennél sokkal nehezebb, az Isten szerelmére!

Benedict pohárköszöntőt mond, majd mindenkinek tölt Moët pezsgőt.

Hitchcocki vibrálás fut végig a termen. Mindenki tudja azt, amit a képernyőn levő ember még nem. Csapdába csalták.

Az ajtó kinyílik, egy férfi lép be öltönyben.

- Jerry West vagyok az FBI-tól. Le van tartóztatva.

A videó vége után Perry csak ennyit mond: - Nincs több kérdésem bíró úr. 

És valóban. Ezután feleslegesnek tűnik minden kérés. Deloreant leforrázták.

Howard Weitzman lép fel a pódiumra, majd egy kis szünet és papírrendezgetés után így szól az FBI ügynökhöz: - Elkaptátok a nagy halat, mi?

- Tiltakozom! - vágja rá Perry.

Weitzman ezután kérdésekkel bombázza a vádlókat, amik által négy dolgot biztosan megállapíthat.

- Ebben az elméleti drogügyben pénz nem cserélt gazdát.

- Azok a részvények, amiket Delorean adott az üzletért cserébe, nem csak hogy értéktelenek voltak, hanem az FBI is tudta, hogy értéktelenek.

- Hoffman, az FBI koronatanúja, már többször vallott hamisan eskü alatt.

- Tisa ügynök, az FBI legfontosabb szemtanúja folyamatosan kitérő válaszokat ad.

Weitzman többször is megkéri Tisát: - Lenne olyan kedves és válaszolna egy igennel vagy nemmel, miközben rám néz, uram? - Mindezt olyan hangsúllyal, hogy az "uram" igazából "faszfej"-nek hangzik.

Ferrare erre alig hallhatóan odasúgja: - Adjál neki Howard, adjál neki! - miközben az esküdtek felegyenesednek a székeiken, a riporterek pedig vigyorognak a védőügyvéd igencsak ügyes előadásán. A helyzet perceken belül megfordul a tárgyalóteremben. Most már nem Delorean a vádlott, hanem a kormány.

Ha minden jól megy és az idő is jó lesz, akkor vasárnap elmegyek Szegedre egy találkozóra, ott még úgysem voltam. (Ide) Szóval ha arrafelé láttok Deloreant, az én vagyok.

Az előző rész itt, most pedig a folytatás.

Walsh felvázolja az események kronológiáját az 1982 június 2-i beszélgetéstől kezdve, amit Delorean az egykori szomszédjával, James Timothy Hoffmannal folytatott, aki közben a kormány informátorává vált. Ezután folytatja a lehallgatott telefonbeszélgetésekkel, ami Delorean és a rejtett DEA és FBI ügynökök között folyt, végül pedig a kémvideóval fejezi be, ami John Delorean elkapásával végződött, miközben éppen "önmagát alakította".

Delorean csendben hallgatja az ügyet, amit ellene kreáltak. Az ügyvédi csapatától szerzett információmorzsák alapján megtudjuk, hogy a bíróságról hazafelé menet beugrottak ebédelni a Mo Better Burgersbe, a Fairfax és Olympic sarkán. Tehát az ember, aki a tönkrement autógyár és a csillagászati ügyvédi díjak mögött áll, gyorskaját eszik - valamint azt is, hogy a felesége azt mondja, hogy megtalálták Jézust és újjászületett keresztyének lettek. Ezeket az aprócska kis morzsákat levéve azonban Delorean egy rejtély. Valamint furcsa módon  a tárgyalás első napjától fogva csendesen megy össze, hogy az ügy végére szinte teljesen eltűnjön.

Hamar túladagolódunk a rettentő sok jegyzőkönyvtől, leirattól, valamint az újra és újra lejátszott felvételek zsongásától, amiken Delorean mély, középnyugati hangja arról beszél, hogy a Brit kormány hamarosan be akarja zárni a gyárát. Hallgatjuk, hogy bizonytalanul beszél egy kétes pénzmosási ügyletről, ami két millió dollár befektetésével hússzor annyit fog hozni. Az óriási számokat hallva ennek izgalmasnak kéne lennie, de igazából olyan, mint hallgatni, ahogy szárad a festék.

Az egyik felvételen, Delorean egy James Benedict nevű, állítólag nem túl tisztességes bankárral beszél, aki a kaliforniai San Carlosban levő Eureka Savings & Loan nevű bank alkalmazottja. Azt mondja, hogy nem tudja tartani a megegyezésük saját részét, mert a két millió, ami a kokain vásárlásához kell, az IRÁhoz tartozik, ők pedig átadták ezt a pénzt a brit kormánynak, hogy azok megmenthessék Delorean belfasti gyárat.

- Akkor mit akarsz, mit csináljak? - kérdezi Benedict - Lefújjam az egész ügyet?

- Nem látok más alternatívát. - mondja Delorean - Hacsak nem találunk ki valami mást... Csak annyit tehetek, hogy ha kitalálok valamit, akkor hagyok egy üzenetet az irodádban.

Az újságírók már kezdenek elaludni, amikor egy újabb felvétel indul el. Delorean beleegyezik, hogy részvényeket és néhány DMC-12-t ad be, hogy az ügyet életben tartsa. Erről be is mutatják a bizonyítékot, egy 1982 szeptember 29-én feladott kötelezvényt, amiben Delorean 1000 részvényt és 40 autónak a VINjét sorolja fel. Ezután Robert Perry szövetségi ügyész folytatja Benect vizsgálatát, aki igazából Benedict Tisa, FBI ügynök.

Perry idegesítő orrhangja kiűz engem és a kollégáimat is a sajtószobába, ahol leheveredünk, hogy elszívjunk egy cigarettát és megigyunk egy kávét, miközben félfüllel azért figyeljük Perry előadását.

Hirtelen valaki megemlíti az október 19-i dátumot és felkapcsolódnak a TV készülékek, az újságírók pedig visszaözönlenek a tárgyalóterembe. A hallgatóság - a bíró, az esküdtek, hivatalnokok, riporterek, ügyvédek, a vádlott és családja és a közönség - mind megkövülve figyeli a híres "Lebukási videót"-t (Bust Tape), aminek a szemelvényeit az esti híradók újra és újra játsszák a világ minden táján.

Mivel még mindig nem indult be a szezon és nincsen semmi saját történés, ismét egy sorozat jön, ami a régi kábítószerügyes sorozat kiegészítése. Nem tudom még milyen hosszú lesz, ha mindent lefordítanék, akkor 5-6 rész biztos lenne, de a korábban már sokszor leírt részeket ezúttal is kihagyom, így valamivel azért rövidebb lesz. Sok új konkrétum nincsen benne a régi sorozathoz képest, viszont mégis megéri lefordítani, mert nagyon jól elkapja a tárgyalás és az akkori USA hangulatát és részleteit.

A magas, jóképű fickónak minden összejött: Vagyon, hírnév, stílus, siker, modellfeleség. Én pedig csak egy riporter voltam, aki a tárgyalásáról tudósított. Minden reggel, miután eljutottam a Los Angelesi Szövetségi Bíróságra, csatlakoztam a többi újságírókollégámhoz, hogy aztán John Delorean elképesztő történetével szembesüljek. Az "öntörvényű autógyártó", az ő csodaszámba menő karrierjének a roncsai, és akit 100 kiló kokain csempészésével vádolnak, majd végül felmentenek.

Ahogy visszatekintek a négy és fél hónapos tárgyalássorozatra, kényelmetlen érzés fog el. Mire megírtam az egész történetet és leraktam a szerkesztő asztalára, a tárgyalásoknak már vége volt, a média továbblépett és a cikkem soha nem jelent meg. Delorean mostanra halott és soha nem nyerte vissza az akkor elvesztett hírnevét és vagyonát. Én viszont még mindig újságíró vagyok és próbálom kitalálni mi miért történt. Viszont legalább kifizették a munkámat.

De mi is volt ez a nagy hűhó 1984 tavaszán és nyarán? Egy igazi amerikai tragédia játszódott a főcímeken, egy 59 éves ember, aki megvalósítja az álmait - majd aztán megfizet, mert kihívta maga ellen az éppen fennálló rendet? Lezárva egy bírósági ítéletbe, az igazság gyakran nem tűnik azonnal a szemünkbe.

A rongyos, kávéfoltos jegyzeteim - az én fluxuskondenzátorom - visszavisznek a tárgyalás első napjára, 1984 április 18-ára. Kellemes 16 fok Los Angeles belvárosában, Ronald Reagan az elnök, egy gallon benzin 1,10 dollár, Kenny Loggins a Footloose-t énekli a rádióban és egy mozijegy 2.50-be kerül.

Az acélszürke hajú, férfiasabbra műtött állú férfi, aki az ügyvédei között ül, John Zachary Delorean, az egykori General Motors alelnök. Detroitban született, de szülei az Osztrák-Magyar Monarchiából vándoroltak ki. Az alkoholista apa a Fordnál dolgozott, anyja pedig mindent megtett, hogy kicsit jobban éljenek. Az angolt viszont nem nagyon használták otthon. "Nem tudod mi az a szegénység, amíg nem tudod, hogy milyen szegények voltunk" - mondta John Delorean Ivan Fallonnak és James Srodesnak a Dreammaker: The Rise and Fall of John Z. Delorean című könyvükhöz. Detroit utcáin nőtt fel, mérnöknek tanult, majd a csodagyerek a GM legfiatalabb részlegvezetőjévé vált, akinek a Piontiac GTO-t és Firebird-öt köszönhetjük. Az izomautókat, amik felszaggatták az ország újonnan épült autópályáit. Az amerikai erő a tetőfokán.

...

Most azonban Delorean 60 év börtönnel néz szembe. Viszont az 59 éves vádlott még mindig egy gazdag ember. Ő  a San Diego Chargers és a New York Yankees tulajdonosa (Csak résztulajdonos. Plusz a Chargersben már az sem volt eddigre. Kommentekben bővebb információ is van.), Sammy Davis Jr. és Johnny Carson a barátja, a Ford elnöke, Lee Iacocca volt a tanúja a második esküvőjén (best man - arrafelé ez egy nagyon megtisztelő tisztség egy esküvőn), felesége pedig Christina Ferrare, az egykori Max Factor lány, a divatlapok kötelező tartozéka, minden nap mellette ül a fiával. Howard Weitzman és Donald Re, a sztárügyvédei pedig minden nap sajtókonferenciát tartanak a bíróság lépcsőjén. Miközben pedig James Walsh ügyész felolvassa a vádat - konspiráció, kokainbirtoklás és terjesztés, büntetendő okból történő államok közötti utazás, összesen kilenc tétel - a fő téma a sajtószobában Ferrare ruhájának a tervezője.

Múlt hét csütörtöktől megy a mozikban a Tékasztorik című film, amiben a Deloreanem is feltűnik egy pár perces jelenetben. Nem főszereplő az autó, egy poén van vele kapcsolatban, de mivel egyébként is jó film, megér egy megnézést. Itt van egy kis részlet a filmből, akit érdekel:

Tékasztorik - Delorean

Jön a folytatás, itt az előző rész és itt az eredeti. Ebből a részből is kihagytam pár nem releváns részt, amit már korábban ezerszer leírtam.

Megvenni egy öreg autót egy dolog. Fenntartani meg egy másik. Sookraj mindig is bütykölős típus volt és a fiatal éveinek jó részét régi Hondák szerelésével töltötte. Viszont a Delorean teljesen más tészta volt. Azt gondolnád, hogy egy Volvo motoros autó elég megbízható lesz, de ahogy ő is észrevette, a dolgok másodpercek alatt fordulhatnak könnyedből rettenetesbe.

Sok-sok próbálkozás után Sookraj megtanulta a DMC-12 jellegzetességeit. Pár évvel később pedig vett egy másikat az apukájával, egyfajta apa-fia projectautónak és így még többet tanult az autó apróságairól.

Sookraj folyamatosan bővülő ismeretei a DMC-12-ről felkeltették az Ontarioi Delorean Club (ODOC) tagjainak a figyelmét is, ezért egyre gyakrabban hívták fel különféle autós problémák miatt.

A Deloreannel kapcsolatos munkák folyamatos áramlása elültettek Sookraj fejében egy ötletet, aztán jött egy lehetőség, hogy átvehette a nagybátyja autószerelő és eladó üzletét Guelphben, Ontarioban. Az egyetlen dolog, ami az útjában állt, a Mercedes-Benz Canadánál betöltött szerviz és alkatrész specialista állása volt. Viszlát biztos állás egy nagy autógyártónál, helló életvégéig egy fura '80-as évekbeli autó javítása. Így aztán 2014 augusztusában újraalakult a Wells Auto - a nevet még Sookraj nagybátyja adta a cégnek 1999-ben - és 2015 januárjára az ODOC tagjai által is elismert egyetlen dedikált kanadai Deloreanszervizzé vált.

Sookraj kicsit később megtartotta az első Deloreantalálkozóját is, amire végül 17 rozsdamentes autó érkezett, ami nem is rossz ahhoz képest, hogy összesen 160 autó van Kanadában és ebből 110 Ontarioban.

Elég jól mennek a dolgok azóta Sookrajnak Guelphben, amióta kirakta a Nyitva táblát. Olyannyira, hogy 2016 májusában nyitott egy új boltot is Miltonban. A Deloreanek életben tartása úgy tűnik egy virágzó üzlet, még néhány eladó autó is van nála. Ráadásul Sookraj az egyike azon keveseknek, akik a rozsdamentes elemeket is tudják javítani. Az ODOC tagjai alapvetően úgy gondolnak rá, mint Delorean Canadára.

Sookraj pedig folyamatosan vadássza az újabb és újabb Deloreaneket bármilyen állapotban is legyenek. Amit lehet felújít, amit nem lehet, felhasználja alkatrésznek, így további autók élhetnek így tovább. Mivel a boltja hónapokra előre be van táblázva, úgy tűnik, hogy nincs hiány azokból az emberekből - ahogy az eredeti Delorean szlogenje is szólt - akik vettek egy Deloreant és "Élik az álmot."

Azt szeretném kérni, hogy akinek van egy perce, az kattintson már erre a lenti linkre, aztán nézze meg, hogy jó-e neki a videó, aztán kommentelje be, hogy mit tapasztalt! Nálam működik mindenhol, de vannak gépek, ahonnan nem elérhetőnek mondja a videót. Egyébként csak az itt bemutatott Eurofestes anyagról van szó, semmi külső oldal, meg vírus, meg ilyenek.

Eurofest

A mai bejegyzés, ahogy a cím is írja, egy egykori Mercedes kereskedőről szól, aki feladva korábbi sikeres életét, inkább átnyergelt Deloreanre, majd tulajdonképpen a Delorean Canadává vált. Nagyjából ezt a cikket fordítom, a már ismert történelmi részeket kihagyva. Egyelőre az első rész, jövő héten pedig jön a második.

10 éve Justin Sookraj a Smart márka egyik vezető eladója volt Kanadában. Jó volt, sőt, túl jó. A kiállítóteremben elért sikerei egyre jobb és jobb pozícióba juttatták a Mercedesen belül, amíg végül a Toronto belvárosában levő Mercedes központ eladás utáni marketingcsoportjához került.

Viszont míg a nagy többség elégedett lenne azzal, hogy egy nagy autógyártónál dolgozik, Sookrajnak más álmai voltak. Olyan álmai, amik magukban foglalták egy sirályszárnyas autó szerelését, ráadásul olyanét, amin nincsen Mercedes jel. Ezért kilépett a biztonságos és jól fizető állásából, és nyitott egy felújítóműhelyt, ami csak Deloreanekkel foglalkozik.

Sookraj tudása azóta annyit fejlődött, hogy ő vált az egyetlen emberré Kanadában, aki ért az ikonikus autó rozsdamentes paneljainak a javításához és egyes speciális javításokhoz. Mostanra a DMC-12 közösség egy meghatározó és tisztelt emberévé vált, tulajdonképpen ő Delorean Canada.

Sookrajnak nem a Vissza a Jövőbe filmek keltették fel az érdeklődését, de nem is a márka bukása körüli politikai machinációk. Igazából ez egy tipikus első látásra szerelem dolog volt. Emlékszik az első alkalomra, amikor kilenc évesen az első Deloreant látta egy használt autó kereskedőnél, Torontoban, a Queen Streeten.

Könyörgött az apukájának, hogy megnézhesse közelről is az autót, majd amikor végre odajutott, az eladó megmondta, hogy sajnos nincs nála az autó kulcsa, ezért nem tudja belülről is megnézni. Mire Sookraj legközelebb arra járt, az autó eltűnt.

Pár évvel később Sookraj látott egy újabb darabot egy másik kereskedőnél a Dundas Streeten. Apukáját húzva már ment is megnézni az autót. Ez az autó nagyon elhanyagolt állapotban volt, nem is működött, ráadásul - mivel egész nap a napon állt - meg is égette Sookraj kezét, mikor hozzáért. Mindez semmit sem számított. Ismét egy DMC-12 közelében lehetett és ezúttal megkapta a kulcsokat és bele is ülhetett.

Sookraj apukája elég jó lehetőséget látott arra, hogy hogyan vegye rá a fiát egy kis testmozgásra, ezért biztatta, hogy néhány hetenként tegye meg az egy órás sétát a kereskedésig. Az eladók kedvesek voltak és megengedték neki, hogy az autók körül legyeskedjen, amikor pedig egy második is érkezett, Sookraj már két DMC-12-vel játszhatott.

Mire Sookraj 17 éves lett, már nagyon szenvedett, hogy lehessen egy Deloreanje. Részmunkaidős állást vállalt, plusz volt egy kis autós cége, ezért amikor rátalált egy újabb elhanyagolt Deloreanre, rávette az anyukáját, hogy segítsen neki felvenni egy hitelt, hogy valóra válthassa az álmát.

Megvette az elméletileg működő autót, de beindítás után kiderült, hogy elég komoly hibái vannak. Egy hét után még mindig nem tudta hazavezetni, ezért visszakövetelte a pénzét. A kereskedő visszaadta, de egyúttal meg is fenyegette, hogy még egyszer meg ne lássa.

Újabb 13 évnek kellett eltelnie, hogy megtalálja az ideális autót, de még éppen sikerült megvennie a 2009 áprilisi határidő, a 30. születésnapja előtt.