Élet egy Deloreannel

Ismét sikerült egy régóta húzódó problémát megoldani. Valamikor két-három éve kezdett el a sofőr oldali ülés háttámlája leesni. Eleinte még a visszarakás után elég sokáig ott maradt, de aztán ahogy telt az idő, egyre kevésbé akaródzott neki. Végül aztán tavaly már el kellett vinni egy kárpitoshoz, aki több hiba javításával együtt ezt is megcsinálta. Viszont ahogy az előző linken is mondtam már, nem nagyon sikerült jól a munka, mert néha ugyanolyan rossz volt, mint korábban. Végül az idei szezont már ismét egy teljesen rossz, folyamatosan leeső üléskárpittal kezdtem. Elég hamar eljutottam odáig, hogy már nem is raktam vissza, de azért idegesített a dolog, ezért körbekérdeztem, hogy ki kit ajánl. Végül csak visszajutottam a szokásos kárpitosomhoz, aki legutóbb a sok munkája miatt nem tudta elvállalni a Deloreant.

Az ülés kiszerelése aránylag kevés anyázással ment, de továbbra sem értem, hogy hogyan lehetne ezt okosabban megcsinálni. Az autó alján levő négy csavar kicsavarása nem egy különleges dolog és utána az ülés nagyjából kiszedése sem probléma, a fő gond az, hogy nagyon kicsi a hely a biztonsági öv tartója és az ülés között, ezért csak úgy lehet nagy nehezen kirángatni az ülést, ha teljesen előre tolom. És még kifelé az egyszerűbb, mert a berakás a nagyon szűk helyen még egy fokkal nagyobb szenvedés. A biztonsági öv tartójának a kicsavarása nem opció, mert annyira hosszú csavarral van benne, hogy ha kiszedem, akkor kizárt, hogy az üléstől vissza tudnám csavarni, úgyhogy marad egyelőre a rángatás.

Szóval kiszedtem az ülést és kicsit átnéztem. Hát több gond is volt. Az alján a gumi teljesen el volt szakadva, néhány tartórúd ki volt jőve, a szivacs pedig ketté volt törve. Plusz ugye a háttámla, ami szintén el volt törve és emiatt nem is ment vissza már hosszabb időre a helyére. Úgy éreztem tényleg itt az ideje a javításnak.

Elvittem a kárpitoshoz az ülést, átnézte, hümmögött egy sort, aztán mondta, hogy eltart egy darabig, de mindent meg lehet csinálni. Már készültem a két hetes várakozásra, de ezúttal nem volt ezer dolga, ezért szűk egy hét alatt már csörgött is a telefon, hogy készen is van. Még aznap elmentem érte és nagyon szép lett. Plusz még a két kis lyukat is megjavította, ami az ülőlapon volt, azt hiszem a 2014-es NAAF óta.

Innentől már csak a hazamenetel és a visszaszenvedés volt hátra, valamint a teszt. Ami nagyon érdekes volt, mert érezhetően magasabban ülök, mint eddig. Ez főleg azért bosszantó, mert a visszarakás legnagyobb szopása az a csavaronkénti három alátét volt, amit be kellett rakni az üléslap és az autó padlója közé. Magyarán azt hiszem egyszer még kiveszem az ülést, aztán csak egy-egy alátétet rakok vissza, annyi is elég lesz. Ezzel is nyerek pár millimétert.

A végeredmény ennek ellenére abszolút pozitív, ha a jelenlegi helyzetet nézem, akkor 9 pont, ha pedig így is marad és nem esik le a támla 1-2 év után, akkor 10. Majd meglátom. 30000 Ft-ot fizettem.

Ha valaki a Dunakanyarban látott Deloreant a hétvégén, akkor én voltam. Ha pedig Tihanyban fog jövő hétvégén, akkor meg én leszek. Bár ez utóbbi azért még nem 100%. Kihúzom ezt a szezont ameddig csak lehet.

Csak mert most éppen lehet venni egy szép kis madzagos telefont 4000$-ért, amit maga John Delorean használt. Van még 20 nap az aukcióból, van idő meggondolni a dolgot. A telefon fából, fémből és márványból készült, van rajta egy medve és egy bikaszobor is, valamint bele van írva John Delorean neve is. Látszik, hogy nem egy 2000 forintos Panasonicról van szó, de aztán belül a fene tudja. A telefon eddig John Delorean egykori házában volt Pauma Walleyben, amit 2013-ban adtak el, gondolom a vevő most jutott el odáig, hogy megunta.

Egyébként a ház sem gyenge, van róla videó is. A telefon 2:55-től látható.

Két fajta rendezvényre szoktak hívni minket. Vagy nagy találkozókra, ahol a Delorean egy pénztermelő eszköz a kiállító számára (Mint pl. Skynet soproni kirándulása), vagy pedig kisebb helyekre, ahol habár lehet hogy hoz némi pénzt, de inkább az érdekessége miatt kérik az autót (Ilyenekről szól nagyjából a blog többi része.). Én a második típust preferálom, ez szerintem elég jól látszik is.

Ez a mostani bejegyzés is egy tipikus második esetről fog szólni. Talán néhányan hallottatok már a Tékasztorikról. Ez egy blog, amit egy videotékás csaj kezdett el írni, szerintem nagyon jó stílusban, sok évvel ezelőtt, de aztán kinőtte magát az egész és most már a facebookon megy főleg a tartalomgyártás. Eleinte inkább vicces volt a fő irányvonal, mostanra elég sok komoly téma is előjött, de azért még bőven szórakoztató az egész.

Na és Viku, az író, egyszer úgy gondolta, hogy kéne ebből az egészből filmet csinálni. Haladtak a dolgok és összejött a stáb, a forgatókönyv és már csak egy kis pénz kellett, ezért közösségi finanszírozásban meghirdették a dolgot. Nem jött össze annyi, mint amit gondoltak, de arra elég volt, hogy nekivágjanak. És én itt ajánlottam fel a Deloreant, ha esetleg kéne.

És egy-két hónappal ezelőtt jött a levél, hogy kellene. Megbeszéltük az időpontot, eltoltuk egy kicsit későbbre és azt vettem észre egy szép csütörtöki napon, hogy Gödöllő felé haladok az M1-esen, hogy ismét megnézzem milyen is egy filmforgatás.

Maga az oda-vissza út nem volt egy nagy szám, egy helyzetet levéve, amikor kicsit elbambultam és majdnem ráhúztam a Deloreant egy Octaviára, ami után a sofőr nemzetközi kézjelét teljesen jogosnak éreztem. Végül azért szerencsésen odaértem a helyszínre és egyből kijött a stáb.

A szokásos kérdések itt is lementek, majd kb. 20 perc után nekiálltunk a filmre készülésnek. Szerencsére pont jókor érkeztem, éppen üresjárat volt és az én jelenetem következett. Betolattam egy garázsba, ami a filmben egy autószerelő műhelye lesz, pakoltam egy kicsit, néhány díszletet megigazítottak és kicsivel később már ment is a kamera.

A filmben a Delorean egy kb. 2-3 perces jelenetben lesz látható, főleg díszletfunkcióban, de az a jelenet, amiben van, nekem nagyon tetszett. Csuja Imre lesz a filmbeli Fater, Viku magát alakítja, a többi szereplőről elképzelésem sincs. Persze nem írom le a forgatókönyvet, majd ha kijön a film, akkor itt úgyis jelzem, aztán akit érdekel, mehet megnézni.

Nagyjából 3 órát lehettem ott, aztán jött a következő jelenet, amit én egy darabig néztem, de aztán inkább elindultam. Jó dolog volt, megint érdekes volt ilyet látni. Az látszik, hogy az Interkozmosznál azért ez nagyobb film, de hogy milyen lesz, az majd később fog csak kiderülni. Én nagyon drukkolok nekik, jó emberekkel ismerkedtem meg, sok munkájuk van benne.

... amiben minden benne van. Legalábbis szerintem.

Igazából ezúttal nem is volt szülinapos senki sem, de az ilyen "Lécci had nézzem meg a Deloreant!" jellegű kéréseket már csak szülinaposokként emlegetem. Az aktuális két érdeklődővel a tesóm esküvőjén találkoztunk, ahol - mint kiderült - ugyanúgy ismernek az emberek, mint mindenhol: A Deloreanes gyerek. Többen jöttek oda hozzám, hogy: Neked van Deloreaned? És én mindig mondtam, hogy persze, aztán máris volt egy indok, amiért lehetett inni egymás - és olykor az autó - egészségére. Többen is meg akarták akkor nézni a Deloreant, de végül csak egy csapat maradt, róluk írok most pár szót.

Sok különlegesség nem történt ezen a napon sem. Megbeszéltük a találkozót, hazamentem, kiálltam, aztán hamarosan meg is érkeztek az érdeklődők. Mivel előtte nem sokat beszélgettünk, ezért a Delorean megismerése egymás megismerésével is járt, szerintem elég jól szórakoztunk mindhárman. Megvoltak a szokásos dolgok, beülés, motornézés, mennyibe kerül, alkatrész, mennyit használod, a fogyasztás nem is sok, azt hiszem nem kell ragoznom. Mentünk is egy kört, aminek én is örültem, mert legalább megjárattam egy kicsit a gépet, aztán pár óra múlva elbúcsúztunk.

Szép nap volt, élveztem, mint mindig, mert mindig jó normális emberekkel megismerkedni. A fényképezést ismét a látogatókra hagytam, majd elkértem a képeket, de ez ezúttal nem volt jó döntés. Ritkán látok ilyen szar képeket, de hát ilyen is van. Ők is mondták már előre is, hogy nem lesznek túl jók. Igazuk lett.

... hogy John Deloreannek volt egy őze a birtokán, New Jerseyben, aki a gyerekek kedvence volt?

Valahogy szegény Agárd mindig úgy alakul, hogy hónapok telnek el, mire eljutok odáig, hogy megírjam, hogy mi történt ott. És így elsőre nem is jut eszembe semmi. Pár emlékkép az odaútról, ami tulajdonképpen már fejből ment. Az, hogy elég meleg volt, végig kellett a légkondi, mert különben megsülés lett volna, a belépés, aztán ennyi. Na de gondolkodjunk egy kicsit...

Mentos ott volt, eddig oké, az agárdi banda többi része meg vagy ott volt, vagy később megjött. Vagy elment. Esetleg mégsem jött el. Koncerten nem sokat voltunk, pár kört mentünk a Deloreannel, volt pár érdekes autó, aztán mi volt még? Egészségügyi sörözés az volt sok, de rövidezés annyira nem. A reggeli bundáskenyér szintén megvolt, de nagy berúgás úgy emlékszem nem annyira, bár az emlékezetemből kiindulva lehet, hogy mégis. Marha meleg volt, a tóban fürödtünk párszor. Megint volt sütögetés, nagy dumálások és órákon át tartó fetrengés a fűben, matracokon.

Azt hiszem az már ennyiből is látszik, hogy ez az idei Agárd nem volt túlzottan eltérő a korábbiakhoz képest, de éppen ez volt a jó benne. Nagyon jó kis gyakorlás a NAAF-ra, amikor összejön a társaság nagy része és - ha csak belerázódási szinten is - de nekiállnak a fesztiválozásnak. Aztán persze majd jön az augusztus és a NAAF, aztán ott mindenkinek elgurul a gyógyszere.

Közben beszéltem pár emberrel, hogy mégis ők mire emlékeznek erről a 2-4 napból, és jellemzően pár kisebb, korábban már leírt dolgot emlegettek, meg hogy nem volt semmi különös. Valamint azt, hogy jövőre természetesen jönnek. És azt hiszem nagyjából ez itt a lényeg.

Meg ez a hátsó lámpa, amitől ledobja az agyad a láncot.

Az a helyzet, hogy a megszokásoknak eleget téve nem készültem el a videóval. Remélem jövő hétre sikerülni fog. Igazából a melós része már megvan, csak össze kell rakni, meg zenéket kell választani sok helyre. Szerintem kb. 5-6 óra munka van még vele, ha az összejön valamikor a héten, akkor onnantól már minden oké. 

Ezért aztán most szerdán egy másik téma lesz, szerencsére bőven történtek dolgok Írország óta is.

Most pedig következzen egy összefoglaló az egész utunkról, az olykor száraz, de számomra fontos tényekkel és némi összeszedetlen érzésmozaikkal. 

Kezdjük akkor az elején. A nyolc nap alatt, ameddig az egész túra tartott, 2410 mérföldet mentünk, ami 3880 kilométert jelent, a hajóutakat természetesen nem számolva. Ez persze nem pontos érték, mert Deloreanről van szó, aminek a kilométerórája inkább becslés, mint állítás. A Google szerint ez inkább csak bő 3500 kilométer, bár a sok kóválygást az nem számolja, valamint néhányszor észrevettük, hogy ugyanarra az etapra az én autóm órája mást mutatott, mint a Bopaté, szóval maradjunk annyiban, hogy körülbelül 3800-3900 kilométert mentünk.

Ez alatt az út alatt a Delorean fogyasztása 9-10 liter között alakult, ami teljesen gyári érték, bár az én megszokásomtól elmarad. Egyszer mentem csak 9 liter alá, viszont többször voltam 10 liter fölött, aminek most hirtelen nem tudom az okát. Régebben ez inkább 8-9 körül volt, most egy literrel több, pedig nem járattam a légkondit többször, mint korábban, sőt! Mindegy, nem ezen múlik a világbéke.

Az út alatt én nem találkoztam semmilyen jelentős műszaki hibával, mindössze két váratlan, szerintem indokolatlan lefulladást sikerült az autónak prezentálnia és egy hőmérsékletmérő kiakadást, ami azóta sem jött elő. Ja meg néha fogyott a víz a rosszul tömítő víztartálykupak miatt, de azt meg már megszoktam. Bopatnak sajnos nem sikerült ilyen szerencsésen megtennie az utat, de hamarosan nála is helyreáll minden.

Aztán a költségek. Ahogy számoltam, a teljes út, két személyre 750e Ft-ba került. Ennek körülbelül a fele a két oda-vissza kompútra ment el, szűk negyede benzinre, a maradék pedig az életbemaradásra, szállásra, programokra. Sokkal kevesebből szerintem nem lehet kihozni, mert elég sokat ettünk szendvicset, a szállásoknál sem dorbézoltunk, szóval meg vagyok elégedve a költésünkkel.

A végére pedig csak egy dolog. Számomra a legjobb az volt az egész útban (Oké, Eurofest, egyértelmű, hogy a sok Delorean is elképesztő élmény), hogy és ahogy ezek a régi autók működnek. Az, hogy a németek egy álmos reggelen 130-cal mennek az autópálya külső sávjában az új autójukkal, mi pedig a belsőben 150-160-nal csapatjuk a régi szarainkkal, mert el kell érnünk a kompot, és amikor átnézel, még éppen leolvasod az arcukról a döbbenetet és egy diszkrét Scheißét, ami mutatja, hogy ma reggel nem éppen erre számítottak. Na ez valami csodás.