Élet egy Deloreannel

Ismét odatettük magunkat a hétvégén, a beszámolót majd valamikorra megírom a delorean.hu-ra. Óriási szövegek voltak, elképesztően jó fej és vadállat emberekkel. Aki még nem volt NAAFon, annak át kell élnie ezt legalább egyszer! Komolyan.

A finom reggeli után az azonnali indulás helyett inkább tettünk egy bágyadt sétát a szomszédos kastély kertjében. Kastélykertnek szép, de igazából csak időkitöltésnek volt jó. (S: Főleg nekem, mert én minden egyes alkalommal megnézem, mikor arra járok. Tényleg szép, de lassan már olyan lesz, mintha ott laknék.)

Végre elindultunk, hogy letudjuk az utolsó 800 kilométerünket. Az autópályás utazásunk első tíz perce teljesen eseménytelen volt, de egyszer csak megláttuk, hogy az előttünk haladó Bopat kocsijából elkezdett ömleni a víz. Szóltunk neki, hogy álljunk meg megnézni, hogy mi történhetett. Bíztunk benne, hogy az előző napi hűtőjavítás fuccsolt be, de ott minden rendben volt. Bopatéknak választaniuk kellett, vagy vállalják a hazautat (nekik kicsikét hosszabb út mint nekünk) ki tudja honnan folyó vízzel és rossz kormányművel, vagy ha már itt vagyunk Németországban, akkor egy kis kerülővel beugrunk Augsburgba Delomanhez, hogy inkább egy valódi szakember mondjon verdiktet. A szervizre esett a döntés. (S: És ez a hálátlan dög meg sem említi, hogy eddigre végre hagytam, hogy ő vezesse le ezt az etapot. Tudod ám mikor vezeted legközelebb a Deloreant!)

Szerencsére azonnal fogadtak minket és ránéztek a kocsikra, hogy mi lehet a gond. Néhány perces vizsgálat után kiderült, hogy több kormánycsukló is cserére/javításra szorul, a vízpumpa szinte biztosan bevégezte és a váltóolaj is gondozást igényel. (S: Bopat autójának eddigre már tényleg sok nyűgje volt. A vízpumpa már tavaly óta döglődött, szóval nem volt különösebben meglepő, hogy feladta a harcot. Pontosabban nem adta fel, csak folyamatosan folyt belőle menet közben a víz, ezért szükség volt egy komolyabb felújításra. Deloman szerelője szerint folyamatos utántöltéssel valószínűleg hazament volna, de Bopat nem akart kockáztatni. Főleg mert ahogy az Ati is mondta, a kormány sem volt már gyári és a váltójából is folyt az olaj. Nem vészesen, de akkor sem volt biztató a dolog. Bónuszként az ablakmosótartály is kirepedt, de az előzőek tudatában ez egy 10 másodperces említésen túl már nem is érdemelt szót.)

Azonnali szervizre esély sem volt, hisz' itt bármilyen problémával hetekkel előre be kell jelentkezni. Bopaték úgy döntöttek, hogy a kocsi marad, ők pedig hazajutnak ahogy tudnak. Végül vonattal és busszal sikerült hazakeveredniük, amiben Bopat talált pozitívumot is, mert úgy tűnik, hogy megtetszett neki a korszerű buszozás intézménye. (S: Ha jól emlékszem elég sok pozitívumot talált és kimondottan élvezte. Ha akarja, leírja majd kommentben, de ha mégsem, akkor itt megéri nézelődni a lap alján.)

Innen nekünk már tényleg nem akadt más dolgunk mint hazagurulni Magyarországra. Persze az autópályán hazafelé többször is felmerült, hogy mi is ránézhetnénk a hűtőközegre, de inkább hagytuk az egészet a francba. Végül valamivel nyolc előtt érkeztünk Sidékhez. (S: Ez az út tényleg az eseménytelenség kivonata volt. Mentünk, tankoltunk, mentünk, tankoltunk, mentünk, hazaértünk. Ott megcsináltuk az ökörködős videónak az utolsó részét, aztán puszipá.)

Két hónap telt el azóta, hogy megérkeztünk az Eurofestről. Sokszor felteszem magamnak a kérdést, hogy megérte? Megérte ennyit utazni? Megérte vállalni a kényelmetlenségeket? Természetes nagyon megérte. Ez az egy hét valóban egy életre szóló élmény volt, amiért nagyon hálás vagyok. Köszönöm! Hatalmas buli volt. Barátokkal, új helyeket, változatos körülmények között, óriási röhögésekkel kísérve megismerni, őszintén szórakozni egy hétig, megfizethetetlen. Ez a 35 éves márka pedig úgy tűnik, hogy jobb kondícióban van, mint bármikor korábban. Még egyszer 35 évet Delorean! (S: Én erre most csak röviden válaszolok. Jövő szerdán én úgyis megírom a rendkívül fontos, ámde kicsit száraz tényeket az útról. Lehet, hogy inkább magamnak, de nekem jó ezeket sok év távlatából visszanézni. Szóval csak annyit, hogy én is köszönöm az Atinak a jó társaságot, azt hiszem felejthetetlen élmény volt mindkettőnknek, valamint azt is, hogy megírta ezt a nyolc részt. Ritka, hogy ennyit röhögtem volna ilyen rövid időn belül, vagy ennyire felszabadultan tudtam volna ilyen minősíthetetlenül viselkedni. Ennek az igazi lenyomata lesz a hamarosan elkészülő videó, amit terveim szerint kb. két hét múlva be is fejezek. Már most mondom, hogy a videó megtekintése előtt mindenki készüljön fel, hogy ebben az esetben zátonyra futott a politikai korrektség, az őszinteségünk általában bántó általánosításokkal teljesedik ki, valamint csúnya szavak hangzanak el, megtekintését semmilyen korosztálynak nem ajánljuk. :) )

Csütörtöktől vasárnapig tart az év csúcspontja, amikor ismét lehet minősíthetetlenül viselkedni, elfelejteni a politikai korrektség utolsó morzsáit, amikor a férfi férfi lesz, a nő pedig nő, a világ pedig fekete-fehér, de inkább csak simán überfasza. Jön a NAAF, én meg megyek. Gyertek ti is!

Az éjszakai kompozás megint nem mindenkinek volt sima ügy. Egy kissrácnak egy angol gyerekcsoportból nagyon keservesre sikeredett a reggele, szerintem felnőtt koráig nemigen vehető majd rá egy újabb hajózásra. Nekünk viszont sima ügy volt mindkét kompút. (S: Az első út kicsit hullámos volt, de ez nagyon csendesen alakult, aludtunk, mint a bunda. Kipihenten és tetterősen ébredtünk, már alig vártuk, hogy elinduljunk a szokásos nyálkás, saras, takony időbe.)

Hollandiába megérkezve szétváltunk Bopatékkal. Ők Westervoort felé mentek egy régi ismerősük szerelőműhelyébe, hogy ránézzenek a fogyó víz problémájára, mi pedig Ed műhelye felé vettük az irányt. Hem, egy álmos holland kisváros, Amszterdamtól nagyjából 50 kilométerre. A város szélén van a Delorean Europe, azaz Ed műhelye és kereskedése, ami talán a legfontosabb DMC zarándokhely Európában. Nagyon kíváncsi voltam rá, évek óta el akartam jönni ide. Félő volt, hogy bezárva találjuk a boltot, hisz' Ed is ott volt az Eurofesten, és utána nem haza ment, hanem az éves szabadságára a családjával. De mázlink volt, és ott találtunk egy nagyon kedves szerelőt, aki szabad utat engedett nekünk a műhelybe, a raktárba és az eladó térbe is. Egészen elképesztő ez a hely. Teljesen más ez a garázs, mint Deloman birodalma. Az inkább nagyüzem, ez pedig inkább egy kisebb és intimebb szentély. Nagyon jó volt ott lenni. Ilyen közel kerülni ehhez a márkához Amerikán kívül nem igen lehet. (S: Valahogy nekem Ed műhelye szimpatikusabb, mint Delomané. Világosabb, kicsit rendezettebb és csak Deloreanek vannak. A bemutatóterem is profi, jó az egész. Többet nem róla, már sokat írtam korábban.)

Egy rövidke búcsú után elindultunk Welmoed felé, egy holland Deloreanes ismerősünkhöz, aki ebben az évben nem tudott jönni az Eurofestre. Welmoed egy hetven feletti, nagyon kedves és annál vagányabb öregúr, aki egy átlagos holland nyugdíjas életét éli. Egy lakótelepi lakásban tengeti az életét két csodaszép huskyval, Mayával és Nalaval. Az egyik kutyus sajnos vak, ez is volt az egyik oka annak, hogy az idei esemény kihagyta Welmoed. Egy finom kávé mellett elmesélte nekünk, hogy sajnos neki most nem könnyű: a nyugdíját nem emelték évek óta és a Delorean melletti másik hobbiautóját is le kellett cserélnie egy pár éves Priusra. Hát igen... minden relatív. Viszonylag kevés magyar nyugdíjas "nyomorog" Welmoed barátunk szintjén. (S: A másik autója egy újabb Pontiac volt. A pontos típust nem tudom, de az biztos, hogy egy Pontiac és egy Delorean egy garázsban nem lehet rossz látvány. Na jó, a Prius sem annyira szar, de itt tényleg érződött a két ország közötti óriási különbség. Nalaról itt már csináltam egy jobb képet is, akit érdekel.)

Innen Westervoortba indultunk Bopatékhoz, mert időközben sikerült befoltozni a kilyukadt hűtőjét. (S: Bopat autója eddigre már kezdett egyre inkább elrongyolódni. A hűtőn, ha jól emlékszem 2-3 lyukat foltoztak itt be, a kormány egyre rosszabb lett és az utolsó nap még hátra volt.) A szerviz előtt megláttam az egyik kedvenc kocsimat, egy 205-ös Peugeot-ot szép nagy üvegtetővel, viszonylag jó állapotban. Az igazi baj csak ezután következett: kiderült, hogy a kocsi eladó, és nagyon olcsó. Bopat természetesen felajánlotta, hogy ad kölcsön az autóra, csak vegyem meg. Persze ezen nagyon jól szórakozott, mert pont ez előtt az út előtt fogadtam meg, hogy nincs több roncs, nem támasztok fel több értéktelen vacakot. Elég nagy erőfeszítésekre volt szükségem, hogy legyőzzem a mélyről feltörő vágyat de pár perces küzdelem után kétvállra fektettem a kísértést. A kocsi ott maradt. (S: Eddigre rájöttem, hogy az Atinak minden második autó a kedvenc autója. Menthetetlen a gyerek, de komolyan. Azért büszke voltam, hogy nem történt hirtelen felindulásból elkövetett autóvásárlás. Egy őspeugeot még pont kellett volna hozzánk harmadiknak.)

Újra konvojjá fejlődve haladtunk következő célunk felé, a Sid számára tökéletesen kihagyhatatlan Pommersfelden nevű kisváros irányába. Az esti fények káprázatosak voltak, fantasztikus naplementében érkeztünk meg a kastélyáról híres városba. (S: Ezek a fények valami elképesztően szépek voltak. Nem vagyok túl érzékeny az ilyenekre, de az az igazi aranyszín, ami útközben naplementekor pár percig látható volt, gyönyörű volt. Párszor már láttam ilyet, mindig nagy élmény volt. Pommersfelden meg a szokásosan bájos kis falu képét nyújtotta.)

Kipakolás után már csak egy finom vacsorát kellett szereznünk. Ez a pofonegyszerűnek tűnő művelet igencsak kimerítő és időigényes volt, mert a környék pont olyannak tűnt, mint ahol ciánoztak. Egyszerűen minden zárva volt vagy 20 kilométeres körben. Persze kisebb kitartással sikerült találni egy nagyon klassz helyet, ahol a finom kaját házi csapolt sörrel öblíthettem le. Klassz volt úgy lefeküdni aludni, hogy már csak 800 kilométert kell holnap megtenni. (S: Szerintem ezt a kajakeresést emlegetni fogjuk egy darabig. Becslésem szerint majdnem egy órát autóztunk a környéken faluról-falura, mire sikerült találnunk egy rántott húst. Az alvással megint nem volt baj.)

Két hét múlva ilyenkor már csak 361 nap lesz hátra a következő NAAFig. Hú, de jó lesz! Addig azonban még az ideit is le kell nyomni, aki tud, jöjjön! Frankó lesz.

Elõször tekintsétek meg a videót, aztán mondom a sztorit. 2:06:20-hoz kell tekerni, ha valaki esetleg nem kívánja a Petőfi Zenei Díj gálaműsorát végignézni.

http://www.mediaklikk.hu/video/petofi-zenei-dijatado-gala-elo-kozvetites-a-volt-fesztivalrol-2/

Megvolt? Nem semmi, hogy ezek ketten (Diaz Laci a kormánynál, Fluor Tomi az anyósülésen, ha valaki nem esmerné űköt, ahogy a művelt székely mondaná) levezettek Sopronba, mi?

Na hát akkor mondom, hogy igazából hogy történt.

Tudni kell, hogy a 4 éves lányom nagyon szereti a WellHello Apu, vedd meg c. számát, fejből tudja. Kb. ezért vállaltam az egészet.

Szóval kezdõdött hétfőn. Délben (úgy tudom, a srácok hamarabb nem voltak hajlandók felkelni) találkoztunk a Várkert Bazár előtt, ugyanis az eléggé "elnök" hely (a WellHello szavajárása ez az "elnök", annyit jelent, hogy "király"). Amikor odaértünk, akkor derült ki számukra (én tudtam ezt előre), hogy nem lesz hely a forgatásra. Így a Tabán egyik kis utcája lett a célpont, ott készült a videó eleje (van már pénzünk stb...).

Itten vannak e (a háttérben a Budai vár, tudom, hadd várjon):

Diaznak van jogsija, és egészen hamar belejött az automataváltó kezelésébe, ha már automataváltós kocsival szelik a dombokat:

Kb. 30 métert mentek az autóval, ennyibõl vannak összevágva a gálán látható videó azon részletei, amiben a WellHello szerepel. Egyébként ugyanis természetesen én vezettem. Na de nem addig a'.

Szóval véget ért a forgatás a Tabánon, a srácok elindultak a légkondis Xsxsasassara Xsara Picassoval Sopron felé. Mi meg az operatőr sráccal, Mátéval Budaörsre, ugyanis a feleségemet és a lányomat is vittem. Illetve ők természetesen külön autóval jöttek, mivel a Deloreanbe nem nagyon fér be a gyerekülés, legalábbis az autó drasztikus (nem OT-barát) átalakítása nélkül, így:

Vagy így:

Végül a walkie-talkiek beizzítása és egyéb satöbbik után sikerült elindulni az M1-esen. Az útra felkészültem: 10 liter desztillált víz, kb. fél liter motorolaj, vagy 30 gyorskötöző, egy "duct tape" (kurvaerős ragasztószalag) és vagy 30 különféle méretű csavarkulcs volt nálam, amit ezekkel nem tudok megcsinálni, azt mással se. Ja, meg a tűzoltókészülék, Deloreannel ne utazzon senki anélkül, ha jót akar.

Nagyjából sikerült is haladni jó kis 100-120-as tempóval egészen kb. Tatabányáig, ahol akkora dugó volt, mint a Hungárián hétköznap reggel. Valami baleset lehetett, álldogáltunk egy jó darabig.

Hogy ne melegedjen a motor, gondoltam, leállítom, de õ másképp döntött. Kivettem a kulcsot is, de járt tovább.

Mondok, jóvan, ha menni akarsz, mennyé'.

Visszatettem a kulcsot, kinyitottam a motortér (mindkét) fedelét, hadd szellőzzön, rányomtam a hűtőventillátorokat (van ez a jó kis kapcsoló a kocsimban, szóval nem csak a hõgombára vagyok bízva, ha õ esetleg begombázna, és nem kapcsolna), és persze kinyitottam az ajtót, mert annyira nem is vicces 35 fokban légkondi nélkül (már 4 éve az a gáz a légkondival, hogy nincs benne gáz; illetve összesen kb 1 hónapig volt benne) üldögélni egy bármilyen álló autóban, hát még egy Deloreanben.
Ja, adalék, hogy az utastéri ventillátor 3-as fokozata nem működik (megdöglött az előtétellenállás vagy mi a répa), valamint 5 percenként 1 percre kikapcsol az egész cucc, nem tudom, milyen megfontolásból.
Valamint a bal ablakot nem mertem lehúzni, mert csak lefelé volt hajlandó menni, felfelé nem (ezt azért megoldottam a jó öreg ruszki módszerrel, azaz addig püföltem a kapcsolót, amíg fel nem mászott végül az ablak).

Nagy élmény volt, na.

Persze a sor úgy indult el, hogy nem volt idõm lecsukni a fedelet, szóval leteszteltem azt is, hogy 60-nal haladva hogy bírja nyitva. Hát bírja, alig görbült meg középen.

Végül csak eljutottunk Győr utánig, letértünk Sopron felé az M86-ra, ahol utolért minket az operatőr srác és b. nője, úgyhogy a bejegyzés elején linkelt videó egyéb részeit itt sikerült leforgatni.
Beálltunk egy pihenőbe, persze most nem is akartam leállítani a motort, hátha nem indul be, ami viszont azért vicces, mert a benzin meg fogyott (a napi mérföldszámlálót nem lehet lenullázni, a benzinszintmérő meg csak úgy érzésre mutatja a szintet, szóval csak úgy gondoltam, hogy csak kibír már 150 km-t egy tankkal, és hát igazam lett, lelövöm a poént, "kifogyott a benzin" rész nem lesz a bejegyzésben).

Odaértünk a fesztiválra, jól beálltunk az útba (jött egy retek Golf négy HP-vel, akik azt mondták, ők "fellépők", engedjék be őket, a szervezők meg szépen visszaküldték ezeket is a sor végére, mint kiderült, csak táncosok voltak), majd sikerült bejutni a kerítésen belülre, ahol a biztonsági őr közölte, hogy csak a mobilkerítés mellé lehet állni, mert a természetvédelem így meg úgy, viszont ha úgy látjuk, nagy szél van, rohanjunk, mert rá szokott dőlni a kocsikra. Köszike.

A motort persze nem mertem leállítani itt se, mert hátha nem tudok odaállni az állványhoz, de odajött a WellHello támogató csapatának (ezt csak gondolom, mivel tudott az autóról, a forgatásról, meg mindenről) egy közepesen részeg tagja, elfordította a kulcsot, a motor meg leállt. Kibicnek semmi se drága, más kocsiját én is szívesen megpróbálom leállítani bármikor és bárhol, csak szóljatok.

Ezután megegyeztünk Mátéval (az operatőr, tudjátok), hogy várjunk, intézi a daruzást, majd másfél órát várakozással és a próbák megtekintésével (Apu, vedd meg x2, Halott pénz, stb.) töltöttünk, utána felhívtam, ő meg mondta, hogy "ja, ők már bejelentkeztek a szállodába, de intézi". Ahha. "Elnök".

Na de csak felkerült az állványra a gépjármű, mégpedig ilyesformán (kicsit klikkvadász a cím a Youtube-on):

A wiki szerint a Delorean tömegeloszlása 35%/65%, de ha megnézitek a videót, szerintem inkább a 20%/80% a valóság. Ha valaki egyszer Deloreant akar daruzni, erre számítson.

Ezután elmentünk enni a VIP sátorba, és kaptunk meglepően finom spagettit (egy olasz sírva rohant volna el, ha meglátja, de mi éhesek voltunk, nem gourmet-k), majd megint várakozás a jegykiadó sátornál, ahol ugyan le volt adva a nevem, de természetesen nem találtak. Mielõtt elfelejtem, köszönet Herczeg Gyurinak, aki mindent elintézett nekünk.

Ezek után kb. este fél 11-kor sikerült a szállodába bejelentkezni.

Ezzel vége is lehetett volna a napnak, de azért az a műanyagtányér spagetti egész napra nem volt krőzusi lakoma, így a feleségem azt javasolta, keressünk egy McDonald's-t, én meg mondtam, keressük meg a McDonald's-t, mert szerintem egy van. Így is tettünk. A pultos csóka megsértõdött, hogy alapból nem tudtam, mekkora kóla jár a közepes menühöz, és csak remélni tudom, nem csulázott bele a kajába.

Ezek után próbáltunk nyugovóra térni, persze a lányom teljesen K.O. volt és nem akarta elhinni, hogy ebben a kis szobában alszunk majd hárman együtt (először aludt szállodában), illetve a pótágy se jött be neki. 

Másnap a reggelit természetesen passzoltuk, esélytelen egy négyévessel, legalábbis a miénkkel annyi ideig egy helyben ülni, ha nincs sültkrumpli vagy tablet a környéken. Szóval kocsiba be, kettesbe be, könyököt ki, Sopronba be. Nem tudom, jártatok-e arra mostanában, hát ezek nagyon rágyúrtak az Austrian Look-ra. Minden tiszta, térkövezett, kultúrált a belvárosban. Befizettünk az elektromos kisvonatra, aztán valamiért annyi jelentkezõ lett, hogy sajnos a dízelesre kellett átszállnunk. Nem is értem, melyik hülyebarom találta ki, hogy dízeles autó húzza az ilyeneket, hát én egy hétre odaültetném a "mozdony" mögé.

A következõ program a Károly-kilátó volt, nem gondoltam, hogy ennyit kell gyalogolni a parkolótól, de végül a kilátás kárpótolt.

Már lefelé tartottunk a hegyről, amikor Gyuri hívott, hogy hol a Delorean kulcsa. Hol lenne, nálam. Tõlem elõzõ nap este senki se kérte. Na hát az jó, mert a Fluorék próbálnának. Mikor tudunk odaérni? Félóra, mondtam, de én se gondoltam komolyan.

Egy óra alatt mégis odaértünk, a kulcsot odaadtam, de a Deloreanes próba természetesen elmaradt. Úgyhogy megint megnéztük az Apu, vedd meg próbáját, aztán mentünk a szállodába, hogy a csemete tudjon aludni. Ott még összefuttotunk a bájalexszel, aki igazán lusta egy dög, végig egy ilyenen haladt:

Igen, a liftbe is ezzel ment be.

Este értünk vissza a Petőfi Zenei Díj gálájának elejére (még délután szereztünk VIP parkolókártyát, a franc gyalogoljon annyit), majd megtekintettünk/és -hallgattuk a műsort. Alapvetően nem volt rossz, bár a "nézését meg a járását" igazán kimaradhatott volna. A kisgrófóval egyébként már délután is találkoztunk a VIP-ban, amikor a parkolókártyát intéztük, le se szartuk, ő se minket, ebben megegyeztünk.

A WellHello tagjai végül nem a kocsiból szálltak ki - ezért nem is baj, hogy nem volt próba -, mivel a technikusok az üléseket előrehajtották, és egy füstgépet tettek az autóba (amúgy is rohadt büdös a belseje, mindegy). Elhangzott az Apu, vedd meg immár élesben, (nekünk) negyedszerre, majd az Emlékszem, Sopronban volt az utolsó szám, és véget ért a gála.

Mi persze bepofátlankodtunk a VIP részbe ismét, hogy olyan hazai sztárokkal találkozzunk, mint az Irie Maffia (nem tudni, milyen megfontolásból két f) énekesnője, a Szupernem Szabi, a Halott Pénz Dávid, illetve sokan mások, akiket nem ismertem fel, meg persze a WellHello, akikkel fénykép is készült, rendesek voltak. Mondtam nekik, hogy jól jártak, hogy én jöttem helyettük a Deloreannel, nagy élmény volt az autópályán a dugóban állni légkondi nélkül. Azt még meg akartam kérdezni a Tomitól, hogy komolyan ennyire hülyére veszik-e a hallgatóságot ("még a bull is pucsít, ha bejön ez a bullshit" - hát bejött) illetve hogy szerinte ki érti a poént hármunkon (ők ketten meg én) kívül az "irónia, mi az, egy tablet?" c. sorban, de ezek elmaradtak, mivel igyekeztem jó fényképet csinálni - ami természetesen nem sikerült, mivel a vaku automatán volt a telefonban és szép piros szemet varázsolt mindenkinek. Mindegy, majd egyszer kifotosoppolom.

Ezzel kb. véget is ért a nap, irány a szálloda, mert megbeszéltük még hétfőn a darusokkal, hogy szerdán reggel 6-tól ők már a helyszínen lesznek, csak szóljak nekik és leveszik az autót az állványról, úgyhogy illett hamar elaludni.

Másnap hajnali 7 körül megpróbáltunk már felkelni, a lányomhoz szokás szerint ellátogatott a hisztimanó és mindenféle válogatott fenyegetésekkel lehetett csak rávenni, hogy öltözzön fel, mármint hagyja magát felöltöztetni, stb.

Kiértünk a fesztivál helyszínére még 8 óra előtt, leparkoltunk, megnéztük, ott van-e még az állványon az autó, aztán hívtam a darus embert, aki természetesen nem vette fel a telefont, hiszen két nappal ezelőtt megbeszéltük, hogy őt hívjam. Elmentünk kicsit mászkálni, Fornettit kaptunk ingyen (valamit el kellett "aktivitizni", kurvára nem ment nekem a megfejtés, de végül csak kaptunk 2 kupont), ittunk kólát (más egyéb nem nagyon van a röviden meg a sörön kívül egy ilyen szesztiválon) reggelire és visszamentünk az állványhoz, és ekkor sikerült az egyik intézőemberrel találkozni, aki felhívta a darusokat, akik azt ígérték, hogy fél 11 - 11 közt érkeznek (én 12-vel számoltam). Mindezt 9-től egy közepesen-teljesen hisztis négyévessel várjuk végig.

Ebből az lett, hogy a feleségem elindult előre a lányommal, én meg nekiálltam várni. Természetesen én már reggel 9-kor is le tudok égni a napon, ez most is bebizonyosodott. Poroszkáltam mindenfelé, megnéztem a BTTF egyik szereplőjét, "akiből" kettő is volt:

Majd 10 óra körül beültem a dolgomra egy toitoira, ezt persze Murphy bácsi is észrevette, és csörgött a telefon, hogy érkezik a daru. A francért halogattam eddig!

Lekerült az autó:

Majd elindultam volna haza (elsőre indult, mármint a szokásos 5 másodperces szenvedéssel, amit az én autóm elkövet, ha hideg a motor, és vagyok olyan pofátlan, hogy be akarom indítani), de eszembe jutott, hogy még hétfőn odaadtam a darusoknak a benzines kannámat, hogy ne a napon aszalódjon a kocsiban 2 napig, de persze nem volt náluk, mert a hétfői tragacsuk lerobbant, és most egy 100 éves G Mercivel jöttek (amit le"ARO"-ztam - nekem minden kockaterepjáró egyforma, mármint ezt a kettő kockaterepjárót ismerem, a Land Rover Defender ennyire nem kocka). Ezért Harkára be kellett mennem a műhelyükbe, ott nyilván még egy fotót kellett csinálni a Deloreanről és a szerviz tulajáról (Fung). Mondták, hogy nem bánt a rottweiler, csak ne menjek hozzá 5 méternél közelebb.

Végre csak sikerült elindulni, bementem tankolni Nagycenkre, majd elindultam az időközben felkapart úton visszafelé, mindenütt 40-es táblák, köszi, ezt szereti a Delorean, 35 fok és no menetszél. A bal első kerékben a fék nem százas, nyikorog szépen, és ha rálépek a fékre, csak akkor hagyja abba (egy időre). Majd megnézetem a szervizben megint, de még az út előtt azt mondták, hogy nincs benne automata utánállítás, ezért lötyög a fékbetét, ahogy kopik. Vagy mi. Szép hangja van, az biztos, már messziről hallani, hogy egy régi szar közeledik. Mindegy, eljutottam az M1-esig, de hívott a feleségem, hogy Tatabányánál akkora dugó van, hogy a hétfői pehelysúlyú volt hozzá képest. Már menetközben elkezdtem nézegetni a telefonon (gyerekek, nem szabad menetközben nézegetni a telefont!), merre kerüljek, és végül Komáromon keresztül mentem, Tatán elfordultam Tarján felé, majd Gyermely, Szomor, Zsámbék, és úgy vissza az M1-re arra a maradék 10 km-re.

Hogy odategye a pontot a mondat végére, amikor beálltam a kertbe otthon (15 perccel értem később haza, mint a család többi tagja úgy, hogy legalább másfél órával később indultam), természetesen nem állt le a motor (ilyenkor próbából mindig kiveszem a kulcsot, és úgy megy tovább a motor, ami kívülálló számára vicces lehet, engem inkább felkúr agyilag). Sid viszont még hétfőn elküldte, hogy melyik biztosítékot kell kirántani (automataváltós autónál a lefullasztás nem játszik), szóval akksisaru le, felső középső biztosíték ki (az mondjuk gondot okozott, hogy megtaláljam a biztosítéktáblát, nemtom mi a pókért nem átlátszó a fedele).

Ennyi volt a történet. Legközelebb semmi pénzért nem vállalok ilyet. Maximum ha személyes érdeklődés kapcsolódik hozzá, mint most. De lehet, hogy akkor is csak tréleren, mivel az én kocsim úgy látszik, nem szeret "lábon" utazni.

Álmos, üres és kicsit hűvös Belfast reggelre ébredtünk. Minden jel szerint jól sikerült az éjszaka, mert rengeteg szemét hevert az utcán, szerteszét üres üvegek, a kocsin pedig egy óriási sirályszar. Gullshit happens. Ez van ha előbb kezded a napot, mint az utcaseprők. Viszont időben sikerült elindulnunk a kikötő felé. (S: Na eddigre már teljesen offon voltunk, én legalábbis biztosan. Az ezen a reggelen készülő videón is látszik, hogy alig bírok fókuszálni és úgy általánosságban nem vagyok biztos benne, hogy most éppen melyik bolygón vagyok. Egyébként lassacskán ugyan, de készül a videó. Mire végigérünk a beszámolóval, addigra a videó is meglesz... Azt hiszem.)

Az indulás utáni percekben jött is egy kisebb pánik, Sid autójában a vízhőfokmérő kiakadt. Ezt azért kellett komolyan vennünk, mert idefelé szépen fogyogatott a víz a kiegyenlítő tartályból. Szerencsére ezt a problémát a szokásos Windows javításos módszerrel sikerült megoldanunk, újraindítottuk a kocsit. (S: Ez a vízfogyás egy érdekes dolog volt. Odafelé elfogyott pár liter, visszafelé nem fogyott semmi. Szerintem a szokásos dolog lehet, hogy a tartály kupakja vagy zár vagy nem. Ha éppen jól zár, akkor minden frankó, ha nem, akkor meg a túlnyomócsövön kimegy mindig egy kicsi. Most már nem foglalkozok vele. Néha ránézek, aztán kész. A hőfokmérő meg azóta is jó. Lehet, hogy valami kósza pára éppen rossz helyen telepedett le.)

A Skóciába tartó kompon én a blog olvasásával töltöttem, felfrissítettem az évek óta elfelejtett információkat és próbáltam helyükre tenni a Belfastban látottakat.

A Stanraer - Newcastle 160 mérföldes távolságot végre napsütéses, kellemes időben 90 km/órás krúzolással teljesítettük. Még arra is volt időnk, hogy egy tengerparti, 500 éves zsebkastélynál megálljunk kicsit kifújni magunkat. Ha nem készültem volna az útra szendvicsekkel, itt nagyon frankó Fish and Chips-et tudtam volna enni, amire napok óta vágytam. De győzött a józan ész, és inkább hozott anyagból dolgoztunk. (S: Ilyen zsebkastélyokkal tele van egész Skócia és szerintem Anglia is. Annyira kicsik, hogy nem bírom elképzelni, hogy egy 20 fős kőbaltás csapatnál nagyobb sereget meg lehetne fogni velük, de hát mindenkinek vannak hülye hobbijai. Nekünk a Delorean, a skótoknak meg a zsebkastélyépítés.)

Lassan egy hónap telt el, hogy ezek a dolgok megtörténtek velünk, ezért jegyzetek segítségével írom a beszámolónkat. A jegyzetekben erre a napra szerepel egy "Isuzus fasz" bejegyzés. Sajnos nem emlékszem, hogy ez mi lehet, és tippem sincsen, hogy mi bajunk lehetett csórikámmal. (S: Én emlékszem. Az volt, hogy ezen a szakaszon a Bopat ment elől, mi meg utána. Elég egyértelmű volt, hogy együtt vagyunk. Ez a hülye meg egy kiszélesedő szakaszon csakazértis bejött kettőnk közé a bazinagy pickupjával, de úgy, hogy kicsit szűkösen fért csak be. Aztán ott is maradt. Lett volna lehetősége a Bopatot is leelőzni, de nem tette. Viszont elég hülye ritmusban közlekedett és mikor megelőztem, akkor meg teljesen beleállt a seggembe és jól láthatóan meg volt sértődve. Örültünk, mikor megszabadultunk tőle.)

Egészen időben gördültünk be NewCastle kikötőjébe, talán csak az okozhatott volna nagyobb problémát, hogy egyáltalán nem számoltunk az időeltolódással. Igen, sajnos a komp menetrendjében már a Holland idő szerint szerepelt az indulás és az érkezés is. Ebben a kikötőben sajnos voltak nálunk is nagyobb sztárok; a mi sorunkba 5-6 Panther márkájú brit gyártmányú kocsi parkolt. Ezek a Ford és Jaguár alapokra épített autók gyönyörűen voltak megcsinálva és látszott, hogy jó kezekben vannak. Mondjuk lehet, hogy van/volt egy feltétele a Panther birtoklásnak, miszerint 70 éves kor alatt nem vásárolhatsz ilyen járművet. Kicsit úgy nézett ki a dolog, mintha a Holland Őszidő Nyugdíjas Klub milliomos tagozata tartott volna egy Skóciai vintage trippet. Nagyon kedves és szimpatikus ember voltak, és örültek az élénk érdeklődésünknek. A behajózás nem sikerült mindenkinek olyan simán, hisz' két öregúr gyönyörűséges állapotban megőrzött, de méltán rossz hírű Range Rovere az istenért sem akart elindulni. Az ő kocsijukat egy targonca húzta fel a hajóra. (S: Tényleg nagyon szép gépek voltak ezek, én is bámultam őket. Pont jól keveredik bennük a régies stílus és a modern technika. Én elsőre azt hittem, hogy Morganek, de elég hamar kiderült, hogy nem erről van szó. Egyébként elég olcsó cuccok, valamikor kéne egy ilyet szerezni. Lehetne benne sálat lobogtatva lazáskodni.)

A hosszú kompútra a már bevált receptet, a pálinkát választottuk. Most olyan jól működött, hogy jó korán álomba is ringatott a komp és a gyümölcspárlat áldásos párosa. (S: 12 órát aludtunk egyhuzamban. Nagyon szükségünk volt rá. Főleg az elkövetkező napokhoz kellet a plusz energia, mert azért azok sem teltek simán.)

A héten lesz egy kis mászkálás, csütörtökön Gödöllőre megyek, még nem tudom mikor és nem tudom meddig. Mindenesetre ha valaki az M0-n lát egy Deloreant aznap, akkor az én vagyok.

Ezen kívül ha már csütörtök, akkor megéri aznap is nézni a blogot, mert Skynet megírta a soproni kirándulását egy Odüsszeia méretű hősi eposzban, ami szétdarabolás nélkül fog megjelenni. Ajánlott egy kis hideg élelem beszerzése az olvasás megkezdése előtt.

Nyugis napra ébredtünk. Már túl voltunk ez elő sokon, amit a rengeteg autó látványa okozott. Valamennyire kihevertük az előző napi gyárlátogatás felkavaró élményét és kíváncsian indultunk a hotel parkolójába a gyülekezőre.

Erre a napra az első program az Ulster Aviation Society hangárának meglátogatása volt. Ez az objektum Belfasttól délre, egy Lisburn nevű városka szomszédságában egy — ha jól emlékszem — egykori börtön területén található. (S: Egészen pontosan az egykori Maze börtön mellett, annak a külső területén volt. Itt volt a híres Bobby Sands féle éhségsztrájk, amiről már én is megemlékeztem itt a blogon, mert volt némi hatása a DMC-re is. Akit érdekel, hogy miért is, az itt és itt keresse. Ezen kívül itt volt az Egyesült Királyság legnagyobb börtönlázadása is kicsit később, szóval azt hiszem mindenkinek egyértelmű, hogy nem éppen egy kis lazulós wellnessközpontról van itt szó.)

Mindenki elhiheti, hogy próbáltam lelkiismeretesen végignézni mindent, az amúgy biztosan lenyűgöző hangárban, de sajnos engem a repülés nem nagyon izgat. Nagyon szeretném ha egy kicsikét jobban lázba tudna hozni, de annyi minden más jobban érdekel... Pedig valóban egy laikus számára is érdekes gyűjtemény. Hogy a repülés rajongóinak a szívét jobban fájdítsam, minden kipróbálható, megfogdosható volt, de sajnos a kiállítás egyénileg nem látogatható. (S: Itt csak csatlakozni tudok én is az előzőekhez. Szép volt, jó volt, de inkább a Deloreanek érdekeltek. Persze én is mentem egy kört, de jobb volt inkább kint beszélgetni Rockoékkal, akik meglátogattak minket, ha már úgyis itt dolgoznak Dublinban egy köpésre.)

Viszont a hangáron kívül már számomra is gyönyörűséges volt a látvány. Megint voltunk vagy hetvenen, és ezt a kivételes látvány egy szép magas repülőgépekhez való lépcsőről fotózhattuk. Csatlakozott a találkozóhoz egy eredeti dealer painted, vörös DMC is, ami nekem azért is dobogtatta meg a szívemet, mert eladó volt. És az sem elhanyagolható, hogy nekem tetszenek a festett példányok.

Két nap Delorean nézegetés után eléggé ellustult az agyam autóbuzi szelvénye, ezért valami elemi erejű pörölycsapással ért fel egy Audi Quattro S1 látványa a parkolóban. Ez a kocsi egy csoda, az egykori legendás B-csoport mechanikus állatja, egyszerűen megunhatatlan. (S: Itt egy kicsit beszélnék erről a "Hányan voltunk?" kérdésről. Összesen 100 autót regisztráltak és körülbelül 250 embert, viszont ez a tömeg soha nem volt együtt sehol, a szombati gálavacsorát kivéve. Minden program opcionális volt, ezért jellemzően csak 60-70 Delorean és 150-200 ember volt jelen minden helyszínen.)

A következő napirendi pont a Belfast kikötőjében álló gyönyörűséges 2012-ben átadott és 77 millió fontból épített Titanic Center volt. A múzeum szomszédságában valamiféle katonai toborzó eseményt tarthattak, de sajnos erről mi nem győződtünk meg. Ahogy elhaladtunk a kiállított katonai holmik mellett, látszott, hogy itt azért nagyon kitettek magukért a rendezők, de még egy klasszul játszó rezes banda sem tudta lekötni a közönség figyelmét 70 darab DMC-vel szemben. A program egy közös fotózkodással kezdődött. Hihetetlen látványt nyújtott ennyi — mondanám, hogy ugyanolyan, de lenne aki agyoncsapna érte — nagyon hasonló autó. (S: Nem tudom kire gondolsz. :) Egyébként én is szoktam az ugyanolyan szót használni rájuk, mert egy külső szemlélőnek, akinek egy VIN semmit sem mond, tényleg ugyanolyan. Meg hát én is össze tudok bármikor keverni két tetszőleges Ferrarit vagy akármit, szóval inkább nem is dumálok tovább.)

A hajózás talán még kevésbé érdekel mint a repülés, ezért úgy döntöttünk, hogy a Titanic múzeum végigunatkozása helyett, inkább meglátogatjuk a belfasti közlekedési múzeumot. (S: Meg hát azért a 20 font körüli jegyár is eléggé elrettentő volt.) Ez a program is része volt a hivatalos kiírásnak, de sajnos csütörtökre tették, amikor mi még úton voltunk.

Öt éve Sid már járt itt, de akkor sajnos nem volt itt, amiért most mind ide jöttünk, az eredeti Delorean famakett, amelyet az Italdesign stúdió készített. A múzeum amúgy nagyon szép, ajánlott kategória, amennyiben valaki emészthető méretű és nem túl alapos képet akar kapni a közlekedés múltjáról. Nagyon szépen berendezett jelenetek között a kötelező érdeklődés látszatát fenntartva rohantunk a célunkig, az életnagyságú maketthez. Ebben a "szoborban" az a legérdekesebb, hogy az autó két lehetséges megjelenését próbálták ki egy modellen. Az egyik fele szinte teljesen megegyezik a prototípussal, a másik pedig szinte száz százalékban úgy néz ki, mint a végleges kocsi. (S: Igazán örültem, hogy végre megnézhettem. Kívülről nagyjából hozta az elvártat, nekem a teljesen kidolgozatlan beltér tetszett a legjobban. Tudtam, hogy nem az volt a fő célja a makettnek, de azért reméltem, hogy nem csak egy falap lesz a beltér egy kormánnyal. Jót vigyorogtam rajta.) Miután letöröltük a nyálat a szánk széleiről még tudálékoskodtunk kicsit az ötvenezer mérföldet futott tesztautó és egy rozsdamentes acélból készített alvázfelépítmény fölött. Búcsúzóul még a múzeum kertjében rácsodálkoztam egy született bolondra, aki egy pocketbike méretű gőzgépen lovagolva vágtázott a látogatók között. Imádtam. (S: Ez a minigőzgép tényleg nagyon vicces volt. Meg a sofőrje is, aki teljes beleéléssel csapatta körbe a kis utakon a maximális kb. 5 km/h-s sebességgel.)

A nap utolsó programja a gálavacsora volt, amit nagyon vártam. Egyrészt szeretek sznoboskodni, a szó jó értelmében — ha van ilyen egyáltalán –, másrészt sose rossz egy jót enni, inni és kétszáz magamfajta hülyével múlatni az időt. A vacsora a Titanic Center konferenciatermében volt, ami az eredeti hajó báltermének a másolata. Valamikor a vacsora közben fogalmazódott meg bennünk az ötlet, hogy csinálni kellene egy nemzetközi találkozó itthon Magyarországon. Egy igazi kelet európai, őszinte, punk összejövetelt. Klassz kis kontraszt lenne a kicsikét karót nyelt, elegáns és mértéktartó brit találkozókhoz képest. Meglátjuk... (S: Voltam már sok találkozón és mindegyikben közös volt, hogy drága és igényes volt mindegyik. Mivel a Delorean egy drága autó volt, ezért megfigyelhető a tulajdonosok között egy elitista hozzáállás, amit habár szeretek, de szeretek kilógni is belőle. Ezért is fogalmazódott meg bennünk, hogy a sznobvacsora, bálterem, intelligens kultúrprogramok helyett, mi inkább az üvöltve bulizás, pálinka és fekvehányás szentháromságra helyeznénk a hangsúlyt. Hát majd meglátjuk jutunk-e vele valamire.)

Az est fénypontja számunkra az volt, amikor Bopat átvehette a legmesszebbről autóval érkezett résztvevő díját. A legsötétebb pedig, mikor a rendezők vagy negyed órán át egymás hímtagjait ajnározták virtuálisan, hogy mennyire is köszönik egymásnak ezt a nagyszerű rendezvényt. Végtelenül unalmas és pózőr dolog volt. Véleményem szerint elegánsabban is nyugdíjba küldhették Robert Lamrockot az angol klub elnökét. Viszont Deloman és földkerülő társai egy remek és tényleg informatív beszámolóval szórakoztatták a résztvevőket. (S: Legutóbb nem emlékszem, hogy így lett volna, de idén tényleg mindegyik estének az lett a vége, hogy mi éreztük magunkat szarul valami nagyon gáz program miatt. Vagy a fél órás Dynasty nézés vagy ez a 20 perces egymás körbenyálazása is volt, a végén örültünk, hogy elszabadultunk. Deloman bemutatója viszont tényleg jó volt. Sok kép, némi szöveg és egy még egészséges bemutatóhossz.)

Valahol itt fogytunk el erre a napra. Amilyen biztosak voltunk még délután abban, hogy ezen az éjszakán most már tényleg megmutatjuk az Íreknek, hogy hogyan kell inni, éppen annyira igyekeztünk a legrövidebb úton eljutni az ágyig. (S: Megint széjjelcsúsztunk estére, kábé 3-5 mp. kellett az elalváshoz. Rettentő mennyiségű impulzus ért minket ismét és habár megint kimaradt a Filthy Chic' és ezáltal sajnos az írek megint a magyar alfahímek bemutatója nélkül feküdtek le aludni, mégis emlékezetes nap volt. Egyszer vissza kell majd jönni Delorean nélkül bulizni egyet.)

Rendbe jöttem, minden visszatért a normális kerékvágásba. Olyannyira, hogy hétvégén még Agárdra is le tudtam menni. Szóval ismét gyűjtöttem egy kis írnivalót, de természetesen először az írországi kirándulás fog lemenni. Szerdán akkor jön a következő rész.