Élet egy Deloreannel

Idáig is eljutottunk, csütörtökön kezdődik az idei NAAF. Jöjjön aki tud, elképesztően jó mulatság lesz ismét! A hely és az idő a szokásos, Komárom, Monostori Erőd, csütörtöktől vasárnapig.

Nincsen információ arról, hogy ez a jegyzet vagy levél mikor készült, viszont meggyőződésem, hogy az előzőleg lefordított dokumentumokkal egy időben. A hangvétele, a stílusa ugyanolyan. Íme tehát a levél és a fordítás:

Rádió hirdetés

Ma van szükségünk az eladásokra. Nem holnap. Vagy azután. És az az óriási rádióhirdetési hadjárat, amit tizenegy piacon indítunk lesz az, amit úgy terveztünk, hogy mindezt elérje.

A rádió a legolcsóbb módszer arra, hogy gyorsan elérjük a vevőközönségünket. Az időpontok amiket vettünk pedig pont ezt fogják elérni. Könnyen lehet, hogy mi leszünk ebben az időszakban az egyik legkomolyabb hirdetők. Ezzel pedig el fogjuk érni, hogy "jelen legyünk" a piacon. Az üzenet, amit kommunikálni szeretnénk, nagyon egyszerű.

- Először - A Delorean egy fantasztikus autó.

- Másodszor - Jelenleg elérhetőek, a megjelölt viszonteladóknál.

- Harmadszor - Pillanatnyilag nagyon sok pénzt lehet megspórolni (a vásárlással). 

Ez pedig azt mutatja, hogy komolyan gondoljuk a felétek tett ígéretünket, hogy újra lendületbe jöjjünk, hogy újra útra tegyük az autóinkat és hogy segítsünk nektek eladni a Deloreaneket még ma.

El tudjátok képzelni azt a hatást, amit el tudnánk érni akkor, ha minden viszonteladó megtámogatná mindezt egy jelentős megrendeléssel?

A DMC-nél nagyon keményen dolgozunk most ezen.

Viszont attól még a tény tény marad, a támogatásotok kritikus. Mi pedig ezt a támogatást szeretnénk elnyerni. Minden nap.

Miután Bopat épségben, bár hullafáradtan hazaért, mi sem tököltünk sokat a gondolkodással. Eddig is az volt a terv, hogy egy nap alatt hazavágtázunk Hollandiából, de így még motiváltabb voltam arra, hogy egyben levezessem az 1400 km-t. Ennek ellenére nem szakadtunk meg a korán kelésben, hanem valamikor kilenc után sikerült elindulnunk.

Az út első felével nem volt szinte semmi gond. Néha volt egy-egy kisebb dugó, de ezek jellemzően pár perc alatt feloszlottak, elég jól tudtunk haladni. Ez Passaunál, az osztrák-német határon változott meg valamikor hét-nyolc óra között. Bopat már előző nap jelentette, hogy baj lesz, féltünk is tőle, de nem volt mit tenni, beálltunk a sorba. Egy óra után derült ki mi a helyzet, miközben teljesen ránk sötétedett. Valaki úgy gondolta, hogy az, ha három sávot összeterelünk egybe, az semmi gondot nem fog okozni. Vagy lehet, hogy tudta, hogy gondot fog okozni, de nem zavarta. Minket igen. Eleinte persze ideges voltam, de aztán szokás szerint enerváltan vettem tudomásul, hogy  mi is beszoptuk. A benzin fogyott, az autó melegedett, én meg fáradtam.

Valamikor kilenc után végre sikerült átjutni, aztán bele lehetett lépni a gázba, legalább 50 kilométerig, amikor valahol Linz előtt elkezdett esni az eső. Óhogyazanyád... Persze ez aztán maradt is hazáig. Egyedül Bécsnél változott egy kicsit az idő, de ott sem előnyére, leszállt egy közepesen sűrű köd. Óhogyazanyád már megint! Szerencsére ez nem maradt sokáig, úgyhogy a határtól már csak sima eső volt. Kettőre értünk haza, mi is hullafáradtan. Jó volt.

Az autó bírta, nagy gond nem volt vele. minden alkalommal könnyen indult, esőben is, az út végére az alapjárat lett kicsit hektikusabb a megszokottnál és párszor le is fulladtam vele. Szóval egy enyhe hisztije volt, de ez már másnapra elmúlt. Valami továbbra is beázik a motortérben, de továbbra sem tudom, hogy mi.

Viszont emellé még egy pár dolgot kéne írnom, mert ez így kicsit sovány. Ezért aztán - miután már régóta tudtam, hogy így lesz - ezért meghagytam ide az Ed műhelyét, pontosabban pár képet innen és egy autót. Először két kép erről a speciális Deloreanről:

Azt hiszem azzal nem mondok el túl nagy újdonságot, ha megemlítem, hogy egy restaurált, de erősen megbütykölt Deloreanről van szó. Viszont ha azt is mondom, hogy erre az autóra a tulajdonosa eddig 150000 eurót költött, akkor azt hiszem már kicsit máshogy néz rá mindenki. Nem tudok pontos számokat, de azt mondta az Ed, hogy feltépi az aszfaltot a gép és hogy a bőrözést a Spyker gyárban csinálták. Nem egy mindennapi járgány, az biztos.

Most pedig egy pár kép Ed műhelyéből.

Bopat megint nem tudott nyugton maradni. Idénre azt találta ki, hogy Mongóliába megy, autóval. Az egész egy többé-kevésbé szervezett Rally keretén belül történik, itt ír róla blogot. Már régebben is kiraktam a linket ide jobb oldalra, de szerintem nem sokan vettétek észre, pedig megéri olvasni. Más világok azok.

Új cikkeket ritkán szoktam ide belinkelni, mert nem nagyon van bennük érdemi információ. Inkább összefoglalók a wikipediáról vagy régi újságokból, de a nagyobb kutatómunka, esetleg a régi dolgozókkal való beszélgetések hiányoznak belőlük. Ezért különleges ez a mostani, ami nagyon sok érdekes dolgot fed fel a turbós Deloreanek fejlesztéséről. Sajnos sem az újságról, sem a megjelenési dátumról nem tudok semmit, maradjunk hát csak a szövegnél.

A lökés, amire a DMC-nek szüksége lett volna?

A Deloreant mindig szidták a lassúsága miatt. Viszont ha több idő lett volna, akkor a turbók teljesíteni tudták volna az ígéreteket.

Egy dologban mindenki egyetért a DMC-12-vel kapcsolatban: Abban, hogy nem volt elég erős. Ez főleg az amerikai verzióra igaz, amilyen specifikációval a nagy része készült. Ha pedig nem tudnátok, a törvényhozás volt a hibás. Az amerikai "benzinzabáló" törvény minimum elvárásokat támasztott a fogyasztással kapcsolatban és az EPA (Környezetvédelmi ügynökség) által elvárt érték a DMC felé a 22,6 mpg volt. Egy ennél rosszabb érték tizedenként 5$ büntetést jelentett volna autónként. A büntetés kifizetése is egy lehetőség lett volna, de John Delorean ragaszkodott hozzá, hogy az ő "etikus autójának" meg kell felelnie az EPA elvárásainak. A büntetés a kudarcot jelentette volna.

Erről azonban könnyebb volt beszélni, mint megcsinálni. 1980-at írtunk és az autó egyre nehezebbé vált az újabb és újabb prototípusokkal és eddigre körülbelül 16 mpg-t produkált. Innentől kezdve az egyetlen motorfejlesztési iránnyá a takarékosság vált, amit a Lotus sok munka árán meg is valósított, a Bosch befecskendezés és egy Peugeot vezérműtengely segítségével.

Azonban mindez nem zárta ki azt, hogy az autóból készüljön egy teljesítményre kihegyezett verzió is. Ezért Delorean 1980 augusztusában kapcsolatba lépett a Long Islanden székelő Legend Industries nevű céggel, hogy fejlesszenek ki és gyártsanak le egy ikerturbós megoldást az autóhoz. Eleinte ezt mint kitet árulták volna az autóhoz, de később gyári modell is lett volna belőle.

1981 novemberére el is készült két prototípus, amit a long islandi Bridgehampton versenypályára vittek ki tesztelni, ahol maga Delorean és régi barátja, a General Motorsos Zora Arkus-Duntov (a Corvette legenda) vezette őket, egy gondosan kiválasztott közönség előtt. Megbízható lóerőértékek nem voltak még eddigre, de az egyik autó 5,8 alatt gyorsult 0-ról 60 mérföldre és az egyetlen jelen levő újságíró, a Road and Trackes John Dinkel dicsőítette a teljesítményt.

Azonban eddigre már késő volt. John Delorean tudta, hogy a pénz elfogyott és nagy baj közeleg, mert a nyilvános részvénykibocsátás, - ami teljesen a rögeszméjévé vált és mellesleg az egyetlen legális megmentési lehetőség lett volna a cég számára - folyamatosan késett, különféle "aggodalmak" miatt. Soha többet nem említette a turbós autókat.

A Legent Industries végül csődöt jelentett és a prototípusokat eladta a csőgondnok. azonban mindkettő fennmaradt és az egyiket éppen Chris Nicholson újítja fel az Egyesült Királyságban.

(Ezzel az utolsó bekezdéssel kapcsolatban vannak ellenvetéseim. Akit bővebben érdekel a történet, az itt olvasgasson.)

Azért annyira nem egyedül, hogy csendesen pityeregjek a sarokban, de ennek a napnak a nagy részében Bopaték már nem voltak velünk. Reggelre ugyanis összeállt az autója és el is indultak hazafelé azon nyomban. Persze Bopat egy rövid tesztkört azért tett a környéken és mikor vigyorogva szállt ki, tudtam, hogy jól sikerült a szerelés. Mint mondta, egy másik autót kapott vissza. Ed elég sokáig sorolta a dolgokat amiket megcsinált és bizony sok olyan dolog is előkerült, amiről Bopat nem is tudott.

Ezután elmentünk leadni a kis rózsaszín verdánkat, de csak azért, hogy egy napra átvegyem a saját nevemre. Ezután vissza a bázisra, búcsú és már le is léptek, terv szerint egy nekifutással hazáig. (Őszintén szólva ez lehet, hogy kicsit máshogy volt, már nem emlékszem tisztán, de szerintem nem is olyan fontos.) Derék cél, gondoltam holnap mi is megjátsszuk ugyanezt.

Addig viszont volt még egy közepesen szar idős napunk, amit el lehetett tölteni a Holland vidéken. Őszintén szólva, én nem vagyok az a kirándulást túltervezős fajta, ezért mindössze annyit csináltam, hogy megnéztem a térképet, ráböktem pár helyre és mondtam, hogy akkor ezeket nézzük meg. Őszintén szólva nagy fogalmam emiatt már nincs, hogy hol voltunk, de a képek előttem vannak. Tipikus mesebeli holland városok, faluk, templomok, utcácskák jöttek sorban, de a legjobb dolog este ért minket. Arról viszont majd később.

Mikor végeztünk a vidéknézéssel, visszamentünk az autóért, úgy négy-öt óra környékére és készen is volt az én járművem is. Elméletileg. Kiálltam vele és lefulladtam. Nézek az Edre, hogy ez mi? Mondta, hogy berakta az új bemelegedésszabályzót, lehet, hogy kell neki egy kis idő, míg észhez tér, mert nem teljesen hideg a motor. Hát gondoltam, akkor majd észhez tér és elindultunk újra visszavinni a rózsaszín csodát.

Elég nehezen ment a Delorean, aztán végül nem is javult meg. Füstölt, mint egy chippelt és szétkopott TDI, de cserébe legalább nem is ment. Egyszer sikerült vele 80 km/h-t elérni, de 3000 RPM fölé egyszer sem sikerült pörgetni. Szinte végig lefulladás közelében mentem vele. Katasztrófa volt. Az a 20 km oda-vissza alig akart eltelni, de azért kibírta az autó is és én is. A mögöttem jövőket még ápolják.

Mikor visszaértem, mondtam Ednek, hogy ez szerintem így nem lesz patent, nézze meg, hogy mi lehet a gond. Kiszedte a felújított - általam hozott - bemelegedésszabályzót, kimérte és mondta, hogy bocs, de amit hoztál, szar. Majd visszarakta a régit és már ment is minden ahogy kell. Fasza, örülök neki, mehetek Érdre garanciázni. Ezt végül itthon cseréltem ki egy jóra, erről már írtam korábban.

Innen már csak egy vacsora volt hátra, amihez a már jól ismert Enkhuizent választottuk, ahol gigászi hamburgert ettem, majd miután kitört egy utcabál, hát azt néztük egy darabig. Csináltam is róla egy videót, hogy mit művelnek a hollandok, ha unatkoznak.

 Végül pedig újra leállítottuk a Deloreant a parkolóban és rákészültünk a hazaútra. 

(Újabb részletek a most megjelent Vissza a jövőbe-könyvből, az első rész ide kattintva olvasható).

Miután eldőlt, hogy az időgépet egy Deloreanbe kell beépíteni, a kocsi filmbeli megjelenésének megtervezése elsődleges fontosságúvá vált. A forgatókönyv negyedik változatában csak annyi szerepelt erről, hogy az autót mindenféle “furcsa kinézetű szerkezetekkel” szerelték fel, amitől a kocsi “veszélyes külsőt öltött”. A leírás szerint az elejére és végére szerelt elektromos tekercseknek kell közrefogniuk a Deloreant, de több konkrétumot nem tartalmazott a forgatókönyv.  

A kocsi végleges kinézete a művészeti osztály és a speciális effekt-csapat közös munkájának eredménye volt. A grafikai tervezés vezetésére Ron Cobb illusztrátort kérték fel, aki korábban festőként és politikai karikatúrák készítőjeként volt ismert, majd olyan filmek látványtervein dolgozott, mint a Csillagok háborúja, Az elveszett frigyláda fosztogatói és A nyolcadik utas: a halál.

Cobb irodája Bob Zemeckis és Bob Gale irodája mellett volt, így már korábban tudott a tervezett filmről, és érdekesnek tartotta az alapötletét. Ezt megerősítette benne Steven Spielberg, aki néhány hónappal a forgatás kezdete előtt kereste meg:

“Lenne kedved dolgozni ezen az időutazós filmen, és terveket csinálni egy időgéppé alakított Deloreanről?”

“Delorean? – Cobb megdöbbent ezen a különleges ötleten – Jól hangzik, de miért pont egy Delorean?”

Erre Spielberg sem igazán tudta a választ, csak annyit mondott, a két Bob szerint érdekesen nézne ki a filmvásznon. A választól függetlenül Cobb természetesen be akart szállni a film előkészületeibe.

Nem kapott túl sok iránymutatást a tervek elkészítéséhez: a kocsinak egyrészt úgy kell kinéznie, mint ami valóban tud az időben utazni, másrészt hihető legyen, hogy egy feltaláló rakta össze a saját garázsában. További követelmény volt, hogy legyen egy nukleáris reaktora, közúti közlekedésre alkalmas legyen, és természetesen kellett bele egy fluxuskondenzátor is, ami ugye lehetővé teszi az időutazást.

“Egy filmszereplő autónak olyannak kell lennie, hogy már első pillantásra megértsd, hogyan működik – mondja erről Cobb – Olyan ez, mint egy iratkapocs: nem kell elmagyarázni, hogyan használd, és ugyanezt szerettem volna elérni a Delorean esetében is. Itt van például a kocsit körbeölelő vezetékek hálózata: már ránézésre is elhiszed róla, hogy pont ez szükséges ahhoz, hogy az időben utazgass”. Cobb végül három egymástól különböző koncepciót nyújtott be a díszlettervezőkhöz, akik abban a tudatban nézték át a terveket, hogy másfél hónapon belül kész autót kell átadniuk a kezdődő filmforgatásra. Cobb terveiből az alábbi képekre kattintva lehet szemezgetni:

Az idő szorítása miatt jelentősebb változtatásokra már nem volt lehetőség, ezért az időközben más filmhez szerződő Cobb után Andrew Probert (Start Trek, Indiana Jones és a végzett temploma) dolgozott tovább a tervek finomításán. A Delorean Design 2.0 néhány napon belül el is készült, íme ezekből egy válogatás:

Cobb és Probert terveiből Michael Scheffe (K.I.T.T. megalkotója a Knight Rider-ből) gyúrta össze azt a dizájnt, ami már szinte teljesen megegyezett a filmben is látható időgéppel. Ez nem kis részben annak is volt köszönhető, hogy Scheffe a vizuális effektes Mike Fink-kel előzőleg két délutánt töltött el raktáráruházakban, ahol felmérték, milyen alkatrészeket lehetne felhasználni az építéshez, miből mennyire lesz szükség, és mennyibe kerülnek. Scheffe korábban repülőgép-építést is tanult, ezért mindenki szerint ő volt a tökéletes illusztrátor a Delorean végleges terveinek elkészítésére.

“Néhány dolgot alaposabban át kellett gondolni – meséli Scheffe – például ha egyszerre több színészt mutatunk az autóban, belóg-e a képbe valami kütyü, ami kitakarhatja őket. Ezért elkezdtem játszani a műszerekkel és alkatrészekkel, fotókat és rajzokat készítettem, hogy hogyan nézne ki, ha ezt vagy azt beraknánk az utastérbe.”

A következő részben az első mozifilmhez használt három Delorean megvásárlásáról és átépítéséről lehet majd részleteket olvasni.

... hogy eleinte nem terveztek folytatást a Vissza a Jövőbéhez. Az utolsó jelenet a repülő Deloreannel csak egy vicc volt. Viszont a nagy siker miatt végül a folytatás mellett döntött a stáb. Ezután, 1986 májusában jelent meg a "To be continued" a film végén, a VHS kiadás megjelenésével.

Ezekről az arany Deloreanekről mindig jön elő valami. Most is találtam egy pár dokumentumot és pár képet. Gondoltam rá, hogy berakom az fő bejegyzésbe, de a sok képe széttördelte a szöveget, ezért inkább egy újba rakom be ezt a sok új dolgot.

Először jöjjön egy galéria az autók készítéséről. Ami ebből kiderül, hogy ezeket az autókat bizony ugyanúgy letesztelték, mint bármelyik másikat. Az a dolgozó, aki ezt a tesztelési munkát kapta, egyike annak a maréknyi embernek, aki mehetett ezekkel az autókkal, képe viszont szerintem csak neki van róla.

Aztán ezen túl megtaláltam még a 4300-as és 4301-es ablakmatricáját és a DMC levelét a viszonteladónak, aki intézte ezek eladását. Előbb a 4300:

A felső levelet nem fordítanám le pontosan, mert elég egyértelmű dolgokat ír le. A vevő címét, az autó 85000 dolláros ajánlott árát, valamint a VINt. Az alsón pedig két különleges dolog van. Az egyik az autó belterének a színe, ami (bár lemaradt az első betű) Beige. A másik pedig a felsorolt extrák között megemlítik az aranyozást, bár a bal oldali listán a rozsdamentes acél is fel van tüntetve. Tehát nem aranypanelek, hanem aranyozott rozsdamentes acél panelek.

A 4301 nagyon hasonló:

A 4300-hoz képest nincsenek benne új dolgok. Jó lehetett egy ilyet kézhez kapni. Aztán egy telex a legfontosabb adatokkal. Az összes dokumentum 1981 október elején keletkezett.

Végül pedig egy (szerintem elég rossz) vers a Goldfingerekhez, ami az aranyautók összerakásáért felelős munkások beceneve volt. Ennek a lefordítását meg sem kísérlem.

És ennyi. Sok új dolog, el lehet nézelődni egy darabig közöttük.

A szerdai napot ismét Ednél kezdtük, hogy érdeklődjünk Bopat autójának az állapotáról. Mint kiderült, több a gond, mint elsőre látszott, meg hát Bopatnak is megszaladt a fantáziája, mikor a hibafelsorolásról volt szó, úgyhogy az első terv, miszerint kedden Bopat, szerdán én javíttatok, elcsúszott egy nappal és így én csak csütörtökön kerültem sorra. Ez kicsit megborította a későbbi dolgokat is, mert a Bopatnak péntekre haza kellett érnie, de ha megvár engem, akkor erre esélye sem lett volna. Ezért aztán látszott, hogy ez lesz az utolsó napunk együtt, ezért aztán nekivágtunk a Holland vidéknek, ha már a fontosabb nagyvárosokkal végeztünk előző nap.

Két célunk volt erre a napra. Az első egy középkori falu volt, amit a hollandok azért építettek fel, hogy bemutathassák, hogy hogyan éltek annak idején az emberek. Ezzel kezdtünk, mert éppen elég jó volt az idő. Ezt egy kicsit bővebben kifejtve, nem volt az a gatyarohasztó meleg, Amíg ott voltunk, szinte minden nap esett az eső, fújt a szél és úgy általában nagyon kora tavaszi idő volt május ellenére. Az esernyőt nem lehetett otthon hagyni.

Szóval elindultunk a faluba elég hamar megtaláltuk, befizettünk, majd elindultunk körbe. Nehéz a látványt leírni, a képek jobban visszaadják a hangulatot, de maradjunk annyiban, hogy elég érdekes volt. Mondjuk azt azért hozzáfűzném, hogy itt semmi középkorról nem volt szó, a falu inkább 19. századi lehetett, bár így is tetszett, fél napot elbóklásztuk benne. Zuiderzeemuseum néven fut, itt még van pár kép, ha valakit jobban érdekel.

Persze minden tele volt itt emberekkel, akik kornak megfelelően voltak öltözve és úgy is viselkedtek, mint az akkor normális lett volna. Kötelet fontak, kalapáltak valamit, énekeltek, páran meg csak feküdtek a napon. Kíváncsi vagyok, hogy az utóbbiak milyen órabérért csinálták ezt. :) Ja és természetesen mindegyikük beszélt legalább angolul, de inkább angolul és németül. Hát, más világ.

Innen aztán átmentünk Bopaték kedvenc helyére, a tenger túloldalára, Hindeloopenbe. Én is voltam már itt, egy igazán bájos kis falucskáról van szó. Sajnos ezúttal éppen szakadt az eső, mire odaértünk, ezért túl sok haszna nem volt az ottlétünknek, de azért fotóztam pár szép birkát. Azért hangsúlyozom ki, hogy szépet, mert ha kicsit lejjebb tekertek, akkor láttok majd nem szépet is.

Innen pedig visszamentünk Edhez, ahol megnéztük a haladást és találkoztunk Welmoeddel. Ed letette a nagyesküt, hogy az autó másnap reggelre készen lesz és Bopat indulhat vele haza. Welmoed pedig jó fej volt, mint mindig. Elhozta magával a kutyáját, akivel megcsináltam az egyik kedvenc képemet. Ezt itt fent.

Innen már csak egy igen drága és igen jó vacsora és a hazaút volt hátra. Meg az, hogy beessünk az ágyba a túraverseny mennyiségű gyaloglás után. Ja és itt vannak a brutálbirkák. Pontosabban csak egy darab brutálbirka. Simán félelmetes volt. Meg agresszív.