Élet egy Deloreannel

Múlt szombaton négy Deloreannel vettünk részt a Biatorbágyon megrendezett Oldtimer Premier 2015-ön. Jó móka volt, a beszámolót a delorean.hu-n lehet olvasni az Események menüpontnál. Link itt.

Nagyon állat képet találtam a Facebookon. A Deloreantörténelem három nagyon fontos embere állt össze. Bal oldalon Don Steger, a kaliforniai DMC egykori dolgozója, gyanúm szerint vezetője. Középen Rob Grady, a keleti part mindentudója, jobb oldalon pedig a híres / hírhedt Ed Bernstein. Ha Stephen Wynne, Ed Uding, Deloman és Tony Ierardi is itt lenne, akkor aztán minden híres Deloreanszerelő jelen volna a képen (persze van még pár amcsi, de én őróluk hallok a legtöbbet.). Érdekes, hogy a képen látható három embernek összesen több mint 100 év Deloreanjavítási tapasztalata van.

Nem szoktam ilyet, de mivel Dick Brown történetét teljesen újraírtam, ezért a ma pénteki bejegyzés az lesz. Van benne pár régi adat, de úgy két harmada új információ. Ebből kirajzolódik, hogy John Delorean után talán ő volt a második legfontosabb DMC alkalmazott. Szóval tessék a felső linkre kattintani és végigolvasni, hogy milyen is egy igazi autóipari szakember.

Mostanában nagyon megy ez a Deloreanes szülinapozás. Eddig is aránylag sok felkérést kaptam, de az elmúlt hónapban legalább heti kettő érkezett. Vagy egy rendezvény vagy egy szülinap vagy csak egy sima autónézés, de valami mindig jött. Szeretem ezeket és általában igyekszek, hogy minél több helyen ott lehessek, de ez már egyre bonyolultabb szervezést igényel. Ennek lett eredménye a múlt hétvége, amikor három szülinapos is volt bár azt hiszen egyikük sem vette észre ezt, és mindegyikük úgy gondolja hogy megérte.

Az első szülinapos szombaton érkezett. Igazából ő csak amolyan kvázi szülinapos volt, mert csak meg akarta nézni az autót, aztán elhívni a kislánya szülinapjára valamikor júniusban. Aránylag rövid ideig beszéltünk, talán ha fél órát lehettek, mert siettek tovább. Őszintén szólva ez így pont jól is jött, mert a szombatom elég sűrű volt. A valódi szülinapot majd meglátjuk, elég messzire kéne menni.

A másnapi két találkozó már sokkal általánosabb volt. Mindegyikre két órát adtam és bő másfél óra lett mindkettő. Nagyon hasonló volt a két indíttatás, mert mindkét alkalommal egy barátnő keresett meg, hogy a fickója nagyon imádja a Deloreant és hogy lehetne-e hogy összehozzunk egy találkozót. Mivel mindegyikük szimpatikus volt, megbeszéltük, összehoztuk. (Igazából egy kis kitérő a való világ felé. Nem igaz hogy a mostani fiatalok idióták. Közöttük is vannak értelmes, normális emberek, úgy ahogy az öregebbek között. Persze mindig több a hülye, de azokkal nem kell találkozni és foglalkozni. Meg úgy őszintén. A mi generációnk nagy része nem volt idióta 20 évesen?) Az összeismerkedéstől kezdve pontosan úgy ment minden, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Boldogság, öröm, jó kérdések, jó beszélgetések. Csak egyszer homályosult el az egyik ünnepelt arca, mikor az indokoltnál kicsit jobban belementem a VIN rejtelmeibe. Aztán visszafogtam magam. :)

Persze mindegyikőjüket elvittem egy körre és mivel az idő és a hangulat is engedte, vezették is a Deloreant. Úgy tűnt mindegyiküknek szereztem egy jó élményt, úgyhogy lehet reménykedni hogy örökre tönkretettem az életüket és ők is beszereznek egy Deloreant. Bocs csajok, innentől már csak másodikok lehettek. :D

Ja és hol volt a találkozó? Naná hogy a Tesco parkolóban.

(Szabitól) Ebben a hónapban lett 34 éves a Delóm, ennek kapcsán utánanéztem, milyen autóval jártak akkoriban a szüleim, és egyáltalán milyen kocsit lehetett venni 1981-ben a vasfüggöny kevésbé szerencsés oldalán. Ha már az északír gyártású Delorean és 1981 áprilisa a kiindulási alap, aláfestésként hallgassátok az akkori slágerlista-vezetőt a UK pop chart-ról:

Egész fülbemászó muzsika, Marty McFly repertoárjába is simán beférne a Johnny Be Good mellé. Még csak nagyobb meglepetést sem okozott volna a Tengermélyi Varázs bálon, mert a dal eredetije 1954-es. Az pedig már komoly összeesküvés-elméletek megalkotására adhat okot, hogy a dal refénje az időről illetve annak hiányáról szól. Konteó-blogra vele! :)

Na de ugorjunk az autós témához és 1981 tavaszára. A családi legendárium szerint egy `78-as, piros ezerkettes Ladánk volt akkoriban. Sajnos én már nem emlékszem rá, mert 17 év a csodás magyar iskolarendszerben felülírta a fontos gyermekkori emlékeimet (de a lényeg, hogy napi szinten hasznosítom az integrálszámításról és a kovalens kötésről tanultakat. Ja, nem.) Mindenesetre a Zsigánk `83 körül a MÉH-ben végezte egy szembejövő részeg sofőrnek köszönhetően.

Ennek fényében nosztalgikus érzés volt leparkolni a napokban egy piros Lada mögé, ami hasonló évjáratú lehet, mint a miénk volt. Mindkét kocsi formáját olasz tervezőknek köszönhetjük, és a Delómban is van egy - utólagos - Lada-alkatrész. Az első indexek egy Nivából származnak, még az előző tulaj szerelte be, mert kellett a fehér helyzetjelző az olasz forgalomba-helyezéshez.

Most is nehéz feltűnés nélkül közlekedni a Delóval, de mi lett volna 34 évvel ezelőtt? A legnagyobb használtautós oldal kínálatában megnéztem az eladó kortársakat, nézzük tehát milyen kocsikat lehetett venni Magyarországon a Deloreanek gyártásának első (és nagyjából utolsó) évében.

A kocsimhoz hasonlóan áprilisi és farmotoros ez a Skoda 105, további hasonlóságot nagyjából csak a kerekek számában és a kéziváltóban vélek felfedezni, igaz, utóbbiből a Skodába még csak 4 fokozat jutott. Az autó árából kijönnének mondjuk a Delorean hűtőrendszeréhez tartozó szilikoncsövek, de a munkadíj már nem biztos.

Ugyanennyiért kétütemű Wartburg is akad, apám is ilyet kerített a Ladánk hirtelen halála után, persze használtan. Róla már van emlékem: egy Szófia melletti kempingben töltött éjszaka után döntött úgy, hogy innen nem megy tovább a tengerpart irányába, de másfelé sem (mármint a Wartburg, nem az apám). Pár órás szerelés után végül beindult, de a tengerpartig - a biztonság kedvéért - már nem álltunk meg: így esett, hogy az öcsém a hátsó ülésre tett bilijén trónolva pillantotta meg először a tengert. (A történelem ismétli önmagát, mert manapság, nagydarab szakállas fickóként is rálát a wc-jéből a tengerre :))

`81 tavaszi ez a Trabi is, és tízegynéhány évvel később én is egy ilyenen bontogattam a szárnyaimat, amikor épp el tudtam kunyerálni anyámtól. De friss jogsival már a Trabant is nagy szó volt, örültem, ha vezethettem. Meg annak is, ha ihattam egy csésze hideg teát. Amiben nem volt se citrom, se cukor. Se tea :) (Sanyarú tinédzseréveimről bővebben ebben  a Holló Színház-jelenetben.)

Egyébként még nem mondtam le róla, hogy lesz valamikor egy 601-esem, jó kis kocsi volt az. Legjobban egy Ostermann-kabrióra fáj a fogam, de nem tudom, melyik lenne fájdalmasabb: fejreállni vele egy árokban vagy honosíttatni a Mozaik-utcában.

A Warbi után, 1989 körül volt egy Daciánk, ennél a 81-es évjáratúnál újabb, 1310-es sötétkék (!) kombi, amit gyerekként nagyon menő gépnek láttam, főleg a színe miatt. Még pár pillanattal a berlini fal leomlása előtt tettünk vele egy NDK-NSZK körutat, és emlékszem, hogy a két Németország határán kiemeltek a sorból, és a mellettünk araszoló autósok szeme láttára MINDENT kipakoltattak belőle a szervek, aztán pontos ellenőrzőlista alapján kutatták át az összes üreget, amelyek létezéséről fogalmunk sem volt.  

Amíg hős katonatisztjeink 25 év kemény ivászat szolgálat után jól megérdemelten nyugdíjba mehettek, ez az UAZ még 34 év után is húzza az igát. Emlékeim szerint csak egyszer ültem ilyenben, kb. 100 méteres távon, és ennyi elég is volt belőle.

Nem szocialista járgány, de megemlítem az Autobianchit is, mert bár sosem láttunk ilyet élőben, azért jól ismertük az autóskártyából.

Ha már úgyis elkanyarodtam a keleti autóktól, jöjjön még egy kapitalista járgány: nem tudom, R4-est lehetett-e újonnan kapni idehaza, de gyerekkoromban nem volt ritka látvány. Gondolom, a jugoszláv gyártásból jutott ide is néhányszáz darab. Ebből is inkább a kabrió kellene, pár kilométeres saját tengerparttal.

Bizonyára volt még rengeteg Moszkvics, Volga, Zastava és egyéb jós(z)ág is 1981-ben a hazai utakon, de ezekhez a típusokhoz nem fűződnek emlékeim. Akinek van kedve, kommentben megemlékezhet ezekről is.

Hétvégén Biatorbágyon lesz az évnyitó találkozó, a Premier Outletben. Tavaly is jó volt, idén is jó lesz. Jöjjön mindenki! 

Plusz ma van 34 éve, hogy az első rakomány Delorean elindult Amerikába. Erről már írtam korábban is húsvét kapcsán.

Ez a mostani egy olyan dokumentum lesz, amiről igazából nem tudok sokat. A jobb felső sarokban levő dátum szerint 1981 októberi, de valahogy nekem genfi autószalonos érzete van. Majd lejjebb írom, hogy miért.

Szóval ez egy tipikus FAQ, amiből az aktuális autóshown dolgozó alkalmazottak és érdeklődők tájékozódhattak. Van benne pár dolog, ami számomra sem volt egyértelmű. Vágjunk is neki.

1. Melyik európai országokban fogják árulni a Deloreant?

Belgium, Hollandia, Nyugat Németország, Ausztria, Svájc, Francia, Olaszország és az Egyesült Királyság.

2. Mikortól lesz megvehető?

1982-től.

3. Hogyan lehetek én is viszonteladó?

Beszéljen Mr. G. Romanosszal itt a kiállításon vagy írjon egy levelet Dunmurryba, Mr. C. S. Hartenak.

(Ez az a rész, ami szerintem Genfre utal. Ez a Romanos fickó volt ott is és ott is volt utalás Mr. Hartera is. Valamint ebből látszik hogy egy kiálításról van szó és nem tudok másik európai kiállításról ahol a DMC megjelent volna. Főleg nem októberben.)

4. Hogyan vannak a karosszériaelemek az autóra csatolva?

Mechanikai módszerekkel vannak felcsatolva a könnyű beállítás és javíthatóság érdekében.

5. Hogyan javítják a karosszériaelemeket?

Visszaállítjuk az eredeti állapotot, majd újracsiszoljuk. Szükség esetén cseréljük az egész panelt.

6. Ez az egyetlen szín?

Igen. Szálcsiszolt rozsdamentes acél.

7. Van más fajta beltér?

Igen. Ezüstszürke, barna és fekete. 

(Ez is egy érdekes dolog a barna belső miatt. Valóban terv volt, de soha nem valósult meg.)

8. Mennyibe fog kerülni a Delorean?

Amerikában 25-26000$ Máshol még nem fixáltuk az árakat.

9. Lesz jobb kormányos verzió?

Igen. 1982-ben.

10. Ez az egyetlen modell?

Igen, de egy turbós verzió és egy Sedan fejlesztés alatt van.

11. Van pótkerék?

Igen .Van egy mankókerék az első csomagtartóban, amit előre és hátulra is lehet használni.

12. Milyen az autó légellenállása?

A Delorean légellenállása 0,345.

(Viszonyításként egy Toyota Prius 0,25, egy régi bogár 0,48-as értékkel bír. Igazából ez még most is egy átlagosan jó érték, de akkor nagyon jónak számított.)

Ez után pedig pár általános információ:

- A gyár 70 acre (angol hold, valószínűleg 283e m2, de nem nagyon értek ezekhez a mértékegységekhez) területen fekszik, ebből 60786 m2 a gyár területe.

- 1978 október és 1980 szeptember között épült fel az összes gyáregység.

- 1981-re 7000, 1982-re 20000 autót terveznek. (Mondjuk ez inkább az októberi dátumot valószínűsíti a pontos 1981-es becslés miatt. Év elején legalább 15000 autót becsültek volna.)

- 2500 ember dolgozik a gyárban, ezen felül Amerikában további 350-et alkalmaznak. Az európai és közel-keleti terjesztés tervezés alatt van.

Elég érdekesen kezdődött a legutóbbi szülinapos kérés teljesítése. A megkeresés még szokásos volt, de egy kis beszélgetés után rájöttem, hogy a levelezés másik oldalán levő helyileg elég közel lakik hozzám. Konkrétan a szemben levő házban. Mikor ez kiderült, elég hamar a személyes találkozó mellett döntöttünk és a kinézett dátum előtt már egy hónappal összeismerkedtünk.

Általában az ilyen szülinapos kérések pár órásak szoktak lenni, de itt nagyon másról volt szó, ugyanis itt egy elég komoly, a Passatos utat is beleszámítva több mint 400 kilométeres útról volt szó. Az esetek nagy részében nem szoktam ezeket vállalni, de ezúttal volt kedvem egy komolyabb autózásra és mivel az út túlnyomó része autópályás volt, ezért a Delorean szempontjából is megfelelőnek ítéltem a kiruccanást.

Ami az utolsó pillanatig kétséges volt az időjárás miatt. Szerencsére aztán a nagy napra elállt a szél, az eső, kisütött a nap, minden csak azt várta hogy menjünk. Mondtam én hogy ez egy időgép. Jó időt csinál. :)

El is indultunk, habár a vízfolyásos hiba még megvolt, sőt ekkorra jutottam el odáig, hogy most már azért rá kell nézni. Ezért indulás előtt alánéztem az autónak egy műhelyben, de nem látszott semmi. Annyit már tudok hogy valahol jobb elöl csöpög, de fogalmam sincsen hogy pontosan hol. Kell egy csápos emelő hogy rendesen meg lehessen vizsgálni és javítani. Gondolkodtam is egy kicsit, hogy ilyen állapotban elinduljak-e vagy sem, elvégre indulás előtt egy liter desztvizet úgy nyelt el a víztartály hogy csak bő félig lett, de azt hiszem egyértelmű hogy nem maradtunk otthon. Elvégre mi baj lehet? Ha csöpög, akkor nincs baj, vittem vizet. Ha meg eldurran a cső, akkor meg nem mindegy hogy most vagy egy hónap múlva kell trélert hívni az autópályán? Ja hogy közben meg is lehet javítani? Kit érdekel? Veszélyesen élek. :D

Szóval nagyjából terv szerint elindultunk, majd M1, M0, M3, végig semmi történés. A vízhőfok ideális, a fogyasztás ideális, meg minden más is pont olyan mint kellett. Az emberek néznek, szól a zene, mi meg boldogan beszélgetünk és utazunk. Egyszer megálltunk pár percre, mert kellett fújni egy kis levegőt a jobb első kicsit sunnyogós kerékbe, de mással nem kellett foglalkozni akkor sem.

Végül odaértünk Nagyrédére, ami Gyöngyös előtt van nem sokkal és a meglepetés azt hiszem tökéletesen sikerült. Boldogság, öröm, kedves emberek, szokásos kérdések, szokásos válaszok. Plusz egy igazán érdekes és finom torta. Azt hiszem rizses és áfonyás így egyben. Elmentem az ünnepelttel egy próbakörre, aztán mentünk tovább Petőfibányára. Ott ettünk egy finom ebédet és újra fel a pályára. Itt az autó kicsit nehezen indult, annak ellenére hogy csak pár csepp eső esett, de ezt már ráhagytam. Ez is fent van a szép nagy - hamarosan ránézek - listámon.

Hazafelé vettünk egy nagy levegőt és úgy döntöttünk hogy átjövünk Budapesten és nem megyünk körbe az M0-n. Bele is álltunk a dugóba a Hősök terénél, mint a gerely. Már éppen kezdtem anyázni hogy jó hülye vagyok, de szerencsére elindult a sor és egészében véve sok időt megspóroltunk a városon átjövéssel. Innen már csak az ismerős részek voltak és semmi különleges dolog. Hazaértünk és konstatáltuk hogy ez egy igen jól sikerült nap volt. És a vízből sem fogyott semmi.

Most hétvégén folytatom, igaz csak a környéken.

A hétvégén Tatán leszek, szülinaposokkal találkozok. Ha valaki akar még ismerősnek, havernak meglepetést, az ezen a hétvégén megteheti nagyobb szervezés nélkül is. Csak gondoltam szólok.

Ja és éppen nem folyik a Delorean hűtővize. Hihetetlen ez az autó.

Ma belefutottam (hathatós segítséggel) egy érdekes doksiba az eBayen. Akit érdekel, az kattintson ide mihamarabb, mert már lejárt a licit és valószínűleg egy idő után az eBay le is szedi. Egy 1980 végi papírról van szó, ami az aktuális év végi jutalmak kiosztásáról rendelkezik. Pontosabban két papírról. Az egyik a '79-es jutalmak emlékeztetőül, a másik pedig a tervezett '80-as jutalmak. Sajnos egyik lista sem teljes, ezért komplett alkalmazotti névsort és ebből adódóan létszámváltozást nem lehet látni, de pár egyéb dolgot igen.

Először is itt van két irodának a címe: Fifth Avenue 834 és Park Avenue 820. Aztán az, hogy annyira jól ment a DMC-nek akkoriban, hogy '80-ban még a postások is kaptak év végi jutalmat. Sőt, a kedvenc kocsma, a 21 Club (oké, annál azért kicsit jobbnak tűnik a hely) alkalmazottai 100$-t kaptak fejenként, a házfelügyelő '79-ben pedig 250-et. Vagy valaki mondjon egy jobb ötletet, hogy miért is nem volt ez eszetlen pénzszórás.

Az alábbi dokumentumrészlet meg aztán tényleg egy csoda. Arról van szó, hogy elég lesz-e a garázsban dolgozóknak a tavalyi 10 dollár vagy emeljék 20-ra, illetve a főnöküknek az 50 dollár nem lesz-e sok? Ja és a liftes fiú tavaly nem kapott semmit, szóval 20 dollár oké lenne-e neki.

Az aláírás pedig Marian Gibson, akiről itt már megemlékeztem egyszer. Szóval lehet itt csemegézni azt hiszem. Jó lehetett akkor a DMC-ben vagy legalább a környékén dolgozni.