Élet egy Deloreannel

Mivel a héten nem mentem az autóval, ezért arról sok mondanivaló nincsen, azt levéve hogy még mindig totál koszosan áll a garázsban. Ezért a múlt hétvégét írom le, mert majdnem vettünk hat Deloreant, ami azért eléggé felbolygatta a klub életét azt hiszem.

Az történt, hogy pénteken jött egy levél a DML-re, hogy Tom - akinek hat Deloreanje van Lengyelországban - szeretne megszabadulni az összes autójától. Árat nem ad, annyiért lehet vinni, amennyit adnak érte, de az a feltétele, hogy csak egészben lehet megvenni az összeset. Abban az esetben ha senki nem jelentkezik pár napon belül, akkor kitolja az egészet a roncstelepre. Azt leírta, hogy az autók a restauráció különféle szakaszaiban vannak, általában mindenük megvan, viszont egyik sem működőképes, bár van amelyik nincs messze tőle.

Húha mondom, ez durva. Miután tudtam hogy vannak páran akik akarnak Deloreant és egy restaurációtól sem riadnak vissza, gyorsan körbekérdeztem és pár órán belül úgy tűnt hogy van értelme alkudozni. Azért kértem még némi információt, amit meg is kaptam elég hamar.

- Az első darabokban van egy komplett restauráció miatt

- A másodiknak új hűtőre és beltérre van szüksége.

- A harmadikat pár éve még vezették. Jelenleg beltérfelújítás kell neki és itt-ott egy kis törődés.

- A negyedik kanadai kivitel és 1983-ban ment utoljára. 14000 mérföldet mutat az órája.

- Az ötödik működik, de minden acélelem sérült. Mintha átmentek volna az autóval két szűk oszlop között.

- A hatodik piros és egy roncs. Floridában megkapta a "megsemmisült" címkét, ezért Amerikába már biztosan nem lehet forgalomba helyezni.

A hatból két autónak rendben vannak a papírjai, négynél azért vannak gondok, bár kisebb-nagyobb utánajárással azért a zömüknek valószínűleg megoldható a forgalomba helyezése. 

Ez után a fórumra is kiraktam ezeket az információkat, aztán egy rövid beszélgetés után adtam egy 6000 eurós árat, ami ugyan nagyon kevés, de a roncstelepnél jobb. Plusz megírtam Tomnak, hogy mondjon árat, mert nem akarom megbántani, de amíg irányár sincs, addig nem tudom mások mit ajánlanak.

Kicsit később kiderült hogy mi volt az egész hátterében. Az elmúlt időszakban egy bérelt helyen tárolta az autókat, de a bérlő csütörtökön azt mondta neki, hogy hétvégéig takarítsa el az autókat, mert kiadta egy haverjának a helyet. Igaz hogy mindig előre fizetett és ez alapján a hónap végéig még érvényes bérlete van, mégis hajthatatlan volt a fickó.

Jöttek aztán az ajánlatok és kicsit később én is adtam egy 16000 eurós ajánlatot, de aztán lefújta az eladást. Azért, mert egy Martin nevű angol felajánlott neki egy új átmeneti helyet - nem túl messze a jelenlegitől - ahol tárolhatja az autóit. Így az autókat most már nem kell eladnia, ezért lefújta az egészet.

Azt is leírta még, hogy 25000 euró volt a legjobb ajánlat, ami még mindig kicsit arrébb van, mint az autók valós értéke, de úgy éreztem a leveléből, hogy ettől sem volt még boldog. Érthető, mert 40-50000 eurót érnek normál esetben ezek az autók. Az biztos hogy számára ez a legjobb kimenetel, bár nekünk is elég jó lett volna megduplázni az itthoni Deloreanszámot. 

Lassan tolattam az autószállító utánfutó rámpája felé, és - mint Marty McFly a síneken, amikor hátraküldte Dokinak a légdeszkát - a nyitott ajtón kilógva kiabáltam hátra a tréleres srácnak:

- Túl keskeny az utánfutó, bakker, nem fog felmenni rá a kocsi!

- Dehogynem, gyere, csak gyere, eddig minden kocsi felment rá!

- Hát ez nem fog! Mi a helyzet a jobb oldalon?

- Ott épp jó!

- Itt a balon meg épp nem jó!

- Dehogynem, fel fog az férni! Porschét meg Ferrarit is vittem már ezzel!

- Esélytelen!

- Eresszed csak... Úgy, úgy, mindjárt a rámpán vagy kerékkel, jó lesz az, jó az... Ááááá, nem jó, túl széles vagy!

Ebben végre konszenzus alakult ki a jelenlévők között, de kezdtek rosszul alakulni a dolgok azon a szürke novemberi reggelen, éppen egy évvel ezelőtt. Legutóbb ott hagytam abba a kocsim történetét, hogy a lyukas hűtő megjavítása után készen álltunk rá, hogy honosítsuk és levizsgáztassuk a Deloreant. Mivel a magyar bürokráciának már a gondolatára is remegni kezd a gyomrom és viszketni a tenyerem, megkértem egy ezzel fogalkozó szakembert, hogy vigye végig a kocsi a lepapírozását. Nevezzük csak Ügyintézőnek; egyébként tényleg nagyon profi a srác, és mellesleg a tréleres szerepét is ő játszotta az előbbi kis jelenetben.  Szóval épp indultunk volna a hatósághoz, amikor kiderült, hogy 5 centivel szélesebb a Delorean nyomtávja, mint az utánfutó. Ráadásul a platónak két oldalon még magas pereme is volt, hogy a gumikkal pár centit jobbra-balra lelógva se tudjak ráállni.

- Van nálam P-rendszám, vidd el lábon Óbudára – javasolta az Ügyintéző, de ezt elvetettem, mert fogalmam sem volt, kibír-e a kocsi 30 kilométert. Előzőleg két évig állt egy garázsban, és a megvétele után én csak párszáz métert mentem vele a környező utcákban, hogy teszteljem a hűtőt. Rendszám és papírok nélkül ennél többre nem futotta, így viszont még nem bíztam annyira az autóban, hogy neki merjek indulni ennek a nagyobb útnak. A tervem az volt, hogy kerüljön rá a végleges rendszám, és akkor majd legálisan lehet tesztelgetni a technikát és a javítanivalókat keresgélni.

Végül szerencsére nem kellett törölnünk a napot, a srác pár órán belül kerített egy még nagyobb utánfutót, amire már cipőkanállal fel lehetett préselni a Deloreant, de így is csak egy-egy ujjnyi hely maradt két oldalt a gumik és a plató oldalfala között.

A rettegett óbudai intézményben (csak itt lehet import használtautókat honosítani) elég nagy feltűnést keltett a kocsi, még a szomszédos Audi-szerviz szerelői is a kerítésen lógtak. Első körben a honosítási engedélyt kellett megszerezni az irodában, ami meglepően könnyen ment, mert a kérelmet böngésző két illetékes közül csak az egyik hitte azt, hogy egy lakókocsiról van szó. Szerencsére a másik már vágta is rá, hogy „tudod, az az időutazós kocsi abból a micsoda filmből, na, mondjad már!”.

A számítógépes rendszer mélyéről felbugyogtak Sid és Skynet kocsijának adatai (áldassék a nevük ezért :)), és rövid kopipésztelgetés után kijött a nyomtatóból a papír, amire odaütötték a megváltó pecsétet, hogyaszongya: „műszaki alkalmassági vizsga után honosítható”. Tehát nincs szükség egyedi eljárásra, mert már ismeri a mindenható rendszer a Delorean DMC-12 típust, ezzel sok szívást spóroltam meg. Miután befizettem az államkasszába az első nagyobb összeget, lebaktattam a trélerhez, és legurultam róla a műszaki vizsgasorig.

Az Ügyintéző tanácsára járva hagytam a motort, amíg sorra nem kerültünk, és ez jó ötletnek bizonyult, mert bemelegedve egészen jól duruzsolt az autó. A vizsgáztatók persze örültek a Delónak, volt nagy viccelődés meg fényképezgetés, az egyikük még azzal is elbüszkélkedett, hogy ő már vizsgáztatott Deloreant. A két másik magyar rendszámos Delorean biztosan nem járt itt, szóval vagy a csávó vizsgáztatott valahol OT-s kocsikat vagy van még valahol egy D, amiről nem tudunk(?).

Ez már nem derült ki, mert hamar sorra kerültem, és a következő 20 percben a vizsgasoron végigaraszoló Deló és a kocsi adatait számítógépbe pötyögő szaki között szaladgáltam (természetesen ez egy másik számítógépes rendszer volt, ami semmilyen adatot nem tartalmazott a Deloreanekről). Utóbbi például a kocsi első üzembehelyezésének a dátumára volt kiváncsi, ami ugye 33 év távlatából elég esélytelen próbálkozás. Jobb híján felmutattam az autó 1995-ös amerikai zöldkártya-papírját, amin volt egy magyarázat nélküli számsor: 81-1-6. Amerikai írásmód szerint ugyan nem így néz ki egy dátum, de meggyőztem őket, hogy ez 1981. június 1., így ez került be a rendszerbe. Egyébként ez még igaz is lehet, mert a VIN-szám alapján valamikor április közepén gyártották a kocsimat.

Innen vissza a Delóhoz, ahol fékpróbáznom kellett, meg indexet és fényszórót kapcsolgatni (az előző, olasz tulaj szerencsére minden lámpát lecserélt európai szabványúra), aztán már hívtak is vissza a számítógéphez, hogy vajon mennyi lehet a kocsi tömege. Feltúrtuk a használati útmutatót, és végül minden rubrikába került valami adat. Például a kocsi színe szürke lett, és nem barna, amivel Sid előzetesen ijesztgetett :). Közben lassan az autó is végigért a nyúzópróbákon, és végre kigördülhettem a vizsgaépületből. Már csak a halál 20 percét kellett kivárni, amíg egy irodista Nusika nagy kegyesen rá nem ütötte a pecsétet a dokumentre, mely szerint a kocsi „megfelel a közúti járművek forgalombahelyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló előírásoknak”. Jííííííhaaaaaaaa, ez kipipálva :)

Persze innen számítva még rengeteg ügyintézés, papírmunka és sajnos még több pénz kifizetése kellett hozzá, hogy két-három másik helyről összejöjjön minden engedély ahhoz, hogy végül egy másik hivatalban egy másik Nusika kiadja a rendszámot és a forgalmi engedélyt. Én ebből már kimaradtam, mert szerettem volna az agysejtjeim számát magasan, a vérnyomásomat pedig alacsonyan tartani, az Ügyintéző viszont mindent profin lerendezett egy hét alatt. Ebben már az is benne volt, hogy legyártatott egy egyedileg választott rendszámot a kocsihoz. Ezen sokat törtem a fejem, mert ha már álomautó, akkor ne az akkoriban új, MP...-vel kezdődő rendszám legyen, hanem valami Deloreanes vagy Vissza a jövőbés dolog. A 4 vagy 5 betűs rendszámok szóba sem jöhettek a közel fél milliós áruk miatt, maradt a hagyományos, de szabadon választott verzió. Ebből ugye MP...-ig már mindet kiadtak, esetleg még megszerezhető lett volna az MPH-088 (filmrajongók érteni fogják), vagy a monogramommal valami, de nem volt igazán jó ötletem. Az MPH-ról az Ügyintéző lebeszélt, a tapasztalatai szerint a ilyen közeljövőben sorra kerülő rendszámokkal csak a baj van, hónapokig is eltarthat, mire előkeríti nekem, de talán már ki is adták.  (Akkoriban utánanéztem a DMC-012-nek is: emlékeim szerint valami öreg Daewoo-n vagy Opelen volt, ma viszont már nincs forgalomban. Mindegy, mert bevont rendszámot nem adnak ki újra, szóval az már örökre elveszett).

Viszont szólt a srác, hogy azokból a rendszámokból is lehet választani, ahol a harmadik betű O, mert ezeket korábban visszatartották. Királyság! Ha Delóról van szó, akkor a DLO eléggé adja magát, és már csak hozzácsaptam a kocsi gyártási évének utolsó három számjegyét. Egy szép november végi estén pedig beugrott hozzám az Ügyintéző egy nagy borítékkal, amiből két vadiúj rendszám kandikált ki, és lehetett is pezsgőt bontani a harmadik magyar rendszámos Delorean megünneplésére.

Hát így lett magyar az “olasz Deló”, végülis elég könnyedén. Bár azóta is gyakran emlegetem, hogy milyen gyógyszerre költsék az illetékesek azt az irreálisan sok pénzt, amivel regadó és egyéb címeken büntetik az öreg hobbiautók behozatalát. És hogy miért nem OT-s lett? Erről valamennyit már írtam korábban itt, de a jövő héten megpróbálom majd részletesebben is összehasonlítani az OT-s és a sima forgalombahelyezés előnyeit és hátrányait.

Az egyik kedvenc blogom a Ritkán Látható Történelem. Napi frissítéssel jelennek meg rajta nagyon jó régi képek, ajánlom mindenkinek. Van egy jó sorozatuk, a Kihalt autómárkák. Ahogy olvastam a blogot, biztos voltam benne, hogy előbb-utóbb a Delorean is sorra fog kerülni és megelőzendő a sok hibás információt, megkérdeztem, hogy megírhatom-e én azt a bejegyzést. Szerencsére beleegyeztek, ezért megírtam szerintem az egyik legjobb összefoglalót amit eddig sikerült, hozzádobtam egy jó nagy kupac régi képet és vártam. Most pénteken jelenik meg a Deloreanes bejegyzés, nézzétek!

Hát ez a durva, nem a medve. Akárhogyan nézem, eddig még soha nem írtam a blogon arról, hogy akkor végül is hány Deloreant is gyártottak. Sőt, a delorean.hu-n sem végeztem összegzést, azon kívül más információkat is találtam, szóval itt az ideje, hogy végre egy kicsit kibontsam a témát.

Először is egy kis bevezető, hogy miért is nem tudni hány Delorean készült? Hát mert az egész cég egy olykor közepesen jól funkcionálni látszó őskáosz volt, olykor leégtek kisebb részei, aztán pedig a felszámolás után a dolgozók hazavitték a kedvenc irataikat. Szóval az adatok nagy része valószínűleg megvan valahol, de senki nem tudja pontosan hogy hol. Addig maradnak a találgatások.

A legnépszerűbb gyártási szám a 8583, ami még valamikor régen a Delorean World-ben jelent meg és azóta ez terjedt el mindenfelé. Annak ellenére, hogy a cikk egy hivatkozást vagy számolást sem jelöl meg, hogy mi alapján jutott erre a következtetésre. Habár maga a szám elég hihetőnek tűnik, egy kis számolás után már látszik, hogy nem lehet valós.

A legbiztosabb az 1981-es évjáratú autók darabszáma. Ebben az évben az 500-as VIN volt az első és a 7199-es az utolsó, tehát 6700 Delorean készült 1981-ben. Elméletileg. Gyakorlatilag az 585 és 607 közötti autók hiányoznak, ami 23 darab elveszett autót jelent. Sem papírokon, sem VIN táblákon, sem tulajdonosok között nem találni őket. Később még találkozunk velük, egyelőre ezt vonjuk le, tehát legyen az 1981-es végeredmény 6677.

1982 már sokkal trükkösebb. Ezeket az autókat 1981 decembere és 1982 januárja között gyártották, esetleg egy párat februárban a csődbiztosok megjelenése előtt, de a VIN táblákon sehol sem jelenik meg az 1982 februári gyártás. A számozás 10001-től kezdődött és valószínűen 12170-ig tartott. Ez 2169 autót jelent. Itt van már keverés, mert ezeknek az autóknak a számozásában 11789-nél van egy törés. Az ez utáni autók mind át lettek számozva 5000-rel többre és ezek lettek a '83-as modellév nagy része. Tehát a 11790-es VIN nem létezik, helyette 16790 van. A 11789-et megelőzően még rendes a VIN szám, bár sok esetben itt is történt átszámozás, bár az inkább véletlenszerűen történt, bár minél nagyobb a VIN, annál többször fordul elő. Ez a darabszámot nem érinti.

Aztán jönnek a 12171-től 12199-ig terjedő rész, ami valószínűleg a korábban már említett 585 és 607 közötti autókat jelenti. Mivel több tulajdonságuk alapján is nagyon korainak tűnnek, ezért több mint valószínű a feltételezés. Mondjuk itt a számok nem teljesen stimmelnek, mert a papírok alapján csak 12171-től 12181-ig vannak a jobb kormányos autók, plusz valami okból egy ugrás, majd a 12199. Ez így 12 autót jelent egy 28 autót felölelő tartományon belül. Mivel a Wooler Hodec több autót is kapott, de ebből néhány megsemmisült és párat a gyáron belül is összeraktak, ezért szerintem számolhatunk az eredeti 23-as számmal ebben az esetben. Ezek az autók legyártásra kerültek, csak a vevőkhöz nem jutottak el sok esetben vagy nem élték túl az átalakítást.

Végül pedig jönnek a szerelősoron hagyott autók, amiket a KAPAC rakott össze a gyár és a készlet megvétele után. Ezek a 20001-20105 közötti autók, ami 105 autót jelent. Ezek a valódi 1983-asok. Tehát akkor az összeg:

1981 teljes év - 6677 db

1982 és 1983-ra átszámozott - 2170 db

Jobb kormányos 1981-esek 1982-esre átszámozva - 23 db

Valódi 1983-asok - 105

Ez összesen 8975 db autót jelent.

A texasi klub számolása szerint 8987 autót gyártottak, egyes becslések akár 10000-re is teszik a legyártott Deloreanek számát. Nagy részben én is a texasiak számolását használtam, de szerintem ők kétszer számolják a jobb kormányosokat. Az igazság nem tudom ki fog-e derülni valaha, de a következő részben egy másik becslést is bemutatok.

Hát az úgy történt hogy múlt szerdán szép idő volt, de nem értem rá autózni. Aztán kitaláltam hogy akkor majd másnap megyek egy kört és milyen jó is lesz nekem. Aztán este esett az eső és másnap délelőtt sem volt éppen tökéletes az időjárás, de délutánra szépen kisütött a nap és úgy döntöttem menni kell.

Voltak pocsolyák az út mellett, de gondoltam nem lesz baj, mert az út száraz volt. mivel pedig úgyis fontos dolgom volt a szomszéd városban (gombelemet kellett vennem egy számítógépbe :) ), ezért a Passatot lecseréltem a Deloreanre és nekiindultam. Egyébként ez is egy érdekes téma lenne, hogy hogyan csinál az ember indokot arra hogy autózzon egy kicsit.

Alig mentem pár kilométert és mit látok? Hoppá, egy stoppos. Azokat bírom. Főleg Deloreannel, mert marha jó nézni ahogy szerencsétlenkednek az ajtónál pár másodpercig és nem tudják hogy mit is kéne csinálniuk. Hát ez a fickó is pont ilyen volt. Aztán bejutott, lecsukta az ajtót és megcsapott egy kis alkoholszag. Frankó. Szóval először mondtam magamban hogy na beválasztottam, de erre ő: "Fú, még soha nem ültem Delorenben" (direkt rontottam el és írtam úgy, ahogy mondta). Aztán kiderült hogy teljesen képben van az autóval. Mármint amennyire egy átlag ember tisztában van vele. Tudta a nevét, a Vissza a Jövőbét, azt hogy amerikai, hogy tönkrementek meg ilyenek. Igazából el lehetett vele beszélgetni addig míg megérkeztünk. Kiraktam, aztán mentem tovább az iszonyúan fontos elemért.

Persze azért tettem egy kis kitérőt hogy annyira hamar ne érjek oda, de hamarosan meglett az is. És itt történt egy érdekes dolog. Kb. 5 percet voltam a boltban, ahonnan távozva már láttam magam előtt a lassú indulás nyűgjeit, de az autó pöccre indult. Felháborító.

Innen aztán már csak a hazaút volt hátra, ami különösen jól sikerült. Ugyanis az út legszűkebb részénél beértem egy traktort. Előzni nem volt hely, a traktor meg a földekről jött, a végeredményt pedig szerintem nem kell magyaráznom. Baromi koszos lett az autó, de eszemben sem volt letakarítani. Valami perverzitás miatt szeretem ha látszik a Deloreanen hogy használva van.

Úgyhogy ahogy volt, ott hagytam a garázsban, majd valamikor rendbe rakom. Letakarni nem volt értelme.

Dobjuk fel egy kicsit ezt a szürke, borongós napot :)

Aki esetleg nem látta a Puerto Rico-i kiadást, itt megnézheti.

- For better or worse, I own a Delorean!

- Jó vagy sem, Deloreanem van.

Csak én gondolom azt, hogy a Proto-1-nél ezt a dolgot nem gondolták végig úgy rendesen?

Vártam ezzel a témával bő egy évet, addig csak fel volt írva, hogy majd foglalkozni kell vele. Ez azért volt, mert nem tudtam hogy mi lesz a vége. Még 2012 augusztusában írtam róla, hogy a DML-en mekkora változások voltak és hogy a dmctalkon is gond van pár emberrel. Bill Robertson és Steve Rice volt a két fő szakadár, akik - habár hozzáértésük vitathatatlan - nem voltak nagyon hajlandóak engedni a saját véleményükből. Emiatt nagyon sok emberel kerültek összetűzésbe mindenhol. Végül aztán a dmctalkról többször bannolva lettek a viselkedésük miatt, de mivel nem ismerték el a hibáikat, ezért aztán nagy megsértődések közepette elvonultak.

Ekkor úgy tűnt hogy egy darabig nyugi lesz, de mivel a felhasználójukat nem tiltották, ezért egy idő után visszajöttek hirdetni az újonnan kreált saját oldalukat, a dmctoday.com-ot. Ez az oldal kísértetiesen hasonlít az eredeti dmctalk.orgra, ami habár főleg az ingyenes felületnek köszönhető, a fórum alapvető struktúrájának a lemásolása már kevéssé magyarázható ezzel.

Vannak persze változtatások, például Bill Robertson külön alfórumot kapott magától, ahol bemutathatja a módosításait és pár kisebb dolog, de alapvetően mint funkciójában, mint kinézetében az eredeti másolata. Számomra nem túl szimpatikus módon folyamatosan kritizálják és ekézik a dmctalkot. Hirdetik, hogy náluk sokkal lazább a moderáció, aztán többször láttam már hogy előhozták a dmctalk 2011-es összeomlását mint problémát, külön kiemelve hogy náluk mennyire jó a biztonsági mentés. Mondjuk ez a kritika jogos, mert a régi dmctalkkal nagyon sok információ elveszett.

Azóta már kialakítottak maguknak egy külön részt a Deloreannel kapcsolatos neten és úgy tűnik jól meg is vannak ott a követőikkel. Amennyire néztem a dmctalkot nem nagyon látogatják és a saját oldaluk is kezd elég sok információt tárolni. Lassan lehet hogy oda is megéri ellátogatni hamarosan. A történelmi részeik még nem túl erősek, de a szereléshez továbbra is értenek.

Kicsit más, de ha már itt vagyunk, akkor azt is megemlítem, hogy az elmúlt pár év alatt a DML térvesztése tovább folytatódott. Nagyon kevés levél megy már rajta és ami van, azok sem túl érdekesek. Mindenki megtalálta a saját helyét, ahol megbeszélheti a Deloreannel kapcsolatos problémáit.

És még egy bónusz a végére. Egy rövid ideig volt még a dmchelp.com is, amit ha jól tudom a DMCH üzemeltetett. Habár az oldal még megvan, de a fórumok már eltűntek, esetleg nem láthatóak regisztráció nélkül. Pedig pár mentésem volt onnan, mert a DMCH-sok nagyon jók Deloreantörténelemből.

Régen volt már videóválogatás a blogon, nézzük, milyen Delorean-témájú videók kerültek fel a youtube-ra mostanában.

1. Deló lángszóró-üzemmódban

2. K.I.T.T. találkozása egy Deloreannel.

3. Aki minden nap Monte Carlo-ban cirkálhat a Delójával, annak bejött az élet.

4. Annak is, aki időgéppel ugorhat le a boltba egy kis plutóniumért kenyérért.

5. Turbós Delorean-motor a próbapadon. Simán elmenne űrhajó-alkatrésznek valami sci-fi-ben :)

6. Vajon mire gondolt a művész, amikor kisfilmjében egy második világháborús Stuka zuhanóbombázót küldött egy Delorean ellen?