Amikor azt írtam hogy hirtelen felindulásból mentünk el Olaszországba, nem mondtam hülyeséget. Még az indulás előtt két nappal is hezitáltunk azon hogy menjünk vagy ne menjünk vagy hogy éppen hova menjünk és mivel, mert az időjárás nem tűnt túl jónak a hétre. Márpedig a tengerben fürdés az első ponton szerepelt a to do listánkon. Végül aztán az utolsó napon úgy döntöttünk hogy mivel az időjárásban csak 60 év felett kezd el hinni az ember, ezért inkább megyünk és majd meglátjuk mi lesz.
A számításunk szombat reggel szépen be is vált, mert csodálatos napsütés várt otthon és a Delorean kiállása után és a bepakolás után is ugyanilyen maradt az idő. Voltak viszont egyéb anomáliák. Majdnem otthon hagytam a pénzt, a forgalmit pedig nem csak majdnem, hanem tényleg. Szerencsére még Komáromban eszembe jutott, ezért nem volt nagy gond visszamenni, de azért elvesztettünk egy fél órát ezek miatt a felesleges kitérők miatt.
Emiatt vagy más miatt, de a szokásos utolsó magyarországi megállónknál, Mosonmagyaróváron akkora sor volt a benzinkúton, hogy egyből '73-ban éreztem magamat a benzinválság idejében. Újabb fél órát buktunk, de eddigre már nem siettünk sehova és mi legalább kaptunk benzint. Abban biztos voltam hogy estére odaérünk Olaszországba, ráértünk nézelődni meg ücsörögni az autóban és kiszámolni az eddigi NAAFfal és egyéb lassú haladásokkal súlyosbított 11,5 literes átlagfogyasztást.
Az út Ausztriára eső szakasza aztán dögunalom volt. Mentünk, mentünk, mentünk, néha egy kicsit esett az eső, de tényleg csak mutatóba, aztán mentünk és mentünk. Közben a szokásos dolgok azért előfordultak. Sokan átintegettek, vigyorogtak, fotóztak, de ezt levéve tényleg semmi sem történt, el is álmosodtam rettenetesen. A zene egy kicsit javított, a 80-as táblák az alagutak előtt rontottak a helyzeten, de aztán mikor végre kiértünk az olasz síkságra, akkor hirtelen jobban lettem és vígan álltam bele a dugóba nem sokkal Lignano előtt. Itt bemutattuk a dubniczkiaval már korábban előadott "Nyitott ajtóval lazázunk a dugóban." című mutatványunkat, majd kb. 10 perc alatt feloszlott a dugó és mehettünk szállást keresni. Ami meglepően hamar lett is, aztán már csak a másnapot kellett megvárni, hogy lemenjünk a tengerre és a to do listánknak eleget tegyünk a gyönyörű szép időben. Innen aztán két nap múlva továbbmentünk egy Hotel New York nevű helyre, ami azon túl hogy egy nagyon jó szálloda, még a neve is tetszik. Mert ugye én New Yorkból vettem meg az autómat.
Közben pedig volt egy újabb tankolásom, ahol rekordot állítottam be 7,4 l/100 km-es átlaggal. Elég jól sikerült a beállítás pár hónappal ezelőtt. Az autóval egyébként egész út alatt semmi nem történt. Ment minden ahogy a nagykönyvben meg van írva.
Volt azonban egy olyan ötlet, ami azóta meg is valósult, habár más formában. Ez pedig a fékerő-visszanyerő rendszer. Ez a motor azonban nem hibrid, hanem ebből a szempontból egy teljesen szokványos robbanómotor. Ez a motor a fékezési energiát egy lendkerékben tárolta volna, ahogy a korai KERS rendszerek is tették. Azonban az eltárolt energia hasznos energiává alakítása már elég szokatlan volt. Delorean úgy gondolta, hogy ezzel az energiával meg lehetne forgattatni egy kompresszort, ami aztán többletteljesítménnyel látja el a motort.
