Élet egy Deloreannel

Ma kimarad a blog. Holnap pótolom. 

Találtam egy érdekes képet és mellette egy jó szöveget. Bill Collins mondta, akiről majd még lesz szó később. Így hangzik:

Az egész John egy látomásával kezdődött. Egy homályos kép volt, amin egy autó áll valahol egy mezőn, miközben a sirályszárny ajtók nyitva vannak.

Ismét szabadfordítás, kommentekben lehet írni a jobbakat. Én azért írtam ide, mert furcsa átgondolni, hogy mi volt az első mozzanat, ami az egész sok-sok éves folyamatot elindította.

Hogy teljesen offtopik legyek, erről pedig a Tiamat - Visionare című számának egy sora jutott az eszembe: "I'm the visionare, follow me if you dare." azaz: "Látnok vagyok, kövess, ha mersz."

Akkor álljunk neki a sorozatnak most már igazából. Először a DMC, majd a DMCL dolgozóit veszem és esetenként kitérek a más cégekben való részvételükre.

Eugene Cafiero New Yorkban született 1926-ban és a Dartmouth főiskolán szerzett pszichológiai diplomát. Ezután a haditengerészethez csatlakozott, majd kereskedelemmel foglalkozott. Végül az autóiparban kötött ki, amikor 1949-ben a Fordhoz jelentkezett gyakornoknak. Éppen a Chrysler egyik legnagyobb beszállítójának dolgozott, a Briggs Manufacturingnek, mikor 1953-ban a Chrysler megvette a céget. 1960-ben Massachusettsben egyetemi diplomát szerzett menedzsmentből, ezután pedig rendületlenül haladt felfelé a ranglétrán. 1968-ban, a Chrysler alelnöke lett, 1975-ben pedig az elnöke.

Cafiero tehetséges és elismert menedzser volt, aki jól értett az emberek nyelvén. Ezt egy későbbi történet mutatja, amikor már a Chrysler elnökeként Angliába utazott egy problémás gyárba. Itt egy ellenségesen viselkedő nagydarab munkással került szembe, aki úgy mutatkozott be, hogy: "Eddie McClusky vagyok és kommunista!" Erre ő kezet nyújtott és így válaszolt: "Eugene Cafiero vagyok és protestáns." Az ezt követő nevetés sokat javított a hangulaton.

Amikor Cafiero elnök lett, a cég pénzügyi problémákkal küzdött és az amerikai autópiac drámai változások előtt állt. (1973-ban volt az első nagy olajválság és itt lett vége a benzinzabáló autók korának.) Felügyelete alatt két nyereséges év következett, majd 1978-ban új üzemanyagtakarékossági törvények miatt veszteséggel zártak. Miután Lee A. Iacocca lett az elnök, felmondott. 

Ezután valami új után nézett és ekkor talált John Deloreanre, aki 1979 májusában felvette alakuló cégéhez. Itt a DMC vezérigazgatója lett. Amikor kérdezték miért ide jelentkezett, mikor biztosan más nagyobb cégeknél is lett volna hely számára, akkor ennyit mondott: "Úgy gondoltam poén lesz egy kis céghez szerződni. Oda, ahol nincsenek még kialakított folyamatok, történelem. Tiszta lappal akartam indulni." Cafiero 375.000$-t keresett egy évben plusz egyéb lakhatási és részvény vásárlási juttatásokat is kapott, valamint céges autót. Irodája John Deloreané mellett volt a Manhattani Park Avenue-n.

A munkája a DMC-nél nem volt zökkenőmentes. Miután megemlítette, hogy Charles Bennington (DMCL, róla még lesz szó) túlhajszolja magát, majd miután összetörte a Lotus Espritjét, John elküldte Dunmurrybe, hogy segítse ki Benningtont. Később még egy kisebb botrányba is belekeveredett, majd 1981 októberében távozott a cégtől. A saját feltételeivel távozott és a későbbiekben is részt vett a vállalat működésében, mint tanácsadó. Roy Nesseth követte az igazgatói székben, habár soha nem nevezték ki. Inkább csak folyamatos helyettes volt.

Később megalapította a Computerized Security Systems céget. Kétszer nősült, 5 gyereke született. 2003-ban halt meg 77 évesen.

Hoppá! Az van, hogy November 25. Ami mi? Hát 1981 November 25.-én hajnali 1:30 körül egy lelkes munkás Dunmurryben éppen az én autóm ajtajának a belső részére firkált, miközben azon gondolkodott, hogy jó, hogy van munkája, de azért ilyenkor inkább otthon kéne aludni.

Nagyon szép lenne, most egy összefoglalót írni arról, hogy mi történt az autóval az elmúlt 28 évben, de az első 26,5 évéről fogalmam sincs, az utóbbi 1,5 év pedig elég jól le lett dokumentálva. :)

Szóval öröm és boldogság van, meg mindenki írja meg, hogy szerinte mit kéne vennem a születésnaposnak. Nálam eddig a légszűrő, olajszűrő, olajcsere kombó vezet, de azt hiszem jobb lenne valami egyedibb.

Aztán még egy kis rövidet még idecsapok, mert ez így elég kevés lenne. Természetesen kapcsolatban van Hollandiával, pontosabban az előkészületeivel. Talán emlékeznek páran, hogy az indulás előtt szerencsétlenkedtem a fórumon, hogy nem megy a szivargyújtóm. Pontosabban megy, csak éppen a GPS nem akar benne megnyikkanni és kicsit lötyög is benne. Úgy tűnt, hogy valami itt nem szabványos. Egyik munkatársammal szereztünk egy új szivargyújtót, majd hazavágtáztunk egy kis szerelésre. Mondta, hogy nem lesz egy nagy dolog, fél óra alatt végzünk. Mondtam, hogy erre azért ne vegyen mérget, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy a Delorean esetében az 5 perces munkák nem léteznek, ellenben a kőkemény szopóág az igen.

Eleinte nem hitte el, de aztán mikor már másfél óra után is ott értetlenkedtünk, akkor kezdte érteni a lényeget. Szóval az volt, hogy amikor bedugtuk a szivargyújtót, akkor működött a gyújtórész. Amikor lámpát raktunk bele az is ment. Amikor meg a GPS-t vagy a tesóm telefontöltőjét akkor meg sem nyikkant. Kiszedtük, beraktuk, bepróbáltuk az újat is és csak nem akart beindulni. Mivel két csavarhúzó volt a teljes felszerelésünk, ezért nem tudtunk áramot mérni és ezzel kábé le is lövöm a poént, fel voltak cserélve a drótok. A lámpának ugye mindegy, de a valamirevaló eszközök, mint töltő már háklisak az ilyenre. Végül alig három óra alatt rájöttünk, újrakötöttük és visszaraktuk az eredetit. Ezután persze már működött is minden. Nagy szívás volt az egész.

Próbáltam képeket készíteni, de mivel végig a garázsban voltunk, nem sikerült egy sem, ezért csak egy kicsit korábban készült (és legalább olyan rossz) képet rakok be illusztrációnak. Egyik ismerősöm gépjárművét fényképeztem le a Delorean mellett. Igaz már volt és semmi köze a témához, de nekem tetszik. :)

A parkolási ügyességünkről pedig nem ér kommentelni!

Ez megint csak olyan általános bejegyzés. A klub szempontjából annyi a történés, hogy itt a tél, leálltak a történések. A fórumon is csak 1-2 téma megyeget, lazulás van. Ez jó, csak éppen én nem tudok ide új dolgokat írni, úgyhogy egy régebbi infókonzervet vettem elő.

Ez pedig két dolog. Az egyiket az elmúlt fél évben már sokat emlegettem miszerint most kell Delorean venni! Hogy miért? Ennek több oka van. Az egyik, hogy a válság miatt sok az eladó, lehet válogatni és az árak is elég nyomottak. 2006-ban 25000$ volt az amerikai és kb. 30000 euró az európai frankón összerakott, megbízható autó. Ennek ellenére én tavaly már nagy szerencsével 15000$-ért tudtam venni, de idén ez az ár már átlagosnak mondható. Persze azért ezeken az autókon van még bütykölnivaló, de közel sem 10000$-nyi. 

Erről Zsiga is tudna mesélni, mert hát ő meg 12000 euróért vett egy nagyon szép állapotút amit még szebbé varázsolt. Egy ilyen autó alapára nem 12000, hanem 20000 euró környékén volt annak idején.

Tudom, hogy még így is drágák ezek az autók, de talán ez az olcsóság kitart még egy-két évig, talán amíg 30 évesek nem lesznek. Szóval én olyan 2012-től várok egy nagyobb emelkedést. Persze nagy előnye ezeknek az autóknak a rendkívül masszív felépítés és a hosszú élettartam. Emiatt kicsi a lemorzsolódás a legleroggyantabb autók is felújíthatók. Ha kevesebb lenne, akkor többe kerülne.

Persze amit most leírtam az kizárólag a jelenlegi véleményem. Lehet, hogy az árak tovább csökkennek, de az is, hogy valami általam nem látható ok miatt hirtelen emelkedésbe kezdenek. Szóval ne vegyétek készpénznek, de gondolatébresztőnek szerintem jó volt.

Akit érdekelnek a tendenciák, az itt tájékozódhat:

delorean2109.blogspot.com/2008/03/deloreans-sold-on-ebay.html

Ennek a táblázatnak a topikja pedig itt található:

www.dmctalk.com/showthread.php

Mondjuk a grafikon nem teljesen támasztja alá az eddigi gondolataimat, de nekem inkább az volt az érzetem amit eddig leírtam.

Beszéltem már a gyárról, a gyártásról és nagyon sok mindennel az autóval kapcsolatban, de nem beszéltem még az emberekről, akik mindezt lehetővé tették. Ők azok akik a munkájukkal felépítették a gyárat és sok embernek egy álmot és megélhetést biztosítottak egy akkoriban eléggé elmaradott, terror által keményen sújtott országban. Ez a mostani sorozat azokról fog szólni, akik a Delorean Motor Company életében fontos szerepet játszottak.

Ebben a mai részben előbb még csak egy általános bevezetőt tartok, hogy az elkövetkező emberek szerepei tiszták legyenek. Először is sokan csak arról tudnak, hogy Delorean Motor Company = DMC. Ez így igaz is, de közel sem teljes. Maga a cég több részből állt. 

DMC: A Delorean Motor Companyt John Delorean 1975-ben alapította Detroitban, de New Yorkban volt a székhelye. Ez a cég volt az anyacég. A már beimportált autók további szállításával és értékesítésével a DMCA foglalkozott.

DMCA: Itt további leányvállalatok is képbe kerültek. Ezeknek a leányvállalatoknak Kalifornia, New Jersey és Michigan volt a központja és itt további minőségi ellenőrzéseket végeztek mielőtt az autók a kiállítótermekbe kerültek volna. 

DR(L)P: DeLorean Research (Limited) Partnership volt a termékfejlesztésért felelő leányvállalat. Mind közül a legkisebb. Ide érkeztek be a támogatások, pl. Johnny Carson 500000 dollárja.

DMCL: Ez volt talán a legfontosabb, mert ennek a tulajdonában volt a gyártáskapacitás. Ezt Észak Írországban alapították és amikor 1982-ben bezárták a gyárat, akkor csak ez szűnt meg, bár nem sokkal később a cég többi része is tönkrement.

DMHC: A DeLorean Motors Holding Company akkor alakult, amikor a cégcsoport a gyártás felfutása után is veszteséges volt (1981 vége). Ez az anyacég mindegyik leányvállalatot felügyelte és a veszteséges működés utáni újjászervezés egyik eredménye volt. Nem találtam pontos információt, de az évek során több rosszul olvasható és nem teljes dokumentumot találtam. Őszintén szólva amit el lehet olvasni, azt sem nagyon értem, de iderakom, hátha valaki majd okosodik belőle.

LMC: További leányvállalatok is voltak még a cég által megvásárolt kisebb cégek, mint pl. a Thiokoltól megvásárolt Logan Machine Company, amelyik a már korábban említett hókotrókat gyártotta és egy ideig a DMC néven, majd később LMC-ként forgalmazott.

The John Z DeLorean Corporation: Átmeneti cég 1975-ben, amely az ERM technológia licencelését végezte.

DeLorean Sports Car Partnership: Ez a cég kapta a külső forrásokból a hozzájárulásokat, mint pl. a kereskedőhálózat általi 25000$-t.

Ezen felül további cégekkel is kapcsolatban volt a DMC, ezek közül a Lotus Motor Cars ltd, az ITAL Design S.p.A., a Legend Industries Inc és a Wooler Hodec Ltd voltak a leglényegesebbek a közvetlen beszállítókat mint a Renault, Peugeot, Jaguar, Volvo stb. nem számítva. Majd róluk is szót ejtek, ha odaérek.

Ez a cégstruktúra sokaknak a szemét bökte, mert a pénzmozgások elég nehezen voltak csak követhetők és amikor John Delorean perére 1984-ben sor került, akkor ez is az egyik oka volt a sikkasztási vádaknak.

Szóval ezek az alapok, ezentúl már életrajzok és munkaleírások következnek. Majd igyekszem mindenkinek odaírni, hogy melyik cégben milyen pozíciót töltött be.

Kezdésként természetesen John Zachary Deloreant kell megemlíteni, de az ő életéről és szerepéről szerintem mindenki tud. Aki pedig nem, annak ajánlom a delorean.hu ide vágó leírását a delorean.hu/john_delorean.php címen.

Ennek a mostani sorozatnak az alapját a pjgrady.co.uk oldalról veszem, de minden egyéb ismeretemet is beleadom, amit mindenfelé olvastam a neten.

Azt hiszem a Hollandiával kapcsolatos történetek még sokáig elő fognak jönni a blogon. Ez a mostani is ilyen félrészben a hollandiai kalandozásaimhoz köthető lesz. Ezt írtam a Hollandia VII. avagy Ed bejegyzésben, hogy: "Volt még egy másik jó történet is, de arról majd kicsit később fogok írni bővebben, mert még nem zárult le." Na ez most már lezárult, így megírom.

Történt ugyanis, hogy amikor Ednél voltam elég sokat beszélgettünk mindenről, de természetesen főleg az autó volt a téma. Tudtam, hogy nem dolgozik olcsón (60 eurós órabér) és gondoltam kicsit eldicsekedek az olcsó keleti munkaerővel.

Mondtam neki, hogy bezzeg minálunk a kormányomat 55 euróért megcsinálta a fickó mindenestől. Ed egyből abbahagyta a fékem szerelését és nekiállt kormányt tapogatni és azt mondta, hogy frankó munka, lehet, hogy majd küld kormányokat. Mondtam, hogy persze küldjön csak, aztán majd azokat is megcsináltatom. Ment tovább a nap többet erről már nem volt szó.

Utána hazajöttem és elkezdődött a sebváltóm felújítása. Megrendeltem egy kupac cuccot hozzá, Ed összeszedte és elküldte. Valamint mondta, hogy ha nem gond, akkor lesz benne három kormány is. Ide is ért és tényleg. Szépen összerakva a dobozba bent voltak. Mellesleg olyan helykihasználással, hogy nem bírtam többet visszarakni. Abba a dobozba egyszerűen nem férhet bele három kormány, de belerakta! 

Aztán mentem is egy kört a szerelőmhöz az alkatrészekkel és egy kört a kormányoshoz bőrözésre. Mikor elkészült szépen visszaküldtem Hollandiába, majd kiszámoltuk kinek mennyibe került ez az egész és abban maradtunk, hogy a következő vásárlásomból még van 3000 Ft engedményem. Frankó.

Az igazat megvallva természetesen nem ebből gazdagodtam meg és ha legközelebb is lesz ilyen, akkor sem fogok túl sokat kérni több okból. Az egyik, hogy az Eddel jó jóban lenni. :) A másik, hogy egy másik Deloreanosnak mindig segít az ember, ahogy ő is kicserélte a fékeimet hitelbe. 

Hát ennyi volt a nagy történet és még a végére egy teljesen offtopik kép. Most hétvégén készült, miután letakarítottam az autót és mielőtt beálltam végleg a garázsba télire. Most jöhet az Esti Mese végedala. :)

Semmi nem történt, azt levéve, hogy most már végleg lemostam az autót és elraktam télire. Még van pár dolog amit idén meg kell csinálnom, de ezek már nem túl nagy horderejűek. 

Le kell szednem a rendszámot, mert december 3.-án lejár, aztán meg kell szerelnem az egyik néha nem működő féklámpámat. Más nincs, aki nem töltötte fel a képeket az majd hívjon és indítok neki szervert. Most éppen nem megy.

A hivatalos 50000 mérföldes tesztet két Lotus prototípus tesztje előzte meg. Ezek voltak a D14 és D15. Az általuk felderített hibákról itt írtam, megéri elolvasni.

Az első száz legyártott autó, tehát az 500-as sorozatszámúak mind teszt és gyakorlóautók voltak valamilyen szinten. Elsősorban a DMC fontosabb alkalmazottai kapták őket cégautónak, de nem azért mert menő cégautóval furikázni, hanem mert így az esetleges hibákról nem az első vásárlók, hanem a cég szerez tudomást. Emiatt ez az első széria még jelentősen rosszabb minőséget képviselt, mint a későbbiek. 

Ezek közül az autók közül is kiemelkedik az 514-es, amelyen a hosszútávú megbízhatósági tesztet végezték. Ez egy fekete belsős, manuális váltóval szerelt 1981 márciusi VINtáblájú Delorean. Az egész tesztvezetést Mike Loasby felügyelte és a kivitelezését 1980 április 15-én hagyta jóvá. Ezután indultak el a D14 és D15, a VIN 514, a hivatalos tesztautó pedig 1981 január 25-én rajtolt el és április 12-ig nyüstölték.

Az autót ezután körbevezették Európában és főleg Írországban használták. A német autópályákon magas sebességű vezetést teszteltek, de megjárták az autóval a földutakat is. Mint mondták a legnehezebb dolog a tankolás volt az ólommentes benzin hiánya miatt.

Az alábbi képen a három aláíró Chris Bradley, David Winnington és Dessie Murray. Chris Bradleyről, az Experimental Workshop főnökéről már írtam korábban, David Winnington az ő munkatársa volt, Dessie Murray pedig az egyik utolsó tesztvezető. Ők voltak a VIN 514 tesztvezetésének az ellenőrei.

Az út folyamán minden költséget részletesen vezettek a benzintől, a szállásokon át az esetleges szervizköltségekig. A végére a jelentés közel 100 oldalra rúgott! A vezetésben az ulsteri autósklub segédkezett. Napi 16 órában vezették az autót, szinte csak tankolni, szervizelni és sofőrt cserélni álltak meg.  Sajnos nem találtam információt a teljes végösszegről, de 30000 mérföldes teszt esetére volt egy esettanulmány, ami 20000 font körüli költséget irányzott elő. 

Az autót a gyár tönkremenetele után John Moore, a "Motor Makers in Ireland" szerzője vette meg eléggé nyomott áron, és tőle került az ulsteri közlekedési múzeumba. Kicsit kipofozták és kiállították.

Ezen kívül fontos megjegyezni, hogy nem csak ez az autó volt 50000 mérföldes teszten, hanem a D14-es és D15-ös Lotus prototípuson túl még egy autó. Erről csak pletykák vannak, de aszerint a VIN 535-ről van szó, és a VIN 514-gyel szemben automata váltós volt és a tesztek során balesetet szenvedett, felborult és emiatt megsemmisítették.A rendszáma pedig RIA 7122 volt. A potenciálisan elveszett D23-ról lehet szó? Könnyen elképzelhető.

További információk itt.

Íme Béb írásának második része. Ő őszinte, ezért mindent megír én meg bátor vagyok, hogy ezeket változtatás nélkül közlöm. Ti meg örülhettek, hogy kiteregetjük a családi szennyest, mint egy feltűnésre vágyó celeb. :)

A holland út során ez a párbeszéd zajlott le rendszeresen közöttünk:

- Hallod?

- Nem. Mit?

- Ezt a zajt.

- Nem. … De talán most igen.

- És szerinted honnan jön?

- Nem tudom.

- De eddig nem volt.

- Biztos. Én nem figyeltem. (Ugye engem sokkal jobban lekötött a táj, már amikor láttam, meg az integető emberek a szomszéd autókból.)

Újabb fülelések, és egy gyenge kísérlet a részemről, hogy:

- Minden autónak van hangja, nem lehet, hogy a miénknek ez?

- De eddig nem volt.

- Talán mert eddig nem mentünk ilyen gyorsan vele, ilyen hosszú távon.

Persze sosem sikerült meggyőznöm. Az aggódás folyamatos volt. Este elbúcsúzott az autótól, reggel pedig mielőtt én csak egyet pislantottam volna, már lent volt a parkolóban, hogy megnézze minden rendben van-e. És persze megállni is csak úgy lehetett, hogy rálásson az autóra. Mondhatnánk, hogy ez szerelem, de nem az. Ez kérem szépen egy első gyerekes anyuka tipikus viselkedése. Meg is mondtam neki, hogy eljátszotta az esélyét, hogy valaha megjegyezést tegyen az aggódó anyukákra. Mert épp csak a jó éjt puszi nem járt az autónak, de szerintem az is csak azért nem, mert nyomot hagyna.

Hát így élünk mi vidáman, és az én nagy megelégedésemre, mert egy ilyen harmadikat könnyű elviselni. Ráadásul hiába jó a segge, a combom nekem hosszabb. :)

A holland túrán persze számomra az elsődleges élményforrás a házak, meg a rengeteg muskátli volt. De ne higgyétek, hogy nem nyűgöződtem le a sok Delo láttán. Bár nekem itt is, nem megszokott módon inkább az tetszett, ahogyan az emberek a saját ízlésük szerint alakították az autót. Abszolút kedvencem az a Delorean volt, amelyiknek az ablakára a tulajdonosai kiírták a nevüket. Ezt én is bírnám. Tudja csak meg mindenki, hogy az ott az én helyem. :) 

Welmoedet nagyon megkedveltem (ő a holland klubelnök), neki csak egy kockás mellény kellene, és máris a kezébe nyomnám Benedek Elek meséit. Tökéletes nagypapa lenne belőle. Mert, hogy ott a nyugdíjasok Delot vesznek, és álmokat valósítanak meg. És akkor a világ nem is lehet olyan rossz hely, ha van, ahol ez megtörténhet.

Persze ez az autó soha nem lesz családi autó. Már csak azért sem, mert ha Viktort riogatni szeretném, csak előrevetítem neki a lehetőséget, hogy mi történne az autóval, ha egy nutellás kezű kisgyerekkel kerülne szembe. Ilyenkor komolyan megfordul a fejében az autó szögesdróttal való körbevétele.

Családi programokra tehát nem ezzel az autóval megyünk majd, de kettesben romantikázni annál inkább. A nagyszülők meg örülhetnek, hogy addig is unokázhatnak.