Az év első Deloreantalálkozója szokás szerint az Oldtimer Premieren lesz, ahogy tavaly és tavalyelőtt is. A jelenlevők száma még kicsit kérdéses, mert habár Bopat és Skynet elég fixnek tűnik, de Szabi kicsit kételkedik az autójának a képességeiben, valamint az én autóm is gyengélkedik egy kicsinkét. Azért remélem hogy hétvégére szép idő lesz és mind a négy Delorean meg fog jelenni.
Aki szeretné, az Facebookon is meg tudja találni a rendezvény eseményét itt és itt.
Az idei első találkozó ezúttal nem a biatorbágyi Oldtimer Premier volt, hanem az Oldtimer Show a Vasúttörténeti parkban. Itt eddig kétszer voltam. Egyszer a Rozsdakupac meghívására, egyszer pedig csak úgy, igaz második alkalommal csak a kapu előtti kiállítótérig jutottam. Azóta új vezetőség vette át az irányítást és mivel nagyon szerettek volna Deloreant, hát elfogadtam a kérést.
Aztán persze erősen elgondolkodtam a hengerfejgyanú miatt, de mivel a szerelőnél úgy tűnt nincsen baj, hát belevágtam. Mivel ez a rendezvény nem a szokásos laza szabályú dolog, hanem egy sokkal komolyabb odafigyeléssel és szabályzattal rendelkező találkozó, ezért úgy éreztem, hogy nem lenne nagy ötlet, ha koszosan vinném el az autót, így egy takarítással nyitottam.
Már jó előre bejelentkeztem és emiatt nagyon hamar végeztek is a Deloreannel. A tervem az volt, hogy 5 órakor indulok Budapest felé, ennek ellenére már 4.20-kor menetkész voltam. Vettem gyorsan egy pályamatricát és mentem is a pályára. Aztán valami hirtelen ötlettől vezérelve az első lehajtónál lementem, hogy megnézzem minden rendben van-e. Belülről, a műszerek alapján nem volt gond, de a hűtővizet meg akartam nézni. És jól is tettem. Vagy éppen rosszul, ebben már nem vagyok annyira biztos.
Ugyanis azt láttam, hogy a hűtővíz habzik. Továbbra sem vagyok túl képzett autószerelő, de ezt tudom, hogy nem szerencsés. Mégpedig itt hengerfejtömítéshiba szintű szerencsétlenségről van szó. Itt leálltam egy percre, majd nekiálltam telefonálgatni, hogy mit tegyek. A szerelő szerint valószínűleg nem komoly hiba, simán megjárom vele a távot, csak majd visszafelé hozzam be az autót átnézésre. Dubniczkia szerint innen sehova sem kéne menni, hanem egyből a szerelőhöz, McFly meg úgy gondolta, hogy semmi komoly, menjek csak. Na mondom veletek sem többen vagyunk csak sűrűbben, éppen döntetlen a helyzet. Végül aztán döntöttem és félútról visszafordultam a szerelő felé, hogy nézzen rá a gépre és mondjon úgy verdiktet. Visszamentem, megnéztük és mit csinált a Delorean? Abbahagyta a habzást. Nanáhogypersze...
Erre mi lett vajon Sid válasza? Miután kapott 5 liter desztillált vizet, elindult újra Budapestre, mert ha jó, akkor minek parázni, ha meg rossz, akkor rontsuk el már rendesen, ne csak ilyen félig rossz legyen! Újra fel a pályára, aztán felzúgtam Pestre 130-cal, ott végigálltam egy 25 perces dugót, majd beálltam az Oldtimer Showra.
És az autó minden gond nélkül működött. Amikor melegedett, a ventilátor felkapcsolt, lehűtötte, megint melegedett, megint lehűlt. Igazából pont olyan volt, mint egy tetszőleges napon. Mikor végül beálltam a helyemre, akkor észrevettem, hogy azért elfogyott egy kis víz, de habzást nem nagyon láttam, csak pár kisebb buborékot. Nézegettem még egy kicsit, de végül nem kezdtem sokat a géppel, mert nem volt mit tennem.
Kimentem inkább a kapuba, ahol dubniczkia várt és hazahozott, amit külön szeretnék neki megköszönni. Érdekes nap volt, folytatása pedig jövő héten következik.
A hétvége elég Deloreanesre sikerült, az elkövetkező pár szerdára lett anyag. Mára viszont csak egy kép és link, aminek nagyon örültem. A Petrolicious úgy gondolta, hogy a Totalcaros videó nyitóképe pont jó lenne nekik is és felrakták az Instagramjukra. Ahogy nézem, tetszett az embereknek, a jelenlegi utolsó komment pedig mindent visz.
Herding sheep with a Delorean... This is everything I want in life
És a link pedig itt található.
Nagyon sok képet találtam a neten az elmúlt fél évben, amik külön bejegyzésre nem voltak elegek, de kiegészítésként nagyon hasznosak. Íme az első kupac.
- A Lapple első cikkébe belekerült egy új érdekesség. A Lapple együtt dolgozott két konkurensével, hogy kielégíthessék a DMC igényeit.
- Az aranyból készült Deloreanek kiegészítésébe bekerült egy kép, ami a két autót együtt mutatja.
- A Delorean reklámos bejegyzés utolsó képe új. A Dunne Ford is adott el Deloreaneket.
- Két új kép a VIN 500 történetéről szóló bejegyzésben.
- Egy új kép a Proto-1 előkerüléséhez, ahol megtekinthető, hogy mennyire nem gondolták végig a motortér kinyitását. Ellenben a csomagtartó talán így jobb lenne.
- Új kép a Visioneering Deloreanről, ahol ráadásul John Delorean is feltűnik.
- Egy újabb barlangrajz a 4. rész végére, egy kérdéssel.
Ahogy az Atinak megy a Ford sagája évek óta, úgy megy nekem is a hűtés sagám már két éve, de főleg az elmúlt negyedévben. Eleinte persze csak a meglevő régi alkatrészek megelőző cseréje volt a menü, de a múlt évi forralásomnak úgy érzem, hosszú távú következményei lesznek, ami a blog szempontjából örvendetes, de a pénztárcám szempontjából kevésbé pozitív fejlemény.
Miután kicsit jobb idő lett, elérkezett az ideje az év eleji általános karbantartásnak. A szokásos dolgokról most csak röviden beszélnék, miszerint megvolt az olaj és légszűrőcsere, megzsírozták az angle drive-ot és úgy általában átnézték az autót. Mivel mondtam, hogy Írországra patentnak kell lennie a gépnek, ezért kicsit jobban átnéztek mindent. Ennek a fő áldozatai a fékek lettek, ahol mindent szétszedtek és megtisztítottak. Nem megyek annyira sokat az autóval (főleg télen), hogy ez ne forduljon elő, cserébe viszont legalább rossz időben is használom az autót, még ha ritkán is. Ezek miatt eltartott pár napig, de szükséges volt, mert nagyon sok kosz és rozsda volt mindenhol. Azóta tényleg más a fékezés érzete, mert sokkal könnyebb lett a pedál, bár a fékhatás továbbra sem közelíti meg az új autókét, nyomni kell rendesen, ha hirtelen szeretnék megállni. Nagy előny azonban, hogy a jobb első kerék, aminek a fékje kimondottan ramaty állapotban volt, már nem blokkol hamarabb, mint a többi. Alkatrészt nem kellett rendelnem, de egy fékmunkahenger felújító készlet azt mondták nem ártana majd valamikor és egy kerékanya is cserés lett. Szerencsére egy Fordé teljesen jól illett és nagyon hasonló kívülről is. Azért majd valamikor szerzek egy eredetit.
Ezen kívül volt a hűtési problémám is, mert nem mindig kapcsolt be a ventilátor, amikor kellett volna neki. Ezt végül úgy sikerült orvosolni, hogy (McFly tanácsát megfogadva) mindössze megtisztították a hőgomba csatlakozóját, meg úgy egyáltalán a szóba jöhető csatlakozókat. Csodák csodájára amióta ez megtörtént 100%-os lett a hőgomba és ezt azóta egy elég hosszú stresszteszten is bizonyította a gép, de erről majd jövő héten fogok beszámolni. Légtelenítették is a rendszert, mert volt benne még bőven, nem tudta az összeset kidolgozni ez a néhányszor 10 km használat, gondolom ez is segített a rendes hűtés helyreállításában. Szóval úgy tűnt ez is megoldódott, úgy működik minden, ahogy mindig is működött.
Volt még egy gyanú arra, hogy a hengerfejtömítés esetleg problémás lehet, de a tesztek alapján ez nem tűnt megalapozottnak, ezért a motor megbontására nem került sor. Így aztán amikor elkészült a gép, nagy örömmel mentem haza egy tökéletesen működő autóval. 20000 Ft-ba került a dolog, igazán baráti az ár, úgy gondolom, de jövő héten jön a folytatása ennek a bejegyzésnek, ami azért kicsit árnyalja a helyzetet.
Tegnap felvittem az autót az OT expóra. Azt hiszem az elkövetkező pár hétre lesz bőven írnivalóm az elmúlt időszak történéseiről. Viszont az első rész nem ma lesz, hanem csak holnap, mert idő hiányában nem tudtam megírni a mára valót. Aztán szerintem péntekre is lesz valami.
A héten elindul a szezon, jön az első találkozó, ami az eddigiekkel ellentétben nem a biatorbágyi Oldtimer Premier, hanem a Vasúttörténeti parkban tartandó Oldtimer Show. A szervezés a tapasztalatom alapján sokkal komolyabb, mint eddig bármelyik általam látogatott rendezvényé, biztosan jó lesz, még ha kicsit furcsa is. Fontos megjegyezni azonban, hogy ezen a találkozón én személy szerint nem leszek ott túl sokat, inkább csak a be és kipakolásnál, tehát beszélgetni nem nagyon fogok senkivel sem. Fontos még, hogy itt az autókba nem lehet beülni, sőt még megtapogatni sem lehet őket. Itt a plakát, hogy mikor és hol lesz az egész.
Dubniczkia megírta küzdelmeinek újabb epizódját. Íme:
Valahol itt fejeződött be a történet tavaly nyáron. Volt a mindennapos Alfa problémamentesen (ami csak fél évvel később szívatott meg, de jobban mint a Fordok bármikor is), volt a nagy nehezen feltámasztott nagy álmom az Escort kabrió és a pár héttel később lejáró műszakis Fiesta. Úgy gondoltam, hogy racionalizálni kellene az autóparkot és minimum egy kocsitól meg kellene válni. ...ezért vettem egy negyediket. De ne rohanjunk ennyire előre.
A szívem csücske még mindig SirClarence volt a '84-es makettmotoros gyösz. A szüleim használták nagy ritkán vidéken és csak találkozókra mentem vele évente néhány alkalommal. Két évente szervizeltettem és műszakiztattam. De észre kellett vennem, hogy a nyirkos garázsban nagyon komoly folytonossági hiányok alakultak ki az autó alján. Sajnos annyira, hogy a padló maradékán jött be a kipufogógáz. Kocsimosás közben a szivaccsal sikerült egy teniszlabdányi darab "lemezt" kitörölgetnem a hátsó sárvédő alsó részéből. Igen tudom, ezen a ponton kellett volna betolni a bontóba az öreget. De az élet mindig vicces helyzeteket teremt: a Facebook Fiesta klubos oldalán pont ekkor jelent meg egy hirdetés, amiben egy tíz éve kilakatolt és lefényezett autót árulnak, aminek a felújítását nem fejezték be soha, viszont az elmúlt pár évet a ház előtt egy bokorban töltötte. Röviden mondom, megvettem. A döntés megvolt, a két kocsiból egyet kell csinálni úgy, hogy SirClarence lehetőleg semmit se veszítsen az eredetiségéből. Kobold barátom el is vállalta a feladatot. Közben a kabriót eladtam, de úgy tűnik nagyon jó helyre került. Szeretik, becsülik és nagy becsben tartják. Ezen a ponton csak egy feladatom maradt, várni míg elkészül a vas. Pikk-pakk meg is volt. Alig hét hónap elteltével vissza került hozzám a "kis kedvenc". Az ilyen fajta munkára azt szokás mondani, hogy restaurálás, hisz' minden alkatrész ki lett szerelve, majd letisztítva/felújítva/kicserélve került vissza a helyére. Csak azért hívom ezt a procedúrát csupán felújításnak mert a karosszériamunka és fényezés nem friss. Lesz is még dolog vele főleg a a küszöbök környékén.
Sajnos egy ilyen idős, ilyen egyszerű és olcsó Fordot életben tartani nem kis feladat... Lassan kezd összeállni a kocsi. Persze az első hetekben kijöttek a problémák: elektromos gondok, beázások, stb. Sőt még a hátsó keréknek is sikerült kidőlni a kocsi alól menet közben egy komolyabb csapágyanomália miatt. De most úgy tűnik, hogy jó, és egy számomra nagyon kedves kocsival büszkén vághatok neki az idei szezonnak. Tehát hat év alatt sikerült elérnem, hogy van egy olyan harminckét éves kocsim, amire egy pár éves kisautó árát költöttem el, de másnak maximum egy jobb bicikli árát éri. De a szerelem nagy úr, még ha autóról van is szó, meg hogy is mondják? ...kicsit savanyú, kicsit sárga, de az enyém.Előző rész itt.
Valóban már négy éve, hogy láttam azt az autót az Emaar Classicon a Burj bulváron? Az igazán nagylelkű tulajdonos - aki egyben az igazán csodálatos Tomini Classic Gyűjtemény tulajdonosa is - elbeszélgetett velem, miközben olykor megengedte egyeseknek, hogy beüljenek a VIN 3899-be. Körülbelül 4 órát töltöttem el ott ácsorogva, olykor kővé dermedve, olykor pedig nem hivatalos idegenvezetőként tevékenykedve. Mindezt egy autó miatt. Amikor végül távoztam, azt mondtam: Mindenképpen szólj, ha el akarod adni!
Elég nagy hülyeség volt igazából ezt mondani. Hogy a fenébe tudnék megengedni magamnak egy ilyen csodás állapotú autót, mindössze 10000 kilométerrel az órájában? Vágyni vágytam rá, de valóban birtokolni ezt az autót - milyen bolond álom. Később többször meglátogattam Tominit, miközben mindig néztem a sarokban álló Deloreant, miközben arra vágytam, hogy valamikor valahogyan az enyém lesz.
Ugorjunk egyet az idei évre. A távoli Tokióban, ahol éppen mentás szőlőt szürcsölgetve töltöttem a szabadságomat, megszakította az álmodozásomat az egyik barátom üzenete: Láttad ezt a Deloreant a Dubizzle-n? És igen, ugyanaz az autó, VIN 3899 és eladó. Ráadásul olyan áron, ami miatt nem kezdtem el azonnal rázni a fejemet. Őszintén szólva nem sok mindenre emlékszem ezután. Csak annyira, hogy küldtem egy emailt Tomini kontaktjának és összehoztam egy találkozót, hogy megnézhessem az autót. Emlékszem a landolásra Dubai egy forró és párás nyári éjszakáján, aztán hat óra alvás után már indulás is egyenesen autónézőbe. Emlékszem, hogy ránéztem és megmondtam, hogy megveszem úgy, hogy azt sem tudtam, hogy működik-e egyáltalán. Még egy tesztkört sem mentem vele. Lehet, hogy most őrültnek hisztek hogy ekkor kockázatot vállaltam, de őszintén hiszem, hogy nem vagyok az. Hiszek benne, hogy minden autónak lelke van és amikor beléptem abba a csillogó kiállítóterembe és ránéztem erre a rozsdamentes acél istennőre ... hát úgy éreztem magamat, mintha két szerencsétlen szerelmes talált volna újra egymásra, időn és téren át. Egy pillanatig sem kérdőjeleztem meg a döntésemet és egy percig sem hezitáltam. Egészen idáig várt rám, most pedig nekem kellett bebizonyítanom, hogy méltó vagyok hozzá.
A többi már csak részletkérdés. Ne is kérdezzétek mennyibe került! Minden férfinek szüksége van néhány titokra és ennek az autónak az ára úgyis csak felfele megy, ahogy egyre kevesebb és kevesebb van belőle. Nem mintha azt tervezném, hogy fóliába csavarva elrakom a föld alatti kincseskamrámba. Nem. Én meg fogom ezt osztani veletek, mert mindenfelé el fogok menni vele Dubaiban és minden utamat dokumentálni fogom. Úgy tervezem, hogy minden nap vezetni fogom és bebizonyítom, hogy John Delorean lehetetlen álma 2015-öt is megérte.
Ha pedig esetleg ezen gondolkodtok: Akkor vezettem először, miután átadtam a régi tulajdonosnak egy szép nagy kupac készpénzt. Ez volt az igazság pillanata. Vajon átvertek? Egyáltalán nem. A Delorean elsőre indult, csodásan járt, a légkondi pedig lefagyasztotta mindenemet mire hazaértem. Habár ez egy 34 éves sportautó, nem nehezebb vezetni, mint egy modern kupét. Cserébe viszont sokkal vagányabb és lehetetlenül karakteres. Amennyire tudom, ez az egyetlen Delorean az Emirátusokban. Ha jól tudom, van pár szétszórva még az Arab Félszigeten, különféle magánygyűjteményekben, Ománban például konkrétan tudok kettőről, mert akár hiszitek akár nem, 1982-ben a Deloreaneket hivatalosan is importálták Kuwaitba és az Emirátusokba. Azóta már szinte az összeset visszavitték Európába vagy Amerikába, VIN 3899 egy amerikai import, aki tudja, megnézheti a történetét a neten.
Szóval még mindig nem hiszem el, hogy az enyém. Néha felkelek este és azt hiszem, hogy jön majd valaki és elviszi. Néha azt hiszem, hogy csak álmodok. Márpedig ha egy álom olyan mint a valóság, akkor honnan tudod, hogy melyik az igazi? Viszont az én álmaimban a jövő mindig sokkal fényesebbnek tűnik.
Az eredeti cikk itt található.
Végül pedig találtam még egy videót is az autóról. Elég jól sikerül, bár sokszor elég nehéz érteni.
Most írtam vissza az Oldtimer Shownak, akik a Vasúttörténeti parkban lesznek. Ez az első fix találkozó, jelenleg úgy 95%, hogy megyek.
