Élet egy Deloreannel

Ma van 11 éve, hogy meghalt John Delorean. Erről már írtam itt korábban, akit érdekel olvassa csak újra. Mára csak egy képet rakok ki a temetés napjáról.

Ez a történet azért tetszett meg, mert habár alig szól az autóról, ráadásul maga a vétel is elég átlagos, de a helyszínek és a személyek benne annyira távoliak számomra, hogy le kellett fordítanom. Meg hát a stílusa is nagyon jó volt, remélem sikerül belőle minél többet átadnom. Készüljetek, hosszú lesz.

Van egy Deloreanem. Egy igazi. Ez, amelyik ebben a percben is itt áll a garázsomban. És ez valami istenverte módon szürreális dolog. Ha a szürreális a Marsnak, vagy egy másik galaxisnak vagy egy távoli dimenziónak lenne az irányítószáma, akkor ez az volna. Gondolom sok kérdésetek van. Honnan jött? Hol találtam én ezt itt, az Egyesült Arab Emirátusokban? Működik? Valóban annyira rossz, mint mondják? Van benne fluxuskondenzátor? (Ezt az utolsót elég gyakran hallom.)

Igazából csak egy lényeges kérdés van. Miért vettem Deloreant? Nagyjából ugyanannyi idősek vagyunk. Ő (Itt a she szót használja, tehát az ő autója is nő. :) ) 1981 szeptemberében született, én pedig hamarosan 35 éves leszek. (A cikk 2015 októberi) Szóval én túl fiatal vagyok ahhoz, hogy emlékezzek arra, amikor ez az autó a popkultúra ikonjává vált, vagy éppen amikor üstökösként átszáguldott az autózás egén, majd pillanatokkal később kihunyt. Ahhoz is túl fiatal vagyok, hogy annak idején láthattam volna a Vissza a Jövőbét. Alig voltam öt éves, amikor Robert Zemeckis varázslatos, időutazó klasszikusa megjelent és beírta magát a történelemkönyvekbe. És nem csak Michael J. Foxból és Lea Thomsonból csinált sztárt, hanem egy bukott, elfeledett autót is - ami egy ember őrült álma volt csak - örökre bevésett emberek millióinak a szívébe.

Micsoda? Te nem láttad a Vissza a Jövőbét?

Nem. És először nem is az első filmet láttam. Mi nem néztünk filmeket a Giado házban. Könyvmolyok voltunk. Nem azt mondom, hogy nem tévéztünk volna. Ismertünk minden járművekkel kapcsolatos sorozatot, mint a StreetHawk, Airwolf, Knight Rider ... ismerd csak be, ahogy olvasod ezeket a címeket, mindegyik főcíme az eszedbe jut, de a lényeg, hogy filmeket nem néztünk. Ez a kora '90-es évekig tartott, amikor a műholdas tévézés megérkezett az Emirátusokba. Hirtelen, a Star TV csodáján keresztül elérhetővé vált számunkra a cenzúrázatlan tévézés, ami a ... Baywatchet jelentette. Hirtelen sokkal többet néztük a tévét és sokkal jobban is érdekelt minket. Így jutottam el oda, hogy Ramadan reggelén éppen az Abu Dhabi 2-t néztem a kapcsolgatások között arra várva, hogy elkezdődjön a Suhoor, amikor belefutottam a Vissza a Jövőbe második részének az utolsó 20 percébe. Csak az alagutas üldözés jut eszembe hirtelen, de 12 éves fejemnek ez maga volt a nirvana. Egy bátor hős, egy különc tudós apafigura, egy abszolút utálható főgonosz  és egy hihetetlenül vagány autó, ami még repülni is tud! Aztán pedig a cliffhangerek öreganyja.

Hogyan lehet, hogy én ezt még nem láttam eddig? Ez hogyan történhetett? Meg kell keresnem a harmadik részt és ki kell találnom, hogy mi történt ezután. Megtalálta Marty a Dokit? Visszajutottak 1985-be? Ti már tudjátok, hogy igen, de én két évig még nem tudhattam meg mindezt. Mindenhol kerestem, de fővárosunk videóboltjait sokkal jobban érdekelte a Demolition Man kamerás kalózváltozata, mint egy régi '80-as évekbeli film. Aztán jött egy csavar: Nézd, - mondta a boltos - nincsen meg a harmadik rész, de itt az első. Szélsebesen kivettem a filmet és már rohantam is haza, hogy megnézhessem. Óriási örömmel raktam be az otthoni öregecske videóba a kazettát, felsóhajtottam mikor elkezdődött, aztán csalódtam a végignézés közben. Mert halk volt. Nagyon halk.

Mint kiderült ez volt a létező legszarabb Vissza a Jövőbe másolat, ami csak létezhetett. Annyira sötét volt a kép, mintha a legócskább kamerával vették volna fel, a színek annyira kifakultak, hogy szinte fekete-fehérnek tűnt a film, a hangerő pedig annyira halk volt, hogy még egy erősítő sem tudta volna megmenteni. röviden összefoglalva katasztrofális élmény volt. Mindezek ellenére vagy ötször néztem végig egyhuzamban, amikor pedig sikerült rátennem a kezemet a harmadik rész kazettájára egy szerencsétlen barátom jóvoltából, két évig nem adtam neki vissza.  Igazából két év után is csak azért adtam vissza, mert elhagyta az országot.

Így váltam hát egy igazi BTTF rajongóvá. Minden jelenetet, mondatot, sort memorizáltam és Istenemre mondom, leginkább az autót akartam. Marty akartam lenni. El akartam hagyni a gyalogos életet és érdekes jövőket és ismerős múltakat akartam meglátogatni. de hol tudnék találni egyet? Én, egy tősgyökeres sri lankai, a poros közel keleten lehetetlennek tartottam mindezt. Aztán ahogy egy másik híres filmkarakter is mondja: Az élet megtalálja az utat. (Life finds a way.)

Folytatása jövő héten következik.

Na jó, most egy kicsit túloztam a bejegyzés címében, de ha nem is az egész autó, azért legalább pár darabja hozzám került az első mozifilmben főszerepet játszó Deloreannek. Kezdjük a sztorit 2012-ben, amikor a Universal stúdió kültéri kiállításán már olyan mértékben ment tönkre illetve lopták szét a Vissza a jövőbe forgatásán használt úgynevezett A-kocsit (azaz a fő jelenetekben játszó Deloreant), hogy a rajongók összefogtak, és saját pénzből belevágtak egy hosszadalmas restaurálásba. Ilyen szomorú állapotban volt az autó a munka kezdetekor:

Mire ismét régi fényében csillogott a Delorean, a felújítók teljesen lenullázták magukat anyagilag. Ekkor egy okos ötlettel meghirdették az autóról lecserélt eredeti alkatrészdarabokat a Kickstarteren. Vagyis a rajongók utólag adakozhattak a felújításra és az erről készült dokumentumfilm elkészítésére, cserébe pedig kaptak egy sorszámozott relikviát a kocsi darabjaival és Bob Gale eredeti aláírásával (aki nem tudja, ki az a Bob Gale, az most jó mélyen nézzen magába :)). Több mint egy év várakozás után befutott az én példányom is:

Külön ügyeltek arra, hogy az időgépes felszerelés darabjait küldjék a rajongóknak, ne mondjuk egy kiszerelt fékcsövet. A készítők kommentárja szerint az én példányomba került egy darab az időgép "füstölőjét" tápláló csőből…

… a kocsi oldalán és elején körbefutó flux band-ből (magyarul ezt "fluxus pántnak" kell mondani? :))…

... és végül egy kis szürke bőrdarab az ülésből vagy a kocsi belső burkolatából:

Szóval esélyes, hogy Michael J. Fox és Christopher Lloyd fenekének lenyomatát őrzöm a vitrinben :). Egyébként kevesebb, mint 200 darab ilyen emléktárgy készült, és éppen az egyediség megőrzése miatt kockáztam ki a fotókon az enyém sorszámát. Egyszer még sokat fog érni, és az árából veszek egy repülő mozdonyt :)

Végül egy kevésbé vidám hír: hogy a címbeli állítás második része se legyen teljesen igaz, a Vissza a jövőbe-kocsi darabjai sajnos nem maradnak Magyarországon. Amikor ezeket a sorokat írom, már a Királynő alattvalójaként termelem a brit GDP-t, és pont hiányzik ide egy pár autóalkatrész az üres falra ;)

Ezzel Szabi elbúcsúzik a Delorean-blog olvasóitól; 2 és fél év deloreanezés és 74 blogbejegyzés után más dolgokra kell majd koncentrálnom a közeli és távoli jövőben. Aki végigkövette az „olasz Deló” avagy DLO-981 történetét, az tudja, hogy sok kalandon mentünk át az autóval, és most fájó szívvel tettem le egy garázs mélyére még otthon, Magyarországon. Egyelőre nem tudom, mi lesz a kocsi sorsa, de ha a hazalátogatásaimat hozzá tudom igazítani a Delorean-találkozókhoz (jön az Oldtimer Premier, sőt, talán a filmbéli Delorean megépítője, Kevin Pike is benéz majd a klubba 2016-ban), akkor lehet majd még látni az autómat a jövőben.

Habár én ott már jártam ;)

Nem túl rég volt az a csodálatos Deloreanfőzési esetem, aminek azt hiszem vannak még kisebb utóhatásai. Őszintén szólva úgy tűnik hogy semmi igazán komoly, de leírom, hogy miről is van szó.

Párszor beindítottam azóta az autót, de nem mentem vele hosszabb távot, ezért úgy gondoltam, itt az ideje egy rendesebb, nem csak pár kilométeres tesztnek. Múlt pénteken az időjárás és a napi programom is lehetővé tett egy kis autózást, hát nem hagytam ki. Elég jól összejártam a környéket, összesen úgy 35-40 km-t tehettem meg minden gond nélkül. A Delorean rendesen ment, nem forrt, nem volt rossz hangja, nem volt gyengébb és ahogy a hűtővizet néztem, az is normál állagú volt és nem habos. Az olajat nem néztem meg, majd valamikor azt is pótolom. Tehát nagyon úgy tűnik, hogy a motornak és úgy általában a főbb részeknek semmi baja, nem nyírtam ki semmit.

Viszont (és ugye mindig a "viszont" és a "de" utáni rész a lényeg) ha már tesztelünk, akkor teszteljünk rendesen. Azon gondolkodtam, hogy akkor a normál hűtés az működik, de van még egy rész, az első ventilátorok. Nézzük azok mennek-e, mert az is egy fontos kérdés. Menet közben soha nem melegszik fel addig a víz, hogy a ventilátoroknak be kelljen kapcsolni, kivéve a dugóban araszolásokat, ezért miután hazamentem, járattam egy kicsit az autót, hogy mi lesz így vele. Elérte a negyedet a hőmérséklet, majd ment feljebb és feljebb, a ventilátoroknak meg eszükbe sem jutott bekapcsolni. Nem örültem neki. Amikor eljutott a hőmérséklet a negyed és a fél közé, akkor már láttam, hogy ebből semmi sem lesz, leállítottam az autót, mire leállt a keringetés és a kiegyenlítő tartály hátulján ki is nyomott gyorsan úgy fél-egy liter vizet a rendszer. Boldog voltam.

Vártam egy kicsit, megint beindítottam, ismét melegedett, ismét nem kapcsoltak be a ventilátorok, ismét leállítottam, de ezúttal kicsit hamarabb, így vízveszteség nélkül megúsztam ezt a második kört. És már hívtam is McFlyt. Szerencsére szokás szerint fejből vágta a dolgot, mondta, hogy a motor bal oldalán a hűtővízcső alján valószínűleg lesz egy hőgomba, két vezetékkel. Ezt szedjem le, kössem össze a két vezetéket egy dróttal és nézzem meg, hogy akkor beindulnak-e a ventilátorok. Igen. Akkor valószínűleg szar a hőgomba, azt lehet hogy azért sikerült megfőzni.

Hát nagyjából ebben is maradtam, pár napra rá írtam Ednek is a hibával, ő is ezt hozta ki 99%-os hibának. Ezért aztán a szokásos olajszűrő, légszűrő páros mellé bedobtam egy otterstatot switch-et is. Annyira nem drága, ha esetleg mégis az 1 % jön be és nem ez lesz a hibás, akkor elfér tartalékban a polcon. Igazából van egy kisebb kétségem. Az, hogy szokás szerint csak a csatlakozó a rossz, mert elkoszolódott. Ez könnyen előfordulhat, mert olyan helyen van, ahol kapja az esőt meg a sarat, valamint amikor a dróttal összekötöttem a két vezetéket volt, hogy lekapcsolt a ventilátor, mintha nem lett volna tökéletes a kontakt.

A lényeg viszont az, hogy kb. ennek a bejegyzésnek a megjelenésekor megjönnek az alkatrészeim és a hét második felében elviszem az év eleji átnézésre a Deloreant és a végére járunk ennek a hibának is. Aztán ha megvagyok, akkor áprilisban lesz két nagyobb tesztút két találkozóra, aztán jöhet Írország májusban. Az lesz az igazán kemény meló a gépnek.

Korábban már olvashattátok itt az első magyar cikket a Vissza jövőbe filmről és a benne szereplő „időautóról”, amelynek akkor, 1985-ben még nem tudhatta meg a típusát a magyar nagyérdemű (emlékeztetőül: nálunk csak 1987 nyarán mutatták be a filmet). Most megtaláltam a – vélhetően – második és harmadik írást is a filmről, mindkettőt a Galaktika magazinban.

Az 1986 áprilisi számban nem is az a meghökkentő, hogy Steven Spielberget gyártásvezetővé fokozza vissza a szerző, hanem hogy másfél évvel (!) a film hazai bemutatója előtt szépen elspojlerezi a film teljes sztoriját. Úgyhogy aki még nem látta a filmet, ezt inkább el se olvassa (aki mégis, az a képre kattintva végiglapozgathat a cikken):

1987 augusztusában már a hazai mozibemutatóra időzítve rittyentett egy újabb cikket ugyanaz a szerző, de – biztosan megrugdosták a múltkori spojlerezés miatt – itt már inkább műelemzést olvashatunk tőle. Eltekintve attól, hogy érezhetően nem sokra értékeli a hanyatló Nyugat által ránktukmált újabb tinivígjátékot, elköveti azt a szentségtörést is, hogy Chris Lloydot összetéveszti Christopher Connely-vel. Ezt csak egy picit ellensúlyozza, hogy a Deloreant tűzkerekeken gördülő szuperkocsiként emlegeti, bár a típusát még itt sem sikerül közkinccsé tennie.

S hogy legyen még egy kis időutazás a sztoriban, íme a vonatjegy (illetve utánfizetési űrjegy, akármi legyen is az), amit könyvjelzőnek használt és az egyik magazinban felejtett egykori gazdája. Ez alapján valaki 20 forintot fizetett 1989 áprilisában, hogy eljusson Aquincumtól Piliscsévig. Na ezt csinálja ma utána valaki :)

Amikor valaki megkérdezi tőlem, hogy milyen Deloreantulajdonosnak lenni.

Továbbra is csak kis történetek lesznek a dmctalkról, mert továbbra sem mozdultam ki az autóval. Miután hétfői bejegyzésemre érkezett egy igazán finom kritika, ezúttal igyekszek érdekesebbeket válogatni és kihagyom a tonnaszámra fellelhető "Egy kiscsávó észrevette az autót, hagytam hogy összetapogassa és csodás napja lett." típusú szövegeket. :)

1.

A napi autóm éppen szervizben volt, ezért a Deloreannel mentem pár helyre. Éppen kint álltam a ház előtt, amikor arra jött egy közelben lakó és így szólt: "Mindig jó érzés látni ezt az autót. Bár fogalmam sincsen, hogy miért."

2. 

A Deloreanem injektorai szinte teljesen el vannak dugulva és rozsdásodva, ezért rendeltem a DMCH-tól egy új szettet. Viszont azért érdekelt, hogy mégis mennyire menthetetlenek a régiek, ezért megpróbáltam kitakarítani őket. Mindegyiket átfújtam sűrített levegővel, mire kiderült, hogy az egyiknek olyan a hangja ilyenkor, mint egy nagyon beteg ködkürtnek. Erre figyelt fel a szomszéd gyerek, aki átjött és szólt, hogy csináljak valamit, mert az apjának szívrohama van. Azonnal hívtam a mentőket és bementem velük a kórházba és megvártam, amíg a gyerekért eljött a nagynénje. Kicsivel később felhívott az apa, hogy megköszönje, hogy megmentettem az életét az utolsó pillanatban. Nem gondoltam volna, hogy egy eldugult injektor ilyenre képes.

3.

Egyszer, mikor már rendesen működött az autóm, átjött a nagyon jó csaj szomszédom megkérdezni, hogy elvinném-e egy körre, persze csak ha a barátnőm is megengedi. Erre elmondtam, hogy jelenleg nincsen barátnőm, mire azt válaszolta, hogy habár neki van barátja, az azt mondta neki, hogy bármit megtehet hogy mehessen ezzel az autóval.

Nem éltem vissza a helyzettel.

4.

Éppen fizettem a tankolásom után, mikor berontott egy fickó az ajtón és miközben folyamatosan a Deloreanre mutogatott, azt ismételgette, hogy: "Ez kié? Ez kié?" Feltettem a kezemet, mire nekiállt kérdezgetni mindenféléről már aközben is hogy kifelé tartottam, de a legjobb az volt, amikor kijelentette, hogy: "Amikor tegnap meghalt David Bowie, teljesen összetörtem. Most viszont hogy láttam egy Deloreant, helyrejött a világ."

Most már lassan itt lenne az ideje az év eleji olajcserének, átnézésnek, de amilyen szar idő van a héten is, most sem fog sikerülni. Pedig menni kéne már egyet, mert valahogy mostanában nincsen kedvem csak úgy járatni a Deloreant.

Miután a rossz idő miatt nem nagyon tudtam semmit sem kezdeni az autóval, elfogytak a saját élmények, ezért a dmctalk-ról szemezgetek pár kisebb történetet.

1.

Feleség: Hé, nézd csak!

Férj: Woooooow!!!

Feleség: És az előbb még azt mondtad, hogy milyen vagány az a Lexus.

Férj: Jó, jó. Nem tudhattam, hogy egy Delorean van a sarkon túl.

2.

Egyik péntek délután egy helyi italboltba mentem, akik saját maguk készítik a sörüket, gondoltam feltöltöm az otthoni készleteket.Általában nem szoktam ilyenre a Deloreant használni, de ezúttal úgy alakult, hogy mégis azzal mentem. Éppen nyitásra értem oda, ezért rajtam kívül csak egy másik vásárló volt, aki a bolt előtt üldögélt. Megérkezésem után odajött hozzám és nekiállt kérdezgetni az autóról, az autó történetéről, ilyenekről. Három órán keresztül beszélgettünk és ami a legjobb volt az egészben, hogy egyetlen egyszer sem próbált meg kijavítani a saját autóm történetével kapcsolatban! Igazán érdekes élmény volt, már alig várom, hogy következő pénteken is találkozzunk.

3.

Elvittem lemosatni a Deloreant az egyik nap, mert másnap egy kiállításra kellett vinnem, amikor odajött egy, a '60-as éveinek végén járó fickó hozzám, hogy kicsit nézelődjön. Az első mondat amit mondott a következő volt: "Egy Delorean! Ilyet sem láttam vagy 30 éve."

Sikerült nem elnevetnem magam, mert szerintem nem is tudta, hogy mennyire fontos mondatot mondott Bár ahogy visszagondolok mintha lett volna egy botja, egy aranyököllel a tetején... 

Külön bejegyzést már nem szentelnék neki, mert tavaly bőven túladagolódtam belőle, de akit érdekel, ezen a linken megtalálja a hivatalos kaliforniai Vissza a Jövőbe nap minden fontosabb eseményének a videóját.