Élet egy Deloreannel

Elkészültem a beszámolóval, a delorean.hu-n hamarosan megjelenik. Amint megvan, belinkelem ide is. Jó kis fesztivál volt az idei, nyilvánvalóan megyünk jövőre is.

(Újabb részletek a filmtrilógiáról megjelent új könyvből.) Amint a rajzasztalon elkészültek a végleges tervek (lásd erről a korábbi bejegyzéseket itt és itt), Kevin Pike speciális effektes csapata azonnal munkához látott a Deloreaneken. Pike-ról találtam egy 1985-ös filmrészletet, íme ő az:

Három kocsit vásároltak egy gyűjtőtől, az időgép-alkatrészeket pedig számos különböző forrásból szerezték be. Felosztották egymás között, hogy – a tervrajzokkal a kezükben – ki melyik részegységet próbálja megtalálni és megvenni. „Tíz-tizenöt szakember építette a Deloreaneket – meséli Pike – és mindegyik autónak úgy kellett kinéznie, mintha Brown Doki rakta volna össze a műhelyében. Persze arra is ügyelnünk kellett, hogy a sok le- és felszerelt alkatrész ellenére a kocsik működőképesek maradjanak, és a sok időgépes kütyü is működjön bennük.”

„Nem rakhattál csak úgy a kocsi hátuljára egy fémdarabot, mondván, hogy az a plutóniumtároló. Működnie is kellett: a plutóniumkapszulának valahogy bele kellett csusszannia a motorba”

Michael Scheffe (a tervrajzok készítője) naponta ellenőrizte a munkálatokat: „Kevinék jól megszenvedtek a tervek megvalósításával, de nagyszerű munkát végeztek. Ma is emlékszem azokra a fickókra a műhelyben: a heggesztőkre, a villamossági szerelőkre. Érezni lehetett a levegőben az igyekezetet, hogy valami nagy dolgot akartak letenni az asztalra”

A csapat nem csak az időgépeket építette, de például a filmforgatás közben ők törölték le az ujjlenyomatokat a karosszériáról (bármilyen nevetségesen hangzik is, de ez komoly feladat egy Delorean esetében) vagy cserélték ki a horpadt karosszéria-elemeket a másik két autóról leszedett darabokkal. Az úgynevezett „A-kocsi” kapta a legtöbb figyelmet, mert ezt használták a közeli felvételeknél, amikor a színészek az autó körül játszottak:

A „B-kocsit” a távoli képekhez és a kaszkadőr jelenetekhez használták, a „C-kocsit” pedig – ahogy a forgatás előrehaladt – szép akkurátusan feldarabolták, hogy beleférjenek a kamerákkal. Ez az autó szerepel például akkor, amikor Marty 1955-be érkezve elgázolja a madárijesztőt, majd behajt a pajtába, és közben belülről látjuk az eseményeket.

Mivel a kamerát és az operatőröket esélytelen lett volna bepréselni a sofőrülés mögé, a rendező által elképzelt felvételt csak úgy tudták megvalósítani, hogy szétvágták a Deloreant, és Michael J. Fox mögül filmeztek. Íme egy-egy fotó a C-kocsinak a filmezés közbeni állapotáról illetve a forgatás befejezése után maradt roncsáról:

Még egy érdekes problémát kellett megoldania a speciális effektes csapatnak. Bár a filmrajongók számos elméletet állítottak fel, hogy miért 88 mérföldes sebességre kellett felgyorsulnia az időgépnek, de Bob Gale és Bob Zemeckis (a forgatókönyvírók) rövid választ adnak erre: egyszerűen mert ezt a számot könnyen megjegyezhették a nézők. Ezzel viszont elég nagy fejtörést okoztak Pike embereinek, mert egy 1979-es amerikai jogszabály értelmében minden új gépjárműnek legfeljebb 85 mérföld per óráig lehetett kalibrálva a sebességmérője, ezzel próbálták ugyanis a törvényhozók alacsonyabb sebességre bírni a vezetőket. Bár 1981-ben eltörölték ezt az előírást, a Deloreanek műszerfala még 85 mérföldes számlappal készült. Pike-ék ezért nem csak egy módosított, 95-ig kalibrált órát tettek a kocsikba, de még egy piros számokkal világító digitális kijelzőt is raktak a műszerfal tetejére. Az alábbiakban az én gyári műszerfalam látható, alatta pedig egy filmkocka az átalakított számlapról.

És még mindig nincs vége a sorozatnak: a következő részben az időutazáskor látható vizuális effektekről és az óratoronyba csapó villám filmbeli megvalósításáról lesz szó.

Holnap szeptember, lassan vége a szezonnak. Azért lesz még bőven tennivaló, majd jelentem be őket sorra. Egyelőre csak annyi, hogy idén meglátogatom a Hungarocont. Még soha nem voltam, de kértek Deloreant és elég jó fejnek tűnt a banda. Valamikor novemberben lesz, majd írom, hogy pontosan mikor, mi és hol.

Egy jó kis 1997-es cikket találtam mára, ahol a DMCH által megvett KAPAC alkatrészbázisról és pár ezzel kapcsolatos dologról van szó Knut Grimsrud tollából  Már 18 évvel ezelőtt is elég aktív volt a klubélet.

A legjobb kis raktár Texasban

Egyelőre még nem költözött át a raktár Texasba, de mindez megtörténik, amint a Delorean Motor Company minden ehhez szükséges dolgot elintézett. Ahogy a legutóbbi számban is említettem, Stephen Wynne, a texasi DMCtől megvette a KAPACtól a fennmaradó egykori alkatrészdepó maradékát. Mielőtt a raktárkészlet átszállításra kerül, a DMC egy nyílt napot szervez a raktárba. Ez az esemény ugyanolyan fontosnak ígérkezik, mint az éves Delorean Expo, és minden technikai dolgokra fogékony Delorean rajongónak nagyon izgalmas lesz. Lesznek szakemberek által tartott technikai szemináriumok, szociális és autóval kapcsolatos események is. Warren a DMC-től igazán szívesen tájékoztatott minden eseményről, amikor hívtam és azt mondta, hogy nyugodtan hívhatja bárki a (281)568-9573 -es számon, akinek kérdése van.

(Egy kis kitérő. Warren Wallingford az új DMC alkalmazottja volt évtizedekig. Két éve halt meg, Amerikában a Delorean tulajdonosok elsöprő többsége ismerte, ő volt a DMCH hangja, ő vette fel a telefont. Pár éve, amikor beindították a live chat szolgáltatást, még én is beszéltem vele pár szót.)

A következő információkat a DML-ről szedtem és most szó szerint idézem:

Azt mondják, hogy Stephen Wynne és a DMC egy Deloreanes eseményt fog tartani az egykori KAPAC raktárban, a november 1-2-i hétvégén Colombusban (Ohio). 

Az előző KAPAC eseményektől eltérően, ez egy sokkal teljesebb esemény lesz, egy versennyel és technikai szemináriumokkal. Ez egy nagy lehetőség, hogy a Delorean történelem egy fontos részét láthassad és magad is megnézhessed, hogy még milyen sok alkatrész van. A több mint 4000 m2-es raktár megvétele óta Stephen és a DMC alkalmazottai folyamatosan dolgoznak a raktárkészlet rendszerezésén és a jövő évi szállításra felkészítésén.

A DMC óriási szerencséjére segítségükre van Leif Montin (Az eredeti DMC Nemzeti Alkatrész Menedzsere), aki támogatja őket a rendszerezésben, a raktározásban és a mozgatásban is. Ezen az eseményen Leif is jelen lesz és szívesen válaszol minden kérdésre.

Az ütemterv még nem végleges, de egyelőre így néz ki:

Október 31, péntek, 7:00- : Gyülekező egy még később kihirdetésre kerülő helyen.

November 1, szombat 8:00-11:30 : A csapat fele megnézi a raktárat, a másik fele a technikai előadásokon van.

November 1, szombat 13:00-16:30 : A csapat másik fele nézi meg a raktárat, az elsők pedig a technikai előadásokon vannak.

November 2. vasárnap 8:00 : Verseny, reggeli, majd talán egy raktárnéző repeta.

Egy közeli hotellel már tárgyalunk a kedvezményes árakról. A teljes információ túl hosszú lenne ide, ha valakit érdekel ez a nagy esemény bővebben is, akkor hívja a DMCH-t a következő számokon:

(281) 568-9573 Voice
(281) 568-9386 Fax
delorean@mail.org

Én még nem írtam meg a NAAF-os beszámolómat, viszont Dubniczkia, aki idén vesztette el a NAAFszüzességét, nagy hirtelenséggel megírta az övét. Ide is rakom, idővel majd az enyém is érkezik a delorean.hu-ra.

Felelőtlen ígéreteket tenni sohasem okoz problémát. Valami ilyesmi volt az is amikor azt ígértem Sidnek, hogy megírom az idei NAAF-ot. Írni egy olyan találkozóról amin mindössze négy órát töltöttem eleve érdekes.

Az idei volt a 14. Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál. Vajon véletlen, hogy eddig 13 alkalommal kihagytam ?Nem hinném... Pedig szeretem az amerikai kocsikat. Tényleg. Tetszenek a méreteik, a V8 hangja, a gyönyörűséges formáik. Az ötvenes és hatvanas évek formai megoldási pedig egyszerűen letaglózóak. De valahogy azt éreztem, hogy épp' eleget látok ezekből különféle egyéb találkozókon és múzeumokban. Meg persze voltak előítéleteim is a tulajdonosokkal szemben. (Most nem rád gondolok Mentos :) Valahogy túl mélyre égett belém a kilencvenes évekből a hathengeres Amerikai sportkocsik képei, amiket olajszőkítők és tablettás borászok vezettek fröcskölt 7up Jordan Team pólóban és ujjközös papucsban. Pedig gyerekként imádtam ezeket az autókat. '94-ben majdnem el is hoztam egy zöld kombit egy dunaújvárosi bontóból. Még ma is rákivánok egy-egy Caprice-re a nyolcvanas évekből, de végül mindig meggyávulok.

Hogy miért mentem mégis a fesztiválra? Mert Sidnek évek óta ígérem hogy megyek. Az idén már nem nagyon tudtam mire fogni és már elviselhetetlenül kellemetlen lett volna lemondani. No meg érdekelt is. Péntek estig úgy volt, hogy két napra megyek, már a sátrat is bepakoltam a kocsiba, de az utolsó után pillanatban meggyőztem Andit, hogy neki is nagyon jó lesz ha jön. Szombat reggel el is indultunk Komáromba, Igazi klassz kabriózós idő volt. A megérkezés után rögtön kompetenciaproblémába ütköztünk; a beengedő emberek ragaszkodtak hozzá, hogy autóval menjünk be, hisz' a Ford amerikai. Mondtam, hogy jó megfigyelés, de ez sajnos német gyártmány és szeretnék a parkolóban helyet foglalni. Aztán mikor már bent voltunk láttuk, hogy azért nem akkora a szigor. Cortinák, PT Cruiserek és Voyagerek? Mercedes dízelmotor és Ausztriai gyártás? Nekem ezek nem igazán ide való kocsik, még akkor sem ha egyszer szeretnék egy PT-t. A belépő fejenként 4000 Ft, ami olyan magas összeg egy ilyen rendezvényen, amit semmi sem indokol. És a kiállítók/résztvevők száma? Nekem csalódás. Sokkal többet vártam. Persze nem a rendezvény miatt jöttem elsősorban, hanem, hogy találkozzam a klubtársakkal. Ahogy Mentosék itt élnek az egyszerűen csodálatos. Igazi fesztivál arcok. A nappalinak kinevezett sátorban volt TV, hűtőszekrény, internet, klíma és a néhány centire egy medence. Így már értem. Találkozónak gyenge ez, de fesztiválnak tökéletes, ha az ember a barátaival három-négy napig szét akar csúszni.

Persze körbenéztem. Vagy nem voltam eléggé résen, vagy nem voltam hangulatban, de nem térdeltem be igazán semmitől. Persze tetszett egy csomó minden, de inkább a hangulat és a party volt az, ami elragadó ezen a helyen. A kedvencünk egy férfitársaság volt, akik egy pick-up platóját töltötték fel vízzel és a guruló medencében egymásra köpködték a sört, fojtogatták egymást Elvis szemüvegben. Ennél rajzolni sem lehetne szebbet.

A felvonulást kihagytuk. Inkább hazaindultunk Szlovákián keresztül. Szép nap volt. Örülök, hogy végül engedtem a csábításnak és elmentem a fesztiválra. Hogy tetszett-e? Mint autós találkozó nagyon nem, de mint fesztivál igen. És mit mondott Andi amikor eljöttünk? Azt, hogy jöjjünk vissza jövőre saját amerikai vassal több napra.

A héten nem tervezek nagy kirándulásokat, valamikor hétköznap (valószínűleg holnap) elmegyek kitakaríttatni a Deloreant, mert még benne (és rajta) van a NAAF pora. A külsején kicsit segített a szombat esti eső, tehát most már nem úgy néz ki, mint amit lehánytak, hanem mint amit lehánytak, de aztán kicsit felhígították esővel. És most azt hiszitek vicceltem, mi? Majd megírom. :)

Ez nem egy olyan szokásos hirdetés lesz, mint volt, inkább egy kőrözési plakát, de attól még ide illik.

Eltűnt

Valószínűleg labilis, ne közelítsék meg!

Calvin Klein

Kor: 17 (becsült)

Lakhely: Ismeretlen (Lehetséges, hogy szökött elmegyógyintézeti páciens)

Rokonság: Nem ismert

Utoljára ekkor látták: 1955 november 12, szombat

Utolsó ismert tartózkodási helye: Hill Valley középiskola, "Tengermélyi varázs" bál

Egészségügyi problémák: Ismeretlenek. Levéve azt, hogy néha fura dolgokat beszél és gitározás közben görcsös vonaglásba kezd.

További információk: A név lehet, hogy álnév. Sokat látták a Hill Valley középiskolában, habár nem diák, valamint Lou kávézójában a Domb és a Fő utca sarkán. Belekeveredett a Kőműves utcában egy veszekedésbe, amiben a másik fél a High Valley középiskola egyik diákja, Buford "Biff" Howard Tannen volt.

Ismert kapcsolatok: Emmett Lathrop Brown a Folyómellék úton

Eltűnését bejelentette: George Douglas McFly és Lorraine Baines

AZ ELTŰNT LABILIS LEHET ÉS KISZÁMÍTHATATLAN, ESETLEG ERŐSZAKOS

Ha bármilyen információval rendelkezik az eltűntről, lépjen kapcsolatba a Hill Valley rendőrséggel.

Nehéz helyzetben vagyok most. A harmadik általam átélt agárdi találkozóról kéne írnom, de semmi nem jut az eszembe azon kívül, hogy megint nagyon jól sikerült az egész. Viszont mivel már elég régen volt, eltelt már másfél hónap, nem feltétlenül emlékszem azokra az apró kis részletekre, amik olyannyira emlékezetessé tesznek egy-egy találkozót. Azért megpróbálok összeszedni párat, de ezúttal nem lesz egy rekordhosszúságú bejegyzés, az biztos.

Ezúttal csak pénteken értünk le és így egy nap késéssel indultunk a többiekhez képest, de nyugodtan mondhatom, hogy nagyon hamar behoztuk a lemaradást. A sátor ezúttal mondjuk kicsit hamarabb épült fel, mint legutóbb, mert akkor sötétben vertük be az utolsó szöget, most pedig még világosban be tudtuk vinni a komplett berendezést, de ez mit sem von le az érdemeinkből, ami a "Helóbazmegdejóhogylátlakmitiszunk?" mondatra adott optimális válaszainkat és cselekedeteinket illeti. Ismét fogyott a pálinka, folyt a whiskey és valahogy másnapra mindig rekedtesek voltunk a kiabálástól, tehát ismét bebizonyosodott, hogy ez nem egy három Michelin csillagos puccos étterem, hanem egy, az ősi ösztönökre ható amerikai autós találkozó.

Ismét voltak koncertek, ismét voltak jó fej emberek és új ismeretségek, kint ücsörgés este a jó időben vagy éppen fürdés a velencei tóban, V8-as dögök és pár nem V8-as dög is, de ezeket ennél jobban nem emelném ki, ezerszer kifejtettem már, nem akarom túlragozni. Talán csak annyi, hogy idén mintha kicsit kevesebb lett volna az amerikai autós és kicsit több az offos, de ez a koncerteken jelenlevők mennyiségét nem befolyásolta. Mondjuk még Mentos is offal jött, mert éppen dögrováson volt a gép, de mit sem számított, mert ismét bebizonyította, hogy ő még egy Renaultban ülve, mackónadrágban is tud az élet császárának tűnni. Sajnos idén nem készült róla fotó, de egy év múlva majd pótolom.

Szóval ismét jó volt, jövőre is megyünk.

Ja és műszaki hiba, gond nem volt. Működött a Delorean, mint az álom.

Fúúú népek, ez nagyon kemény volt! Most regenerálódok, aztán majd az autó is ellátogat a szervizbe, aztán pár hét múlva minden visszatér a normális kerékvágásba. Ez a NAAF jó kis klubtalálkozó volt, sok taggal. Majd megírom.

Bejegyzés nincs, NAAF van. Pakolás, jövés, örülés, ivás. Gyerünk!