A blogra fordítható időm továbbra is nagyon kevés. Emiatt az előző hetekben előforduló csúszások továbbra is előfordulhatnak. Ha esetleg valakiben felmerült a besegítés ötlete az szóljon nyugodtan! :)
Korai tervek
2014.04.05. 10:30 :: Sidaries
Kis késéssel, de azért meglesz ez a képekkel erősen súlyosbított bejegyzés is. Írtam korábban már a DMC-12 név eredetéről és az azzal kapcsolatos szóbeszédekről és találgatásokról. Akkor említettem azt is, hogy több rajzot is készített Giugiaro a tervezendő autóról, de ezidáig én magam sem láttam még ezeket a rajzokat. Most viszont párat találtam valahol a neten. Sajnos nem túl sok, de érdekes hogy milyen is lehetett volna a Delorean. Megnéztem volna azt is, hogy milyen volt az eredeti elfogadott rajz. Talán majd az is előkerül egyszer.
1.


2.

3.


4.


5.

6.

Találtam további két képet a tervekről.

14 komment
Címkék: történelem dtl
Akkor álljunk neki az alapjáratnak VII.
2014.04.02. 10:00 :: Sidaries
Meglepődés van. Habár legutóbb azt írtam hogy nem nagyon remélek javulást az adaléktól és a szereléstől és a szerelő sem biztatott, nagyon kellemes meglepetés ért pénteken délután. Amikor odamentem, megkérdeztem hogy sikerült-e minden és megkaptam a választ hogy nem. Az alapjárat jó, de a CO-t nem sikerült beállítani rendesen. Mondtam, hogy mindegy, majd még ötletelek rajta, de most hazaviszem.
Kifizettem a 30e Ft-ot, (olajcsere is volt) beindítottam és az alapjárat tényleg jó volt. Kikanyarodtam, hagytam kicsit melegedni, tankoltam, aztán keményen a gázra léptem. Nagyon jól ment és a hangja is szép volt. Persze lehet hogy a hangulathoz az is hozzájátszott hogy gyönyörű idő volt és a zenét is jól választottam. Hát ha valaki emellett a zene mellett, egy Deloreanben ülve, nyélgázon nem érzi magát az élet császárának, akkor annak már mindegy, vegyen inkább buszbérletet.
Na de vissza az autóra. Miután hazaértem, megszagoltam a kipufogót és habár tényleg nem maradt el a szag, de ez már nem az a nagyon durva szemcsípős szag volt, hanem az a normál benzinmotorszag, ami több autónak is a sajátja.
Ez persze továbbra is megoldást kíván, de valahogy nem érzem annyira komolynak. A motor és az autó érezhetően jól érzi magát. Persze a magas CO érték zavar, mert környezettudatosabb vagyok az indokoltnál, ezért foglalkozok még vele, de ez csak középtávú terv lett. Egyelőre még kimegyek egy tank benzint, hogy rendesen működjön az adalék is, aztán majd utána megnézem javult-e a helyzet valamiben. Ebben mondjuk továbbra sem hiszek nagyon, de majd kiderül.
Felmerült még az is bennem hogy talán a katalizátor döglött be, bár nem tudom hogy az tud-e ilyet egyáltalán. Mindenesetre úgyis gondolkozok egy új kipufogón, mert ez a gyári nem a teljesítmény és hatékonyság non plus ultrája. Ha pedig kiderül hogy a katalizátor a rossz, akkor nem fogok újat venni, hanem kicserélem az egész kipufogót egy Stage I-re és onnantól teljes lesz a boldogság.
6 komment
Címkék: szerelés
A Lamborean
2014.04.01. 08:00 :: Szabi DMC
Április 1. alkalmából jöjjön egy ausztrál sztori egy jó kis szívatásról, avagy hogyan égesd le magad alaposan Facebook-on :)

BW (posztoló): Őrült jó ez a klasszikus Lambo!
AS: Félve jegyzem meg, de ez nem egy Delorean?
HWY: Haha, ez egy Delorean, nem emlékszel a Vissza a jövőbe filmekre?
JH: Szétröhögöm a seggem, ez egy Delorean!
(Megjegyzés Szabitól: na most jönnek az idióták, és mindenkit lemosnak a pályáról)
BD: Nagyon király ez az öreg Lamborghi! Egy 87-es Gallardo, ugye? (megj.: a Gallardót csak 2003-tól gyártották és így nézett ki szürkében)
BW: Beszéltem a tulajjal: 86-os!
BA: Hülye kölkök, sz*rt sem tudtok a régi sportkocsikról! Ez egy Espada, csak szögletes orral.
BW: A képen a fehér pólós csávó a tulaj. Beszéltem vele, és azt mondta, ez egy 86-os Gallardo. Csak kb. 12 ezret csináltak belőle.
OM: Ez egy Lambo Marzal, te agyatlan! Ajánlj érte 10 ezer dollárt, nagyon ritka kocsi! Kb. csak egy van belőle.
BW: Ja, tényleg ezt mondta.
JH: A Marzalnak tripla első lámpái vannak, a Deloreannek dupla.
BJ: Két hülye, hasonlítsátok már össze a képeket! Ennek itt fent különálló műanyag orr-része van, a Lambo Marzalon nincs semmi ilyesmi!
OM: Talán átalakították. És lerövidítették.
BJ: Nem.
BW: Srácok, én ott beszélgettem a tulajjal. Ő már csak tudja, hogy milyen kocsija van!
BA: A durva életbe, ti japcsi-kocsi imádó barmok, hát sosem láttatok szögletes orrú Espadát? Ez egy speciális, homologizált versenyváltozat.
CM: Valójában ez az eredeti Toyota Prius koncepcióautó.
BW: Kezdem azt gondolni, hogy a fehér pólós gyerek nem is a tulaj volt, és hazudott nekem.
BJ: Az egy troll volt, barátom. Az igazi tulajdonos egy 40-es csávó.
BW: Rohadt trollok!
JH: Mind mondtuk neked, hogy az egy Delorean, de mégis ragaszkodtál a hülyeséghez!
AG: Azt hiszem, az internet hiszékenyebbé tette az embereket. Ez sakk-matt volt, öregem.
BA: Na igen, az internet miatt hülyébbek lettek az emberek.
Ámen :)
(Furcsa Lamborghiniket egyébként itt lehet nézegetni)
5 komment
Címkék: történetek egyéb autó Szabi
Többet nem ígérgetek semmit ...
2014.03.31. 10:00 :: Sidaries
... mert megint nem készültem el. Viszont úgyis akartam szólni, hogy idén is lesz a Veterán Járművek Találkozója Biatorbágyon és ismét megyek. Tavaly is jó volt, idén is az lesz. Időben szólok, készüljetek!

Szólj hozzá!
Címkék: találkozó
Tudtátok-e... 21
2014.03.28. 19:30 :: Sidaries
... hogy a DMC Christina mellett felmerült az is hogy DMC Z. Tavio lesz az autó neve. A Z. a Zacharyra, John Delorean középső és apja keresztnevére utalt, A Tavio pedig apja és fia középső nevére.

(Mellesleg a szokásos nem volt időm kifogás meg ilyenek. Hétfőn majd péntek lesz.)
Szólj hozzá!
Címkék: tudtatok e?
Akkor álljunk neki az alapjáratnak VI.
2014.03.26. 10:00 :: Sidaries
Az alapjárati maraton folytatódik, bár nem sok minden történt az egy hét alatt. Elvittem az autót, aztán nekiálltam magyarázni a bajokat és ahogy korábban írtam is, szépen be is mutatott minden hibát. Egy érdekességet észrevettünk, azt, hogy ha NAGYON lassan engedem vissza a gázt, akkor néha nem áll neki ugrálni az alapjárat. Aztán persze kicsit később elkezdi, de ez akkor is érdekes dolog. Mindegy is, ott hagytam a Deloreant és nem gyilkoltam a szerelőket napi háromszor.
Aztán pénteken hazafelé menet beugrottam, hogy mégis mi történt két nap alatt. Egyszerre sok minden és semmi. Szerencsétlen szerelő küzdött vele nagyon sokat, kiolvasta tízszer a K-Jetes könyvét, kipróbált millió dolgot, de nem jutott előrébb. A CO kicsit lement, de az alapjárat ugyanolyan rossz maradt. Ha azt javítgatta, akkor elszállt a fogyasztás és a CO. Szóval küzdött, de még nem jutott sokra.
Felmerült még a Cold Start Valve esetleges hibája is. Elvégre ez is benne van a keverékállításban. Ha pedig a motor folyamatosan azt hiszi hogy hideg, akkor csinálhat ilyen bajokat. Tudja a fene, majd meg kell nézni ezt is. Az alsó képen az 1. számú alkatrész az újabb lehetséges hibás. Lassan már tényleg a végére érek az alkatrészeknek, aztán jó lesz. :)

Végül aztán az lett a konklúzió, hogy valahol ez el van koszolódva, raknak a benzinbe valami keményebb adalékot, járatják egy darabig aztán megnézik mi lesz vele. Ez körülbelül a bejegyzés megjelenése idejében történik, kíváncsian várom az eredményt. Bár őszintén szólva annyira nem hiszek ebben a megoldásban.
A legrosszabb esetben, ha tényleg semmire nem jutnak sem a szerelők, sem én, akkor bejelentkezek az injektor.hu-s fickóhoz. Ártani nem fogok azzal sem.
3 komment
Címkék: szerelés
Repülő Delorean
2014.03.25. 07:30 :: Szabi DMC
Ahogyan Robert Zemeckis képzeli:

Ahogyan a művész képzeli:

Ahogyan a repülő-modellező képzeli:

Ahogyan a LEGO képzeli:

Ahogyan a Grand Theft Auto képzeli:

Ahogyan a Red Bull képzeli:

És ahogyan a valóságban történik :)
3 komment
Címkék: vissza a jövőbe Szabi
Tudtátok-e... 20
2014.03.24. 10:00 :: Sidaries
... hogy a belfasti gyárnak két bejárata volt? Egy a város protestáns, egy pedig a katolikus részén. Ezen kívül a vezetőség igyekezett a munkavállalók vallási arányát is folyamatosan 50-50 százalékra belőni. Ennek köszönhetően a DMCL-t elég jól elkerülték a zavargások. Persze voltak kivételek.
Szólj hozzá!
Címkék: tudtatok e?
Akkor álljunk neki az alapjáratnak V.
2014.03.21. 10:00 :: Sidaries
Hát a szerdai blog kimaradt, azt pótolom most. A pénteki attól tartok ezúttal tényleg kimarad.
A múlt hét végére úgy terveztem, hogy megyek egyet az autóval, de aztán semmi sem lett belőle mert az előrejelzéseknek megfelelően rossz idő volt. Szerencsére azonban hétfő délután minden jól jött össze és ki tudtam menni egy próbaútra. Igazából semmi sem változott. A lefulladás tényleg megjavult, de az igen durva alapjárat ingadozás megmaradt. Most éppen általában 600 és 1400 között ugrál.
Az út után viszont most már 100%-ra biztossá vált még egy hibajelenség. Az autó kipufogófüstje kegyetlenül büdös lett! Emlékszem hogy régen – bemelegedés után – semmi szaga nem volt, most viszont alig lehet megmaradni mögötte. Már akkor is észrevettük hogy csípi a szemünket, amikor szereltük, de egy Delorean esetében egy egyszer előforduló hiba nem jelent semmit. Az csak pillanatnyi hangulat kérdése. Ez viszont már a második alkalom és úgy tűnik elég konzekvensen hozza. Ráadásul mikor mögé álltam és teszteltem a motort, észrevettem, hogy ha nagyobb gázt húzok neki, akkor a füstje is láthatóvá, sötétté válik. Nem fekete, de azért erős sötétszürke lesz a színe. Utána is néztem gyorsan a dolognak a dmctalkon.
Nagy örömömre az első tippemet egész sokan osztották, miszerint ez valószínűleg azt jelenti, hogy túl dús a keverék és a túl sok benzin nem tud elégni és ez a tökéletlen égés okozza ezt a hibát. Elméletileg ilyenkor a fogyasztás is nőhet. Ezt nem tudom egyelőre alátámasztani, mert habár úgy tűnik többet evett, de volt közben egy téli szünet ami miatt sokat járt csak úgy magában az autó, anélkül hogy egy métert megtett volna. Szóval ez csak elmélet egyelőre.
Végül aztán (miután párszor jól összebüdösöztem magam), inkább elvittem az autót az amúgy is szükséges éves olajcserére és mellé elmondtam az egyéb bajaimat is. Ami pedig igazi különlegesség volt ezúttal: Az autó minden problémáját gyönyörűen produkálta! Nem állt neki tökéletesen működni, csak egy kis ideig hogy látszódjon hogy ilyet is tud és hogy mennyire hisztis is tud lenni. Imádni való egy ribanc ez. :)