A legutóbbi is megaposzt volt, de van egy olyan érzésem, hogy ez is az lesz. Már csak azért is, mert ez a nap volt talán a legsűrűbb az összes közül. Rengeteg helyen voltunk, nagyon sok dolgot csináltunk és marha sok emberrel találkoztunk.
Reggel elég korán keltünk, majd beszéltünk Bopatékkal és a reggelit már együtt fogyasztottuk el. Mindegyikünk elmesélte az addigi élményeket, majd kilencre elmentünk az Europa Hotelhez, ahol éppen álltak ki az autók és álltak be a sorba Dunmurry felé. Kicsivel később el is indult a karaván, de a szokásos körforgalmak és lámpák megint széttörték a sort, ezért kisebb csoportokban értünk Dunmurrybe. Szerencsére Dunmurry és az ipari park (industrial estate) is elég jól ki van táblázva és a GPS is ismeri a helyszínt, így nem veszett el senki.
Itt külön jó volt, hogy egy AXI autót követve értünk oda, majd megálltunk és újra megcsodáltuk a hosszú sornyi Deloreant. Végigmentem az autók mellett, itt láttam egyet, ami alatt baromi nagy pocsolya volt, úgy tűnt, mintha elfolyt volna a hűtővize. Nagy erővel szereltek rajta és mire a sor megindult ők is elkészültek és jöttek be a többiekkel a gyár területére.
Ahol szépen leparkoltunk, majd előbb körbementünk magunktól a gyár udvarán, majd egy szervezett buszra (ahol megismerkedtünk a Béb által csak az Őrült Franciának nevezett hiperaktív, de nagyon barátságos és jó fej fickóval) felülve átmentünk a gyár másik oldalába, a Bombardier részbe. Itt két mérnök kb. egy óra alatt körbevezetett minket és elmondták, hogy jelenleg mit csinálnak és hogy annak idején melyik csarnoknak mi volt a szerepe, plusz találkoztunk egy munkással, aki eleinte a DMCnél dolgozott, majd a Bombardiernél, szóval az elmúlt harminc évben tulajdonképpen ugyanott végzi a munkáját. Innen visszatérve átmentünk a Montupet részbe, ahol már mentek a tesztkörön az autók és mi is beálltunk a sorba. Elméletileg öt kört mehetett mindenki, de szerintem én inkább hat kört mentem. Nem akartam az előtt kiállni, mielőtt kizavarnak. :) Erről készült is videó, hamarosan az is érkezik. (komolyan :) ) Igazán érdekes élmény volt. Főleg, hogy egy kis unszolásra bementünk a Montupet gyárába autóval és sorba állítottuk az Deloreaneket és eljátszottuk, hogy milyen lehetett, mikor az autók jöttek ki. Ez után még beszélgettem egy kicsit egy litván csávóval és még a fene tudja hány egyéb emberrel, majd összeszedelődzködtünk és átmentünk az Ulsteri Közlekedési Múzeumba.
Ahol megtudtuk, hogy az északírek két dologra nagyon büszkék. Az egyik a Delorean, a másik a Titanic.
Elég szomorú, hogy egyik sem egy sikertörténet, bár ettől még nagyon szeretnek mindent, ami ezekkel kapcsolatos, és a közlekedési múzeumuk egyik fele az tényleg a Titanicról szól a másik oldalon pedig - ha nem is annyira erősen -, de jelen van a Delorean. Itt található ugyanis az 50000 mérföldes tesztautó, amit sikerült is lefényképeznem.
Leszólítottam még kint egy fickót, akit Neal Barclaynek hívtak. Tudjátok, hogy ki ő? Lehet, hogy nem, de szerintem, ha rákattintotok a nevére, akkor rá fogtok jönni. Az ő kártyája van fent a blogon is és csak ismételni tudom magam, de vele is érdekes és furcsa volt találkozni. Emiatt az út miatt valahogy az egész blog már sokkal élőbb lett nekem. A netes képekhez már tudok emlékeket, embereket kötni. Egy kicsit beszéltünk, nagyon megörült, mikor mondtam neki, hogy milyen messziről jöttem el autóval, majd gyorsan le is fotóztattam magamat vele. :)
A múzeum hátsó részén álltunk az autókkal, de az első részen is álltak Deloreanek, de azok kitüntetett figyelemben részesültek, ugyanis a szépségverseny résztvevői voltak. Körbejártuk őket mi is, megnéztem, hogy mennyi mindent kell még javítanom az autón, a Bopattal pedig elég sok részletet kielemeztünk és megnéztünk. Sokat mondani nem tudok róluk, gyönyörűek voltak.
Extra volt még, hogy láthattuk itt a 2+2 üléses Deloreant, a DMC24-et. Gyárilag mondjuk nem ilyen lett volna, de igazán érdekes ahogy kibővítették az utasteret, annak ellenére, hogy szerintem a használhatósága minimális, mert a hátsó ülésekre inkább csak gyerekek férnek el.
Mikor ezzel végeztünk, visszamentünk a hotelbe, mert rá kellett készülni az esti vacsorára. Itt egy kis pihenés és némi öltözködés (jaj, mit vegyek fel???) után elindultunk és időben oda is értünk a lisburni városházára. Meglepően kevés Delorean volt a környéken, talán csak bő tíz darab, így gondoltuk, frankón időben vagyunk. Hát nem így volt, mert a többiek busszal jöttek a felszabadult italozás végett már jóval korábban, így szinte utolsóként érkeztünk az Eurofest 2011 30 éves gálavacsorájára. Szerencsére kaptunk jó helyet, Welmoed, a holland testvérpár, a litván fickó és néhány angol mellett.
Elég sokat beszélgettünk, a kaja egész jó volt, még magyar mércével mérve is és volt pár érdekes előadás is. Ezeket leírni elég nehéz lenne, de volt szó a másnapi programról, Nick Sutton beszélt a gyárbeli élményeiről és oda is hívott maga mellé még pár egykori dolgozót. Robert Lamrock levetített egy videót a tervezett DMC-44-ről, ami egy kis kapacitású terepjáró lett volna, majd megmutatta, hogy mennyi munkát kellett elvégezni ahhoz, hogy a tesztpálya járható legyen. Ezek a beszédek mind megvannak videón, a netre nem hiszem, hogy feltöltöm, de az ftp-n hamarosan elérhetőek lesznek. A DMC-44-es videó már fent van a youtube-on is itt:
Ez után következett a díjak kiosztása. Elég sok díjat osztottak ki a gokartversenytől, a tesztpályás teljesítményen át a szépségversenyekig, de egyszer csak találtak egy számomra is érdekes díjat. Ez pedig a Legmesszebbről Autóval Érkező résztvevő díja volt, amit frankón meg is nyertem. Ezzel járt egy két pintes söröskorsó és egy üveg frankó névre szóló ír whiskey. Örültem is nagyon, bár annyira el voltunk ragadtatva a Bébbel, hogy erről semmilyen kép és videó nem készült. Egy gond volt csak az egésszel, mégpedig az, hogy egy két pintes korsó bazinagy, az autóm meg már idefele is tele volt. Ebből hazafelé még adódtak gondok, innentől kezdve már egyáltalán nem tudtuk magunk mögött felcsatolni a hálót.
Éjfél körül lett vége a vacsorának, ekkor mindenki elindult hazafelé a kifelé kapott szép DMC képpel. A buszosok könnyen voltak, nekünk kicsit azért bonyolultabb volt. Fél óra alatt értünk haza, de éjjel, esőben, rossz oldalon, városi autópályán Deloreannel hazavezetni nem jó.
