Múlt szombaton lejárt a biztosításom, ezért aznap még mentem egy kört és jöhet a téli szünet. Igazából csak tankolni akartam elmenni, mert eléggé porzott a tank (ami ugye azt jelenti, hogy negyednél volt :) ) és akartam bele rakni egy kis benzint, hogy legyen elég a télre.
Amit most írok, kicsit redundáns lesz korábbi bejegyzésekkel, de lehet, hogy vannak, akik nem olvasták végig a blogot, esetleg elfelejtették. Szóval jön a tél, fel kell készíteni rá az autót. Először is, mivel nyári gumi van rajta, hátul a súly nagy része, nincs ABS, ESP, akármi, ezért télen jégen alapvetően lehetetlen az autóval közlekedni. Ebből adódóan valószínűleg tankolni sem fogok nagyon eljárni, viszont ha aránylag jó idő lesz, akkor kisebb köröket fogok tenni a géppel. Emiatt kell tankolni egész télre. Viszont csak annyit, amennyit tényleg szükséges, mert a benzin nem áll el örökké, hanem pár hónap alatt romlik a minősége. Emiatt, amikor február, március környékén jön a következő tankolás akkor az a jó, ha minél kevesebb van benne, hogy a friss benzin fel tudja hígítani a régit.
Így hát ezzel a tankolási tervvel indultam útnak, majd 20 liter és fizetés után egy bal kanyar helyett dobtam inkább egy jobbost, aztán uccuneki, megindultam. A vége egy kb. 40 km-es kis túra lett, aminek a zömét nem éppen 2000-es fordulaton tettem meg. Nagyon jól éreztem magam, megadtam az autónak amire tervezték és boldogan álltam be a garázsba. Majd rájöttem, hogy a 20 literből kb. 5 litert már el is égettem.
Aztán meg azon gondolkodtam, hogy az a jó a Deloreanben, hogy nem kell gyorsan menni ahhoz, hogy jól érezze magát az ember és valóban, még 100 fölé is ritkán mentem. Persze mindez hármasban azért már kicsit más érzet, de akkoris. Gondolkodtam azon, hogy vajon egy Ferrari vagy hasonló jármű mikortól kezd el élvezetessé válni, de mivel soha nem vezettem igazán erős gépeket, ezért inkább nem találgatok, mert úgysem lenne értelme. Maradjunk annyiban, hogy nagyon jó volt, az autó szépen ment, ahogy kell, továbbra is imádom.
Végül pedig egy kép, miután ráraktam a ponyvát az autóra. Jól nézett ki, ahogy a motorból áradó meleg megemelte a takarót.