Hát az úgy történt hogy múlt szerdán szép idő volt, de nem értem rá autózni. Aztán kitaláltam hogy akkor majd másnap megyek egy kört és milyen jó is lesz nekem. Aztán este esett az eső és másnap délelőtt sem volt éppen tökéletes az időjárás, de délutánra szépen kisütött a nap és úgy döntöttem menni kell.
Voltak pocsolyák az út mellett, de gondoltam nem lesz baj, mert az út száraz volt. mivel pedig úgyis fontos dolgom volt a szomszéd városban (gombelemet kellett vennem egy számítógépbe :) ), ezért a Passatot lecseréltem a Deloreanre és nekiindultam. Egyébként ez is egy érdekes téma lenne, hogy hogyan csinál az ember indokot arra hogy autózzon egy kicsit.
Alig mentem pár kilométert és mit látok? Hoppá, egy stoppos. Azokat bírom. Főleg Deloreannel, mert marha jó nézni ahogy szerencsétlenkednek az ajtónál pár másodpercig és nem tudják hogy mit is kéne csinálniuk. Hát ez a fickó is pont ilyen volt. Aztán bejutott, lecsukta az ajtót és megcsapott egy kis alkoholszag. Frankó. Szóval először mondtam magamban hogy na beválasztottam, de erre ő: "Fú, még soha nem ültem Delorenben" (direkt rontottam el és írtam úgy, ahogy mondta). Aztán kiderült hogy teljesen képben van az autóval. Mármint amennyire egy átlag ember tisztában van vele. Tudta a nevét, a Vissza a Jövőbét, azt hogy amerikai, hogy tönkrementek meg ilyenek. Igazából el lehetett vele beszélgetni addig míg megérkeztünk. Kiraktam, aztán mentem tovább az iszonyúan fontos elemért.
Persze azért tettem egy kis kitérőt hogy annyira hamar ne érjek oda, de hamarosan meglett az is. És itt történt egy érdekes dolog. Kb. 5 percet voltam a boltban, ahonnan távozva már láttam magam előtt a lassú indulás nyűgjeit, de az autó pöccre indult. Felháborító.
Innen aztán már csak a hazaút volt hátra, ami különösen jól sikerült. Ugyanis az út legszűkebb részénél beértem egy traktort. Előzni nem volt hely, a traktor meg a földekről jött, a végeredményt pedig szerintem nem kell magyaráznom. Baromi koszos lett az autó, de eszemben sem volt letakarítani. Valami perverzitás miatt szeretem ha látszik a Deloreanen hogy használva van.
Úgyhogy ahogy volt, ott hagytam a garázsban, majd valamikor rendbe rakom. Letakarni nem volt értelme.