Vasárnap háromra mentem vonattal a Délibe, ahonnan ismét dubniczkia segített eljutni a Vasúttörténeti Parkba. Bejutottunk, majd szétnéztünk egy kicsit a kiállításon, ha már ott voltunk. Azt írtam már, hogy ez egy elég komoly rendezvény, sokkal több szabállyal, mint amit megszoktam és ez itt is látszott. Az összes autó el volt kerítve, nem lehetett még nekem sem odamenni. Ennek ellenére azért a Delorean jobb eleje elég jól össze volt tapogatva, szóval volt némi zavar az erőben.
Mentünk egy szép nagy kört két óra alatt és átnyálaztuk az összes autót. Persze én továbbra is teljesen dilettáns vagyok a témához, inkább dubniczkia az, aki ismeri az adott típusokhoz tartozó finomságokat és szerencsére meg is osztja ezeket a dolgokat. Nem állítom, hogy mindent vissza tudnék mondani, de pár dolog azért megragadt.
A felhozatal szerintem nagyon jó volt, sok különlegességet lehetett látni. Talán a keleti blokk kicsit túlreprezentált volt, pontosabban egyes típusok. A szabályzatban az volt, hogy minden autótípusból csak egy darab lehet, Trabiból mégis volt 4-5 darab is. Értem én, hogy a 600-as és a 601-es különböző típus, de nekem azért olyan nagyon nem. Viszont ez tényleg csak kötözködés, igazából nagyon kevés okom lehet a panaszra a kiállított gépekkel kapcsolatban.
Persze voltak kedvencek. A '89-es Lotus Esprit nem meglepő módon nagyon szimpatikus volt, de az igazi odacsapós élmény nekem a Melkus RS 1000 volt. 101 darab készült belőle, jelenleg kb. 35 darab van még meg és ebből itt állt előttünk az egyik. Én elég sokáig nézegettem, de abban azért megegyeztünk, hogy nem egy szép autó. Furák az arányai, de ami főleg szembetűnő, hogy mennyire magán viseli az hiánygazdálkodás összes jegyét. Mindenhol alsókategóriás Wartburgalkatrészek kerülnek elő és a beltér megtervezése is hagy kívánnivalót maga után. Ennek ellenére nekem nagyon tetszett.
Végül öt óra körül maradtam egyedül, innentől még egy kicsit bóklásztam és haverkodtam, majd valamikor hat körül feltöltöttem a víztartályt és beálltam a kimenő sorba. A kijutás elég nehezen ment, volt valami szervezési malőr, de miután kikerültem a városba, nyugodtan dőltem hátra az ülésben. Ja és mivel kaptam díjat, azt is szépen bekötöttem az utasoldali ülésben.
A hazaút teljesen eseménytelen volt, a Delorean tette a dolgát, ahogy mindig is. Ennek ellenére nem haza mentem, hanem egyből a szerelőhöz, mert eddigre már biztos voltam benne, hogy eljött az ideje a motor szétbontásának. Természetesen a Delorean megérzett valamit, mert egy centiliter vizet nem fogyasztott hazaúton, a ventilátor egyszer sem jutott el a bekapcsolási hőmérsékletig és egy kósza kis buborék sem volt a víztartályban, mikor leálláskor megnéztem. Ennek ellenére nem volt kegyelem, másnap megkezdték a bontást.
Erről majd jövő héten írok.