Múlt szerdán elég jó volt az idő még estefelé is, ezért mindenképpen menni kellett még egy utolsót a szezonban. Az eheti időjárást nézve ez elég jó ötlet volt. Mivel későn tudtunk elindulni, sötétben meg még mindig nem a Delorean a kedvenc járművem, ezért túl nagy kirándulás nem fért bele, csak egy környékbeli 40 kilométer.
Kiállás, és egy gyors átnézés után, már indultunk is. Kimondott cél nem volt, csak elindultam egy irányba, majd miután látszódott, hogy elég pofás lesz az aktuális napnyugta, ezért eszembe jutott, hogy mindig is akartam pár képet készíteni a Deloreanről és a környékbeli szélerőművekről. Mivel korábban már feltérképeztem, hogy hogyan lehet eljutni néhány jobb fekvésűhöz, ezért nem kellett a kóválygással tölteni az időt, célirányosan mehettünk a helyszínre.
Tökéletes időpontban értünk oda, egyből lehetett fotózni, amibe annyira belejöttünk, hogy egészen addig lőttük a képeket, amíg szinte teljesen ránk esteledett, így végül nem tudtam megúszni a sötétben vezetést. Szerencsére nem ugrott egy őz sem elénk, csak egy pár szokásos parázós hülyével találkoztunk, így gond nélkül értünk haza. Az autóval nem volt semmi, tette a dolgát, így most boldogan készülhet a téli álomra. Maximum még egy takarításra hozom ki.
Viszont az út mindenhogyan megérte, mert megcsináltuk a világegyetem leggiccsesebb képeit, ahonnan már tényleg csak a tűzijáték hiányzik és esetleg még egy üvöltő farkas kontúrja a háttérből.
Aztán elkezdett későn lenni, márpedig tervben volt egy bemelegedésszabályzó tesztjellegű kicserélése, hátha ez megjavítja Skynet autójának a nehézkes indulását. Őszintén szólva nem sok reményt láttunk a javulásra, de bemelegedésszabályzónk van pluszban, egy próbát meg megért. Szerencsére nem egy nagy dolog a csere normál esetben, de persze most Deloreanről van szó. Ami azt jelentette, hogy ebben az autóban egy harmadik fajta 
Hát nagyjából az, ami minden ilyen alkalommal. Jöttek az emberek, jellemzően a férfiak nézték az autót és kérdezgettek, a nők meg nem értették az egészet és mentek volna inkább fagyit enni. Volt elég sok gyerek, ha már családi napról volt szó, szerencsére aránylag jól viselkedtek. Egyetlen necces helyzet volt, amikor egy kiscsávó, aki éppen egy Segwayt próbálgatott, elesett és nekiütődött az autónak. Pont a bal elejének. Nem szép dolog, de úgy leüvöltöttem, hogy szerintem azóta sem mert visszaszállni rá. Szerencsére senkinek / semminek nem lett baja. Mondjuk ettől féltem, már amikor odaállítottak is, mert pont mellettem volt egy ilyen próbapálya, de a rendezvény felépítéséből adódóan nem tudtam máshova menni.
Ezen kívül sok különlegesség nem volt, csak a szokásos dolgokat tudnám elmondani. Négyig tartott a mókázás, igazából elég jól elvoltam. Néha egy kicsit elmászkáltam, ettem egyet, nézelődtem, így meg hamar elment az idő. Aztán négy után kicsivel leléptem, majd kint találkoztam Skynettel, akinek elhoztam a tartalék bemelegedésszabályzómat. Aztán megbeszéltük, hogy egy klubtalálkozó keretein belül majd bele is szereljük az autójába. Erről lesz szó a jövő héten.
A bázison ezúttal nem sokat voltunk, elég hamar átmentünk egy pár házzal arrébb, egy helyi második világháborús múzeumba. Habár az olasz hadsereg a magyaréhoz hasonló sikertörténetet tud felmutatni ebben az időszakban, mégis nagyon tetszett a kiállítás. Nagyon sok különleges tárgyat szedtek össze a kibelezett bombáktól, a komplett világháborút lefedő felszerelésekig. Mindemellé kaptunk egy olasz nyelvű idegenvezetést, amit az egyik klubtag elég sokszor fordított nekünk angolra. Megérte elmenni.
Pont úgy, ahogy a szomszédban levő IT múzeumba is. Ez is magángyűjtemény, az egyik klubtag szedte össze az elmúlt 30 év fontosabb számítógépeit. Ez IT-s szempontból nagyon érdekes volt, de itt azért látszott, hogy nem mindenki élvezte annyira, mint én.
Innen átmentünk ebédelni egy közeli vendéglőbe / lovardába, ami megint csak emlékezetes marad. Főleg azért, mert nem tudtuk, hogy hány fogás van még hátra, mert nem volt menü meg ilyesmi. Ezért mindig úgy ettünk, mintha nem lenne tovább. Mondjuk a velünk szemben levő olaszok is így voltak, ezért a végére elég jól teleettük magunkat. Mondjuk a Bopat nem annyira, mert ő nem igazán szereti a tejből készült cuccokat, márpedig itt minden tele volt sajttal. Elvégre olaszok.
Az ebéd után volt egy díjkiosztás, amin többen is elismerést kaptak. Nem emlékszem mindenre, de Cineman a motorral végzett munkájáért kapott egy díjat, mi pedig Bopattal természetesen megkaptuk a legmesszebbről jöttek díját. Vannak pozitív hozadékai annak, hogy itt a vadkeleten lakunk.
Amikor felértünk a pályára, az első benzinkúton leálltam tankolni, megnéztem egy szép magyar rendszámos Ferrarit, aztán mentünk is tovább. 9 literes volt a fogyasztás, meg voltam elégedve. Padova után fordultunk Velence felé és ekkor utolértünk egy Deloreant. Mondta az egyik olasz, hogy Trevisoban lakik, de nem hittem, hogy összetalálkozunk a hazaúton. Habár nem volt teljesen váratlan, mégis óriási élmény volt másik Deloreant látni a vadonban. Villogtattunk is, meg minden, valamint együtt mentünk úgy 10 kilométert, aztán ő lekanyarodott, mi meg haladtunk tovább. Mivel elég későn volt, eszünkbe sem jutott, hogy aznap hazaérjünk, inkább beugrottunk Lignanoba, kedvenc olasz üdülővárosomba.
Estefelé már látszott, hogy nagy eső lesz, de arra, ami jött, nem számítottam. Annyira szakadt az eső bő egy órán keresztül, hogy nem lehetett tőle aludni. Olyan volt, mintha folyamatosan zúgna a fülem mellett egy vízesés. Egy idő után már nem is próbáltam aludni, inkább kimentünk megnézni, hogy mi ez az ítéletidő. Az utcán hömpölygött a víz, de szerencsére más problémát nem okozott. Végül kicsit lecsendesedett, el tudtunk aludni.
Másnap már csak egy eseménytelen hazaút volt hátra ami alatt csak a tankolások miatt álltunk meg, aminek a vége egy 9,6 literes átlag lett. Volt már jobb, de valahogy mostanában ennyi. A Delorean nagyon jól bírta az egész utat, a gumik nagyon jók, az összes hiba annyi volt, hogy egyszer valahogy becseppent egy esőcsepp az utazóoldalra, valamint az egyik gumiba kellett fújni, mert kicsit kevés volt benne a levegő.
Pedig az látszik, hogy szeretnek, mert nem nagyon van gyári Delorean a klubjukban. Mindegyiken van valami buherálás. Legalább pár kisebb módosítás, de Cineman (akit elég régóta ismerek) az ikerturbóval próbálkozik. És nagyjából működik is. Egyelőre csak 200 lóerő környékén megbízható, ha jól emlékszem, mert néha túlmelegszik és nem is jár tökéletesen, de dolgozik rajta. Érdekesek egyébként ezek az olaszok. Van köztük egy, aki tv-ben dolgozik, egy a Ferrarinal tesztelő, de sokuknak van autóipari munkahelye, nem hiába értenek a bütyköléshez.
Az én autómmal nem kellett semmit csinálni, Bopat ventilátorgondját pedig körülbelül egy perc alatt megjavították. Mindössze annyi történt, hogy az utasoldalon szétcsúszott egy kábel, ami tipikus hiba. Hát ennél nagyobb baj ne legyen!
Ezután ebédre hamburgert ettünk, plusz volt, aki előkerítette a tegnapról maradt pizzát és pizzás hamburgerként ette. Érdekes megoldás, de igazából nem tűnt ehetetlennek. Itt ismét rájöttünk, hogy ez nem olyan találkozó, mint amihez szoktunk Európa északi felén. Ott gálavacsora van, szép teríték, puccos helyek, itt meg pizzás hamburger. Imádnivaló volt, komolyan.
Kaja után jött a délutáni program, ami vagy biciklizés vagy kajakozás vagy pedig motorcsónakozás volt, a Pó folyón, vagy a bicikli esetében mellette. A cél egy pár kilométerre levő bő 100 éves vízmű volt, ami a helyiek szerint megéri a megnézést. Volt némi kommunikációs zavar, ami miatt nem igazán értem, hogy miért, de mi végül motorcsónakkal mentünk. Amit mondjuk egy pillanatig sem bántam, mert nem sokszor motorcsónakoztam, a Pón pedig külön élmény volt. 
Amikor újra összeállt a banda, megint jött egy kis beszélgetés, szájtátás, aztán úgy, hogy észre sem vettük, kitört egy buli. A programban is benne volt, hogy lesz egy rockabilly koncert, de az nem, hogy erre eljön az egész falu, ami miatt a végén úgy nézett ki a Deloreantalálkozó, mintha egy falusi olasz esküvőn lennénk, menyasszony és vőlegény nélkül. Sajnos eddigre már eléggé elfáradtunk, de még így is élveztük, aztán valamikor 11 körül indultunk haza.
Az indulásunk nagyjából időben történt, viszont az útválasztást ezúttal megelőzte egy kis matekozás. Bécs felé már marhára unom a pályát, valamint a Bécs és Graz közötti szakasszal engem már konkrétan vallatni lehetne, annyira utálom. Ezért úgy gondoltam először, hogy mehetnénk Szlovénia felé. Az út jó, nem drága, miért is ne? Hát mondjuk azért, mert a szüleim nem rég mentek arra és egy hídépítésnél, valahol Postojna előtt, három órát álltak a dugóban. Ránéztem a forgalomra egy nappal korábban, ott ezúttal is állt a dugó, Szlovénia kilőve, marad Graz. Viszont most, hogy már megvan Szombathelyig az autóút, nézzük meg azt! Nem régen voltam arra, nagyon jó volt, azt az 50 kilométert meg Szombathely és Graz között majd kibírjuk valahogy.
Miután felmentünk az osztrák pályára, nem sok volt már Grazig, felhívtam a Bopatot, hogy negyed óra múlva odaérünk, mire ők is elindultak. Hogy aztán hamarosan hívjam őket, hogy nem sikerült lemenni a lehajtón, mert betereltek minket egy tipikus osztrák vályúba, szóval egyel később találkozunk. Így is lett, bár mire odaértünk, lett pár új ismerősünk, köztük egy fickó egy közepesen új Porschéval, akivel külön jót dumáltunk.
Egy kicsit izgalmasabb dolog volt csak, amikor a Bopat jelezte, hogy bedöglött a légkondi ventilátora és melegszik a vize. Megálltunk, hagytuk egy kicsit hűlni, de nem láttunk semmi különlegeset, mentünk tovább, és innentől a hiba, pontosabban a vízmelegedés része, nem jelentkezett. Csak a légkondi nem fújt neki hideget. Ami azt illeti nekem sem, mert habár én már tudtam, hogy kicsit kevés benne a gáz, de mivel még a régi fajta R12 volt benne, ezért nem töltöttem újra, mert nem tudtam. Hát mostanra kilehelte a lelkét, szerencsére jó idő volt, lehúzott ablakkal sem döglöttünk meg.
Innen már csak pár kilométer volt hátra, meg is érkeztünk a szállásra, aminél eldugottabb helyet én még nem láttam. Elsőre kicsit fura is volt a hely, de aztán kiderült, hogy minden rendben van, tényleg ezt foglalták nekünk és a hely egyébként igencsak jó. Innen odamentünk a bázisra, ahol már gyülekeztek az autók. Pontosabban gyülekezgettek, mert itt már látszott, hogy ez azért nem az a tipikus németes precizitásos buli, hanem inkább olyan olaszos fiesta. Így aztán a nap végére talán 10 autó jött össze összesen, amihez még másnap csatlakozott további kettő.
Az olaszok meg természetesen marha jó fejek, nagy hanggal és kedvességgel üdvözöltek, majd elbeszélgettünk éjszakába nyúlóan. Este meg belezuhantunk az ágyba, kb. 800 km lett a vége.