Élet egy Deloreannel

Ott hagytam abba, hogy megvolt a fotózás és a vacsora, majd átmentem a következő helyszínre, ami egy tipikus disco volt. Vagy nem is tudom hogyan hívják mostanában ezeket a "fergeteges partykat" tartó helyeket. Egészében véve mindegy. 11-re kellett volna odaérnem, de nekem már fél 11-re sikerült. Baj nem volt belőle, mert így legalább a személyzet is meg tudta nézni az autót, majd nyugodtan be tudtam állni a helyemre, ami egy a bejárat mellett fémkordonokkal elkerített zárt kis hely volt. Elég jól védve volt az autó, plusz mindig volt két-három őr a környéken.

Persze én a szokásos naiv optimizmusommal álltam a dologhoz, simán engedtem volna, hogy bejöjjenek az emberek, bár a beszállást már én sem szerettem volna. Erre az őrök - akikkel egész jól összehaverkodtam az este folyamán - megmondták, hogy inkább ne erőltessem a dolgot, mert ezek itt vademberekkel keresztezett betonlapok, nem biztos hogy megértik az olyan bonyolult összetett mondatokat, mint pl: Légyszi ne szállj be, mert nem szabad! Maradtunk hát az eredeti felállásnál, hogy nézni, fotózni lehet, beszállni, tapogatni nem.

Valamikor fél 12 körül elkezdtek szállingózni a népek és őszintén szólva ezúttal nem keltett az autó akkora feltűnést, mint szokott. Persze sokan felismerték, de azért elég sok marhaságot is beszéltek, meg persze volt néhány önjelölt okosember is. Talán ha 4-5 emberrel tudtam beszélgetni értelmesen a vendégek közül, a többiek tényleg az őrök által meghatározott csoportba tartoztak.

Mondjuk ez azért hozott magával pár vicces helyzetet, mint amikor az egyik mocsárrészeg buliangyal fejjel bontotta le az egyik távolabb levő fémkordont, majd elterült rajta és el is aludt ott a nagy stressz miatt. Csak az őrök fesztelen röhögése keltette fel, valamint kedves felszólításuk, hogy "Nem kéne ám lebontani a berendezést, hülyegyerek!" Mire a szerencsétlen nekiállt felállítani a kordont. Újabb öt perc küzdés, amit bármelyik részeg oroszos videó megirigyelhetett volna. Végül segítettek neki, majd irányba állították, hogy merre kéne elballagni.

Szóval maradjunk annyiban, hogy ha az este Deloreancentrikusságát nézem, akkor ez bizony elmaradt a szokásostól, viszont ha a szórakoztatófaktorát, akkor teljesen rendben volt az egész.

Plusz a szervezők azért kitettek magukért. Egész szépen összerakták fából egy Delorean hátulját, volt Marty és Doki, meg ilyenek. Mondjuk nem tudom, hogy ez mennyire zavarta meg az embereket vagy hogy mennyit fogtak fel az egészből, mert azért az elfogyasztott alkoholmennyiséget figyelembe véve sokaknak fogalma sem volt, hogy mi történik körülöttük vagy hogy éppen melyik univerzumban nyomatják bele az agyukba a diumdisut, ők csak a totális szétcsapásért jöttek. Mondjuk az sikerült is a többségnek, ahogy néztem.

Két óra után egy kicsivel indultam el hazafelé és ez volt az új lámpáimnak az első tesztje. Nyugodtan mondhatom, hogy megérte a csere. Természetesen egy új autó fényerejének a közelében sincsen most sem, de az előző lámpák két fénypamacsánál nagyságrendekkel jobb a mostani. Mindezt úgy, hogy kicsit nyálkás, párás volt az idő, tehát nem éppen volt ideális a környezet. Később, száraz körülmények között még jobbnak tűntek.

Totálisan kidöglöttem a nap végére, de megérte. Sok olyat láttam, amit máshol nem lehetett volna. :)

Már csak 2 nap van a híres Hill Valley-i villámcsapás 60. évfordulójáig. Ez alkalomból folytatjuk a Vissza a jövőbe film kulisszatitkainak bemutatását a "We don’t need roads" című könyv alapján. (Az előző három rész itt, itt és itt olvasható.) Ma a Delorean időutazásos jeleneteiről lesz szó, csütörtökön – az évfordulón – pedig az óratoronyba csapó villám megalkotásáról szóló résszel zárjuk le a cikksorozatot.

Bár a speciális effekt-csapat már önmagában is dögös időgépet rittyentett a Deloreanből, a kocsi legemlékezetesebb jelenetei mégis a vizuális effekteseknek köszönhetők: az ő filmes utómunkájuk eredményeként száguldhatott át az autó villogó fényglóriába burkolva egy másik időbe. Az időgép első terveit megrajzoló Ron Cobb említi egy interjúban, hogy ő volt az, aki az időutazáshoz tűzforró környezetet javasolt, a megérkezéshez pedig jéghideget. A forgatás során az előbbit lángoló keréknyomokkal oldották meg, a kocsit elborító jégréteg megvalósítása viszont váratlan problémákhoz vezetett.

„Amikor  lehűtöttük a Deloreant, a jég miatt egyébként is nehezebbé váló ajtók teleszkópjaiban a hideg miatt lecsökkent a gáznyomás, és az ajtók egyszerűen nem maradak felnyitva, elkezdtek „lógni” – meséli a kocsi átépítéséért és működtetéséért felelős Kevin Pike – Megesett, hogy Michael J. Fox nem tudta kinyitni az ajtót, hogy kiszálljon a Deloreanből, amikor pedig be akart szállni, vigyáznia kellett, nehogy a fejére csapódjon az ajtó. Egy csomó hajszárítós ember állt készenlétben, és két felvétel között folyamatosan fújták a meleg levegőt a teleszkópokra. Amikor Michael végre sikeresen bepattant az autóba, akkor meg a könyökéről verte le a bőrt a két ülés közé beépített műszereken. Szűkös volt bent a hely, de nem is egy luxus Cadillac-ről volt szó, hanem egy időgépről.”

Miután egy-egy időutazós jelenetet leforgattak a Deloreannel, a felvételek átkerültek Arthur Schmidt és Harry Keramidas vágókhoz. Mivel mind a Twin Pines Mall-nál, mind az óratoronynál készült felvételekre sok vizuális effekt hozzáadása várt még a vágás után, Schmidtnek és Keramidasnak vágás közben már előre kellett gondolkodniuk, hová kerülnek majd képi effektek, hangok és filmzene, és ennek megfelelően kellett kialakítaniuk a vágott filmanyagot. Bob Zemeckis rendező híres volt arról, hogy jó ötleteket bárkitől elfogadott, például Arthur Schmidtet is megkérdezte, szerinte milyen látványelem kísérje az időutazást.

„Mondjuk szikrák? – kérdezte Schmidt – mi lenne, ha szikrák pattognának a kocsiból?”. Zemeckis egyetértett, és szólt az Industrial Light & Magic animátorainak, hogy mindenképpen adjanak szikrákat is a megfelelő jelenetekhez. Ekkor még mindig nem volt benne biztos, milyen legyen a végleges látvány. A vizuális effekt-csapat vezetőjének, Phil Norwoodnak az volt a javaslata, hogy – a mikrosütőbe tett kukorica pattogásához hasonlóan – háromdimenziós kockák repüljenek ki a Delorean acél burkolatából. A rendezőnek ez nem tetszett, de még mindig nem tudta, pontosan mit is szeretne:

„Amikor majd nézem ezt a jelenetet a filmben, olyan érzésem legyen, mintha egy neandervölgyi ősember ülne a Delorean elején, és egy jégcsákánnyal verné szét az idő szövetét”.  

„Öööö, hát azt hiszem, ilyesmit még sosem láttam” – válaszolta neki a vezető animátor.

„Valami grandiózus eseményt akarok, a végén egy szétrobbanó vagy összeroppanó látványelemmel”- folytatta Zemeckis.

Ezzel már az ILM is tudott mit kezdeni, és tanulmányozni kezdték az átépített Deloreant. Kitalálták, hogy az autón körbevezetett vezetékek hideg kék fényben ragyogjanak és kék fénynyalábok pattogjanak ki belőlük. Fényrobbanások és szikrák nyitották meg az utat az idősíkok között, elektromos kisülések és füstcsíkok törtek elő, a keréknyomok lángba borultak, és a 88 mérföldes sebesség elérésekor következhetett a Zemeckis által kért nagy bumm.

A képek után pedig jöjjön az első időutazós jelenet, ahogyan a filmben magvalósították:

November 12-én tehát jön a nagy Hill Valley-i vihar 60. évfordulója, valamint a cikksorozat utolsó része a filmtörténelem legnagyobb villámcsapásának megalkotásáról.

Vége a szezonnak, már csak a szokásos megjáratások lesznek. Nem szoktam ilyet mondani, de most nagyon örülök neki. Nagyon sűrű lett a vége, márciusig már nem mászkálok messzire. Esetleg még egy mosatást kéne megoldani, mert az ráférne az autóra.

Ez a cikk egy 1998-as Deloreanmagazinban jelent meg, amit a DMCH-s James Espey szerkesztett még annak idején, gondolom részben marketingcélból. Ennek ellenére elég jó cikkek vannak benne, jó betekintést engednek a régi idők Deloreanes életébe. Ezt a cikket viszont a Specialty Automotive (Nem összekeverendő a Special T Auto-val, ami most már Delorean Auto Parts Inc. néven fut és John Hervey a vezére.) egykori tulajdonosa, Darryl Tinnerstet írta, aki 1986-tól 2003-ig, vezette a céget, amikor végül nyugdíjazta magát, majd átadta a cégét Tobynak és feleségének, akik jelenleg a Delorean Parts Northwestet igazgatják. Toby egyébként a saját fejlesztésű nagyon jó minőségű lengőkarcsavarokkal lett ismert Deloreankörökben, azóta is sokfelé emlegetik a legendás Toby Tab-eket. Sajnos ezeket már nem gyártják, de ha egy-egy előkerül az eBayen, elég durva árakat adnak értük. Ez egy 2013-as licit esetén 661 dollárt jelentett. Na de kicsit elkalandoztam, vissza a 81 mérföldes Deloreanre.

Ez tipikusan az a fajta történet, amire az emberek azt szokták mondani, hogy "Aha, persze..." viszont ez tényleg megtörtént és bizonyítékom is van róla. 1986-tól kezdve foglalkoztam Deloreanekkel, mint beszerző, szerelő vagy akár eladó. 1994-ben felhívott egy svájci ügyfelem, akinek már volt pár DMC-je otthon, hogy szerezzek neki egy vadiúj Deloreant. Igaz, hogy ezek az autók addigra már 12-14 évesek voltak, mégsem volt lehetetlen a feladat, mert tudtuk, hogy sokat vettek meg egyet-egyet azért, hogy csak tárolják valahol. Végül aztán meg is mondtam, hogy "Oké, megpróbálom, de ne várjad, hogy túl hamar találni fogok egyet."

Ezután letettem a telefont, megvettem a legutolsó Hemmings-et, majd ellapoztam a D-ig. Elég sok keveset futott Deloreant találtam, de az egyiken kimondottan megakadt a szemem két okból. Az egyik az volt, hogy Oregonban volt, ami azt jelenti, hogy elég közel volt a Washingtoni otthonomhoz, a másik pedig, hogy a hirdetés szerint mindössze 81 mérföld volt az órájában.

Úgy gondoltam, hogy az eladó összekeverte a gyártási évet az óraállással, de attól még egy telefonhívást simán megért a dolog. A telefonban az eladó megerősítette, hogy az autó 13 éves kora ellenére valóban csak 81 mérföldet futott és hogy az autó az oregoni tengerpart déli részén, egy kisvárosban áll. Mivel a dolog túl érdekes volt ahhoz, hogy kihagyjam a lehetőséget, kivettem egy szabadnapot és elindultam.

Körülbelül 200 mérföldet autóztam lefele az I-5-ösön, aztán elfordultam a part felé. Sok-sok órányi autózás után elérkeztünk a tulajdonos 200 holdas birtokára, ahol struccok, emuk, bölények, jakok és egy Delorean is lakott. A tulajdonos egy elég öreg úriember volt, egy nyugdíjazott autókereskedő, aki büszkén végigmutogatta az egész farmot és egyesével az összes állatot. Ezután beinvitált a házba, ahol a felesége uzsonnával kínált. Amikor az autóról kérdeztem, elmondta, hogy hogyan vette meg újonnan Renoban, hogyan vitette el Kaliforniába, ahol azonnal elrakta egy raktárba, majd hogyan költöztek ide. Itt aztán egy elég nagy házuk lett, hét szobával, de garázsuk az nem volt. Egy ideig egy fedett beálló alatt állt az autó, de nagyon nem szerette, hogy ott van, kitéve az időjárás viszontagságainak. Ekkor megkérdeztem tőle, hogy akkor hol van most az autó, mire azt válaszolta, hogy: "Itt van mellettünk. A hálószobában."

Jövő héten folytatom . Lesznek még érdekes dolgok a történetben. :)

Egyszer régen, még az október 21-i eseménytől nagyon messze a múltban elgyengültem, ezért elfogadtam egy felkérést. Ami egy tipikus győri ritmikus társasági rituálékra specializálódott szórakozóhelyen volt. Azt már tudhatjátok, hogy néhány elhajlásomat levéve a lakossági techno nem áll túl közel hozzám, ezért őszintén szólva egy kicsit már bántam eddigre a dolgot, de megígértem, szép volt az idő, nem tudtam lemondani. Fel kellett hát dobni valamivel.

Ez a valami pedig a Rozsdakupacék által szervezett országos Saturday Night Cruise volt. Mivel pedig már úgyis Győrbe mentem, hát gondoltam ezt is összehozzuk, plusz még egy fotós is beesett, aki éppen Győrben szeretett volna képeket készíteni az autóról. Na mondom, három programért már megéri elmenni, ezért aztán terv szerint odaértem valamikor öt óra után az Eto Park parkolójába.

Őszintén szólva az akkor jelen levő felhozatal elég szegényes volt. Volt egy elég jól összerakott, felpimpelt Trabi, néhány tuningolt Golf, egy elég korrekt Scirocco, pár szép Alfa, meg egy rendívül vicces baromi nagy kipufogós, de egyébként ritka gáz Hyundai.

Természetesen a Delorean elég nagy feltűnést keltett, sokan jöttek oda megnézni, fotózni, kérdezgetni. Elég jól elvoltunk úgy fél-egy órát, már kezdtem unni magam, amikor viszont begurult ez, a többi Opellel:

Egy Opel Gt. Na ez már tetszett. Gondoltam rá, hogy le kéne fotózni a Deloreannel együtt, de aztán valahogy elmaradt. Mindenesetre megint volt téma egy darabig. Közben megérkezett a fotós kolléga is, aki pedig szorgosan nekiállt kattintgatni. Ő a Rómer ház 21-i eseményéhez csinálta a képeket, ahova engem is hívtak korábban, de azt nem tudtam elfogadni a saját szervezésű eseményünk miatt. Legalább egy órát fotózott, én meg közben haverkodtam, ismerkedtem. Mikor pedig végeztünk, gondoltam itt az ideje egy kis evésnek, mert még elég sok időm volt a következő programig. Megkérdeztem hát újdonsült barátaimat, hogy nem lenne-e kedvük eljönni a Barney's-ba és volt. Hát este 10-ig el is beszélgettünk mindenféléről. Ekkor könnyes búcsú, majd átvonultam a következő helyszínemre.

Pár héttel később pedig megjött a videó a Rómer házas rendezvényről. Az elejét még meg is néztem volna. Az utána levő buli már nem tetszett volna annyira.

Zárásként pedig egy frankó kép a Deloreanről, Lehet hogy ez is megy majd bankkártyára.

Valójában nem is Comic-Con volt két hete, hanem MondoCon, de nagy Agymenők-rajongóként nekem mindig csak az előbbi név ugrik be, ezért maradok is ennél. Éppen a filmsorozat volt az oka, hogy igent mondtam a szervezők kérésére, és gondoltam, legalább megnézem magamnak, milyen egy Con. Azért túl nagy elvárásokkal nem érkeztem; leginkább egy olyan kép élt a fejemben, hogy itt furcsa lányok és kocka fiúk találkoznak rajzfilmszereplőnek öltözve, ami végül is sokkal előremutatóbb dolog annál, mintha otthon ülnének a gép előtt. A véleményem nap közben sem nagyon változott, mert voltak furcsa lányok...

...és - szó szerint - kocka fiúk... 

... időnként számomra értelmezhetetlen dolgok is feltűntek (nem a jobboldali az :))... 

... a szuperhős-filmes cosplayesek viszont általában nagyon színvonalasak voltak. 

Személyes kedvenceim a Mátrixos ikrek voltak; meg is ugrott a népsűrűség a Delorean körül, amikor beterelgettem őket a kocsiba.

Volt a Delorean mellett egy légdeszkás installáció is 3D Cápás háttérrel, de ezeket már az első 5 percben sikerült széttörni és leszaggatni, így a Vissza a jövőbe-tematikát végül csak a Deló képviselte.

A sok, számomra ismeretlen jelmezes között azért akadt néhány Marty és Doki is:

Amikor kevesebben voltak az autó körül, szétnéztem kicsit a Con-on, de valahogy nem tudta feltámasztani a lelkesedésemet. A csarnok sarkában például négyfős csapatok küzdöttek kieséses rendszerben valamilyen mászkálós, tűzgömbbel lövöldözős játékban (biztos szégyen, de nekem semmit nem mond a League of Legends név), közben több szpíker közvetítette élőben az eseményeket, és a nézőtéren százak követték feszült figyelemmel, ahogy a kivetítőn egy dagi mászkáló biszbaszból kilőtt villám megcsapkodja a soványabb mászkáló biszbaszt. WTF, de most komolyan, 2015-től nem vártunk kicsit többet ennél!? 

Az is igaz, hogy én már rég nem követem a gamer világot, utoljára az Abe`s Oddyssee-t toltam végig alkonyattól pirkadatig valamikor a PC-s kőkorszakban, vagy éppen bombákkal megpakolt F22-essel lopakodtam be néhány meg nem nevezett sivatagi ország olajfinomítói fölé, de valahogy azoknak a játékoknak még volt hangulata, meg volt bennük anyag, és egyébként is régen minden jobb volt és nohát ezek a mai fiatalok!!! ;) Például betévedtem egy lesötétített terembe, ahol végtelenítve mentek sztori nélküli anime rajzfilm-részletek, hozzá valami millió decibelen dübörgő - a Sid-féle death-metált is megszégyenítő - zajszennyezéssel, és egy teremnyi ember ezt csak úgy békésen ülve meg fekve figyelte. Ismét csak: WTF!? Amit sajnáltam még, hogy nem nagyon voltak Star Wars-os dolgok a Con-on, egy rohamosztagoson és egy 8-10 éves Leia-hercegnőn kívül csak ezt a társasjátékot láttam, ami megint csak nem nagyon dobogtatta meg a szívemet. Mert mióta vívunk űrcsatákat dobókockával? Naugyehogyugye.

Szóval nem az én világom ez a Con, de a lényeg, hogy sokan örültek a Delónak, bár érezhetően nem volt annyira ismert és népszerű a tizenévesek körében, mint másnap a Corvin-mozinál a pár évvel vagy egy-két évtizeddel idősebbek számára. Na még egy pár kép a végére: 

Most hétvégén lesz az idei utolsó megjelenésem, a HungaroConon. Ez az ország egyik legrégebbi Sci-Fi találkozója, elég jó lesz, már ha valaki bírja az ilyen durva kockaságokat. Ha pedig már úgyis ott leszek, akkor tartani fogok egy előadást is a Delorean Motor Company történetéről. Aki ezt a blogot végigolvasta, az sok újdonságot nem fog hallani, de aki lusta volt rá, annak megéri meghallgatni.

Azt hiszem el lehet felejteni azokat a részeket, amiket Giugiaroról, meg úgy általában az 1976-os évig terjedő történésekről írtam. Malcolm Bricklin, a Bricklin atyja (plusz a Subaru és a Yugo importőre) fellebbentette a fátylat a múltról és megmondta, hogy John Delorean igazából a DMC ötletét egy az egyben az ő egyik korábban már kidobott tervéről nyúlta, Bricklin engedélyével.

0:57-től jön a Deloreanes rész és kb. 2:25-ig tart. Megtudhatjuk még azt, hogy Bricklin Deloreant akarta a saját cége főnökének, majd amikor Bricklin becsődölt, akkor Delorean a komplett cégvezetését szerette volna a saját cégéhez toborozni. Angolul tudók egyértelműen előnyben, de másoknak is megéri megnézni a videót, mert egy igazán szakszerű Bricklin szétszerelést mutatnak be a fiatalok.

Szerintetek?

Ha jól emlékszem, akkor ez volt az a fotózás, ami megnyitotta az októberi rohanást. Volt persze előtte a Twister és az MTV2, de azok szépen eloszlottak időben, innentől gyorsultak fel az események. A két újság nem nagy eltéréssel keresett meg, ezért is alakult úgy, hogy egy napra szerveztem be őket, egymásnak nem is titkolva, hogy nem lesznek egyedül aznap.

Először a Bors érkezett a szokásos Tesco parkolóba, aztán egy kis bevezető bámészkodás és gondolkodás után elmentünk egy kihaltabb útszakaszra és ott megcsináltuk a fotózást és interjút. Őszintén szólva nagyon pozitívan csalódtam, mert egy bulvárlaptól nem vártam ilyen érdeklődést, sem pedig azt, hogy jegyzetelni fog a riporter. Nagyon jót beszéltünk, készült egy rakat kép, mentem pár kört, amiről szintén csináltak pár fotót, majd vége is volt az egésznek. Így leírva nem volt egy nagy szám, de azért ez is bő másfél óráig tartott.

Végül persze a kiadott újságba nem került bele az elmondott dolgok fele, sőt tizede sem, de a körülményekhez képest egy egész tisztességes cikket sikerült kihozni az egészből. Aki még nem látta volna, az itt elolvashatja, a nyomtatott verzióban ugyanez van az Észbontók reklámja és egy levágott fejű nő között.

Elbúcsúztunk, visszaértem a Tesco parkolóba, elmentem egy kis technikai szünetre és mire visszaértem, már ott volt az Autó-Motor két embere is. Nagyjából ugyanaz játszódott le, mint kicsivel korábban, de volt néhány különbség. Először is az Autó-Motor emberei tudták az autó történetét, meg úgy általában látszott rajtuk, hogy nem annyira ritka számukra egy autóról beszélgetni. Ők nem jegyzeteltek, volt mihez kötni az információt. 

Szintén jött egy fotózás, vezettem egy kicsit, közben szintén fotóztak, majd hagytam, hogy az egyikük vezesse a Deloreant. Elvégre mégiscsak autós újság, biztosan erre is kíváncsiak. Közben elkezdett esni az eső, így a búcsút már félig elázva tudtuk csak megtenni.

Pár nap múlva elküldték a kész anyagot, pár kisebb javítás után visszaküldtem, majd mehetett is a nyomdába. Október 21-én jelent meg, így néz ki.

Hazafelé menet pedig egy nagyon kellemetlen élményben volt részem. Ezen az elhagyatott úton, ahol próbálgattuk az autót, az eső nagyon csúnya munkát csinált. Annyi esett, hogy a jól tapadó aszfaltból egy nyálkás rettenet lett, olyannyira, hogy egyszer meg is csúsztam. Végül a szembejövő sávban kötöttem ki. Még szerencse, hogy nem jött senki, mert csúnya vége lehetett volna a dolognak. Az autó orra egyszerűen egy idő után úgy gondolta hogy ő nem arra akar menni, mint én. Nagyobb gond nem lett és utána már nem volt gond, de jobban oda kellett figyelni a tapadásra, míg ki nem értem erről a típusú aszfaltról. Ez után már nem volt probléma, simán hazaértem. Jó nap volt és tanulságos vezetés.

Múlt szombaton éjjel háromkor véget ért a múlt heti rohanás, onnantól kezdve tulajdonképpen csak alszok. Ez a hét már sokkal nyugisabb lesz, a bejegyzések szerintem terv szerint érkeznek. A szerdai biztosan, a pénteki pedig ha találok megfelelő anyagot. A hétvégén még lesz egy szülinapos, jövő hét végén pedig a HungaroCon, de aztán vége az évnek. Elég jól kihúztam a szezont.