Élet egy Deloreannel

Új cikkeket ritkán szoktam ide belinkelni, mert nem nagyon van bennük érdemi információ. Inkább összefoglalók a wikipediáról vagy régi újságokból, de a nagyobb kutatómunka, esetleg a régi dolgozókkal való beszélgetések hiányoznak belőlük. Ezért különleges ez a mostani, ami nagyon sok érdekes dolgot fed fel a turbós Deloreanek fejlesztéséről. Sajnos sem az újságról, sem a megjelenési dátumról nem tudok semmit, maradjunk hát csak a szövegnél.

A lökés, amire a DMC-nek szüksége lett volna?

A Deloreant mindig szidták a lassúsága miatt. Viszont ha több idő lett volna, akkor a turbók teljesíteni tudták volna az ígéreteket.

Egy dologban mindenki egyetért a DMC-12-vel kapcsolatban: Abban, hogy nem volt elég erős. Ez főleg az amerikai verzióra igaz, amilyen specifikációval a nagy része készült. Ha pedig nem tudnátok, a törvényhozás volt a hibás. Az amerikai "benzinzabáló" törvény minimum elvárásokat támasztott a fogyasztással kapcsolatban és az EPA (Környezetvédelmi ügynökség) által elvárt érték a DMC felé a 22,6 mpg volt. Egy ennél rosszabb érték tizedenként 5$ büntetést jelentett volna autónként. A büntetés kifizetése is egy lehetőség lett volna, de John Delorean ragaszkodott hozzá, hogy az ő "etikus autójának" meg kell felelnie az EPA elvárásainak. A büntetés a kudarcot jelentette volna.

Erről azonban könnyebb volt beszélni, mint megcsinálni. 1980-at írtunk és az autó egyre nehezebbé vált az újabb és újabb prototípusokkal és eddigre körülbelül 16 mpg-t produkált. Innentől kezdve az egyetlen motorfejlesztési iránnyá a takarékosság vált, amit a Lotus sok munka árán meg is valósított, a Bosch befecskendezés és egy Peugeot vezérműtengely segítségével.

Azonban mindez nem zárta ki azt, hogy az autóból készüljön egy teljesítményre kihegyezett verzió is. Ezért Delorean 1980 augusztusában kapcsolatba lépett a Long Islanden székelő Legend Industries nevű céggel, hogy fejlesszenek ki és gyártsanak le egy ikerturbós megoldást az autóhoz. Eleinte ezt mint kitet árulták volna az autóhoz, de később gyári modell is lett volna belőle.

1981 novemberére el is készült két prototípus, amit a long islandi Bridgehampton versenypályára vittek ki tesztelni, ahol maga Delorean és régi barátja, a General Motorsos Zora Arkus-Duntov (a Corvette legenda) vezette őket, egy gondosan kiválasztott közönség előtt. Megbízható lóerőértékek nem voltak még eddigre, de az egyik autó 5,8 alatt gyorsult 0-ról 60 mérföldre és az egyetlen jelen levő újságíró, a Road and Trackes John Dinkel dicsőítette a teljesítményt.

Azonban eddigre már késő volt. John Delorean tudta, hogy a pénz elfogyott és nagy baj közeleg, mert a nyilvános részvénykibocsátás, - ami teljesen a rögeszméjévé vált és mellesleg az egyetlen legális megmentési lehetőség lett volna a cég számára - folyamatosan késett, különféle "aggodalmak" miatt. Soha többet nem említette a turbós autókat.

A Legent Industries végül csődöt jelentett és a prototípusokat eladta a csőgondnok. azonban mindkettő fennmaradt és az egyiket éppen Chris Nicholson újítja fel az Egyesült Királyságban.

(Ezzel az utolsó bekezdéssel kapcsolatban vannak ellenvetéseim. Akit bővebben érdekel a történet, az itt olvasgasson.)

Azért annyira nem egyedül, hogy csendesen pityeregjek a sarokban, de ennek a napnak a nagy részében Bopaték már nem voltak velünk. Reggelre ugyanis összeállt az autója és el is indultak hazafelé azon nyomban. Persze Bopat egy rövid tesztkört azért tett a környéken és mikor vigyorogva szállt ki, tudtam, hogy jól sikerült a szerelés. Mint mondta, egy másik autót kapott vissza. Ed elég sokáig sorolta a dolgokat amiket megcsinált és bizony sok olyan dolog is előkerült, amiről Bopat nem is tudott.

Ezután elmentünk leadni a kis rózsaszín verdánkat, de csak azért, hogy egy napra átvegyem a saját nevemre. Ezután vissza a bázisra, búcsú és már le is léptek, terv szerint egy nekifutással hazáig. (Őszintén szólva ez lehet, hogy kicsit máshogy volt, már nem emlékszem tisztán, de szerintem nem is olyan fontos.) Derék cél, gondoltam holnap mi is megjátsszuk ugyanezt.

Addig viszont volt még egy közepesen szar idős napunk, amit el lehetett tölteni a Holland vidéken. Őszintén szólva, én nem vagyok az a kirándulást túltervezős fajta, ezért mindössze annyit csináltam, hogy megnéztem a térképet, ráböktem pár helyre és mondtam, hogy akkor ezeket nézzük meg. Őszintén szólva nagy fogalmam emiatt már nincs, hogy hol voltunk, de a képek előttem vannak. Tipikus mesebeli holland városok, faluk, templomok, utcácskák jöttek sorban, de a legjobb dolog este ért minket. Arról viszont majd később.

Mikor végeztünk a vidéknézéssel, visszamentünk az autóért, úgy négy-öt óra környékére és készen is volt az én járművem is. Elméletileg. Kiálltam vele és lefulladtam. Nézek az Edre, hogy ez mi? Mondta, hogy berakta az új bemelegedésszabályzót, lehet, hogy kell neki egy kis idő, míg észhez tér, mert nem teljesen hideg a motor. Hát gondoltam, akkor majd észhez tér és elindultunk újra visszavinni a rózsaszín csodát.

Elég nehezen ment a Delorean, aztán végül nem is javult meg. Füstölt, mint egy chippelt és szétkopott TDI, de cserébe legalább nem is ment. Egyszer sikerült vele 80 km/h-t elérni, de 3000 RPM fölé egyszer sem sikerült pörgetni. Szinte végig lefulladás közelében mentem vele. Katasztrófa volt. Az a 20 km oda-vissza alig akart eltelni, de azért kibírta az autó is és én is. A mögöttem jövőket még ápolják.

Mikor visszaértem, mondtam Ednek, hogy ez szerintem így nem lesz patent, nézze meg, hogy mi lehet a gond. Kiszedte a felújított - általam hozott - bemelegedésszabályzót, kimérte és mondta, hogy bocs, de amit hoztál, szar. Majd visszarakta a régit és már ment is minden ahogy kell. Fasza, örülök neki, mehetek Érdre garanciázni. Ezt végül itthon cseréltem ki egy jóra, erről már írtam korábban.

Innen már csak egy vacsora volt hátra, amihez a már jól ismert Enkhuizent választottuk, ahol gigászi hamburgert ettem, majd miután kitört egy utcabál, hát azt néztük egy darabig. Csináltam is róla egy videót, hogy mit művelnek a hollandok, ha unatkoznak.

 Végül pedig újra leállítottuk a Deloreant a parkolóban és rákészültünk a hazaútra. 

(Újabb részletek a most megjelent Vissza a jövőbe-könyvből, az első rész ide kattintva olvasható).

Miután eldőlt, hogy az időgépet egy Deloreanbe kell beépíteni, a kocsi filmbeli megjelenésének megtervezése elsődleges fontosságúvá vált. A forgatókönyv negyedik változatában csak annyi szerepelt erről, hogy az autót mindenféle “furcsa kinézetű szerkezetekkel” szerelték fel, amitől a kocsi “veszélyes külsőt öltött”. A leírás szerint az elejére és végére szerelt elektromos tekercseknek kell közrefogniuk a Deloreant, de több konkrétumot nem tartalmazott a forgatókönyv.  

A kocsi végleges kinézete a művészeti osztály és a speciális effekt-csapat közös munkájának eredménye volt. A grafikai tervezés vezetésére Ron Cobb illusztrátort kérték fel, aki korábban festőként és politikai karikatúrák készítőjeként volt ismert, majd olyan filmek látványtervein dolgozott, mint a Csillagok háborúja, Az elveszett frigyláda fosztogatói és A nyolcadik utas: a halál.

Cobb irodája Bob Zemeckis és Bob Gale irodája mellett volt, így már korábban tudott a tervezett filmről, és érdekesnek tartotta az alapötletét. Ezt megerősítette benne Steven Spielberg, aki néhány hónappal a forgatás kezdete előtt kereste meg:

“Lenne kedved dolgozni ezen az időutazós filmen, és terveket csinálni egy időgéppé alakított Deloreanről?”

“Delorean? – Cobb megdöbbent ezen a különleges ötleten – Jól hangzik, de miért pont egy Delorean?”

Erre Spielberg sem igazán tudta a választ, csak annyit mondott, a két Bob szerint érdekesen nézne ki a filmvásznon. A választól függetlenül Cobb természetesen be akart szállni a film előkészületeibe.

Nem kapott túl sok iránymutatást a tervek elkészítéséhez: a kocsinak egyrészt úgy kell kinéznie, mint ami valóban tud az időben utazni, másrészt hihető legyen, hogy egy feltaláló rakta össze a saját garázsában. További követelmény volt, hogy legyen egy nukleáris reaktora, közúti közlekedésre alkalmas legyen, és természetesen kellett bele egy fluxuskondenzátor is, ami ugye lehetővé teszi az időutazást.

“Egy filmszereplő autónak olyannak kell lennie, hogy már első pillantásra megértsd, hogyan működik – mondja erről Cobb – Olyan ez, mint egy iratkapocs: nem kell elmagyarázni, hogyan használd, és ugyanezt szerettem volna elérni a Delorean esetében is. Itt van például a kocsit körbeölelő vezetékek hálózata: már ránézésre is elhiszed róla, hogy pont ez szükséges ahhoz, hogy az időben utazgass”. Cobb végül három egymástól különböző koncepciót nyújtott be a díszlettervezőkhöz, akik abban a tudatban nézték át a terveket, hogy másfél hónapon belül kész autót kell átadniuk a kezdődő filmforgatásra. Cobb terveiből az alábbi képekre kattintva lehet szemezgetni:

Az idő szorítása miatt jelentősebb változtatásokra már nem volt lehetőség, ezért az időközben más filmhez szerződő Cobb után Andrew Probert (Start Trek, Indiana Jones és a végzett temploma) dolgozott tovább a tervek finomításán. A Delorean Design 2.0 néhány napon belül el is készült, íme ezekből egy válogatás:

Cobb és Probert terveiből Michael Scheffe (K.I.T.T. megalkotója a Knight Rider-ből) gyúrta össze azt a dizájnt, ami már szinte teljesen megegyezett a filmben is látható időgéppel. Ez nem kis részben annak is volt köszönhető, hogy Scheffe a vizuális effektes Mike Fink-kel előzőleg két délutánt töltött el raktáráruházakban, ahol felmérték, milyen alkatrészeket lehetne felhasználni az építéshez, miből mennyire lesz szükség, és mennyibe kerülnek. Scheffe korábban repülőgép-építést is tanult, ezért mindenki szerint ő volt a tökéletes illusztrátor a Delorean végleges terveinek elkészítésére.

“Néhány dolgot alaposabban át kellett gondolni – meséli Scheffe – például ha egyszerre több színészt mutatunk az autóban, belóg-e a képbe valami kütyü, ami kitakarhatja őket. Ezért elkezdtem játszani a műszerekkel és alkatrészekkel, fotókat és rajzokat készítettem, hogy hogyan nézne ki, ha ezt vagy azt beraknánk az utastérbe.”

A következő részben az első mozifilmhez használt három Delorean megvásárlásáról és átépítéséről lehet majd részleteket olvasni.

... hogy eleinte nem terveztek folytatást a Vissza a Jövőbéhez. Az utolsó jelenet a repülő Deloreannel csak egy vicc volt. Viszont a nagy siker miatt végül a folytatás mellett döntött a stáb. Ezután, 1986 májusában jelent meg a "To be continued" a film végén, a VHS kiadás megjelenésével.

Ezekről az arany Deloreanekről mindig jön elő valami. Most is találtam egy pár dokumentumot és pár képet. Gondoltam rá, hogy berakom az fő bejegyzésbe, de a sok képe széttördelte a szöveget, ezért inkább egy újba rakom be ezt a sok új dolgot.

Először jöjjön egy galéria az autók készítéséről. Ami ebből kiderül, hogy ezeket az autókat bizony ugyanúgy letesztelték, mint bármelyik másikat. Az a dolgozó, aki ezt a tesztelési munkát kapta, egyike annak a maréknyi embernek, aki mehetett ezekkel az autókkal, képe viszont szerintem csak neki van róla.

Aztán ezen túl megtaláltam még a 4300-as és 4301-es ablakmatricáját és a DMC levelét a viszonteladónak, aki intézte ezek eladását. Előbb a 4300:

A felső levelet nem fordítanám le pontosan, mert elég egyértelmű dolgokat ír le. A vevő címét, az autó 85000 dolláros ajánlott árát, valamint a VINt. Az alsón pedig két különleges dolog van. Az egyik az autó belterének a színe, ami (bár lemaradt az első betű) Beige. A másik pedig a felsorolt extrák között megemlítik az aranyozást, bár a bal oldali listán a rozsdamentes acél is fel van tüntetve. Tehát nem aranypanelek, hanem aranyozott rozsdamentes acél panelek.

A 4301 nagyon hasonló:

A 4300-hoz képest nincsenek benne új dolgok. Jó lehetett egy ilyet kézhez kapni. Aztán egy telex a legfontosabb adatokkal. Az összes dokumentum 1981 október elején keletkezett.

Végül pedig egy (szerintem elég rossz) vers a Goldfingerekhez, ami az aranyautók összerakásáért felelős munkások beceneve volt. Ennek a lefordítását meg sem kísérlem.

És ennyi. Sok új dolog, el lehet nézelődni egy darabig közöttük.

A szerdai napot ismét Ednél kezdtük, hogy érdeklődjünk Bopat autójának az állapotáról. Mint kiderült, több a gond, mint elsőre látszott, meg hát Bopatnak is megszaladt a fantáziája, mikor a hibafelsorolásról volt szó, úgyhogy az első terv, miszerint kedden Bopat, szerdán én javíttatok, elcsúszott egy nappal és így én csak csütörtökön kerültem sorra. Ez kicsit megborította a későbbi dolgokat is, mert a Bopatnak péntekre haza kellett érnie, de ha megvár engem, akkor erre esélye sem lett volna. Ezért aztán látszott, hogy ez lesz az utolsó napunk együtt, ezért aztán nekivágtunk a Holland vidéknek, ha már a fontosabb nagyvárosokkal végeztünk előző nap.

Két célunk volt erre a napra. Az első egy középkori falu volt, amit a hollandok azért építettek fel, hogy bemutathassák, hogy hogyan éltek annak idején az emberek. Ezzel kezdtünk, mert éppen elég jó volt az idő. Ezt egy kicsit bővebben kifejtve, nem volt az a gatyarohasztó meleg, Amíg ott voltunk, szinte minden nap esett az eső, fújt a szél és úgy általában nagyon kora tavaszi idő volt május ellenére. Az esernyőt nem lehetett otthon hagyni.

Szóval elindultunk a faluba elég hamar megtaláltuk, befizettünk, majd elindultunk körbe. Nehéz a látványt leírni, a képek jobban visszaadják a hangulatot, de maradjunk annyiban, hogy elég érdekes volt. Mondjuk azt azért hozzáfűzném, hogy itt semmi középkorról nem volt szó, a falu inkább 19. századi lehetett, bár így is tetszett, fél napot elbóklásztuk benne. Zuiderzeemuseum néven fut, itt még van pár kép, ha valakit jobban érdekel.

Persze minden tele volt itt emberekkel, akik kornak megfelelően voltak öltözve és úgy is viselkedtek, mint az akkor normális lett volna. Kötelet fontak, kalapáltak valamit, énekeltek, páran meg csak feküdtek a napon. Kíváncsi vagyok, hogy az utóbbiak milyen órabérért csinálták ezt. :) Ja és természetesen mindegyikük beszélt legalább angolul, de inkább angolul és németül. Hát, más világ.

Innen aztán átmentünk Bopaték kedvenc helyére, a tenger túloldalára, Hindeloopenbe. Én is voltam már itt, egy igazán bájos kis falucskáról van szó. Sajnos ezúttal éppen szakadt az eső, mire odaértünk, ezért túl sok haszna nem volt az ottlétünknek, de azért fotóztam pár szép birkát. Azért hangsúlyozom ki, hogy szépet, mert ha kicsit lejjebb tekertek, akkor láttok majd nem szépet is.

Innen pedig visszamentünk Edhez, ahol megnéztük a haladást és találkoztunk Welmoeddel. Ed letette a nagyesküt, hogy az autó másnap reggelre készen lesz és Bopat indulhat vele haza. Welmoed pedig jó fej volt, mint mindig. Elhozta magával a kutyáját, akivel megcsináltam az egyik kedvenc képemet. Ezt itt fent.

Innen már csak egy igen drága és igen jó vacsora és a hazaút volt hátra. Meg az, hogy beessünk az ágyba a túraverseny mennyiségű gyaloglás után. Ja és itt vannak a brutálbirkák. Pontosabban csak egy darab brutálbirka. Simán félelmetes volt. Meg agresszív.

„Nincs szükség utakra: a Vissza a jövőbe-trilógia készítése” címmel jelent meg egy új könyv az első film bemutatásának 30. évfordulójára. Színészek és stábtagok emlékeznek vissza a filmforgatás(ok)on történtekre, igaz, pont a Deloreanekről viszonylag kevés szó esik. Van azért néhány érdekesebb részlet, ezek s.k. fordításából jön majd néhány bejegyzés most és a közeljövőben. (Szabitól)

A Delorean első jelenetére valószínűleg mindenki emlékezik, aki látta a mozifilmet. Az előzetes tesztvetítéseken a nézők eddig a pontig meglehetősen unalmasnak találták a film lassan csordogáló eseményeit, de a teherautóból  kigördülő – az amerikai átlagember számára már akkor is jól ismert – DMC-12-es kocsi látványos megjelenése a visszajelzések szerint azonnal felrázta a nézőket:

„Az időgép bemutatása egy klasszikus filmes fogás volt – mondja Kevin Pikes, a speciális effektekért felelős csapat vezetője – Egy csomóféleképpen megmutathattuk volna a kocsit a nézőknek, pontosabban Doki mutathatta volna meg sokféleképpen Martynak. Igazából sosem volt rá semmiféle háttérmagyarázat, hogy miért így történt, vagy hogy például miért volt tele füsttel a kamion belseje. Ezt Bob Zemeckis – a film rendezője és társ-forgatókönyvírója – egyszerűen így álmodta meg. Ő rengeteg ilyen apró részletet talált ki a filmhez, mi pedig megvalósítottuk. Ez bizony színtiszta művészet volt.”

Sok filmrajongó tud róla, hogy a Marty McFly-t játszó színészt többhetes forgatás után cserélték le Michael J. Fox-ra, az viszont már kevésbé ismert, hogy az egyik legjelentősebb változtatás az időgépre vonatkozott. A forgatókönyvben eredetileg egy kisteherautó platójára épített kamra vagy fülke játszotta az időgép szerepét (más források szerint ez inkább egy hűtőgép lett volna). A filmnek ebben a változatában nem villám csapott az időgépbe, hogy főhősünket visszarepítse 1985-be, hanem egy nukleáris kísérleti robbantás adta volna az energiát az időutazáshoz. Érdekes ötlet volt, de a forgatókönyvírók végül úgy gondolták, annál azért látványosabb végkifejletre lesz szükség, mint hogy egy teherautó zötyög a sivatagban arra várva, hogy felrobbantsanak mellette egy atombombát. A két Bob (Gale és Zemeckis) arra gondolt, mi lenne, ha az időgép nem csak kerekeken gurulna, de ráadásul még egy kicsit veszélyes is lenne? (A könyv későbbi fejezetei alapján szerintem a „veszélyes”-t itt inkább „dögös”-ként kell értelmezni). S egyetlen autótípust tudtak elképzelni erre a célra: egy Delorean DMC-12-esbe tervezték beépíteni az időgépet.

Bár a típus megalkotójának nevéhez hangos botrányok fűződtek, 1984 közepére már elcsitultak a hullámok, és a két Bob úgy gondolta, a rozsdamentes acél karosszériájú kocsi lesz a tökéletes alap Doki találmánya számára. Egyedi formatervezése mellett a John Z. Delorean személyét körbelengő misztikum is a DMC-12 javára szólt. Ugyan Steven Spielberg (a film producere) már rábólintott az eredeti forgatókönyvre, a két Bob annyira lelkesedett a Delorean-ötletért, hogy a változtatást is simán jóváhagyta.

Bob Zemeckis, Michael J. Fox és Steven Spielberg

Sokak szerint a Delorean egyszerre kulcsszereplője és primadonnája a filmnek, mindenesetre az autó a stáb részéről is kiemelt figyelmet kapott. Egyrészt a forgatókönyvnek köszönhetően sokszor szerepelt a filmben, másrészt voltak bizonyos korlátai, melyekhez forgatás közben alkalmazkodni kellett. „Meglehetősen szűk volt és kényelmetlen – idézi fel Christopher Lloyd (azaz Doki) – Általában felhúzott ablakokkal forgattuk a jeleneteket, és egyszer Einstein, a kutya is bent ült velünk a kocsiban. Hogy finoman fogalmazzak, nem volt valami jó illata. Ott szorongtunk a zárt utastérben, és hát nem éreztük magunkat valami fényesen.” A kényelmetlenségek ellenére Lloyd mindig pozitívan nyilatkozott a Deloreanről: „Elképesztően jól nézett ki. Letisztult és futurisztikus formája volt, a Doki kocsija nem is lehetett volna másmilyen. Ez volt az ideális jármű a küldetéshez”.

A következő részben az a grafikus emlékezik majd vissza a forgatási előkészületekre, aki az első mozifilmhez használt három Delorean látványterveit készítette.

Nagyon jó kis dolgot olvastam júniusban. Mivel viszont nagyobb bejegyzés nem lehetett volna belőle, ezért hétfőre került. Először az angol, majd egy hevenyészett tartalmi fordítás magyarul. Szóval:

This month, a bipartisan bill introduced in the House of Representatives would allow small manufacturers who build fewer than 500 cars a year to offer these models to the public, albeit with current engines and emissions systems. The current auto manufacturing laws were written specifically with major automakers, their budgets, and production capacities in mind. The new bill, if passed, could potentially create a whole new marketplace of boutique manufacturers bringing classic cars back to life.

Az amerikai alsóházban benyújtottak egy javaslatot, miszerint az évente 500-nál kevesebb autót gyártó kis gyártók is hivatalos gyártók lehetnek és kínálhatják árujukat bárkinek, amennyiben az megfelel a környezetvédelmi előírásoknak. A jelenlegi törvény a nagy gyártók szempontjából készült, az ő lehetőségeik, kapacitásaik figyelembe vételével. Ha viszont ezt elfogadják, akkor a kis gyártók, akik régi autók életre keltésével foglalkoznak, új lehetőséget kapnak.

Mit jelent ez a mi számunkra? Nagyjából azt, hogy ha egyszer tényleg elkezdik az elektromos Delorean gyártását, akkor az kaphat új VINt! Valamint azt, hogy ha készítenek a DMC-nél egy bazi nagy, új, V8-as Chevy motoros Deloreant, akkor az is kaphat VINt. A régi PRV valószínűleg nem, szóval ott továbbra is maximálva lesz a Deloreanek száma a fellelt táblák számáig, de a többi rész akkor is jó dolog lesz, szerintem.

Most pedig a befejező utolsó előtti rész. (Az utolsó itt olvasható). Majd valamikor később kicserélem ezt a két részt, hogy ne nézzen ki ilyen hülyén.

A mai nappal már csak 2400 sornyi sürgős megrendelést kell teljesítenünk. A mostani és a jövő héten mindent meg fogunk tenni, hogy megoldjuk ezt a kritikus problémát. Csak tájékoztatásul közöljük, hogy a viszonteladók 700 000 dollárral tartoznak a DMC-nek, amit garanciális javítások miatt nem rendeztek. Ezek a kifizetések természetesen további alkatrészvásárlásokat fognak lehetővé tenni számunkra.

Gyártás / Minőségbiztosítás

Biztosíthatunk titeket, hogy a gyár minimális idő alatt újra tud indulni, ráadásul még jobb minőséggel, mint ami eddig volt, mert ezalatt a bezárási időszak alatt új feldolgozási módszereket fejlesztettünk ki.

A gyár kezdeti létszáma heti 100 lesz, de további emberek felvétele pillanatokon belül megoldható. Habár a jövőben nagyon szigorúan fogjuk figyelni a gyártást és a beszerzést, a kiegyensúlyozott készletkezelést pedig - akár a tietek, akár a mienk - az eladási céloknak fogjuk alárendelni.

Alkatrész és szerviz kézikönyvek

Az alkatrészkézikönyvek augusztus 15-től lesznek elérhetőek (Az Egyesült Királyságból). A szervizkézikönyvek készen vannak (és ki is vannak nyomtatva), és ki is küldjük őket, amint megérkeztek az Egyesült Királyságból.

Tulajdonosi kézikönyv és katalógusok

Elérhetőek Irvineban.

Flotta és lízingprogramok

Kidolgozás alatt. Felelős: R. Berg.

Összegzés

Hosszú út áll még előttünk, de ez az út, a növekedés ígéretével teli. És nem, nem vagyunk mindenben 100%-osak. Viszont ahol csak lehetséges, teszünk érte, hogy a cégünk és a termékünk mozgásban legyen. Tudjuk, hogy mit kell még tennünk.

Miután kommentben jött egy kérés, hogy ne beszéljek már mellé, folytassam inkább Hollandiát, hát így teszek. Úgyis meg kell írni ezt is, aztán addig jó, amíg megvannak a részletek és nem felejtettem el mindent. Szerencsére minden este készítettem jegyzeteket az aktuális napról, ezért a fontosabb dolgok biztosan megmaradtak. Szóval akkor Hollandia.

Most a keddi napról lesz szó. Reggel Ednél kezdtünk és leadtuk Bopat autóját. Addig a csajok otthon maradtak, mi pedig Bopattal elmentünk autót bérelni. Előtte már kitaláltuk, hogy kábé milyet akarunk, meg is beszéltük a fickóval, aláírtuk, kifizettük, kimentünk, majd megkaptuk ezt:

Itt jöttünk rá, hogy talán kicsit konkrétabban kellett volna meghatározni az igényeket, nem csak egy autókategóriát mondani. Szóval sikerült egy rózsaszín Peugeot 207-est kibérelni. Oké, elméletileg ez nem rózsaszín, hanem pezsgőszínű, de attól még elég hülyén néztünk ki benne. Főleg a Bopat. Mondjuk a csajok örültek neki. :)

Mindegy is, ha ez van, hát ez van. Beültünk nagyon kemény fejjel és végig feszítve és morcosan nézve próbáltuk megőrizni méltóságunk darabkáit, miközben elértünk Hágáig. (Ez igazából most nem volt igaz, de jól hangzott. Mármint Hága igaz volt.) Mikor odaértünk Hágába, egy fontos célunk volt. A Louwman autós múzeum. Erről egy igazi benzinvérű órákat tudna beszélni, de még én is csak tátott szájjal lestem olykor. Megéri a fenti linkre kattintani, de most tényleg.

Én most nem írom le azokat az autócsodákat, amiket ott láttunk, úgysem tudnám, de a lényeget azért belinkelem. A kiállított Deloreant.

15852-es a VIN-je, természetesen bemásztam, hogy megnézzem. Ahogy a képen is látszik, egy szép állapotú 83-asról van szó, örülök, hogy láthattam.

Végszóként a múzeumról annyit, hogy mindenképpen megéri megnézni, mert olyan autók vannak, amiket ha eladnának, a befolyó pénzből észrevehetően csökkenhetne az államadósság. Komolyan.

Innen Amszterdamba mentünk tovább, ahol az egész Hollandiát belepő tehénszagot felváltotta a fűszag. Amint kiszálltunk az autóból, ez csapot meg minket először, nem kis mosolygásra késztetve minket, pedig még igazán nagyon nem is szippantottunk belőle.

Túl sokat nem akarok Amszterdamról írni, elvégre ez nem egy utazós blog, ezért autós szempontból emlékezek csak meg róla. Ne menjetek Amszterdamba autóval! Ilyen kis gyösszel, mint mi, esetleg még lehet, de ennél nagyobbal ne! Még mindig élénken él bennem a 2009-es utam, amikor Deloreannel kóvályogtam itt a belvárosban és kevés rettenetesebb élményem volt, mint az. A mindenhonnan előbukkanó biciklisek, az egyirányú szűk utcák nem autóknak valók.

Csónakkal, hajóval jól lehet közlekedni, biciklivel és gyalog szintén, valamint taxival. Sőt, a taxit külön ajánlom, mert Amszterdam taxijainak jelentős rész Tesla. Az én agyam ezen teljesen ledobta a láncot. Gondolkodtunk rajta, hogy csak azért fogunk taxizni, hogy ülhessünk Teslában, de ez aztán elmaradt. Ha legközelebb arra járok, biztosan nem hagyom ki. Csodaszép járművek és nagyon-nagyon kéne egy. Nem szeretem az új autókat, de egy Teslát azért elfogadnék a garázsomba. 30M Ft körüli áron van egy új. Azt hiszem még gondolkodok rajta.

Ezután már csak az este volt hátra és egy vacsora egy jó kis döneresnél. Szinte már hazai ízeknek minősült a dolog. Jól elvoltunk, elbeszélgettünk, majd hullafáradtan estünk bele az ágyba.