Élet egy Deloreannel

Hát ha a 10 évvel ezelőtti bulit úgy jellemeztem, hogy: "Elsőre jó ötletnek tűnt." - akkor ezt a mostanit pedig úgy lehet indítani, hogy: "A nosztalgia mindent megszépít." Mert amikor jött a meghívás, akkor habár emlékeztem, hogy voltak zavarok ott a messzi múltban, de nem igazán emlékeztem rá, hogy mennyire nem tetszett akkor az egész. Mikorra meg elolvastam a saját bejegyzésemet, már mindegy volt, elfogadtam a meghívást, nem akartam visszatáncolni. Bár az időtartam már elsőre is hosszúnak tűnt, mert abban egyeztünk meg, hogy fél 10-re megyek, beállás, 10-kor nyitás, és kettőig ott leszek, esetleg kicsit tovább. Aztán ahogy telt az idő, a bővebb tervezés eléggé lassan haladt, de azért az utolsó hétre összeállt minden, ráadásul az idő is jó volt, lehetett menni. 

Mivel csak 15 km volt a táv, nem volt probléma a hideg sem, elvégre december végéről beszéltünk, érkezéskor fogadtak, a beállás pedig ugyanakkora szívás volt, mint 10 éve. Jobbról balról 5 centi, lassan szenvedős, na most szedd alá, ismerős dolgok. Végül beálltam, pár dolgot kiraktam, jöttek először a helyi dolgozók, majd aztán nyitás után a többi látogató, érdeklődő is. Sokan, nagyon sokan. Amennyire vissza tudok emlékezni, ez a buli sokkal nagyobb volt, mint a korábbi, éjjel fél kettőkor volt az első negyed órás szünet a rohamban. Hogy aztán megint jöjjenek az emberek egészen fél 4-ig, majd aztán négykor véget érjen az egész.

Így visszatekintve viszont sokkal jobb volt ez a mostani, mint a 10 évvel ezelőtti. Csak egy-két fura ember volt, akikre rá kellett szólni, az elsöprő többség tisztelettel, és teljesen normálisan állt az autóhoz. A kérdések is értelmesek voltak, igazából tényleg egy kellemes élmény volt. Ennek ellenére öreg vagyok én már a fél 5-ös elalváshoz.

Másfél évvel ezelőtt azzal kezdtem a bejegyzést, hogy úgy tűnik, hogy az új Delorean beleáll a földbe. Most már azt hiszem ki lehet mondani, hogy a héten beleállt, és nem látszik mód, hogy hogyan lehetne onnan kiszedni.

Röviden összefoglalom, hogy eddig mi volt. A DMCH, tehát a houstoni "nagy" Delorean Motor Company kitalálta, hogy meg kéne csinálni az eredeti Delorean elektromosítását. Elkezdték a fejlesztést, a Karma besegített, aztán Stephen Wynne meglátta az Italdesign DaVinci koncepcióját, és arra gondolt, hogy ez akár lehetne az új Delorean is. Így aztán egyszer csak négy ember kilépett a Karmától és megalakult a DeLorean Motors Reimagined LLC az új autó fejlesztésére. Valamit össze is reszeltek, be is mutattak, de közben mindenki nekiállt perelni. Hosszú sztori, belinkelem a fontosabb részeit, megéri végigolvasni. 

Új Delorean - A kezdetek

Új Delorean - Specifikációk, egyebek

Új Delorean - Viharfelhők

Új Delorean - A kész autó

Új Delorean - A bedőlés első jelei

Új Delorean - További problémák

Most ott áll a helyzet, hogy a Karmával peren kívül megegyeztek, valószínűleg fizettek nekik egy jelentős összeget, a Reimagined LLC irodái bezártak, és a DMCH pedig próbálja elsikálni az ügyet, hogy nem is történt semmi.

Na és ebbe a lecsóba csapott most bele egy szép nagyot az Italdesign, a történet talán legjelentősebb szereplője. Azt mondják, hogy sem az általuk adott koncepció, sem pedig semmi más szolgáltatásuk nem lett kifizetve, márpedig elmondásuk alapján az autót tulajdonképpen ők rakták össze, mondhatjuk, hogy elkészítették a prototípust. Ez még nem a gyártásra kész autó, ha jól értem, inkább a Proto-1, de ez is óriási munka. És mivel nem lettek kifizetve, mindössze az első 500e dollár, ezért bepereltek ... valakit. Ez a valaki azért kérdés, mert habár ők a Reimagined LLC-vel álltak szerződéses viszonyban, de az a cég egy az, hogy nem igazán létezik, sőt, autonóm módon nem is igazán létezett, a DMCH tartotta életben. Mivel pedig a már döglött cég nem tud fizetni, ezért az Italdesign szerint fizessen az anyacég.

Itt jön az igazi probléma, a bíróság hasonlóan gondolja, ezért most ítélet van, hogy a DMCH-nak ki kell fizetnie az Italdesignt, a kifizetés összege pedig 4,6 millió dollár! Brutális összeg egy ekkora cégnek, nem tudni, hogy mi lesz a vége, de ez minket is érint. Mert ha a DMCH bedől vagy megroppan, akkor az a régi Deloreanek alkatrészellátására is hatással lesz. Jobb lett volna ezt az új Delorean vonalat kihagyni úgy ahogy volt...

Eredeti cikkek a témáról. Első és második.

Kis kiegészítés: Természetesen Kathryn Delorean projectje is döglött.

Az idei klubtalálkozó sok szempontból különbözött a tavalyitól, de persze sok volt a hasonlóság is. A szervezés szokás szerint nem haladt túl nagy sebességgel, bár azt elég hamar kitaláltuk, hogy ezúttal Bopatnál tartjuk a bulit, Donovalyn. Kitűztük az időpontot, aztán nem csináltunk semmit. A találkozó hetén azért elkezdtük felhívogatni egymást, hogy akkor mi is lesz, aztán Bopatot is, aki meg is lepődött, mert csak a következő hétre várt minket, mert elnézte a naptárt, de hát ezek már szokványos dolgok, egy kis vigyorgás után ment minden az útján, hogy aztán eljussunk az indulás napjáig.

Az éves klubtalálkozó általában szeptember környékén van, hogy még lehessen Deloreannel menni, mert hát úgy az igazi, idén viszont a november 22-i hétvége lett a közös metszet. Ami azért már eléggé a szezonon kívül van, Donovalyn meg főleg. Így míg tavaly rekordszámú hat Delorean jött el, idén egészen pontosan egy darab sem. Mindenki offos autóval jött, mert ott a messzi északon pont azon a hétvégén leesett 30 centi hó, ami meg nem éppen a Delorean barátja. Viszont mivel Bopat messze van, ezért a szokásos két napos helyett három naposra terveztünk. Pénteken munka után indultunk, és 8 körül ért oda az első csapat, az Atiék és mi.

Ezen az estén a Bopat már nem jött el Besztercebányáról, ezért miután beköltöztünk a szállásra, nekiálltunk az Ati elképesztően finom amcsi típusú oldalasának, majd miután a McFlyék és a Mentosék is megjöttek egy kis dumálás után nekiálltunk az Atiék partijátékának, egy Hitster nevű csodának. Ez arról szól, hogy minden csapat húz egy kártyát, amin van egy meghallgatni való zene, amit aztán időben el kell helyezni. Nem megyek bele a részletekbe, jó szórakozás, bár a zenék zömében a B-Zs kategóriás popzenét ölelik fel, amiért még nem kellett olyan sok licenszdíjat fizetni. Volt is nagy röhögés sokszor, meg hát Dudu sziporkázott egyértelműen. Valamikor 1-2 óra körül aztán eltettük magunkat másnapra.

Másnap keltünk, lementünk reggelizni, ahol kicsit megint összerázódott a csapat, és egy kis általános dumálás után nekiálltunk a nap fő programjának, a jövő évi Eurofest megbeszélésének. Az első és legfontosabb az volt, hogy akkor hányan is leszünk? Úgy tűnik, hogy Dudu és Lenka nem tud jönni az egészre, mert nincs szabijuk, ezért ők repülővel jönnek és mennek, tehát a Bopat és én félig üres autóval jövünk. Atiéknál meg Frida odafelé jön, vissza viszont ő is repülőzik. Bopatot és Atit nem zavarja az üres autó, de engem igen, ezért itt volt a nagy lehetőség, hogy Mentost meggyőzzem, hogy márpedig ő el szeretne jönni velem. Kábé 5 percig tartott a dolog, szóval minden oké. Ezután megbeszéltük, hogy úgy az ideális, ha június 9-én indulunk a hajóval, és 15-én jövünk, és így kellően laza a program ahhoz, hogy a 11-14-ig tartó Eurofestet egészében kiélvezhessük, és ne őrüljünk meg a végére a fáradtságtól, mint ahogy pl. 2016-ban volt.

Ezután elkezdtünk összeszedelődzködni, aztán elindultunk a városba, a sörgyárba. Az mindig jó buli, most is nagy várakozásokkal tekintettünk a dologra. Páran felmentek autóval, mi meg elindultunk gyalog, mert hogy jót fog tenni egy kis séta. De nem úgy mentünk, mint egy rendes ember, a járdán, mert ahhoz egy kicsit visszafelé kellett volna menni, hanem úgy, mint aki hisz a jó szándékú, de kicsit hülye gps-nek, ami simán átvisz a kiöntött folyón, mert arra 20 méterrel rövidebb az út. Na nálunk McFly volt ez a gps, aki megmondta, hogy menjünk a sípályán keresztül, mert arra rövidebb. Mi hülyék meg azt mondtuk miért is ne? Hát pl. azért, mert az a mínusz pár száz méter nem biztos, hogy megérte a 30 centis hóban caplatást hegynek felfele, de mindegy. Odaértünk így is, és így legalább jobban esett a sör. A hely egyébként meglepetésünkre teljesen tele volt, ezért nem maradtunk annyira sokat. Persze egy kis evés ivás belefért, megint megnéztük a különféle rockereklyéket, aztán visszaindultunk, immár a normális úton. Végül aztán ez a nap is egy jó kis zenehallgatós ökörködéssel zárult, három körül estünk be az ágyba, McFly és Mentos még annál is később.

Végül aztán jött a vasárnap, ami már csak egy reggelivel és a készülődéssel telt, aztán indultunk is. Hogy aztán halljam, hogy valami huppog az autón. Biztos, csak a hó beleragadt valamibe, de nem. Defektem volt. Óhogyaza! Ezért aztán újra megálltam a sörgyárnál, szóltam a Mentosnak és nekiálltunk kereket cserélni.  A kerékcsavarok kupakjával megküzdöttünk, de mint kiderült, csak mi voltunk balfaszok, mert ezek nem olyan rendes kerékőrök voltak, hanem csak szabvány kupakok, amik alá simán be lehetett nyúlni, de azért egy fél órát elbénáztunk vele. Mikor lejöttek, onnan már nem volt gond, átraktuk a nyári gumit, aztán mentünk is haza, kicsit óvatosabban, mint terveztem.

Ami meg a legjobb az egészben, hogy másnap elvittem a gumit a szerelőhöz, akik felfújták, és azóta sem ereszt sehol semmi. Igazi rejtély, hogy mi történhetett, nem hiszem, hogy valaha kiderül.

Miért ment tönkre a DMC? Ennek sok oka van, de az biztos, hogy a csőd előtt egy hónappal 1632 dollárért megjavíttatni John Delorean tollát nem jó ötlet. Értem én, hogy Cartier meg minden, de akkoris...

Már egy hónapja volt ez a meghívás, de mivel lusta dög vagyok, ezért csak most írom meg. Szerencsére eddig még nem felejtettem el teljesen, hogy mi is volt.

Jó pár hónapja kezdtük el a beszélgetést, a lényeg az volt, hogy egy OPSWAT nevű, informatikai biztonsággal foglalkozó cég új épületének a megnyitójára kellett a Delorean, a szokásos jövő tematika bemutatására. Mivel pedig a Vissza a Jövőbe volt a lényeg, nem pedig csak az autó, ezért a különféle kiegészítők is kellettek, így Zsoltnak is szóltam. Megegyeztünk, majd két időpont átszervezés után végül egy szerdai napon elindultam Veszprém felé.

Az úton nem volt semmi a szokásos 60-nal vánszorgó szerencsétleneken túl, időben odaértem, meglett a kontakt, jött a beállás. Annak idején az Árkádba sem volt egyszerű beállni, kb. 5 - 5 centi volt a tükrök két oldalán, itt viszont a 2 - 2 centi volt inkább a valóság. Ráadásul amint bejutottam, már kanyarodni is kellett, mert kisebb volt a hely bent is. Na de nem volt semmi gond, beálltam, a Zsolt felcicomázta az autót, aztán jöhettek az emberek.

Akik jöttek, néztek, kicsit beszélgettek, elvoltak. Aztán jött egy elég látványos bemutató különféle támadásokról, amik az IT infrastruktúrát érhetik. Később beszéltem a bemutató készítőjével, azt mondta, hogy bő egy hétig szerelték össze a cuccokat, hogy minden jó legyen, de meg is értem. Nehéz lenne elmondani, hogy pontosan mi, hogyan és miért történt, a tudásom sincs meg hozzá, de ha valaki emlékszik a Stuxnetre, akkor nagyjából tudja, hogy mire gondolok.

Ezután volt egy cégvezetői beszéd, valamint egy bazi nagy épített robot is megjelent. Korrekt cucc volt az is. Ezután lehetett enni, tovább beszélgetni, nézelődni, vegyülni. Mi az autó környékén maradtunk, válaszoltunk a kérdésekre, majd pár óra múlva elkezdett kopni a tömeg, és végül valamikor 7 felé lett vége a rendezvénynek. Hasonló ügyeskedéssel kiálltam, majd a teljes sötétben elindultam hazafelé. 

Mivel szép száraz idő volt, a Delorean lámpáival sem volt gond, jól lehetett látni velük, gond nélkül értem haza. Jó kis kirándulás volt.

Valamikor ezer éve, de kicsit pontosabban 2018-ban volt már egy publikus Delorean találkozó. Agárdon tartottuk a klub 10 éves évfordulója előtt. Nem izgultuk túl, pár nappal az esemény előtt hirdettük meg, nem is volt túl nagy buli, de azért oké volt. Tavaly megint felmerült az igény, hogy prezentáljunk egyet a népnek, főleg, hogy azóta már négy Delorean van, ami könnyen mozdítható. Aztán a klub hagyományai szerint nagyjából ennyi is volt a dolog pár hónapig. Viszont ezúttal kicsit hamarabb elővettük a témát, megjelöltünk egy időpontot (szeptember 27. 14:00), kitaláltunk egy helyet (Campona), és meghirdettük rendesen, ahova vissza is jelzett majdnem 300 ember, és már sínen is volt a dolog.

Aznap mindenki el is indult időben, és oda is ért, mi késtünk egy kicsit, de hát mi jöttünk a legmesszebbről, és mivel nem autópályán mentünk, a gps meg maradjunk annyiban, hogy elég érdekes helyeken vitt, érthető volt a késés. Mivel pedig úgyis volt már ott három autó, nem sokat számított az az 5 perc késés.

Elsőre is látszott, hogy itt bizony sok ember van, és még később is jöttek bőven. Sok ritkán látott távolabbi klubtag, egyéb ismerősök, sima érdeklődők, mindenféle népek. Elég nagy banzáj lett végül, kellett a négy autó és a négy tulajdonos, hogy mindenkivel tudjunk foglalkozni. Tippre pár száz embert mondok, de egyértelmű, hogy senki nem számolta meg, hogy mennyi volt az összes érdeklődő. Viszont az biztos, hogy egy gyors helló után már mindenki beszélte a saját történeteit.

Négyig tartott a rendezvény, addigra nagyjából el is fogytak az emberek, és miután nekünk is lett egy szusszanásnyi időnk egymással is beszélni, elkezdtek fogyni a Deloreanek is. Mi mentünk el utoljára valamikor fél 5 körül, kicsit azért elfáradva. Zárásként elmentünk még egy kis éttermezésre, de ez már Tatán volt. Jó találkozó volt, megérte megrendezni. 6-8 év múlva jön a következő.

Ez az idei év, a kuplungszerelési kálvárián túl, két darab, szinte csak említés szintjén jelzett felújítást is tartogatott. Ugyanis a generátoromat és az önindítót is szétszedettem, kitakaríttattam, rendbe rakattam. És ebbe a mintába szépen beleillik a vízpumpám is. Mert azzal meg ugye tavaly volt egy szép kis tortúrám, hasonló az idei kuplungozáshoz. És annak eredményeként rám maradt egy régi és rossz, meg egy új, de szintén rossz vízpumpa, ami csak itt hentergett a garázsban. Aztán egyik nap eszembe jutott, és rákerestem, hogy van-e vízpumpa felújító. És van, nem meglepő módon a vizpumpa.hu címen. Felhívtam, megbeszéltük, hogy valamikor elhozom a pumpákat, aztán eltelt pár hónap, és meg is jelentem nála.

Egy kis beszélgetés után ott hagytam a pumpákat, és vártam, hogy mi lesz a dolog vége. Egy napon belül jelzett is, hogy nincs jó híre, mert a két pumpából egyik sem javítható. Az első, ami kb. 10 évet volt a Deloreanben, az még a jobbik eset, azt szét lehetett szedni. Viszont mindenféle név nélküli kínai alkatrészekkel és toldásokkal van tele, nem lehet kitalálni, hogy pontosan mi és hogyan kell bele. A másikkal meg az a baj, hogy annyira erősen van összerakva, hogy nem lehet szétszedni, pedig 10 tonnával nyomja, de csak nem ugrik szét. Efölött meg már esélyes, hogy nem szétugrik, hanem szétrobban, az meg nem vicc. Megbeszéltük, hogy akkor megtarthatja alkatrésznek mindkettőt, mert nekem ezek így teljesen haszontalan cuccok. Eltelt még pár óra, és csak nem hagyta nyugodni a dolog, és talált egy pontosan ugyanilyen pumpát a raktárában, amitől hajlandó megválni 100e Ft-ért. Annyit megér, mert az Ed pumpái is 80e körül vannak, és hát azokkal párszor már megjártam. Jöhetett a következő találkozó.

Eltelt egy újabb hét, és elindultam az új pumpámért. Délután négykor Budapest környékén közlekedni pont akkora élvezet, mint amekkorának hangzik. Szép lassan odaértem, bementem, és meg is volt a pumpa, plusz a lényeg, egy gyors kiképzés vízpumpaológiából. És igazából ez volt a lényeg.

Az első kérdés az volt, hogy milyen hűtővizet használok? Mondtam, hogy fogalmam sincs, azt a pirosat, amit alumínium motorokhoz ajánlanak. Mondta, hogy az hiba, mert az az 1996 utáni motorokhoz van, nekem nem az az ideális, hanem a G11-es, amit pl. a régi Golfokhoz is ajánlanak, és általában kék színű. Elmondta azt is, hogy ez még rendes glikoltartalommal készül, és emiatt a régi motorokban levő gumit nem rágja szét. Valószínűleg nekem is ezért bírta csak 10 évig a vízpumpám. Viszont cserekor vigyázni kell, hogy a két folyadék ne keveredjen, a régi leeresztése után át kell mosni a rendszert. Érdekes infók.

Aztán a következő érdekesség az volt, hogy habár a vízpumpa, a neve alapján pumpa, de igazából inkább csak egy keringetőszivattyú. Valamint azért fontos a rendszer nyomása, mert ha kevés a nyomás, akkor drasztikusan romlik a pumpa hatékonysága, márpedig ezzel együtt romlik a hűtés, ezzel pedig jobban melegszik a motor, és azt pedig a hengerfejtömítések fogják megsínyleni. Emiatt megéri néha kipróbálni, hogy akkor, amikor üzemmeleg  a motor, levesszük a víztartály kupakját, hogy pukkan-e. Ha nem, az baj, akkor a kupak valószínűleg nem zár rendesen, emiatt pedig valószínűleg nem megfelelő a nyomás, tenni kell valamit! Nálam nincs gond, mert én párszor már hallottam pukkanni, és most is leelenőriztem, de a túlfolyón megjelenő páracseppek azért gyanúsak. Ezeket figyelni kell.

Ezek után pedig átvettem a pumpát, fizettem, majd beálltam a hazamenő dugóba.

Hát ez sokkal nagyobb szerelés lett a végére, mint amire gondoltam, de mostanra azért összeállt végre a gép. Írtam korábban, hogy volt az első forduló, aztán a második, végül aztán harmadik is lett. Első alkalommal kétszer került le a váltó, aztán volt egy kis beállítás, aminek a vége az volt, hogy habár a sebességek már megvoltak, a rázkódás is. Gondolkodtunk nagyon, hogy mi lehet a gond. Mert hát a kuplungszerkezet új. Talán a motor vagy váltótartó bakok? Teljesen jól néznek ki. A lendkerék? Le lett szabályozva. Talán valami új megközelítés kell, és így is lett. Mivel az Atinak az apja profi oldtimer felújító, ráadásul éppen most csinálta meg az ő autóját is, hát akkor próbáljuk meg vele. Mondta, hogy el is vállalja, akkor már csak el kell vinni a gépet Pomázra. Egyik nap, mikor úgyis más dolgunk is volt Budapest környékén, elvittem az autót, leálltam, megmutattam a bajomat, aztán bíztam a legjobbakban.

Váltó harmadszor le, aztán jöttek is a fejlemények. Először is a lendkerék a szabályzás ellenére mégis egy tizedet ütött, ezért újra le lett szabályozva. Aztán a kiemelővillában nem volt zsír, valamint a csapágy egyik füle is el volt hajolva, ezért féloldalasan nyomta a csapágyat. Szép. Ennyi javítás után megérte újra próbálni a dolgot, váltó fel, és újra próba. Ugyanaz. Hogyafene...

Akkor mi lehet a hiba? Csak a tárcsa lehet, biztosan az Edtől jött ismét valami kétséges alkatrész. Ezért aztán újra le az egész, közben az Edtől megrendeltem még egy tárcsát, bár mondtam neki, hogy az előző úgy tűnik rossz volt. Nem értette a célzást, nem volt garancia. Ez azért nem tetszett. De megjött az új tárcsa, ez is be, és tárááá, szinte teljesen jó. Nem 100%-os, egy minimális rázkódás olykor megmaradt, de ez már nagyon jó, elfogadom. Pár évig a kuplunggal nem akarok foglalkozni.

Mellé meg ki lett cserélve a két első féktárcsa is a fékbetétekkel, na az viszont tökéletes lett. Plusz az angle drive is, ami ugye elszakadt. Az meg alámér most úgy 25%-ot, tehát 90km/h-nál kb. 70 km/h-t mutat. Hogyazabüdös...!!! Hát hogy a fenében nem bírok idén végigérni a szereléseken?

És ebben a legfájdalmasabb, hogy idén már 700e Ft-nál járok, ami nagyon sok, 400e körül szokott lenni az átlag.

Írtam az előző pár bejegyzésben, hogy a kuplungcsere nem hozta az elvárt javulást, sőt, rövidtávon még rosszabb is lett. Emiatt aztán volt pár kisebb beállítás, javítgatás, aminek eredményeképpen sokkal jobb a helyzet. Ami azt jelenti, hogy a sebességek megvannak, minden a helyén, és még a váltó is pontosabb lett, sokkal kevésbé lötyögős. Elég sok alkatrészt cseréltünk végül, írom szépen sorban, hogy meglegyen az utókornak.

Az első legfontosabb hibajavítás, ami miatt valószínűleg először elmászott az egyes és a kettes, egy rendkívül blőd hiba volt. Rossz helyre lett visszacsavarva a fő váltórúd. Valahogy így:

Jó eséllyel ezért nem volt eleinte egyes és kettes, és vette nehezen az ötöst. A rúd hozzáért az alvázhoz. Ezt visszarakva, majd visszaállítva mindent, már meglett az összes sebesség, de még volt tennivaló. Mivel a rudazat maga is elég jól el volt kopva, és a perselyek sem voltak gyáriak, ezért azok is cserélve lett. Ezek:

Ezután sokkal pontosabb, feszesebb lett a váltó, nem lötyög annyira, bár még mindig van egy kis mozgása. Ez már valószínűleg a váltórúd alatti részek kikopása miatt van, ennek a cseréje nehezebb helyzet, egyelőre marad.

Szóval itt járunk, a váltó most már rendesen működik, de az egyesben, néha kettesben és rükvercben való rázkódás viszont még mindig megvan. Ezzel már lehetne együtt élni, de nem akarok, megyünk tovább.

Újabb hétvége, újabb találkozó. Ezt az idei évet nagyon kiélveztük. Általában évente egy nagy találkozóra szoktunk kimenni, ami régen jellemzően a NAAF volt, esetleg Agárd, aztán a Brendon, idén meg ez már a harmadik lett. És éreztük, hogy ez kezd kicsit sok lenni, főleg mivel bő egy hónapon belül volt mindhárom. Na de mivel az előző ACCH-ra nem vittünk Deloreant, ezért erre a mostanira megegyeztünk, hogy felvonulunk tisztességgel, még ha a világ vége után is van egy faluval. És ott is volt, Eger fölött, Felsőtárkányban. Bár tegyük hozzá, hogy voltak itt helyiek, akik meg pont fordítva beszéltek a NAAFról, hogy annak idején az volt a világ végén. Hát igen, az a fránya Budapest kettészedi az országot.

Szóval megegyeztünk, hogy pénteken akkor indulás. McFly és KisMcFly jön a Deloreannel, Móni az Aleroval, Hannibal pedig a szokásos piros Skodával, és húzza az utánfutót az ellátmánnyal. Aztán a Skoda bedöglött csütörtökön, és nem is készült el péntekig, ezért jött a B terv, Hannibal a Patrollal megy. Ami egyébként jó döntés volt, mert jobban illett a környezetbe, mint a Skoda, még ha japán is. Elég sokáig billegett az indulás, mert az M3 és az M0 részben, az M1 viszont teljesen elesett. Végül háromkor elindultunk, annak ellenére, hogy tudtuk, ezt konkrétan nagyon csúnyán fogjuk beszopni. Úgy is lett. Együtt akartunk menni, de habár folyamatosan kapcsolatban voltunk, nem értük be egymást. Öt óra alatt, este nyolcra értem Felsőtárkányba, addigra Hannibal már odaért, de McFly még mögöttem volt jó fél órával.

Menet közben mindkettőnknek volt egy közös hibája, a sok órán keresztül dugóban ácsorgás a 40 fokban, megviselte a benzinpumpákat, és eléggé felhangosodtak. Brutálisan felforrósodott mindegyikőnk autója, felmelegedett a benzin is, és ilyenkor a felvevő cső is megpuhul. Ilyenkor pedig a pumpa össze tudja szívni a csövet, ami emiatt erőlködik, és felhangosodik. Ilyenkor a legjobb megoldás a hideg benzin tankolása, de az is furcsa volt, hogy amikor kitekertem a benzinkupakot, akkor az elég nagyot szisszent, tehát a párolgás komoly túlnyomást eredményezett a tankban. Érdekes dolog, a lényeg, hogy tankolás után elmúlt a hang, és már nem volt más probléma. Bár érdekes volt, hogy a csomagtartóból még órákkal a megállás után is melegen vettük ki a cuccokat.

Na de a lényeg, hogy csak odaértünk, és nekiállhattunk a nomádtábor felverésének, immár sokadszor. Ez persze főleg McFly és Hannibal érdeme, de igyekeztem én is segíteni. És ebben a klubban már maga a tábor is egy olyan életkép, ami nem általános. Mert mi van itt? Malaclopó pótkocsira felgumipókozott oszlopra felkötegelőzött karácsonyfaizzósor. 120 literes műanyaghordóból ipari szivattyúval veretett slagolás, a meleg miatt, és párakapu. 40 éves újszerű sátorban sörpadokon elfogyasztott, rommá égetett, brikettállagú krumpli. Napelemről táplált aksipakkról táplált hűtő. Meg persze normál sütögetés, iszogatás, dumálás, vigyorgás napestig. És többé kevésbé helyesen felállított sátrak, némi jóvanazúgy hozzáállással. Végül pedig az egész megkoronázásaként egy kis csokor rózsa került a sátor oldalára. Mert csak. Komolyan mondom, bármelyik apokalipszisfilmben hitelesen tudnánk alakítani a túlélőket.

Amikor pedig meglett a tábor, egy kis iszogatás után el is raktuk magunkat másnapra. Hogy aztán másnap megérkezzen az Ati és Zsolt is, minden hiba és dugóban állás nélkül, úgy, ahogy egy értelmes ember csinálja. Ezzel pedig meglett a három Delorean. Egy kicsit akklimatizálódtak, mi lustálkodtunk, és néztük a magunk előtt levő nádast, ami egy félig kiszáradt kis patakban próbált túlélni, és rájöttünk, hogy nekünk igazából teljesen mindegy, hogy hol vagyunk. Felrakjuk a sátrat, és nézünk előre. Ha pedig ott egy nádas van, akkor azt nézzük, ha tó, akkor azt, ha pedig az Eiffel torony, akkor azt. Nekünk aztán tök mindegy az egész, mert minket eddigre már úgy tarkón vágott a Zen, hogy minden tökéletes.

Összeszedtük azért magunkat, elvégre szombat délután volt és 35 fok, ideje volt körbemenni a környéken. KisMcFlyra rákötöttek egy lufit, hogy lehessen látni merre csámborog, aztán elindultunk. Pár percig együtt, aztán mindenki a saját érdeklődése és melegtűrése szerint. Egész jó kis buli kerekedett eddigre, aránylag sok autó megjelent, voltak köztük érdekes darabok is. Beszélgettünk a szervezővel, McFly odavitt neki a színpad elé egy Deloreant, körbejártuk a tábort, aztán inkább visszamentünk az árnyékba meginni egy-két sört. Ment tovább a nap, és azt vettük észre, hogy estére szépen elszivárgott mindenki. Talán ha 20 autó maradt, annak a nagy része éppen a mi környékünkön, egy kicsit védettebb részen. A nagy mezőről szépen hazament mindenki, gondolom a meleg mindenkit megviselt.

Persze ez minket nem zavart, ment tovább a zene és a beszélgetés, az Ati ment el aludni először, de csak fél órára, mert a japán csirkejódli újra kiráncigálta az ágyból. Eddigre odaért a főszervező, őt is megetettük, megitattuk, aztán eldülöngélt hazafelé, többet nem is láttuk. Nem csoda, már elég sok mindenen túl volt eddigre. Végül két óra körül mi is elfáradtunk, és mivel a másnapi táborbontás és hazaút elég horrorisztikusnak tűnt, ezért elraktuk magunkat.

Hogy aztán hajnali hatkor valami okból mindenki felkeljen, és nézzünk egymásra hülyén, hogy ilyenkor mi van? Hát pakolás. Meg egy ember mínusz. Hol az Ati? Hát ez fél 4-kor elment haza. Az derék! Mi akkor még garantáltan pirosat fújtunk volna. Így hát kilencig összerakodtunk, majd miután elindultunk, pár percre rá ránk szakadt az eső. Éppen időben végeztünk. Aztán a hazaút megint külön ment, de a lényeg, hogy az ideút öt órája helyett három alatt otthon voltam, pedig most is kijutott a dugókból.

A Delorean pedig bírta, de egy hiba azért lett, mert az angle drive bizony elszakadt, pedig nem rég lett megcsinálva. Idén már nem lesz nagy találkozó, ideje most már foglalkozni egy kicsit a Deloreannel, mert kezd leépülni.