Élet egy Deloreannel

Fotózás, javítás, forgatás, sok-sok beszélgetés, és ez csak az elmúlt két napom, ráadásul a munkáról még nem is beszéltem. Mindenki Deloreant akar és igyekszem, hogy legalább a többségük meg is kapja. Emiatt tulajdonképpen csak aludni járok haza, a blog ezért ismét kimarad. Hihetetlen mennyiségű élményt szereztem mostanában, ebből a blog a télen el fog menni. Viszont addig még egy kis türelem. Ha elmúlik ez az október 21, akkor mindenki újra elfelejt minket, megint lesz időm a blogra, meg csak úgy általában élni is. Pénteken jó eséllyel már lesz valami, meg tegnap Szabi is írt egy jót. Szóval nem maradt(at)ok olvasnivaló nélkül. :)

Ugyan a vasárnapi Corvinos rendezvény előtt volt egy ComicCon-os napom is a Deloreannel, de a mangák és szuperhősök okozta sokkot még fel kell dolgoznom, ezért arról majd valamikor később írok.

Szóval a Corvin: meglepő módon a Deló teljesen kulturáltan dorombolta végig az utat Pesten át, és egyszerre érkeztünk meg a "líbiai" kisbusszal a mozihoz. Elég különleges érzés volt, hogy a tiltó táblák ellenére behajthattunk a sétálóutcába, és a mozi épületét megkerülve, a gyalogosok között araszolhattunk be és parkolhattunk le a főbejáratnál.

Közben az jutott eszembe, hogy - ha már a Corvin-közről és időgépről van szó - mekkora megdöbbenést keltett volna itt a kocsi az `56-os forradalom idején. Talán szovjet minitanknak nézték volna, vagy az ezüstös színe miatt valamilyen lezuhant vadászrepülőnek? Egyébként két éve pontosan október 23-án érkeztünk meg a Delóval Magyarországra, ami egy újabb érdekes adat, ha már a Corvin-köz emléktáblái alatt parkol az emberfia.

Még meg sem álltunk, már lerohanták a kocsikat a nézelődők, a filmforgalmazó oldaláról kölcsönvett alábbi kép mutatja, hogy miért volt kapásból reménytelen, hogy a tömeget odaengedjük hozzájuk. Igen, ezen a képen valahol elrejtettünk egy Deloreant :)

Lehetett választani, hogy egyszerre 100 ember nyüzsög a Deló 3 centiméteres környezetében, és az mindenkinek rossz, vagy jöhet a kordon, és megpróbáljuk megszervezni, hogy minél többen fotózkodhassanak - kettesével-hármasával - az autó mellé állva. Persze az utóbbit választottam, ami miatt nem mindenki jutott hozzá a hőn áhított fényképhez, de még mindig ez volt a kisebbik rossz. Legközelebb mindenesetre sorszámot kell majd osztani, akármilyen dedós módszer is. Az is igaz, hogy a Facebook-on az eseményre bejelentkező 2800 fős tömeg intő jel lehetett volna. Ami viszont jó volt, hogy sokan jöttek beöltözve (motivációként előre meghirdettem, hogy a jelmezesek be is ülhetnek az autóba), egy idő után már kicsit nagy is volt az egy négyzetméterre jutó Marty McFly-ok száma :) 

A Volkswagenes csapat beöltözött terroristának (az AK-47-es replikákkal azért csak suba alatt mertek hadonászni, miután előzetesen kértek rendőrségi állásfoglalást, ahonnan azt a baráti biztatást kapták, hogy "nem ajánljuk, hogy elővegyék a nyílt utcán"). De volt több Doki és Jennifer is, meg egy öltönyös fickó, aki azt állította, ő Marvin Berry és a Starlighters, ezen már annyira kellett röhögnöm, hogy nem volt érvem, miért ne ülhetne be a kocsiba :) További fotók a mozi előtti térről:

A fenti fotókon láthatóak az utolsó pillanatban elkészült hátsó "füstölők" is, ami Zsolt Mr. Fusion "készülékével" együtt már egészen időgépes külsőt kölcsönzött az autónak. Bent az épületben pedig a klubtagok dobtak össze egy elképesztő kiállítást, ami után szerintem már bármelyik filmes múzeum megnyalná a 10 ujját:

6 óra után pedig mentünk mozizni, érdekes volt a régi szinkron, kár, hogy csak elölről jött a hang. Szerintem gagyi sztereo ide vagy oda, hátulról is lehetett volna sugározni ugyanazt, és teljes lett volna a filmélmény. Igazából aktívabb közönségre is számítottam, bár engem elkényeztetett a tavalyi Vissza a jövőbe-előadás Londonban, ahol a nézők hangosan szurkoltak a szereplőknek. Azért a vége főcím megjelenésekor a Corvinban is spontán tapsban tört ki a közönség.

Ja, a film előtt volt egy beszélgetés a szinkronrendezővel, itt lehet megnézni a felvételt (mely első operatőri munkám, és egy krumplival készítettem, azért ilyen a minősége (HD kapcsolható)):

A film után elkészültek a szokás Delorean-klubos fotók, aztán még az éjszakai felhőszakadás előtt rendben hazaértem a Delóval. A Váci úton csapatva bekapcsoltam a rádiót, amiből épp Van Halen szólt, azért ennek is mennyi volt az esélye...

Húzós egy hétvége volt, nekünk ennyi elég is volt erre a szezonra a kocsival, tavaszig szerintem már csak a tervezett szervizek és a szokásos heti motormelegítés miatt dugjuk majd ki az orrunkat a garázsból. Úgyhogy egyebet nem tudok mondani, kérem kapcsolja ki.

Ilyen utoljára talán csak 1989-90-ben volt, amikor kijött a Vissza a Jövőbe 2 és 3. 1985 után ekkor megint nagyon menő lett Deloreantulajdonosnak lenni, ez az év pedig most ismétli ezt a helyzetet. Az elmúlt hetekben nagyon sokfelé voltam / voltunk, és az egész év Deloreanes csúcspontja ezen a héten lesz, október 21-én, amikorra előreugrottak a második filmben. Ennek örömére lesz egy jó kis klubos rendezvényünk, ahova mindenkit szeretettel várunk a Sunny Dinerbe, aki befér. :)

Az esemény linkje itt.

Kikerülve a szokásos szabadkozásokat, hogy miért is nincsen rendes bejegyzés, inkább csak iderakok egy videót. Tudjátok, hogy elég ortodox vagyok a Deloreant illetően, de ez a gép azért kéne. Főleg, mert a gyári PRV-6-os motor van benne egy kicsit megbütykölve. Viszont azt azért meg kell hogy mondjam, hogy dupla záróvonalon jobbról előzni nagyon csúnya dolog és a blog teljes szerkesztősége elhatárolódik az ilyen deviáns viselkedéstől.

Még az áprilisi veteránautós találkozón találkoztunk Dobos János Vissza a jövőbe-rajongóval, aki pár héttel korábban járta végig Kaliforniában a film forgatási helyszíneit. Megegyeztünk, hogy a híres októberi dátum közeledtével megosztja majd élményeit a Delorean-blog olvasóival is, és a napokban meg is kaptuk fotóit és élvezetes beszámolóját a filmbeli helyszínek felfedezéséről, melyet változtatás nélkül adunk közre. Mit is mondhatnánk: nagyon irigylünk, János, külön pacsi jár a Terminator említéséért, s valószínűleg most mi is sokan átírjuk ezt a tételt a bakancslistánkon halvány ceruzásról vastag filctollasra :)

Bizony, ha lassan is, de mindannyian időutazókká váltunk. Harminc év telt el azóta, hogy Marty McFly és Dr. Brown útnak indultak az időn át, 1985-ből 2015-be. És ha minden jól megy, most október 21-én, délután 4 óra 29 perckor meg is érkeznek repülő Delorean-jükön a kaliforniai Hill Valley-be. :-)

Kézenfekvő volt tehát, hogy februári Los Angeles-i látogatásunkat azzal koronázhatjuk meg igazán, ha az évforduló alkalmából végiglátogatjuk a forgatási helyszíneket. Ebben a páromon kívül – aki jött velünk, mert hát mi mást tehetett volna – társamul szegődött Josh barátom, aki helyi lakos lévén sokkal otthonosabban mozgott a kisebb országnyi városban.

Meg kell, hogy mondjam, személyesen ott lenni a film forgatási helyszínein, szemtől szemben látni az ismerős házakat, utcasarkokat, sokkal izgalmasabb volt, mint elsőre gondoltam. A két, negyvenes éveiben járó férfi úgy ugrándozott és lelkendezett, mint gyerekek az édességboltban. Főleg ha az édességbolt Hill Valley-ben van...

Két dolgot előre kell bocsátanom. 1) A kaland során DeLoreannal nem volt alkalmunk találkozni (annál inkább hozzánk hasonló zarándokokkal). Erre azonban utólag, az áprilisi DeLorean-találkozó alkalmával sor került – köszönet érte a DeLo-tulajdonosoknak! 2) Mindössze egyetlen jelentősebb helyszínt nem látogattunk meg: Hill Valley főterét az óratoronnyal, amely a Universal Studios területén található, oda pedig elég borsos volt a belépő (100 $ körül fejenként) – így ezt az egy helyet kihagytuk. De az összes többi jelentősebb helyszínen jártunk!

És hogy honnan tudtuk, mit hol keressünk? Nos, remek térképeket lehet találni hozzá a neten...

Szöveg helyett jöjjenek akkor a képek, némi kommenttel. Nem rakok ide mindent, csak a legérdekesebbeket, mert túl hosszú lenne a beszámoló. Így sem rövid. Elnézést, hogy a legtöbb képen ott virítok, mint egy idióta turista – muszáj volt, hogy senki ne mondhassa, az internetről szedegettem össze a képeket... :-)

Nézzük!

A McFly-ház 1985-ben

Az egyik legjellegzetesebb helyszín a filmben – nem lehetett kihagyni. A házban magánemberek laknak, akiknek a nyugalmát nem akartuk megzavarni – bár valószínűleg hozzá vannak szokva a magunkfajták felbukkanásához a házuk előtt.

Doki műhelye 1985-ben

A műhely persze díszlet volt, amit egy közönséges parkolóban állítottak fel a városban, egy Burger King szomszédságában (ami azóta is ott szolgálja a nagyközönséget). A parkoló felismerhető többek között a középtájon látható, ferdén futó aszfaltcsíkról.

Be kell, hogy valljam, a helyszínen erős késztetést éreztem, hogy az ominózus „nyomvonalon” gördeszkázást imitáljak. A mozdulatsor – gördeszka nélkül – több mint furcsára sikerült; gondolkodtam is, égessem-e magamat azzal, hogy ideteszem a videót, de végül úgy gondoltam, a rajongók mégis örülni fognak, ha látják a helyet.

A Twin Pines Mall parkolója, ahonnan minden elindult...

Nos, talán ez volt az összes helyszín közül a legnehezebben felismerhető. Alaposan körülnézve persze felfedeztük ezt az épületet, azt a korlátot, de ezt fényképekkel elég nehéz visszaadni. Úgyhogy most be kell, hogy érjétek azzal: ez volt az a parkoló...

Nagyjából ahol a fotós áll, ott gurult le Marty a domboldalról a bokrok között.

Házak a Bushnell utcában

Hát ez viszont kétségtelenül a helyszínek egyik legérdekesebbje volt. Ebben a csendes, átlagos kis utcában ugyanis négy olyan ház is áll – szinte egymás mellett –, amelyek különböző helyszínekként szerepeltek a filmben: 1) Biff nagyanyjának háza a második részből, 2) a ház, ahová Biff feldobta a gyerekek labdáját, szintén a második részben, 3) Marty anyjának (és nagyszüleinek) háza 1955-ben, valamint 4) George McFly háza 1955-ben. És persze ott áll az a fa is, amelynek vaskos ágáról George kukkolás közben az autó elé esett. (Megpróbáltam felmászni ugyanarra az ágra, de olyan komplikált törzse van ennek a fának, hogy csak lehorzsolnom sikerült a bőrömet.)

A faág és a kukkolt ház:

A nagymuter háza (hátul a garázs):

George McFly háza 1955-ben:

Ugyanott fekszem!!! :-D

Akadtak viszont érdekesebb történetek is. Kutyát sétáltató idős hölggyel elegyedtünk szóba, akiről kiderült: már akkor is ebben az utcában lakott, amikor a filmet forgatták. Így számos apró részlettel tudott szolgálni a film készítéséről. Elmondta például, hogy legalább ötvenszer vették fel azt a jelenetet, amikor George leesik a fáról. De mesélt egy még jobb történetet. A 60-as években volt valamilyen autója, amit nagyon kedvelt, és amivel rendszeresen a háza előtt, az utcán parkolt. (Később aztán túladott az autón.) Amikor 1985-ben a filmet forgatták az utcájukban, egy éjjel kinézett a házból az utcára, és alig akart hinni a szemének: a háza előtt egy pontosan ugyanolyan típusú, pontosan ugyanolyan színű kocsi állt, mint a valamikori autója. Először azt hitte, hallucinál az éjszakában, de kiderült, hogy véletlenül tényleg egy pontosan ugyanolyan kocsit parkoltak le a filmesek díszletként a háza előtt. :-)

Megkérdeztük azt is, milyen sűrűn jönnek rajongók a házakat fényképezni. Kiderült: aznap már három turnus járt előttünk... Mindez egy csendes hétköznap történt – mi lesz ott az évfordulón??? Érdemes végignézni az utcát StreetView-val is – a rajongóknak ismerős lesz. :-)

Doki háza 1955-ben

A ház szinte ugyanúgy néz ki, de múzeumként működik. A „garázsban” pedig valamilyen könyvesboltféle üzemel. (Kattints a mozaikra a nagyobb képekért.)

Az iskola

Hát ez is magáért beszél. Az iskolaépület pont olyan, mint a filmben, a feliratot leszámítva.

Egy kicsit körbemászkáltuk az épületet (az iskola éppen zárva volt), és akkor fedeztük fel, hogy egy hátsó ajtóból be lehet látni a folyosóra, ahol több emlékezetes jelenet is zajlott. Ott is kattant hát a fényképező, csak úgy az üvegen keresztül.

A Tengermélyi varázs bálterme

Ez volt a másik roppant izgalmas helyszín, amelynek holléte egyáltalán nem volt nyilvánvaló, ugyanis egy templom mögött meghúzódó, nem túl nagy iskola tornaterméről van szó, ami nemcsak hogy nincs szem előtt, de magánterületről lévén szó, bemenni sem lehet. Nekünk sem volt egyszerű, de Josh barátom elképesztő sármja végül megnyitotta az ajtókat.

A gondnok/tanfelügyelő/karbantartó vagy ilyesmi (az egyszerűség kedvéért nevezzük pedellusnak) végül beleegyezett, hogy ha a gyerekek elmentek, bemehetünk kicsit körülnézni. Azt kell, hogy mondjam, megérte a félórás várakozás.

Nem mintha a hely több lett volna egy szimpla tornateremnél, de mégis: körbenézve a teremben, még díszlet nélkül is szinte ISMERŐS volt! Izgatott gyerekekként szaladgáltunk fel alá, fényképeztünk, és pózoltunk a színpadon, ahol 30 évvel előttünk MJF játszotta a Johnny B. Goode-ot...! Érdekes módon a terem sokkal kisebbnek hatott, mint a filmben. De a filmekben ez már csak így szokott lenni.

Léggitározás a színpadon. Jómagam elénekeltem egy részt az Earth angel című dalból is:

A pedellus egyébként elmondta, hogy tényleg ritkán engednek be embereket, az elmúlt 15-20 évben talán ha egy-két tucatnyi rajongó nyert bebocsátást a „bálterembe”. Kiderült, hogy ő is az iskolában dolgozott már akkor, amikor a filmet forgatták.

A tornaterem kijárata, amin keresztül Marty, a szüleivel történt utolsó beszélgetés után, elhagyta az iskolát, hogy este 10 óra 4 perckor visszatérjen a jövőbe: 

A startpont

Arról a pontról van szó, amit a Doki a nekifutás kezdőpontjának jelölt ki az első részben (a villámcsapás előtt), és ahol a DeLorean kézifékes fordulóval állt a startvonalhoz. A hely a Griffith Park bejáratának közelében, a Greek Theatre (görög színház) szomszédságában található.

Amúgy semmi különös, az ember simán elmegy mellette, ha a térképről nem tudja, hogy ez az a hely. Jellegzetes tereptárgy azért a lámpaoszlop és a fa, amelyek a filmben is megfigyelhetők. Ha az ember összenézi a filmmel, látszik az is, hogy az egyébként tágas, többsávos utat a filmben leszűkítették, hogy szimpla városi kétsávos útnak nézzen ki.

Hogy, hogy nem, a helyszínen rajongókba botlottunk, akik pont ugyanazzal a céllal böngészték az út szélét, mint mi. Ők viszont az USA túlsó feléből érkeztek, hogy végiglátogassák a helyszíneket.

Az utcasarok 2015-ben

Ez az az utcasarok, ahol 2015-ben Doki és Marty leparkolt, hogy kimentsék Jennifert jövőbeli házukból (mielőtt az univerzum összeomlik), és ahonnan öreg Biff lenyúlta a DeLoreant. Jól be is álltunk a kocsival majdnem ugyanoda, ahol a DeLo parkolt 30 éve. :-)

A hely egyébként egy zárt lakóközösség részeként kerítéssel volt lezárva, de mi azért becseleskedtük magunkat.

Az alagút

Természetesen az, ahol a második részben Biff megpróbálja palacsintává lapítani Martyt.

Az alagút a Griffith obszervatóriumhoz felvezető úton található. (Ez az az obszervatórium egyébként, ahová a T800-as megérkezik a Terminátor 1-ben.) Végighajtottunk az alagúton; a videó többet mutat, mint egy sima fotó. Ismerős lesz. :-)

Nagyjából eddig a beszámoló. Remélem, tetszett. Mint említettem, jó pár más helyen is jártunk még, de azok talán kevésbé érdekesek, és a beszámolót túl hosszúvá tennék.

És végül a hab a tortán: ahogy szintén említettem fentebb, néhány héttel később, a magyarországi DeLorean-találkozó alkalmával végre – életemben először – beülhettem egy DeLoreanbe! Köszönöm az élményt!

Már csak az kell, hogy egyszer vezessek is egyet, és akkor tényleg kipipálhatok egy pontot a bakancslistámon! 

Brutálisak ezek a mostani hetek. Munkám is sok van, de őszintén szólva mindez semmi az október 21 miatti felforduláshoz képest. Mindenki Deloreant akar. Hívtak minket Szegedre, Egerbe, Pécsre, meg még a fene tudja hány helyre szerte az országban. A meghívások nagy részét nem tudjuk elvállalni, de van pár, amit igen. Én főleg azokat vállalom, amelyekért nem kell sokat autóznom, mert helykötetlen eseményekről van szó. Ilyen volt a mai bejegyzés témája is, amikor a Petőfi TV (MTV2, Királyi kettes, Közszolgálati kettes) keresett meg.

Egy aránylag rövid szervezést követően megbeszéltük az október első péntekét és nagyjából az utolsó szép napos délutánon meg is tudtuk ejteni a videózást. Természetesen egy Tesco parkolóban kezdtünk, mert ugye hol máshol? Sok beszélnivaló nincsen róla, igazából a stáb tudta a dolgát, jó fejek voltak, sokat kérdeztek és habár mondták, hogy csak egy pár perces anyagról van szó, tisztességesen odatették magukat, kábé két órán keresztül forgattak. A végeredményt pedig idelinkelem, megéri megnézni. Sajnos a beágyazást nem sikerült megoldanom, de a linkre kattintva jól működik. Az én részem 4:00-tól 7:00-ig tart, de úgy a 9. percig elég sok Delorean és Vissza a Jövőbe utalás van. Aztán meg jön a szarvasgomba. :)

Természetesen nem tökéletes, vannak benne bőven könnyen kiszúrható képi és tárgyi hibák és én más részleteket is beraktam volna, de őszintén szólva meg vagyok vele elégedve. Annak a közönségnek, akinek ez a műsor szól, abszolút rendben van.

A most hétvégével már kezdődik a DCM-es nagy hét. Jövő héten október 21, amit azt hiszem nem kell senkinek elmondanom miért is fontos, de a most hétvége is már annak a bemelegítése lesz. Ez azt jelenti, hogy a Corvin moziban ismét levetítik a Vissza a Jövőbe első részét és egy Delorean is tiszteletét teszi a mozi előtt. Én ezúttal nem leszek ott, mert elígérkeztem Győrbe, de akit érdekel a film rendes moziban, az ki ne hagyja! Talán lesz még pár jegy.

Többször említettem már, hogy a Renault Alpine és a Citroen fontos szerepet kapott a Delorean fejlesztésénél, de most találtam egy kisebb cikket erről a témáról. Íme a fordítás:

A képen látható 1979-es Renault Alpine A310 V6, az egyik azok közül az autók közül, amiket a Lotus vett a Delorean fejlesztéséhez. Ez az autó eredetileg ezüst színű volt piros bőrbelsővel, de a Lotusnál először átfestették feketére (Talán a cég Forma-1-es szereplését támogató John Player Special miatt), majd kékre.

Elektronikus befecskendezést kapott -  amit soha egy A310 sem, mert azokat mindet gyárilag karburátorral szerelték (Solex és Weber) - valamint egy fejlesztett, könnyebb kuplungszerkezetet. A tulajdonosa szerint az autó nagyon gyors volt így, ami elsősorban az autó kis tömegének köszönhető, ami mindössze 980 kg volt.

A DMC egy időben, valamikor 1976 körül, Citroen motorban gondolkodott (miután kizártak egy kupac más motort), de amikor kiderült, hogy ez a motor mindössze 102 lóerőre képes, elgondolkodtak a turbósításon a teljesítmény növelése érdekében. Amikor ez a Citroen tudomására jutott, közölték a DMC-vel, hogy keressenek inkább más motort.

Ez után következett a 2,85 literes PRV-6. A DMC középmotoros elrendezésben gondolkodott és az Alpine felépítése az elképzelésekhez hasonló volt. Igaz nem középmotoros, hanem farmotoros elrendezésben, ahol a váltó a motor előtt helyezkedik el. Ez a Citroentől eltérő elrendezés szükségessé tette az alváz módosítását.

Mivel ezt a motor-váltó rendszert eredetileg fronthajtásos autókba tervezték, ezért így megfordítva az egészet, lehetőséget adott arra, hogy az ülések mögött egy kisebb tárolóhely kerüljön kialakításra. Ez a híres két golfzsáknyi rekesz.

Ezért volt hát szükség az Alpineokra a DMC-nél (4 db autó), a Lotusnál (Nincs pontos szám. several, tehát néhány) és a Legendnél (2 db autó) is. Meg kellett oldani mindegyik csapatnak egy sor olyan műszaki problémát, amire egy működő autó jobb felület volt, mint egy még el sem készült. Ilyen volt többek között az automata váltó beszerelése, ami gyárilag soha nem került egy Alpineba sem.

A zenekar megkeresése, ha jól emlékszem, még a NAAFon érkezett Edit jóvoltából, és mivel én magam is hasonló zenéken nőttem fel, (bár nem teljesen, mert én inkább a Metallica féle trash vonalat vittem) egyértelműen igent mondtam a felkérésre. Mint mindenkinek, a zenekarnak is mondtam, hogy a megfelelő időjárás alapkövetelmény, de azért alapvetően éreztem, hogy hacsak nem lesz tényleg armageddon, akkor menni fogok, mert egy ilyen jó kis rockerbulit vétek kihagyni a magamfajtának. Ezért aztán külön öröm volt, hogy a szombati rossz idő - ami miatt kénytelen voltam egy másik programot lemondani - vasárnapra már elmúlt és ezért reggel el is indulhattam Szigetszentmiklósra, hogy leforgassuk a Twister új klipjét.

Az odaút eseménytelen volt, a hely megtalálása is elég hamar ment, bár a GPS azért megviccelt egy kicsit és egy házszámmal arrébb vitt, ami azt jelentette, hogy a rockkocsma helyett egy gyárudvarra kerültem, ahol a munkások eléggé furán nézték a tájidegen járművet. Szerencsére elég hamar ki tudtam javítani a dolgot, ezért aztán a hivatalos belépő már megfelelően történt.

A szokásos ismerkedés, autó körbemutogatás, valamint a kötelező fotózkodások után elég hamar neki is álltunk a klipnek, pontosabban folytatta a stáb, ahol abbahagyta. Elég hamar rám került a sor, innentől pedig eléggé felgyorsultak az események. Ide állj, így vesszük, úgy vesszük, erre menjél, ajtó csukva, nyitva, füstöt neki, vegyük újra, nagyjából mindenki el tudja képzelni. Mondjuk én kicsit kihúztam magamat a munkából, odaadtam inkább a zenekarnak az autót, ha már egyszer ők úgyis tudják, hogy mit akarnak. Ezért aztán nyargalásztak vele (egyesben) a földúton, pózoltak, tapogatták, meg minden ilyen. Szerencsére semmi gond nem történt, az autó bírta, a stáb és a zenekar szintén bírta, a munka haladt.

És mint minden ilyen esetben, mikor ennyi ember jó hangulatban összeverődik, folyamatosan ment az ökörködés, egymás cukkolása, meg ami ilyenkor szokás. Mondjuk ez annak is köszönhető, hogy elég jól meg volt szervezve minden. Őszintén szólva sokkal jobban, mint a 2013-as Interkozmosz forgatása volt. (Tényleg, a teljes filmet még nem is linkeltem. Na majd valamikor fogom.)

Nem nagyon emlékszem meddig maradtam, de kb. négyig, amikor is a saját részem végeztével elköszöntem a többiektől és hazaindultam. Ismét teljesen eseménytelen volt az út, a Delorean tökéletesen tette a dolgát. Aztán mikor hazaértem, kapott egy gyors mosást, hogy csak a legnagyobb sárdarabokat letakarítsam róla. Rettenetesen nézett ki. Utána már csak úgy közepesen koszosnak. Mindezek ellenére nagyon jó mulatság volt.